- Klinikai Neurogenetika 2024 - A Magyar Klinikai Neurogenetikai Társaság XI. Konferenciája
Időpont: 2024. december 6-7.
Helyszín: Duna Wellness Hotel (6500 Baja, Szentháromság tér 6.)
Tisztelt Kollégák, Kedves Érdeklődők!
A Magyar Klinikai Neurogenetikai Társaság XXI. konferenciáját 2024. december 6-7. között rendezi meg Baján, a Duna Wellness Hotelben.
Konferenciánkon kiemelt figyelmet fordítunk az öröklődő betegségek legújabb diagnosztikus és terápiás lehetőségeinek bemutatására, a külföldi és magyarországi tapasztalatok megvitatására.
A közeljövőben várható a Humángenetikai törvény végrehajtási rendeletének életbe lépése, melynek közvetlen hatása lesz a mindennapi klinikai gyakorlatra olyan ellátó helyeken, ahol nincs klinikai genetikai szakvizsgával rendelkező kolléga. Ezért kiemelten ajánljuk a konferenciát minden olyan neurológus kollégának, aki olyan munkahelyen dolgozik, ahonnan genetikai vizsgálatok végzése része a napi rutinnak.
Saját tudományos munkák bemutatása mellett fontosnak tartjuk a napi gyakorlatban dolgozó kollégák továbbképzését is, mely során gyakorlati útmutatókkal szolgálunk a neurogenetikai betegségekről, azok felismeréséről, diagnosztikus lehetőségeiről. Külön szekciót szentelünk az esetbemutatásoknak, a diagnosztikus munka nehézségeinek, eseteink kapcsán felmerülő etikai dilemmáknak. Szívesen várjuk olyan betegek bemutatását is, ahol a pontos diagnózis még nem született meg.
35 év alatti résztvevők (PhD hallgató, rezidens vagy fiatal szakorvos) számára pályázatot hirdetünk meg a konferencián való részvétel támogatására. A pályázathoz a konferencián tartandó előadás mellett egy elfogadott publikáció adatait is csatolni szükséges.
A konferencia pontszerző tanfolyamnak minősül a szakorvosok, és PhD hallgatók számára.
Jelentkezési határidő: 2024. október 15.
A jelentkezési lap letölthető ide kattintva
Sok szeretettel várjuk Önöket!
Boczán Judit
MKNT elnök
Rendezvény kezdete: 2024.12.06.
Rendezvény vége: 2024.12.07.
Helyszín: 6500 Baja, Szentháromság tér 6., Duna Wellness Hotel
- 1. Európai Gyermekneuroradiológiai Kongresszus
2024. november 14-17. között Budapesten kerül sorra az 1. Európai Gyermekneuroradiológiai Kongresszusra, az Európai Neuroradiológiai és Gyermekradiológiai Társaságok szervezésében.
További részletek hamarosan...
Rendezvény kezdete: 2024.11.14.
Rendezvény vége: 2024.11.17.
Helyszín: Budapest,
- Magyarországi Fájdalom Társaság Kongresszusa
Rendezvény kezdete: 2024.11.08.
Rendezvény vége: 2024.11.09.
Helyszín: Siófok,
- Magyar Neuroimmunológiai Társaság Kongresszusa
Rendezvény kezdete: 2024.10.17.
Rendezvény vége: 2024.10.19.
Helyszín: Mátraháza,
- Epileptológiai Továbbképző Munkakonferencia
A Magyar Epilepszia Liga szervezésében
Rendezvény kezdete: 2024.10.10.
Rendezvény vége: 2024.10.12.
Helyszín: Győr,
A rendezvény Web oldala: https://epilepszia.hu/cikkek/konferenciak-tovabbkepzesek/konferencia-meghivok/327/41-gyori-epileptologiai-munkakonferencia
- Magyar Idegsebészeti Társaság 2024. évi Kongresszusa (Budapest, 2024.10.09-11.)
Kedves Kollégák!
Örömmel értesítünk Benneteket, hogy Társaságunk következő kongresszusa 2024. október 9 -11. között Budapesten kerül megrendezésre a Dél-kelet Európai Idegsebészeti Társasággal (SeENS) együttműködésben!
A fontos dátumok, majd a tudományos és társasági program a honlapunkon lesz elérhető!
Megjelenésetekre, aktív közreműködésetekre számítunk!
Banczerowski Péter, MIT elnök - Sipos László, MIT titkár
Rendezvény kezdete: 2024.10.09.
Rendezvény vége: 2024.10.11.
Helyszín: Budapest,
- A Magyar Stroke Társaság XVIII. és a Magyar Neuroszonológiai Társaság XV. konferenciája
Tisztelt Kollégák!
Örömmel értesítjük, hogy a Magyar Stroke Társaság XVIII. Kongresszusa és a Magyar Neuroszonológiai Társaság XV. Konferenciája és a VIII. Stroke Szakdolgozói Vándorgyűlés közös regisztrációs felülete megnyílt >>!
A Magyar Stroke Társaság XVIII. Kongresszusa és a Magyar Neuroszonológiai Társaság XV. Konferenciája, valamint VIII. Stroke Szakdolgozói Vándorgyűlés
Időpont: 2024. szeptember 5-7. (Vándorgyűlés: 2024. szeptember 6-7.)
Helyszín: Debrecen, Kölcsey Központ
A program megtekinthető ide kattintva
Az online regisztrációs felületen >> várjuk jelentkezésüket.
A kongresszus honlapját ITT >>, a szakdolgozói vándorgyűlés honlapját pedig ITT >> érhetik el.
Rendezvény kezdete: 2024.09.05.
Rendezvény vége: 2024.09.07.
Helyszín: Debrecen, Kölcsey Központ
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- Magyar Tudományos Parkinson Társaság Továbbképző Napok
Rendezvény kezdete: 2024.08.30.
Rendezvény vége: 2024.08.31.
Helyszín: Gárdony,
A rendezvény Web oldala: http://www.parkinson-tarsasag.hu
- Magyar Neurológiai Társaság Kongresszusa
Rendezvény kezdete: 2024.06.20.
Rendezvény vége: 2024.06.22.
Helyszín: Szeged, Hotel Forrás
A rendezvény Web oldala: https://manet2024.congressline.hu/
- Magyar Fejfájás Társaság Kongresszusa
Tisztelt Kollégák!
Idén újra a szokásos tavaszi időpontban, személyes jelenléttel, 2024.05.10-11-én kerül megrendezésre a Magyar Fejfájás Társaság immár XXIX. kongresszusa.
Helyszín: Siófok, Prémium Hotel Panoráma
Idén kiemelt téma a migrén mellett a gyógyszer túlhasználat okozta fejfájás, a tenziós fejfájás és a psychiátriai betegségeket kísérő fejfájás.
A helyszín a megszokott Balatonparti környezet lesz, remélhetőleg a megszokott tavaszi napsütésben.
A Fejfájás Társaság Vezetősége nevében szeretettel várunk minden háziorvos, pszichiáter, gyermek neurológus, neurológus és érdeklődő orvos kollegát és szakdolgozót.
A rendezvény arc-állcsont-szájsebészet, belgyógyászat, fogászati anesthesiológia, foglalkozás-orvostan, fogpótlástan, fogszabályozás (fogorvos), gyermekneurológia, háziorvostan, idegsebészet, neurológia, oxyológia és sürgősségi orvostan, radiológia szakorvosok és szakdolgozók számára hivatalos, pontszerző továbbképző oktatási programnak minősül.
A kongresszuson részt vevő orvosok 32, szakdolgozók 16 akkreditációs pontot kapnak.
Fontos dátumok:
Regisztráció határideje: 2024. április 26.
A hivatalos megnyitás tervezett időpontja: 2024. május 10., 9:00 óra
A hivatalos zárás tervezett időpontja: 2024. május 11., 14:00 óra
A jelentkezési lap letölthető ide kattintva
A program megtekinthető ide kattintva
További részletes információk és online jelentkezés: https://stand-art.hu/Magyar-Fejfajas-Tarsasag-XXIX-Kongresszusa
A tavaszi találkozás reményében
Dr. Kerényi Levente
A Magyar Fejfájás Társaság Elnöke
Rendezvény kezdete: 2024.05.10.
Rendezvény vége: 2024.05.11.
Helyszín: Siófok, Hotel Panoráma
A rendezvény Web oldala: https://stand-art.hu/Magyar-Fejfajas-Tarsasag-XXIX-Kongresszusa
- Magyar Gyermekneurológiai Társaság ünnepi tudományos ülése
Kedves Gyermekneurológusok és a gyermekneurológia iránt érdeklődő Kollégák!
Ünnepi tudományos ülést tervezünk 2024. április 25-27. között Székesfehérváron, ugyanis 50 éve alakult meg a magyar gyermekneurológusokat összefogó tudományos társaság. 1974-ben György Ilona, Máttyus Adorján, Paraicz Ervin, Szénásy József és Brunecker Györgyi vezetésével megalakult a Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Szekció. Az idő múlásával és a tudomány fejlődésével a gyermekneurológia és gyermekpszichiátria önálló diszciplinává vált, ez indokolta 2012-ben a „háromlábú”-nak becézett társaság megszüntetését és a Magyar Gyermekneurológiai Társaság megalapítását.
Van okunk az ünneplésre, hiszen az elmúlt 50 év alatt mind a diagnosztikai módszerekben, mind a gyermekek számára nyújtható terápiás lehetőségekben igen jelentős pozitív változások történtek.
2024-ben a társaság vezetősége az alábbi fő témákat jelölte ki megvitatásra:
- Epilepszia a csecsemő- és gyermekkorban – diagnosztika-terápia
- Neurológiai betegségek molekuláris genetikai vizsgálatainak sikerei és buktatói
- Onkohematológiai betegségek neurológiai szövődményei
- Idegsebészeti kórképek
A tudományos ülés helyei szervezői: dr. Deák György és dr. Kissevich-Horváth Tamás.
Kérünk Benneteket, hogy akinek az elmúlt 50 évről vannak publikálható dokumentumai (fényképek, levelek, stb.) legyen szíves eljuttatni a tudományos szervező bizottság címére. (hollody.katalin@pte.hu).
Nagyon várjuk ezt az ünnepi tudományos ülést és reményeink szerint ugyanúgy éreznek a gyermekneurológusok és a gyermekneurológiai iránt érdeklődő kollégák is!
Találkozzunk 2024 áprilisában Székesfehérváron!
Hollódy Katalin
az MGYNT elnöke
Rendezvény kezdete: 2024.04.25.
Rendezvény vége: 2024.04.27.
Helyszín: Székesfehérvár,
- Gyermekneurológiai folyóiratreferáló, tanulságos esetek fóruma
Kedves Gyermekneurológusok és a gyermekneurológia iránt érdeklődő Kollégák!
Örömmel értesítünk, hogy a következő „Gyermekneurológiai folyóiratreferáló, tanulságos esetek fóruma” online továbbképző kurzusunk 2024. március 4-én hétfőn 17 órakor kezdettel kerül megrendezésre.
A márciusi program összeállítását dr. Fogarasi András vállalta, a Bethesda Gyermekkórház csapata fog referálni.
A Teams felületre szóló meghívást kiküldjük.
Hollódy Katalin
az MGYNT elnöke
Program:
Jakus Rita: Lyme borreliosis okozta myelitis transversa – esetbemutatás
Lőrincz-Molnár Tímea: Két nátrium ioncsatorna mutáció (SCN2A és SCN8A) előfordulása egyazon betegben
Patócs Barbara: Genetikai kórképek mint spektrumbetegségek bemutatása egy KCNT1-függő developmentális és epilepsziás encephalopathiás beteg kapcsán
Hegyi Márta: A self-limited focalis gyermekkori epilepsziák utóélete
Időpont: 2024.03.04.
Helyszín: Online,
- Gyermekrehabilitációs tanfolyam
Kedves Kollégák!
A Debreceni Egyetem 50 pontos szabadon választható gyermekrehabilitációs tanfolyamot szervez Budapesten a Bethesda Gyermekkórházban 2024. február 19-23. között.
DE ÁOK/2024.I./00139.
Információt ad Dr. Kántor Katalin. dr.kantor.katalin@szszbmk.hu
Rendezvény kezdete: 2024.02.19.
Rendezvény vége: 2024.02.23.
Helyszín: Budapest, Bethesda Gyermekkórház
- Magyar Tudományos Parkinson Társaság 2024. évi kongresszusa
2024. április 26-27. között rendezik meg a Magyar Tudományos Parkinson Társaság 2024 évi kongresszusát a Thermal Hotel Visegrádban.
Fontos határidők:
2024. április 10. A jelentkezés határideje
2024. február 1. A tervezett előadások vagy esetbemutatások absztraktjait a kovacsnorbert@neurology.hu email címre várjuk
2024. február 20.: Az előadások elfogadásának visszaigazolása az első szerzők felé A szállás fizetés/lemondás a szállodáknál megadottak szerint
2024. február 27.Szombati ebéd, a nem a Thermal Hotelben lakók vacsorájának foglalási /fizetési határideje
2024. április 10. Az online felületet lezárjuk, ezen dátum után regisztrációra, jelentkezésre kizárólag a helyszínen lesz lehetőség
Az előadás címeket és az absztraktokat kérjük elküldeni az alábbi email címre: kovacsnorbert@neurology.hu
A kongresszus weboldala: www.parkinson-tarsasag.hu/parkinson2024
Időpont: 2024.02.12.
Helyszín: Visegrád,
A rendezvény Web oldala: http://www.parkinson-tarsasag.hu/parkinson2024
- Gyermekneurológiai folyóiratreferáló és tanulságos esetek fóruma
Kedves Gyermekneurológusok és a gyermekneurológia iránt érdeklődő Kollégák!
Örömmel értesítünk, hogy a „Gyermekneurológiai folyóiratreferáló és tanulságos esetek fóruma” tanfolyam akkreditálásra került. Az OFTEX-en át lehet jelentkezni.
PTE ÁOK/2024.I./00192
https://oftex.hu/project_o/actual_prg/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=88145&tableid=0&retcode=tanflist
A megszerzett pontokat csak akkor tudjuk érvényesíteni, ha a jelentkezés időben megtörtént.
A tanfolyam a Teams felületen lesz meghirdetve, meghívót annak tudunk küldeni, aki jelentkezik az Oftexen!
Az első tanfolyam időpontja: 2024. február 5. hétfő 17 óra.
Szervező: dr. Hollódy Katalin egyetemi tanár.
Résztvevők: a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinika Neurológiai Tanszékének munkatársai.
Program:
Idiopathiás intracranialis hypertensio – esetismertetés
Az esetet felvezeti dr. Zsiborás Csaba
Neuroradiológus szakértő: dr. Herbert Zsuzsanna
Idegsebész: dr. Kolumbán Bálint
Nagy Eszter:
Az érzelmek felismerése és érzékelése juvenilis myoclonusos epilepsziában
Korai biomarkerek a későbbi funkcionális károsodás előrejelzésében cerebrális paresisben szenvedő gyermekeknél
Kovács Mónika
Infantilis spasmus szindróma és West-szindróma - ACTH és vigabatrin kezelés
Kalcium és magnézium szerepe a West-szindróma kezelésében
Szegner Laura
A gyermekkori és a juvenilis absence epilepszia különbözőségei, prognózisa
Vashiányos anaemia és lázas convulsio
Örömmel várunk minden érdeklődőt a továbbképzésen.
Időpont: 2024.02.05.
A rendezvény Web oldala: https://oftex.hu/project_o/actual_prg/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=85665&tableid=0&retcode=tanflist
- Magyar Klinikai Neurofiziológiai Társaság kongresszusa
- február 1-3., Debrecen
Rendezvény kezdete: 2024.02.01.
Rendezvény vége: 2024.02.03.
Helyszín: Debrecen,
A rendezvény Web oldala: https://www.mknft.hu/
- MGYT 2023. évi Nagygyűlése
Helyszín: Hotel Helikon**** 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5.
Kedvezményes regisztráció határideje: 2023. augusztus 15.
Online regisztráció: http://gyermekorvostarsasag.hu/mgyt2023
Rendezvény kezdete: 2023.09.15.
Rendezvény vége: 2023.09.17.
Helyszín: 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5., Hotel Helikon****
A rendezvény Web oldala: http://gyermekorvostarsasag.hu/mgyt2023
- Gyermekneurológiai folyóiratreferáló, tanulságos esetek fóruma
Kedves Gyermekneurológusok és a gyermekneurológia iránt érdeklődő Kollégák!
Örömmel értesítünk, hogy a következő és ebben az évben az utolsó „Gyermekneurológiai folyóiratreferáló, tanulságos esetek fóruma” online továbbképző kurzusunk 2023. június 5-én hétfőn 17 órakor kezdettel kerül megrendezésre.
A júniusi program moderátora: dr. Herczegfalvi Ágnes egyetemi docens.
A program címe: Klinikai kihívások és a genetikai diagnózis jelentősége a XXI. században "
A Teams felületre szóló meghívást kiküldjük.
dr. Hollódy Katalin
az MGYNT elnöke
Program
Ritka Neurológiai kórképek
Klinikai kihívások és a genetikai diagnózis jelentősége a XXI. században
Markia Balázs: Craniosynostosis sebészi kezelése (20 perc)
Országos Mentális Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet (OMIII)
Lengyel Anna: Craniosynostosisok klinikai genetikai szemszögből (15 perc)
Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai részleg, Semmelweis Egyetem
Herczegfalvi Ágnes1, Hadas Veronika2, Rosdy Beáta2: Az SMALED1 diagnosztikájának klinikai összefüggései, egy beteg története (20 perc)
1Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai részleg, Semmelweis Egyetem
2Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Tűzoltó utcai részleg, Semmelweis Egyetem
Karcagi Veronika: A genetikai vizsgálatok ereje az SMALED1 diagnózisában (15 perc)
Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum
Liptai Zoltán, Pék Tamás, Dobner Sarolta, Varga Edit, Kienle Zsuzsa: Bakteriális nyaki gerincvelőgyulladás (20 perc)
SE Gyermekgyógyászati Klinika, SE OKK, NNK
Rendezvény kezdete: 2023.06.05.
Rendezvény vége: 2023.06.06.
Helyszín:
- Plexus nap Óbudán
Idén június 3-án tizenegyedik alkalommal rendezzük meg az Országos Plexus Napot.
Helyszín: Óbudai Társaskör (1036 Budapest, Kiskorona u. 7.)
Elismert szakemberek előadásaival, családi fórummal, kiscsoportos beszélgetéssel és animátorok által felügyelt gyermekjátszósarokkal várunk minden érdeklődőt.
Ismeretbővítés, beszélgetés, tapasztalatcsere, találkozások, egésznapos program szakmai és emberi megnyilvánulásokkal, orvosok, szakemberek, érintettek és családok részvételével.
Regisztráció: plexuscentrum@gezenguz.hu
A részletes program megtekinthető ide kattintva
Időpont: 2023.06.03.
Helyszín: 1036 Budapest, Kiskorona u. 7., Óbudai Társaskör
- Gyermekneurológiai folyóiratreferáló, tanulságos esetek fóruma
Örömmel értesítünk, hogy a következő „Gyermekneurológiai folyóiratreferáló, tanulságos esetek fóruma” online továbbképző kurzusunk 2023. május 8-án hétfőn 17 órai kezdettel kerül megrendezésre.
A májusi program összeállítását dr. Liptai Zoltán, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának docense vállalta.
Moderátor: dr. Liptai Zoltán
A Teams felületre szóló meghívást kiküldjük.
dr. Hollódy Katalin
az MGYNT elnöke
Program:
Merza Márk: Támpontok a lázgörcs gyógyszeres meg(nem)előzéséhez.
Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház, Gyermekosztály, Győr
Szabó Léna: Személyre szabott antisense oligonukleotid terápiák eddigi tapasztalatai.
SE Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest
Koós Olivér, Varga Edit, Kerényi Rita Zsuzsanna, Liptai Zoltán, Arányi Zsuzsanna:
Nyaktorna az MR-ben. Egy ritka betegség MRI diagnosztikája.
SE Gyermekgyógyászati Klinika, Képalkotó Diagnosztikai Klinika, Neurológiai Klinika. Budapest
Dobner Sára: A gyermekkori HLH.
SE Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest
Balicza Péter: Hol a kálium?
SE Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete, Budapest
Liptai Zoltán: Bakteriális nyaki gerincvelőgyulladás.
SE Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest
Időpont: 2023.05.08.
Helyszín: Online,
- Magyar Gyermekneurológiai Társaság Kongresszusa (Debrecen, 2023.04.20-22.)
Kedves Gyermekneurológusok és a gyermekneurológia iránt érdeklődő Kollégák!
Hagyományosan már decemberben közzé szoktuk tenni a következő évi kongresszusunk részleteit, idén egy picit késlekedtünk. Ennek oka az, hogy a rendezvények szervezésének költségei hihetetlen mértékben megemelkedtek és jelentős erőfeszítésekre volt-van szükség ahhoz, hogy a hagyományainkhoz méltó tudományos ülést szervezzünk.
A tudományos ülés időpontja: 2023. április 20-22.
Helyszíne: Debrecen, Mercure Hotel.
A Magyar Gyermekneurológiai Társaság vezetősége idén a következő témák megtárgyalását tűzte ki célul:
Perinatális stroke
Tranzíció a különböző gyermekneurológiai kórképekben
Csecsemő- és gyermekkori epilepszia
Új terápiákkal szerzett tapasztalatok
Gyermekidegsebészet, különös tekintettel az újszülött- és csecsemőkorra
Az absztraktok beadási határideje: 2023. február 15.
A kongresszust a Congressline Kft. szervezi. Bővebb információ a honlapjukon érhető el.
„Ami nehezen kezdődik, az jól végződik!” – tartja a közmondás, így lesz a mi kongresszusunk esetében is. Szeretettel várjuk az újabb találkozást, a tudományos eszmecseréket, az érdekes vitákat, a baráti beszélgetéseket!
Találkozzunk áprilisban, Debrecenben!
dr. Hollódy Katalin
a MGYNT elnöke
Rendezvény kezdete: 2023.04.20.
Rendezvény vége: 2023.04.22.
Helyszín: Debrecen, Mercure Hotel
- Gyermekneurológiai folyóiratreferáló, tanulságos esetek fóruma online továbbképző kurzus
Kedves Gyermekneurológusok és a gyermekneurológia iránt érdeklődő Kollégák!
Örömmel értesítünk, hogy a következő „Gyermekneurológiai folyóiratreferáló, tanulságos esetek fóruma” online továbbképző kurzusunk 2023. április 3-án hétfőn 17 órakor kezdettel kerül megrendezésre.
Az áprilisi program összeállítását dr. Bessenyei Mónika vállalta és a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának munkatársai fognak referálni a gyermekkori mozgászavarokról, különös tekintettel a dystoniákra.
Moderátor: dr. Bessenyei Mónika
A Teams felületre szóló meghívást kiküldjük.
dr. Hollódy Katalin
az MGYNT elnöke
1. Simon Antal DEKK Nagyerdei Campus Gyermekgyógyászati Intézet és Klinika – rezidens /15 perc
Hyperkinetic Movement Disorders in Children: A Brief Review
Nikkhah A , Karimzadeh P , Taghdiri MM , Nasehi MM , Javadzadeh M , Khari E .Hyperkinetic Movement Disorders in Children: A Brief Review. Iran J Child Neurol. Spring 2019; 13(2):7-16
2. Bodnár Flóra DEKK Nagyerdei Campus Gyermekgyógyászati Intézet és Klinika – rezidens /15 perc
Clinical Management of Dystonia in Childhood
Quyen N. Luc, Jyes Querubin
Pediatr Drugs (2017) 19:447–461
Classification of dystonia in childhood
Daniel E. Lumsden a, *, Hortensia Gimeno a, b, Jean-Pierre Lin a
a Complex Motor Disorders Service, Evelina Children's Hospital, Guy's & St Thomas' NHS Foundation Trust, London, UK
b Department of Psychology, Institute of Psychiatry, Psychology and Neuroscience, King's College London, UK
Parkinsonism and Related Disorders 33 (2016) 138e141
3. Szűcs Anita DEKK Nagyerdei Campus Gyermekgyógyászati Intézet és Klinika – rezidens /15 perc
Cognition in childhood dystonia: a systematic review
MARAIKE A COENEN | HENDRIEKJE EGGINK | MARINA A TIJSSEN | JACOBA M SPIKMAN
Department of Neurology, University of Groningen, University Medical Center Groningen, Groningen, the Netherlands.
Correspondence to Maraike A Coenen at Department of Neuropsychology, University
DEVELOPMENTAL MEDICINE & CHILD NEUROLOGY
4. Plásztáné Kovács Krisztina DEKK Nagyerdei Campus Gyermekgyógyászati Intézet és Klinika – rehabilitációs szakorvos jelölt /15 perc
Rehabilitation in childhood-onset hyperkinetic movement disorders including dystonia: Treatment change in outcomes across the ICF and feasibility of outcomes for full trial evaluation
Hortensia Gimeno a, b, *, Helene J. Polatajko c, Victoria Cornelius d, Jean-Pierre Lin a,
Richard G. Brown b, e
a Complex Motor Disorders Service, Paediatric Neurosciences, Evelina London Children's Hospital, Guy's & St Thomas' NHS Foundation Trust, London, UK
b Department of Psychology, Institute of Psychiatry, Psychology and Neurosciences, King's College London, London, UK
c Department of Occupational Science and Occupational Therapy, University of Toronto, Toronto, Canada
d Imperial Clinical Trials Unit, School of Public Health, Imperial College London, London, UK
European Journal of Paediatric Neurology 33 (2021) 159e167
5. Agócs Anett DEKK Nagyerdei Campus Gyermekgyógyászati Intézet és Klinika – rezidens / 10 perc
Juvenile parkinsonism: Differential diagnosis, genetics, and treatment
Nicki Niemann, Joseph Jankovic∗
Parkinson's Disease Center and Movement Disorders Clinic, Department of Neurology, Baylor College of Medicine, Houston, TX, USA
Parkinsonism and Related Disorders 67 (2019) 74–89
6. Szabó Kinga DEKK Nagyerdei Campus Gyermekgyógyászati Intézet és Klinika – rezidens / 10 perc
Torticollis in childhood—a practical guide for initial assessment
Ido Ben Zvi1 · Dominic N. P. Thompson
Paediatric Neurosurgery Department, Great Ormond Street Hospital, London, UK
European Journal of Pediatrics (2022) 181:865–873
7. Deep Brain Stimulation in childhood-onset dystonia due to brain pathology. A long-term study /10 perc
Romina Mandarano a,*, Alberto Danieli b, Elisa Petacchi a, Chiara Di Pede a, Massimo Mondani c, Maria Teresa Armellin a, Dina Facchin a, Andrea Martinuzzi a
a Unit for Severe Disabilities in Developmental Age, Scientific Institute IRCCS E. Medea, Conegliano, Treviso, Italy
b Unit of Epilepsy and Clinical Neurophysiology, Scientific Institute IRCCS E. Medea, Conegliano, Treviso, Italy
c Neurological Unit, S. Maria della Misericordia Universital Hospital, Udine, Italy
European Journal of Paediatric Neurology 37 (2022) 62–67
Időpont: 2023.04.03.
Helyszín: Online,
- Folyóiratreferáló kurzus
Kedves Gyermekneurológusok és a gyermekneurológia iránt érdeklődő Kollégák!
A tavaszi félév első folyóiratreferáló kurzusa február 6-án 17 órakor kezdődik a PTE Gyermekgyógyászati Klinika Neurológiai Tanszékének szervezésében.
Az OFTEX-en át jelentkezett érdeklődők a meghívást az online kurzusra megkapják. A kurzus a TEAMS felületén lesz megtekinthető. A TEAMS program előzetes letöltése szükséges a csatlakozáshoz!
https://www.microsoft.com/hu-hu/microsoft-teams/download-app
A 90 perces továbbképzés témái:
2022 újdonságai az epilepszia kutatásban (Lancet Neurology)
A gyermekkori epilepszia és a kogníció
Az alvás epilepsziás encephalopathiás gyermekekben
Convulsióval jelentkező gyermekek sürgősségi osztályos kivizsgálása - Túl sok vizsgálatot rendelünk?
Hogyan lehet fiatal gyermek kooperációját megnyerni az EEG vizsgálathoz?
A szemfenék vizsgálat jelentősége convulsiók esetén
Koponya MRI – temporalis hüvelykujj tünet
D3 vitamin szupplementáció gyermekkori migrén profilaxisában
Előadók:
Faragó Johanna
Kovács Mónika
Nagy Eszter
Szegner Laura
Zsiborás Csaba
Moderátor:
Hollódy Katalin
Rendezvény kezdete: 2023.02.06. 17:00
Rendezvény vége: 2023.02.06. 18:30
Helyszín: Online,
- Gyermekneurológiai folyóiratreferáló, tanulságos esetek fóruma
Kedves Gyermekneurológusok és a gyermekneurológia iránt érdeklődő Kollégák!
Ebben a félévben újra jelentkezünk a „Gyermekneurológiai folyóiratreferáló, tanulságos esetek fóruma” online továbbképző kurzusunkkal. A tanfolyamra az OFTEX felületén lehet jelentkezni.
Jelentkezési határidő: 2023. február 5.
Kódszáma: PTE ÁOK/2023.1/00101.
Akkreditált a csecsemő-gyermekgyógyászat, gyermekneurológia, neurológia, rezidensek és szakorvosjelöltek célcsoportban (10 pont).
A kurzusok 2x45 percesek és minden hónap első hétfőjén 17 órakor kezdődnek.
Az első kurzus időpontja: 2023. február 6.
Moderátor: dr. Hollódy Katalin PTE ÁOK Gyermekgyógyászati Klinika.
Kérünk Benneteket, jegyezzétek fel naptáraitokba az időpontokat. A Teams felületre szóló meghívást csak az időben történő jelentkezés esetén tudjuk kiküldeni!
Találkozzunk február 6-án 17 órakor az online térben!
Köszönettel: Hollódy Katalin
Időpont: 2023.02.05.
Helyszín: Online,
- Ideggyógyászati Szemle jubileumi ülés
Kedves Gyermekneurológusok és a gyermekneurológia iránt érdeklődő Kollégák!
2022. október 20-án 13 órai kezdettel a Magyar Tudományos Akadémián kerül megrendezésre a 75 éves Ideggyógyászati Szemle ünnepi ülése. Az esemény fővédnöke Prof. Freund Tamás, az MTA elnöke. A kilenc tulajdonos Társaság elnökeit kérték fel 10-10 perces beszámolóra.
13:50-től: Magyar Neurológiai Társaság – Prof. Dr. Csiba László, elnök
14:00-tól: Magyar Klinikai Neurofiziológiai Társaság – Prof. Dr. Kamondi Anita, elnök
14:10-től: Magyar Idegsebészeti Társaság – Dr. Erőss Lóránd PhD, főigazgató
14:20-tól: Magyar Gyermekneurológiai Társaság – Prof. Dr. Hollódy Katalin, elnök
14:30-tól: Horányi Béla Klinikai Idegtudományi Társaság – Dr. Folyovich András PhD, elnök
14:40-től: Magyar Neuroradiológiai Társaság – Prof. Dr. Barsi Péter, pénztáros
14:50-től: Magyar Stroke Társaság – Dr. habil Szapáry László, elnök
15:00-tól: Magyar Idegtudományi Társaság – Prof. Dr. Fekete Csaba, elnök (képviselője)
15:10-től: Magyar Epilepszia Liga – Prof. Dr. Janszky József, elnök
15:20-tól: Magyar Tudományos Parkinson Társaság – Prof. Dr. Kovács Norbert PhD, elnök
Az Ideggyógyászati Szemle szerkesztősége és kiadója tisztelettel hívja meg Társaságunk tagjait is a jeles eseményre. Részvételi szándék jelzését kérik (ld. alább).
A meghívóban található QR kód beolvasásával könnyedén regisztrálhat az eseményre.
Részvételi szándékát jelezheti az isz75@lam.hu e-mail címen is.
A meghívó megtekinthető ide kattintva
Üdvözlettel:
Dr. Hollódy Katalin
Időpont: 2022.10.20.
Helyszín: Budapest, Magyar Tudományos Akadémia
- Magyar PWS Szakmai Konferencia 2022 (Budapest, 2022.10.07.)
A konferencia célja a Prader-Willi szindróma ismereteinek bővítése szülőknek és szakembereknek egyaránt.
A tudás potenciális hatalom. Használjuk együtt ezt a potenciális erőt egy szebb jövőért!
Várjuk mindazon szakemberek jelentkezését, akik PWS beteget gondoznak, és/vagy szeretnének többet tudni a szindrómáról.
Bátorítunk minden érintett szülőt, gondviselőt, hogy jelentkezzenek a szülői programokra.
Az előadások angol nyelvűek, de biztosítjuk a tolmácsolást a rendezvény ideje alatt.
A konferencia ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!
Regisztrációs link: https://forms.gle/VDuP23iBaR5taDi17
Program
Meghívó
Időpont: 2022.10.07.
Helyszín: Budapest,
- Magyar Gyermekneurológiai Társaság 2022. évi Kongresszusa
Kedves Gyermekneurológusok és a gyermekneurológia iránt érdeklődő Kollégák!
A jelenlegi járványhelyzet és a korlátozások miatt az áprilisra tervezett kongresszusunkat – a tavalyihoz hasonlóan - elhalasztani kényszerülünk.
2022. évi kongresszusunkat szeptember 8-10. között változatlan helyszínen, a balatonfüredi Anna Grand Hotelben tartjuk.
A kongresszus tervezett fő témái változatlanok:
Gyermekkori mozgászavarok, különös tekintettel a dystoniás és ataxiás kórképekre
Gyermekkori stroke
Csecsemő- és gyermekkori epilepsziák
Megoldatlan esetek, tévedések
Színes gyermekneurológia szekció
Az előadások bejelentését 2022. május 15-ig kérjük.
A Congressline szervező iroda hamarosan meghirdeti a részleteket.
Sajnáljuk, hogy nem találkozunk tavasszal, de nagyon szép a balatoni ősz!
A Magyar Gyermekneurológiai Társaság vezetősége
Rendezvény kezdete: 2022.09.08.
Rendezvény vége: 2022.09.10.
Helyszín: Balatonfüred, Anna Grand Hotel
- Gyermekneurológiai folyóiratreferáló és tanulságos esetek fórumának következő időpontja 2022. június 3. péntek 10 óra
Kedves Gyermekneurológusok és a gyermekneurológia iránt érdeklődő Kollégák!
Szíves emlékeztetőül küldjük, hogy a következő továbbképzés időpontja 2022. június 3. péntek 10 óra. A Teams-meghívókat elküldjük a jelentkezettek részére.
A júniusi továbbképzés szervezője és moderátora dr. Herczegfalvi Ágnes Tanárnő lesz.
"UTAZÁS" A K-CSATORNA MUTÁCIÓK KÖRÜL
Epilepsziás encephalopathia – esetbemutatás (20’)
Dr. Szabó Nóra PhD, adjunktus, ÉKC Új Szent János Kórház, Epilepszia - neurológiai Szakambulancia, Budapest
Genetikai diagnosztikai lehetőségek (20’)
Dr. Balogh István, tanszékvezető egyetemi docens
Debreceni Egyetem, Laboratóriumi Medicina Intézet, Klinikai Genetika Tanszék, Debrecen
Genotípus-fenotípus összefüggések (20’)
Prof. Panyi György, egyetemi tanár, intézetigazgató
Debreceni Egyetem, ÁOK, Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet, Debrecen
Szünet (10 perc)
RITKÁNÁL IS RITKÁBB ESETEK
Neurológia és reumatológia határán egy beteg kapcsán - esetbemutatás (15’)
Dr. Merő Gabriella gyermekneurológus, klinikai szakorvos DE Gyermekklinika, Debrecen
Neurológia és reumatológia határán egy beteg kapcsán – a betegség genetikai háttere (20’)
Dr. Balicza Péter PhD, adjunktus SE Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete
Szünet (10 perc)
Mitokondriális prolin ciklus zavar egy cutis laxa családban (15’)
Dr. Herczegfalvi Ágnes PhD, egyetemi docens, SE II. sz Gyermekklinika, Budapest
A mitokondriális prolin ciklus zavar genetikai háttere (15’)
Dr. Karcagi Veronika PhD, humángenetikus, Istenhegyi Géndiagnosztikai Központ, Budapest
Szeretettel várunk minden érdeklődő kollégát a „Gyermekneurológiai továbbképzés folyóiratreferáló és tanulságos esetek fóruma” utolsó online fórumán.
dr. Hollódy Katalin
az MGYNT elnöke
Rendezvény kezdete: 2022.06.03. 10:00
Rendezvény vége: 2022.06.03. 11:30
Helyszín: Online,
- Gyermekneurológiai folyóiratreferáló és tanulságos esetek fórumának következő időpontja 2022. május 6. péntek 10 óra
Kedves Gyermekneurológusok és a gyermekneurológia iránt érdeklődő Kollégák!
Szíves emlékeztetőül küldjük, hogy a következő továbbképzés időpontja 2022. május 6. péntek 10 óra.
A Teams-meghívókat elküldtük a jelentkezettek részére.
A májusi továbbképzés szervezője és moderátora dr. Liptai Zoltán Tanár Úr lesz.
Program:
Szabó Léna: A szteroid adagolás újdonságai Duchenne-féle izomdisztrófiában
SE II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika
Tamasi Albert, Móser Judit, Rosdy Beáta: MOG asszociált MDEM egy esetünk kapcsán
BMKK Pándy Kálmán Tgk., Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
Merza Márk: Hemiplégiás migrénnel kapcsolatos dilemmák egy eset kapcsán
Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház - Gyermekgyógyászati Szakmacsoport – Gyermekosztály
Dobner Sára, Szakszon Katalin, Liptai Zoltán: Epizodikus ataxia
DPC Kórház-OHII, SE II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Debreceni Egyetem, Klinikai Központ, Gyermekgyógyászati Klinika
Hudák Mária, Dobner Sára, Szabó Léna, Farkas Viktor, Liptai Zoltán: Progresszív ataxia
SE II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, SE I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika
Liptai Zoltán: Neuroimmun betegség peroneus paresis hátterében.
SE II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika
Várunk minden kedves érdeklődő kollégát!
dr. Hollódy Katalin
az MGYNT elnöke
Rendezvény kezdete: 2022.05.06. 10:00
Rendezvény vége: 2022.05.06. 12:00
Helyszín: Online,
- EPNS Congress 2022
EPNS Congress will be a hybrid event taking place both virtually and in Glasgow, UK, on 28 April – 2 May 2022.
Dear EPNS Member
The next EPNS Congress will be a hybrid event taking place both virtually and in Glasgow, UK, on 28 April – 2 May 2022.
https://epns-congress.com/
Found out more in the latest newsletter here: https://news.intercongress.de/m/13960182/
• Preliminary Programme
• App & Innovation Challenge
• Call for Abstracts
• Awards
• Bursary Applications
Rendezvény kezdete: 2022.04.28.
Rendezvény vége: 2022.05.02.
Helyszín: Hybrid,
A rendezvény Web oldala: https://epns-congress.com/
- Gyermekneurológiai folyóiratreferáló és tanulságos esetek fóruma
Kedves Gyermekneurológusok és a gyermekneurológia iránt érdeklődő Kollégák!
Közeleg a következő, vagyis a harmadik online „Folyóiratreferáló és tanulságos esetek fóruma” továbbképzésünk időpontja: 2022. április 8. péntek 10 óra. A MRE Bethesda Gyermekkórház csapata összeállította a részletes programot:
10:00 Fogarasi András: Köszöntő, bevezetés
10:10 Gyimesi-Szikszai Andrea: Krónikus fájdalom (esetismertetés)
10:25 Hegyi Márta: MELAS szerű klinikai kép eddig nem igazolt kóreredettel (esetismertetés)
10:40 Börzsönyi Anna: Antiepileptikum leépítés (cikkismertetés)
SZÜNET
11:00 Jakus Rita: Gyermekkori alternáló hemiplégia (esetismertetés)
11:15 Zágonyi Kristóf: Paroxysmalis dyskinesiák (cikkismertetés)
11:30 Ambrus Bence: A dadogás pathomechanizmusa
SZÜNET
12:00 Kovács Éva - Siegler Zsuzsa – Csapody Marcell: Necrotizáló encephalitis (esetismertetés)
12:15 Bodó Tímea: Egy Rett-szindrómás kisfiú története (esetismertetés)
12:30 Kormos Eszter: Genetikai hátterű epilepsziás encephalopáthiák (esetismertetés)
Várunk minden kedves érdeklődő kollégát!
A Teams-meghívókat időben megküldjük a jelentkezettek részére.
A kollégák kérésére az előző két továbbképzés diáit feltöltöttük az MGYNT honlapjának szakmai anyagokat tartalmazó részére is.
dr. Hollódy Katalin
az MGYNT elnöke
Időpont: 2022.04.08.
Helyszín: Online,
- Gyermekneurológiai folyóiratreferáló és tanulságos esetek fóruma
Kedves Gyermekneurológusok és a gyermekneurológia iránt érdeklődő Kollégák!
2022. február 4-én megtartottuk a Magyar Gyermekneurológiai Társaság által az Oftex-portálon meghirdetett új képzésünket, a gyermekneurológiai folyóiratreferálót. A tanfolyam sikeres volt, sokan jelentkeztek és vettek részt, számos kedvező visszajelzést kaptunk. A 3 órás tanfolyam diáit (5 előadás) és a felhasznált irodalmat feltöltöttem a Teams-portálra (16 közlemény), így a csoport tagjainak bármikor hozzáférhetők.
Örömmel jelzem, hogy a következő továbbképzés időpontja 2022. március 4. péntek 10 óra. A Teams-meghívókat időben megküldjük a jelentkezettek részére.
A márciusi továbbképzés szervezője és moderátora dr. Rosdy Beáta főorvosasszony lesz.
A részletes program megtekinthető ide kattintva
Várunk minden kedves érdeklődő kollégát!
dr. Hollódy Katalin
az MGYNT elnöke
Időpont: 2022.03.04.
Helyszín: Online,
- Gyermekneurológiai folyóiratreferáló és tanulságos esetek fóruma - szabadon választható, ingyenes online kurzus (2022.02.04. - 06.03.)
Kedves Gyermekneurológusok és a gyermekneurológia iránt érdeklődő Kollégák!
A Magyar Gyermekneurológiai Társaság újabb továbbképzési formát indított. A tavaszi félévben minden hónap első péntekén 10 órai kezdettel, szabadon választható, ingyenes, online kurzust tartunk "Gyermekneurológiai folyóiratreferáló és tanulságos esetek fóruma" címmel.
Az első online továbbképzés 2022. február 4-én pénteken kezdődik 10 órakor.
A továbbképzésre jelentkezni ide kattintva, az OFTEX portálon lehet. A tanfolyamot a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Kara szervezi, jelzése: PTE ÁOK/2022.I./00126
Az online továbbképzéshez csak az tud csatlakozni (és erről majd igazolást kapni), aki hivatalosan jelentkezik az Oftex portálon át. Az ő e-mail címükre tudjuk majd elküldeni a továbbképzéshez kapcsolódó linket.
Kérjük, hogy töltsék le gépükre vagy telefonukra az applikációt az alábbi címről:
https://www.microsoft.com/hu-hu/microsoft-teams/log-in
Jelentkezési határidő: február 2.
A továbbképzés tervezett programja:
1. COVID és gyermekneurológiai kórképek
2. Vakcináció különböző gyermekneurológiai betegségekben
Felkért hozzászóló: dr. Nyul Zoltán egyetemi adjunktus, PTE Gyermekgyógyászati Klinika
3. „Floppy baby” – kivizsgálása, esetismertetésekkel.
Az izombiopszia szerepe a generalizált izomhypotonia kivizsgálásában.
Felkért hozzászóló: dr. Pál Endre egyetemi docens, PTE Neurológiai Klinika
4. Színes gyermekneurológia – folyóiratcikkek referálása
Melatonin és alvásos EEG készítése
Anti NMDA-R encephalitis – korfüggő jellemzők és prognosztikai faktorok
dr. Hollódy Katalin
az MGYNT elnöke
Rendezvény kezdete: 2022.02.04.
Rendezvény vége: 2022.06.03.
Helyszín: Online,
- Magyar Gyermekneurológiai Társaság Közgyűlése
Kedves Gyermekneurológusok!
A szokásoknak megfelelően a kongresszus idején tartjuk az éves közgyűlésünket.
Ideje: 2021. szeptember 10, péntek 17 óra.
Napirendi pontok:
1. Elnöki beszámoló
2. Pénzügyi beszámoló
3. Új tagok bemutatása
4. A jelenlegi vezetőség lemondása.
5. Jelölő- és a szavazatszámláló bizottságok megválasztása.
6. Jelöltek ismertetése
7. Új jelölések.
8. Jelölőlista elfogadása
9. Szavazás
10. Eredmény ismertetése
Várunk mindenkit Budapesten.
Kollár Katalin
titkár
Rendezvény kezdete: 2021.09.10. 17:00
Rendezvény vége: 2021.09.10. 18:30
Helyszín: Budapest,
- Magyar Gyermekneurológiai Társaság Kongresszusa
Kedves Gyermekneurológusok és a Gyermekneurológia iránt érdeklődő Kollégák!
Hagyományosan áprilisban szoktunk találkozni az éves kongresszusainkon, de ez, ahogyan tavaly, idén is elmaradt a COVID-pandemia miatt. 2020 szeptemberében Nyíregyházán az utolsók között tudtuk még személyes jelenléttel megrendezni az éves tudományos összejövetelünket.
A vezetőség több alkalommal tanácskozott az idei kongresszus megrendezéséről és kikértük a tagság véleményét is. Közel negyvenen válaszoltak a kiküldött pár kérdésre, amit ezúton is köszönünk. Bár a válaszok némiképp különbözőek voltak, abban szinte mindenki egységes volt, hogy szeretne személyes jelenlétű kongresszuson részt venni és köszöni szépen, de az online konferenciát nem kéri. Szintén kedvező fogadtatásra talált a javasolt budapesti helyszín is. Abban már voltak különbségek, hogy szeptemberben, októberben vagy novemberben legyen-e megtartva a rendezvény.
Így felvértezve a tagság véleményével, valamint a Congressline rendezvényszervező irodával való megbeszélés után a vezetőség úgy határozott, hogy megszervezzük idén is a konferenciát és –amennyiben vis major nem jön közbe- személyes jelenléttel.
A kongresszus időpontja: 2021. szeptember 9-11.
A rendezvény helyszíne: Laurus Rendezvényközpont, 1124 Budapest, Csörsz utca 18/b
https://larusevent.hu/
A kongresszus fő témái:
Covid a gyermekneurológiában
A telekommunikáció, a telemedicina szerepe, előnyei és hátrányai a gyermekneurológiai betegek ellátásában
Immunológiai kórképek a gyermekneurológiában (dr. Veres Éva főorvosasszony emlékére rendezett szekció)
Újdonságok a csecsemő- és gyermekepilepszia diagnosztikájában és terápiájában
A részleteket napokon belül küldi a rendezvényszervező.
A rendelkezésre álló, az ismert okok miatt rövidebb a szokásosnál, ezért kérünk Benneteket az időpontok pontos betartására!
Nagyon várjuk már mi is a személyes találkozást, a baráti-kollegiális beszélgetéseket, a tudomány és a mindennapi betegellátás híreit!
A Magyar Gyermekneurológiai Társaság vezetősége nevében
Hollódy Katalin
elnök
Rendezvény kezdete: 2021.09.09.
Rendezvény vége: 2021.09.11.
Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz u. 18/b.
A rendezvény Web oldala: https://mgynt2021.congressline.hu/
- MGYT 2021. évi Nagygyűlése (hibrid formában, személyes részvétellel és online)
Tisztelt Kolléganők, Kollégák! Kedves Kongresszusi Résztvevők!
Bár még mindig a járvány kihívásai töltik ki mindennapjaink nagyrészét, nagy örömmel tölt el Bennünket, hogy ennyien regisztráltak már a Magyar Gyermekorvosok Társaságának Nagygyűlésére. Eddig azt kommunikáltuk, hogy ha másként nem lehet, akkor online formában sok szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt a Magyar Gyermekorvosok Társasága 2021. évi Nagygyűlésére.
A jelenlegi kormányzati enyhítések értelmében Magyarország fokozatosan nyit, így mi is nyitunk és örömmel adunk hírt arról, hogy megnyitjuk a regisztrációt az élő, személyes nagygyűlésre is paralel az online regisztráció mellett.
A vírushelyzethez alkalmazkodva mindenkinek megadjuk a lehetőséget, hogy itt lehessen velünk ha nem is élőben, a virtuális térben biztosan - tehát az MGYT 2021. évi nagygyűlését idén először hibrid konferenciaként szervezzük meg.
FONTOS! AKI MÁR REGISZTRÁLT AZ ONLINE RÉSZVÉTELRE, KÉRJÜK REGISZTRÁLJON A KÜLÖNBÖZETI JEGY MEGVÁLTÁSÁVAL AZ ÉLŐ JELENLÉTRE IS, HA SZEMÉLYESEN SZERETNE RÉSZT VENNI AZ ESEMÉNYEN!
AMENNYIBEN A KONFERENCIÁHOZ KAPCSOLÓDÓAN SZÁLLÁST SZERETNE FOGLALNI, KÉRJÜK OLDALUNKON KERESZTÜL MIHAMARABB TEGYE MEG, MERT A KONTINGENSÜNKET KIZÁRÓLAG JÚNIUS 4-IG TUDJUK TARTANI - EZUTÁN MÁR CSUPÁN AZ ÖNÁLLÓ SZÁLLÁSFOGLALÁS LEHETSÉGES.
LEHETŐSÉG VAN TERMÉSZETESEN CSAK ÉLŐ KONFERENCIA REGISZTRÁCIÓRA IS, DE AZ ONLINE REGISZTRÁCIÓS LEHETŐSÉG IS MEGMARAD!
A konferencián való részvételnek természetesen - mint minden másnak körülöttünk - járványügyi szabályai vannak. A járványügyi intézkedések még mindig élnek, ezért természetesen a részvétel védettséget igazoló kártyához kötött, melyet a rendezvény szervezője ellenőrizhet. A részletekről folyamatosan tájékoztatjuk Önöket.
A kongresszus tudományos programja ebben az évben is széles palettát kínál a gyermekgyógyászat elméleti kérdéseitől a mindennapi gyakorlatig.
A kongresszus kiemelt témái - a COVID-19 pandémia kérdései mellett - a gyermekgyógyászatból a felnőtt betegellátásba kerülés, azaz a tranzíció időszaka a különböző szubspecialitások területén, valamint a gyermekpszichiátriai ellátás kihívásai, a modern technológiák alkalmazása, a bizonyítékokon alapuló orvoslás és a prevenció lehetőségei a gyermekgyógyászatban. Az utóbbi évek hagyományaihoz híven szervezési és szakmapolitikai kérdések is megvitatásra kerülnek.
Bízunk abban, hogy így, hogy személyes jelenléttel szervezhetjük meg a Nagygyűlést, a kongresszus ideje alatt, nemcsak tudományos, hanem minden szempontból maradandó élményeket szereznek.
Remélünk és kívánunk eredményes szakmai vitákat, kellemes baráti beszélgetéseket és jó hangulatú társasági programokat.
A szervezők nevében:
Dr. Csábi Györgyi egyetemi docens - Dr. Decsi Tamás egyetemi tanár - Dr. Erhardt Éva egyetemi docens
További részletek, online regisztráció ide kattintva
Rendezvény kezdete: 2021.06.24.
Rendezvény vége: 2021.06.26.
Helyszín: 7622 Pécs és Online, Universitas u. 2/A, Tudásközpont
A rendezvény Web oldala: http://www.gyermekorvostarsasag.hu/info.aspx?sp=62&web_id=
- 10. Konduktív Pedagógiai Világkongresszus 'A konduktor: Attitűd, foglalkozás, hivatás' (Új időpontban - Budapest, 2020.11.27. - 12.01.)
A Semmelweis Egyetem Pető András Kara és a Nemzetközi Pető Társaság felhívja a figyelmet a soron következő, 10. Konduktív Pedagógiai Világkongresszusra, amelyet ÚJ IDŐPONTBAN 2020. november 27-től december 1-ig rendeznek Budapesten.
A szakmai programok tervezett helyszíne a Semmelweis Egyetem Pető András Kara (1125 Budapest, Kútvölgyi út 8.)
A kongresszus hivatalos nyelve az angol.
További részletek, regisztráció és absztraktbejelentés:
http://www.petoassociation.hu/index.php/hu/hirek/120-10-konduktiv-pedagogiai-vilagkongresszus-informaciok
A program megtekinthető ide kattintva
Rendezvény kezdete: 2020.11.27.
Rendezvény vége: 2020.12.01.
Helyszín: 1125 Budapest, Kútvölgyi út 8., Semmelweis Egyetem Pető András Kara
- Magyar Neurológiai Társaság 1. Online Továbbképző Kurzusa
A tanfolyam programját az interneten, a virtuális kurzus platformra történő bejelentkezést követően lehet megtekinteni. Ez az oldal eltér a konferencia weboldalától és a program megtekintése kizárólag bejelentkezés után lehetséges. A platform a tanfolyam teljes anyagával 2020. november 19-től érhető el.
Az on-line kurzuson való részvétel ingyenes, viszont regisztrációhoz kötött.
A bejelentkezéshez szükséges jelszót a szervezők külön e-mailben a tanfolyamot megelőzően küldik el. Jelszót csak azoknak a résztvevőknek küldünk, akik előzetesen regisztráltak.
Az előadások tetszőleges sorrendben nézhetők meg, a lejátszás során megállítható és folytatható. Ha megszakad a lejátszás, akkor a legközelebbi megnyitáskor onnan tudja folytatni, ahol legutóbb abbamaradt.
Az előadások megtekintése után válik elérhetővé a teszt vizsga, amelynek sikeres kitöltésével érvényesítheti a tanfolyam kredit pontjait.
JELENTKEZÉS
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2020. november 16.
Kredit pont: Az akkreditáció folyamatban.
További részletek, program, jelentkezés a rendezvény weboldalán
Időpont: 2020.11.19.
Helyszín: Online,
A rendezvény Web oldala: https://manet2020.congressline.hu/
- Magyar Gyermekneurológiai Társaság 2020. évi Kongresszusa
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Jósa András Oktatókórház Gyermekosztályának nevében szeretettel várunk mindenkit Észak-Magyarország talán legdinamikusabban fejlődő nagyvárosában, Nyíregyházán, Társaságunk következő, 2020. évi kongresszusán, 2020. szeptember 10-12. között.
A rendezvény helyszíne Nyíregyháza Sóstógyógyfürdő.
A kongresszust szervező cég mindent meg fog tenni a járványügyi szabályok maximális betartása érdekében.
További részletek a Kongresszus weboldalán
Rendezvény kezdete: 2020.09.10.
Rendezvény vége: 2020.09.12.
Helyszín: 4431 Nyíregyháza, Szindbád sétány, Hunguest Hotel Sóstó
A rendezvény Web oldala: https://mgynt2020.congressline.hu/
- 2. Nemzetközi SMA Konferencia (Budapest, 2020.05.16.)
Tisztelt Kollégák!
2020. május 16-án kerül megrendezésre a 2. Nemzetközi SMA Konferencia, mely egyaránt célul tűzi ki a szülők és a szakma tájékoztatását a betegséggel kapcsolatos újdonságokról.
Nemzetközi előadók fognak beszámolni tapasztalataikról és az újdonságokról, emellett lehetőség lesz velük konzultálva interaktív fórumra, kérdések felvetésére.
Helyszín: Novotel Budapest City (1123 Budapest, Alkotás u. 63-67.)
A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A jelentkezési űrlap az alábbi linken elérhető el: https://forms.gle/gdRKgB8aFrzJ9JoF6
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Szabó Léna
Időpont: 2020.05.16.
Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 63-67., Novotel Budapest City
A rendezvény Web oldala: https://forms.gle/gdRKgB8aFrzJ9JoF6
- Állatkerti gyerekprogram és koncert
Az országosan igen kiterjedt Bach mindenkinek fesztivál keretében ingyenes állatkerti gyerekprogram és koncert kerül megrendezésre 2020.március 20-án pénteken. A programot a fesztiválszervezők a krónikusan beteg gyermekek csoportjainak szánják.
További részletek, program és online jelentkezés a https://bachmindenkinek.hu/gyerekek-a-gyerekekert/ oldalon.
A legfontosabb információk:
2020. március 20., péntek, 16:00
Helyszín:
Fővárosi Állat- és Növénykert
Varázshegy-Csillagtér
1446 Budapest, Állatkerti krt. 6-12.
"Gyerekek a gyerekekért" - Budapesti zeneiskolák koncertje
Részt vevő zeneiskolák:
Józsefvárosi Zeneiskola - gitárzenekar
Fischer Annie Zeneiskola vonószenekara és rézfúvósegyüttese
Vezényel: Gulyás-Nagy György és Domány István
Molnár Antal Zeneiskola (fuvolaegyüttes),
Hubay Jenő Zeneiskola (klarinét és szaxofonegyüttes)
Az Állatkertet a regisztrált résztvevők már 15 órától látogathatják!
Koncert háziasszonya:Koltay Anna a M2 Petőfi TV műsorvezetője
A program regisztrációhoz kötött, a jelzett honlapon ez gyorsan lehetséges!
Időpont: 2020.03.20.
Helyszín: Budapest, Állatkert
A rendezvény Web oldala: https://bachmindenkinek.hu/gyerekek-a-gyerekekert/
- Fejezetek az újszülöttkori idegrendszeri kórképekből (Budapest, 2020.02.21.)
Helyszín: a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Baross utcai tanterme
Időpont: 2020. február 21. péntek 10:00-tól- 16:00-ig.
Program
A további részletek az OFTEX-en megtalálhatók.
Időpont: 2020.02.21.
Helyszín: emmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Baross utcai tanterme
A rendezvény Web oldala: https://oftex.hu/project_o/actual_prg/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=74078&tableid=0&retcode=tanflist
- A cerebralparesis egészségügyi és társadalmi kérdései - Önálló életvitel kiskamasz korban
Idén a Semmelweis Egyetem 250 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat részeként kerül megszervezésre a VI. Országos CP-s Kongresszus.
Témája: Önálló életvitel kiskamasz korban.
Helyszín: Semmelweis Egyetem, Nagyvárad téri díszterem (1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.)
Időpont: 2020. január 31. péntek – február 1. szombat
A Kongresszussal kapcsolatos további információ, jelentkezés lap elérhető a kongresszus honlapján (http://cp-kongresszus.hu/a-2020-as-kongresszus/)
Részletes program
Jelentkezés
Vl. alkalommal kerül megrendezésre kongresszusunk, és ez alapot ad arra, hogy vissza tekintsünk az elmúlt évekre.
A 2010-es évek elején szemlélet váltás történt a gyermek rehabilitáció területén. A szakorvos képzés mellett létrejöttek gyermek rehabilitációs központok, új ellátók kapcsolódtak be a gyermekellátásba. Magyarországon a 3-10 éves korosztályban minden 1000 gyermekből 2-4 CP-s gyermekkel kell számolni. Ellátásukhoz számtalan terápiás lehetőség áll rendelkezésünkre, de a klinikai formák különbözősége, a motoros tünetek súlyossága és a gyakori egyéb funkciókárosodások miatt minden gyermek egyéni és egy életen átívelő kezelést, támogatást igényel.
A kongresszusunkat azzal a szándékkal indítottuk el 2014-ben, hogy a gyermekek ellátásában részt vevő szakemberek megismerjék egymás munkáját, tájékozódjunk és tájékoztassunk a legújabb terápiás lehetőségekről. Egy CP-s gyermeket ellátó multidiszciplináris teamben fontos, hogy mindenkit azonos terápiás cél vezéreljen. Megismerhettük a különböző rehabilitációs módszereket és az egyes intézmények munkáját. Nem csak az egészségügy, hanem az oktatás oldaláról is kaptunk tájékoztatást, emellett megszólaltak azok is, akikért a kongresszus-sorozat elindult: az érintett szülők, gyermekek.
Kongresszusaink témáit tematikusan építettük fel: újszülött kortól elindulva jutottunk el az iskolás korig. Minden életkornak megvan a maga sajátossága rehabilitációs szempontból is. Tanulás mellett a gyermek önállósodása, kortás kapcsolatainak kialakítása, fenntartása, a szabadidő hasznos eltöltése egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Tájékoztatást kaptunk a társadalombiztosító (NEAK) által finanszírozott és nem finanszírozott gyógyászati segédeszköz ellátásról. Büszkék vagyunk arra, hogy elértük a célunkat: kongresszusaink nagy résztvevő száma is bizonyítja, hogy igény van a sok szakmát átfogó tudományos összejövetelre.
Jelen kongresszusunk során ismét lehetőségünk lesz az egészségügyi és társadalmi kérdések alapos körbejárására.
Dr. Elmont Beatrix főorvos
Zala Megyei Szent Rafael Kórház Rehabilitációs osztály
a Magyar Rehabilitációs Társaság Gyermekszekciójának Elnöke
Rendezvény kezdete: 2020.01.31.
Rendezvény vége: 2020.02.01.
Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4., Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri díszterem
A rendezvény Web oldala: http://cp-kongresszus.hu/
- Gyermekrehabilitációs kötelező szintentartó tanfolyam
Időpont: 2020.01.13-17.
Helyszín: MRE Bethesda Gyermekkórház
További részletek és jelentkezés az oftex.hu portálon
Rendezvény kezdete: 2020.01.13.
Rendezvény vége: 2020.01.17.
Helyszín: Budapest, Bethesda Kórház
A rendezvény Web oldala: https://www.oftex.hu/project_o/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=72814&tableid=0&retcode=tanflist
- Klinikai neurogenetika 2019 - A Magyar Klinikai Neurogenetikai Társaság Konferenciája
Időpont: 2019. december 6-7.
Helyszín: Debrecen, Hotel Arany Bika
Tisztelt Kollégák, Kedves Érdeklődők!
A Magyar Klinikai Neurogenetikai Társaság szeretettel meghívja Önt és érdeklődő munkatársait a 2019. évi, Debrecenben tartandó tudományos rendezvényére.
Az elmúlt években látványos előrelépések történtek néhány genetikai betegség kezelési lehetőségeiben. Konferenciánkon kiemelt figyelmet fordítunk a legújabb terápiás lehetőségek bemutatására, a külföldi és magyarországi tapasztalatok megvitatására.
Fontosnak tartjuk emellett a napi gyakorlatban dolgozó kollégák továbbképzését is, melynek kapcsán praktikus, gyakorlati útmutatót szeretnénk adni a neurogenetikai betegségekről, azok felismeréséről, ill. diagnosztikus lehetőségeikről.
Ugyancsak kiemelt figyelmet szentelünk kongresszusainkon az esetbemutatásoknak, a diagnosztikus munka nehézségeinek, eseteink kapcsán felmerülő etikai dilemmáknak. Szívesen várjuk olyan betegek bemutatását is, ahol a pontos diagnózis még nem született meg. Lehetőség nyílik emellett saját tudományos munkák bemutatására is.
Társaságunk minden évben külön elismeri és díjazásban részesíti a legjobb fiatal előadót, ezért bátran biztatunk mindenkit a részvételre.
A konferencia pontszerző tanfolyamnak minősül a szakorvosok, és PhD hallgatók számára (34 pont).
Konferencia helyszíne: Hotel Aranybika, Debrecen
Jelentkezési határidő: 2019. november 15.
Részvételi díjak:
Részvételi díj nem tagoknak: 34.000.-Ft
Részvételi díj MKNT, MGYNT tagoknak: 29.000.-Ft
Részvételi díj PhD hallgatóknak, nyugdíjasoknak, szakdolgozóknak: 17.000.-Ft
Helyszínen történő regisztráció: 35.000.-Ft
Egyetemi hallgatóknak: 7.000.-Ft
Jelentkezési lap
A kongresszussal kapcsolatos egyéb információk a neurogenetikaitarsasag@gmail.com e-mail címen érhetőek el.
Sok szeretettel várjuk Önöket!
Dr. Boczán Judit
MKNT elnök
Rendezvény kezdete: 2019.12.06.
Rendezvény vége: 2019.12.07.
Helyszín: Debrecen, Hotel Aranybika
- Magyar Gyermekneurológiai Társaság 43. Kongresszusa
Helyszín:
Lillafüred, Hunguest Hotel Palota - Erzsébet sétány 1.
Előadás absztraktok beküldési határideje:
2019. január 31. (meghosszabbítva)
A Kongresszus fő témái:
• Fejfájás
• Az intellektuális fejlődés elmaradásával járó kórképek, autizmus különös tekintettel a genetikai háttérre
• Epilepszia – terápiás sikerek és sikertelenségek, társbetegségek- és állapotok
• Új terápiás lehetőségek a gyermekneurológiai
kórképekben
• Neurológiai rehabilitáció
• Gyermekidegsebészet
2. értesítő >>
Letölthető jelentkezési lap >>
Online regisztráció >>
Rendezvény kezdete: 2019.04.04.
Rendezvény vége: 2019.04.06.
Helyszín: Lillafüred, Erzsébet sétány 1., Hunguest Hotel Palota
- Magyar Gyermekneurológiai Társaság Közgyűlése
Tisztelt Társasági Tagok!
A Magyar Gyermekneurológiai Társaság éves vándorgyűlésén Lillafüreden tartjuk éves közgyűlésünket.
Ideje:2019. április 4. 19 óra.
A közgyűlés napirendje:
1. Elnöki beszámoló
2. Pénzügyi beszámoló
3. Beszámolók elfogadása.
4. Tájékoztatás az Ideggyógyászati Szemle szerkesztődéi átalakulásáról és jelenlegi helyzetéről.
5. Új tagok bemutatása, tagnyilvántartás, tagdíjfizetés helyzete.
Mindenki megjelenésére számítunk.
Üdvözlettel:
Kollár Katalin
titkár
Időpont: 2019.04.04.
Helyszín: Lillafüred,
- Magyar Gyermekneurológiai Társaság 2019. évi Konferenciája - beharangozó
A Magyar Gyermekneurológiai Társaság legközelebbi éves konferenciáját 2019. április 4-6. között Lillafüreden, a Palota Szállóban tartja.
Rendezvény kezdete: 2019.04.04.
Rendezvény vége: 2018.04.06.
Helyszín: Lillafüred, Palota Szálló
- Gyermekrehabilitációs Társaság V. CP-s kongresszusa (Budapest, 2018.11.9-10.)
Tisztelt Gyermekneurológus Kollégák!
Szeretnék tájékoztatni mindenki, hogy 2018. november 9-10-én szervezzük a Gyermekrehabilitációs Társaság V. CP-s kongresszusát Budapesten a Moha házban, melyre mindenkit várunk előadással, vagy hallgatóként.
Részletes tájékoztató a honlapon: http://cp-kongresszus.hu/2018-2/
Üdvözlettel:
Dr. Elmont Beáta
ORFMMT gyermekszekció elnöke
Rendezvény kezdete: 2018.11.09.
Rendezvény vége: 2018.11.10.
Helyszín: 1143 Budapest, Moha ház, Gizella út 42-44.
- Interdiszciplináris szemlélet és team munka a családközpontú kora gyermekkori intervencióban (Agárd, 2018.10.26-27.)
Kedves Gyermekneurológusok!
Szeretném a figyelmetekbe ajánlani az Agárdon 2018.10.26-27-én péntek-szombaton meghirdetett továbbképzést.
Helyszín: 2484 Gárdony, Tópart utca 17.
Témája: Interdiszciplináris szemlélet és team munka a családközpontú kora gyermekkori intervencióban.
Több kiváló előadó is szerepel a helyieken kívül.
OFTEX akreditációja sikeresen megtörtént: 26 pontot ad (PTE)
A tanfolyam díja 30.000 Ft.
Csütörtökre, de akár szerda éjszakára is szállásra helyben van lehetőség.
Az intézmény is bemutatásra kerül.
Várunk minden gyermekneurológust, és egyéb szakembert (családi gyermekorvosok, védőnők, neonatológusok, fejlesztő szakemberek
Dr. Deák György
További részletes információk ide kattintva >>
Rendezvény kezdete: 2018.10.26.
Rendezvény vége: 2018.10.27.
Helyszín: 2484 Gárdony, Tópart u. 17.
A rendezvény Web oldala: https://www.oftex.hu/project_o/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=68311&tableid=0&retcode=tanflist
- Magyar Gyermekneurológiai Társaság 2018. évi Kongresszusa
A Magyar Gyermekneurológiai Társaság 2018. június 7-9.
között rendezi meg ezévi szokásos kongresszusát Zalakaroson.
Helyszín:
Park Inn Hotel Zalakaros, 8749 Zalakaros, Üdülő sor 1.
A kedvezményes jelentkezés határideje: 2018.04.20.
Fő témák:
• A mozgás zavarai, neuromuscularis betegségek
• Neuroimmunológiai betegségek
• Epilepsziás encephalopathiák
Online jelentkezés >>
Letölthető dokumentumok:
2. értesítő >>
Jelentkezési lap >>
Végleges program >>
Rendezvény kezdete: 2018.06.07.
Rendezvény vége: 2018.06.09.
Helyszín: 8749 Zalakaros, Üdülő sor 1., Park Inn Hotel
- Magyar Neurológiai Társaság XXXV. Konferenciája és az 50. Nemzetközi Duna Neurológiai Szimpózium (Debrecen, 2018.06.07-10.)
A rendezvény időpontja: 2018. június 7 - 10.
A rendezvény helyszíne: Kölcsey Központ (4026 Debrecen, Hunyadi út 1-3.)
A MANE Konferencia fő témái:
A konferencia előadásait a társaságok javaslatai alapján fogjuk összeállítani.
DUNA Szimpózium fő témái:
Stroke
Multiple sclerosis
Headache
Epilepsy
Diseases of extrapyramidal system
Neuromuscular diseases
Akkreditáció
Az akkreditálás és a kreditpontok értékének meghatározása orvosok és szakdolgozók számára folyamatban van. A MANE Kongresszusa és a Duna Szimpózium külön-külön is akkreditálásra kerül.
FONTOS IDŐPONTOK:
Előadás, poszter bejelentés határideje: 2018. március 15.
Kedvezményes díjú jelentkezések határideje: 2018. január 31.
Hotel díjmentes lemondási határideje: 2018. március 30.
Részvétel, ebéd és vacsora lemondás határideje: 2018. május. 1.
MANE Konferencia regisztrációs felszíne >>
Duna Szimpózium regisztrációs felszíne >>
Értesítő >>
A rendezvény weboldala >>
Rendezvény kezdete: 2018.06.07.
Rendezvény vége: 2018.06.10.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Debrecen,
A rendezvény Web oldala: http://www.congress-service.hu/2018/mane/
- Multidiszciplináris team munka a családközpontú kora gyermekkori intervencióban konferencia
Időpont: 2017. november 25. 9:00-18:00
Helyszín: Tóparti Szakambulancia, 2484 Gárdony, Tópart u. 17.
Részvételi díj: 12.000.-Ft (az ár az étkezést tartalmazza)
Szállás: Sport Hotel, 2484 Gárdony, Tópart u.17.
Igény esetén szállást biztosítunk 6500.-FT/fő/éj reggelivel.
(Egy személyes felár ára 3000.-Ft/fő/éj)
A pontosan kitöltött jelentkezési lapot a konferencia.szakambulancia@toparti.hu címre kérjük beküldeni 2017.10.20. napig.
Meghívó >>
Jelentkezési lap >>
Időpont: 2017.11.25.
Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat
Helyszín: 2484 Gárdony, Tópart u. 17., Tóparti Szakambulancia
- IV. Országos CP-s kongresszus
Időpont: 2017. november 17-18.
Helyszín: MOHA HÁZ 1143 Budapest, Gizella út 42-44.
Jelentkezési lap és további információ a
http://www.cp-kongresszus.hu >> honlapon érhető el.
Előzetes program:
Iskolás lesz?!
Prevenciós szemléletváltás az ellátásban – külföldi minták, hazai tapasztalatok
Alapterápiák kisgyermekkorban
Alternatív kiegészítő terápiák
Mobilitás – az életminőség javításának személyi és tárgyi feltételei
Társadalmi válaszok most, de mindörökké?
dr. Elmont Beatrix
Rendezvény kezdete: 2017.11.17.
Rendezvény vége: 2017.11.18.
Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat, Neurológia, idegsebészet
Helyszín: 1143 Budapest, Gizella út 42-44., MOHA Ház
- Magyarországi Fájdalom Társaság 2017. évi Konferenciája
Tisztelt Kollégák! A Magyarországi Fájdalom Társaság Szegeden rendezi meg 2017. évi konferenciáját. Időpont: 2017. november 10-11. Helyszín: Hotel Novotel 6721 Szeged, Maros u. 1. A Konferencia fő témái: • Műtét utáni fájdalmak • A fájdalomkutatás legújabb hazai eredményei • Szabadon választott témák • Poszter szekció Szabadon választott témában: lehetőség van 20 perces előadások bejelentésére. Az érdeklődőket kérjük, küldjék meg az előadás címét és max. 200 szavas összefoglalóját Dr. Szok Délia e-mail címére (dszok@hotmail.com) 2017. május 31-ig. A beérkezett előadás-javaslatok közül a MOFT vezetősége választja ki a szóbeli előadás formájában elhangzókat, a többiek számára poszter bemutatási lehetőséget ajánl fel. Kedvezményes jelentkezés határideje: 2017. május 31. További részletes információk, online jelentkezés a rendezvény weboldalán >>
Rendezvény kezdete: 2017.11.10.
Rendezvény vége: 2017.11.11.
Helyszín: 6721 Szeged, Maros u. 1., Hotel Novotel
A rendezvény Web oldala: http://congress-service.hu/2017/fajdalom/
- A Magyar Neuroradiológiai Társaság XXV. Jubileumi Kongresszusa és Továbbképző Kurzusa
Helyszín: Visegrád, Thermal Hotel Superior****
Tisztelt Kolléganő/Kolléga Úr!
Örömmel értesítjük, hogy az MNRT XXV. Kongresszusa regisztrációs oldala megnyílt a http://www.mnrt.hu >> honlapon!
Felhívjuk szíves figyelmét néhány hasznos információra:
• A korai regisztráció jelentős kedvezménnyel jár, javasoljuk, hogy vegye igénybe.
• Ha nem MNRT tag, de szívesen belépne, azzal további jelentős kedvezményt nyerhet már erre az eseményre (a tagdíj jelenleg évi 2000, nyugdíjas és 35 év alatti tagoknak 1000 forint, befizetése esetén jogosult a kedvezményre, tényleges taggá a Kongresszus idején tartott közgyűlési szavazás révén válik).
• Az egyágyas szobák száma korlátozott, ilyen igényét csak korai regisztráció esetén tudjuk biztosan teljesíteni.
Kérjük, ünnepelje velünk Társaságunk nagy eseményét a tudományos és társasági programokon.
Kérdéseivel bizalommal forduljon hozzánk a kongresszus@mnrt.hu e-mail címen.
Az első értesítő letölthető ide kattintva >>
Szeretettel várjuk:
Szervezők
Rendezvény kezdete: 2017.11.09.
Rendezvény vége: 2017.11.11.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Visegrád, Themal Hotel Superior
A rendezvény Web oldala: http://www.mnrt.hu
- Magyar Neuroimmonológiai Társaság IV. Kongresszusa (Visegrád, 2017.09.28-30.)
Tisztelt Kolléga!
2017. szeptember 28-30. között kerül megrendezésre a MAGYAR NEUROIMMUNOLÓGIAI TÁRSASÁG IV. KONGRESSZUSA Visegrádon, a Thermal Hotel Visegrádban.
A rendezvényen áttekintjük a neuroimmunológiai betegségek laboratóriumi és radiológiai diagnosztikai lehetőségeit, a centrális és perifériás idegrendszert érintő gyakori, valamint egyes ritkábban előforduló neuroimmunológiai betegségek korszerű diagnosztikáját, az egyre bővülő terápiás lehetőségeket.
A tudományos programon kívül a MANIT Közgyűlésére illetve az SM Centrumok gyűlésére is sor kerül majd.
FONTOS HATÁRIDŐK:
Absztrakt beküldés: 2017. június 30. Kedvezményes regisztráció: 2017. július 31.
Szállásfoglalás: 2017. augusztus 31.
ELŐADÁS BEJELENTÉS:
A meghívott hazai és külföldi előadókon kívül várjuk a résztvevők jelentkezését is kutatási eredményeik vagy esetek ismertetésével, amelyeket poszteren (kizárólag elektronikus formában) vagy szóbeli előadás formájában (esetismertetések: péntek délután illetve szombat délelőtt) mutathatnak be.
Az absztraktok bejelentése kizárólag on-line módon, az interneten keresztül lehetséges. Belépés itt >>
FŐ TÉMÁK:
* Esettanulmány
* Saját kutatási eredmény ismertetése
A Tudományos Bizottság által kiválasztott legjobb posztereket szóban is előadhatják szerzőik. A legjobb három poszter díjazásban részesül!
Absztraktok beküldési határideje: 2017. 06. 30.
Kérjük, szíveskedjen a megadott határidőt tartani!
TUDOMÁNYOS PROGRAM:
A kongresszus előzetes programja a weboldalon elérhető. Klikk ide >>
REGISZTRÁCIÓ ÉS SZÁLLÁSFOGLALÁS:
A kongresszusra már lehet regisztrálni és szállást foglalni, kizárólag on-line módon a rendezvény honlapján keresztül. A regisztrációról hivatalos visszaigazolást küldünk. Regisztráció és szállásfoglalás itt >>
Rendezvény kezdete: 2017.09.28.
Rendezvény vége: 2017.09.30.
Szakterület(ek): Allergológia, klinikai immunológia
Helyszín: Visegrád, Thermal Hotel Visegrád
A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/manit/2017/
- Magyar Gyermekneurológiai Társaság 2017. évi Közgyűlése
Kedves Gyermekneurológusok!
A szokásoknak megfelelően a kongresszus idején tartjuk az éves közgyűlésünket.
Ideje: 2017. május 19., péntek 19ó30.
Napirendi pontok:
1: Éves beszámoló.
2: Pénzügyi beszámoló.
3. Új tagok bemutatása
4: Rövid bejelentések.
Várunk mindenkit Pécsen!
Kollár Katalin
Időpont: 2017.05.19.
Helyszín: Pécs,
- A Magyar Gyermekneurológiai Társaság 41. Kongresszusa
Kedves Kollégák!
Szeretettel hívjuk társaságunk minden tagját, valamint a gyermekneurológia, idegsebészet és minden társszakma képviselőjét az MGYNT 41. Kongresszusára!
A Magyar Gyermekneurológiai Társaság idei kongresszusát 2017. május 18-20. között rendezzük Pécsett.
A program letölthető ide kattintva >>
Értesítő >>
Fő témák:
• genetika
• gyermekkori epilepszia
• gyermekidegsebészet
• újszülött neurológia
Sok szeretettel várjuk Önöket májusban Pécsett a kongresszuson!
A Szervezők
Rendezvény kezdete: 2017.05.18.
Rendezvény vége: 2017.05.20.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Pécs,
- 9. Konduktív Pedagógiai Világkongresszus (Budapest, 2016.12.10-13.)
A Pető András Főiskola rektoraként és a Konduktív Pedagógia 9. Világkongresszusa elnökeként köszöntöm az olvasót!
Miként az az előző, 2013-ban Münchenben lezajlott kongresszusunk óta ismeretes, a Nemzetközi Pető András Társaság Elnökségének döntése értelmében, illetve a Pető András Főiskola és a Pető András Alapítvány vállalása nyomán a 9. világkongresszus 2016-ban újra Magyarországon kerül megrendezésre.
A staféta, mely a konduktív pedagógia szakembereinek, szakmai szervezeteinek, valamint a rokon szakmákban dolgozó specialistáknak legrangosabb találkozóit és eszmecseréit teszi lehetővé, ismét visszatér kezdőpontjára, Budapestre. A történelmi léptékben mérve is nagy és nagyszerű staféta visszatér, miután három évenkénti ciklusokban nagyszerű helyszíneket érintve kontinenseket átívelő pályát bejárt. Ezen a több évtizeden átemelkedő pályán a konduktív pedagógiának páratlan gazdagodásban volt része, ideje van az újabb seregszemlének, mindezen értékek szisztematikus, módszeres számbavételének.
Ideje van az ismételt visszatérésnek abban az értelemben is, hogy a konduktív pedagógia legfrissebb nemzetközi fejleményeit újra ama sajátos ’Budapest-prizmán’ felbontva tekintsük át, ismerjük meg és értékeljük, amely az igazi elismerést, a tényleges befogadást jelentheti, mind az elméleti meggondolások, mind a gyakorlati tapasztalatok, mind pedig a szervezeti megoldásmódok terén.
A staféta visszatér - és újraindul, hisz éppen jó időben vagyunk, amikor egy újabb lendületvétel szükségességét felismerve, minden felelős résztvevővel és közreműködővel együtt, meggondoljuk és megalkossuk a konduktív pedagógia további haladása fő irányait, stratégiai céljait, prioritásait. A kongresszus ünnepi emelkedettségében biztathatjuk majd egymást, hogy közösen elinduljunk a fejlődés új útjain.
Dr. Schaffhauser Franz
főiskolai tanár, a kongresszus elnöke
Megnyitó: a Budapesti Vigadóban (Budapest V., Vigadó tér 2.)
A Kongresszus helyszíne: Lurdy Ház Konferencia- és Rendezvényközpont (Budapest, IX. Könyves Kálmán krt. 12-14.)
További részletek a Kongresszus weboldalán >>
Program összesítő >>
Rendezvény kezdete: 2016.12.10.
Rendezvény vége: 2016.12.13.
Szakterület(ek): Nephrologia
Helyszín: Budapest, Lurdy Ház
A rendezvény Web oldala: http://peto.hu/start/hu/vilagkongresszus-2016
- Fejezetek az újszülöttkori idegrendszeri kórképekből (Budapest, 2016.12.09.)
Helyszín: Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, 1088 Budapest, Baross u. 27.
Továbbképző tanfolyam neonatológus szakorvosjelölteknek és szakorvosoknak, gyermekorvosoknak, gyermekideggyógyászoknak, és minden érdeklődőnek a társszakmákból.
A program letölthető ide kattintva >>
Időpont: 2016.12.09.
Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat, Neurológia, idegsebészet
Helyszín: 1088 Budapest, BAross u. 27., SE I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
- Magyarországi Fájdalom Társaság 2016. évi Konferenciája
Tisztelt Kollégák! A Magyarországi Fájdalom Társaság Szegeden rendezi meg 2016. évi konferenciáját.
Időpont: 2016. november 11-12.
Helyszín: Hotel Novotel 6721 Szeged, Maros u. 1.
A Konferencia fő témái:
Ízületi fájdalmak
A fájdalomkutatás legújabb hazai eredményei
Fájdalom szindrómák neurológiai kórképekben
Szabadon választott témák
A program letölthető ide kattintva >>
További részletes információk, online regisztráció a rendezvény weboldalán >>
Rendezvény kezdete: 2016.11.11.
Rendezvény vége: 2016.11.12.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: 6721 Szeged, Maros u. 1., Hotel Novotel
A rendezvény Web oldala: http://congress-service.hu/2016/fajdalom
- Magyar Neuroradiológiai Társaság 2016. évi Kongresszusa és Továbbképző Tanfolyama (Eger, 2016.11.03-05.)
Ismételten Eger ad otthont a Magyar Neuroradiológiai Társaság rendes évi, XXIV. Kongresszusának és Továbbképző Tanfolyamának.
Időpont: 2016. november 3-5.
A rendezvény helyszíne egyezik az előző két, 2004-es és 2012-es kongresszus kényelmes helyszínével, mely a jól ismert és nemrég megújult Hotel Eger & Park****.
Absztrakt leadási határidő: 2016. október 10.
Jelentkezési határidő: 2016. október 17.
További részletes információk, online regisztráció és absztraktbejelentés: http://www.mnrtkongresszus.hu/ >>
A csütörtöki Továbbképző Tanfolyam témája az agyidegek képalkotása az újabb vizsgálómódszerek tükrében, valamint az előrelépés a perifériás idegek képalkotásában.
A kongresszus fő témái az előzőek mellett: a legújabb ismeretek az MR kontrasztanyagok alkalmazásáról, a neurointervenció, új kutatási eredmények a funkcionális MR területén, ritka neurológiai kórképek képalkotó diagnosztikája, gyermek neuroradiológia, a cerebralis arteriák falának és a keringés dinamika MR vizsgálata.
Természetesen Vörös Erika újra hozza szokásos, agytornáztató Quízét.
„Eger a Te történeted”. Ez a város egyik jelmondata.
Az utolsó kongresszus óta Eger megfiatalodott, sok új közösségi tér, csinosított épület, folyamatosan újjászülető Vár fogadja a városba látogatókat. Egy séta után a szűk girbe-gurba utcákon, vagy a Vár meredek kaptatóján egy pohár finom egri bor lehörpintésével újra mindenki otthon érezheti magát vendégszerető városunkban.
Esténként vacsorával, finom ételekkel-borokkal, tánccal pihenhetjük ki a napok fáradalmait.
Mindenkit szeretettel vár
Prof. Dr. Barsi Péter
az MNRT elnöke
Dr. Fazekas Péter
a kongresszus elnöke
Rendezvény kezdete: 2016.11.03.
Rendezvény vége: 2016.11.05.
Szakterület(ek): Radiológia, Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Eger, Hotel Eger & Park****
A rendezvény Web oldala: http://www.mnrtkongresszus.hu/
- Magyar Neurológiai Társaság Konferenciája (Eger, 2016. október 20-22.)
(MIET XXXVI konferenciája jogutódja).
Kedves Kollégák!
A Magyar Neurológusok Társasága 2016 őszén tartja MIET jogutódként XXXVI. konferenciáját.Rendezvény helyszíne a barokk belvárosban található Hotel Eger & Park**** Konferencia és Wellness szálloda.
Reméljük, hogy a rendezvényünknek helyet adó kellemes környezet kiváló hátteret biztosít a baráti beszélgetésekre, de lesz alkalom a pihenésre és kikapcsolódásra is.
Örömünkre szolgálna, ha Önt résztvevőként üdvözölhetnénk, mellyel elősegítenék a sikeres konferencia lebonyolítását.
Bízunk abban, hogy a konferencia újabb lendületet ad a magyar neurológia fejlődésének, elősegítve a betegek jobb ellátását.
Prof. Dr. Csiba László
Főbb témák, melyekkel biztosan találkozhat
Magyar Epilepsia Liga
„Epilepsia vagy nem?: Home videótól a genetikáig”
Magyar Klinikai Neurogenetikai Társaság
Klinikai Neurogenetika Trendjei
Magyar Tudományos Parkinson Társaság
A Parkinson-kór korszerű szemlélete
Magyar Neuroimmunológiai Társaság
Újdonságok a neuroimmunológiában
Magyar Fejfájás Társaság
Új adatok a primer fejfájások pathomechanizmusáról és therápiájáról
Magyar Gyermekneurológiai Társaság
Gyermekkorban felfedezett életre szóló neurológiai betegségek – a gyermekkorból át a felnőttkorba
Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság
Az alvásmedicína és neurológia kapcsolódási pontjai
Magyar Neuroszonológiai Társaság
„A Neuroszonológia kihívásai napjainkban”
Magyar Stroke Társaság
„STROKE – Konvergencia az európai értékekhez: ellátásszervezés, akut ellátás és rehabilitáció”
Magyar Klinikai Neurofiziológiai Társaság
"Emberi idegrendszeri hálózatok vizsgálata klinikai neurofiziológiai módszerekkel"
Neuropatológiai Társaság
’A neuropatológia diagnosztika változása az új molekuláris biológiai felfedezések kapcsán (szekcióülés a Magyar Neuropatológiai Társaság szervezésében’
A rendezvénnyel kapcsolatos részletes információ megtalálható a Konferencia weboldalán>
Részvételi díjak és online regisztráció >>
Tudományos információ
Dr. Semjén Judit
judit.semjen@gmail.com
Technikai információ
Veres Gergő
Hotel Eger & Park****
3300 Eger Szálloda út 1-3
Telefon: 36/522-232
Fax: 36/413-114
email: gergo.veres@hotelegerpark.hu
Szállás információ:
mane2016@hotelegerpark.hu
Rendezvény kezdete: 2016.10.20.
Rendezvény vége: 2016.10.22.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Eger, Hotel Eger Park
A rendezvény Web oldala: http://hotelegerpark.hu/mane2016/index.php/konferencia-regisztracio
- Magyar Epilepszia Liga XIII. Kongresszusa (Szeged, 2016. május 26-28.)
Kedves Kolléganők, Kollégák!
Nagyon sok szeretettel várjuk Önöket Szegedre, 2016. május 26 és 28. között a Magyar Epilepszia Liga XIII. Kongresszusára. A szegedi tudományos műhely és az ott dolgozó szakemberek tudása, vendégszeretete a biztosíték arra, hogy idén is tartalmas, színvonalas találkozóban lehet részünk.
Várjuk minden kedves érdeklődő jelentkezését, akár legfrissebb kutatási eredményeit, izgalmas betegtörténeteit vagy kiállítóként termékeit szeretné bemutatni. És várjuk azokat is, akik „csak” hallgatóként, a szakmai és baráti kapcsolatok ápolása miatt érkeznek.
Találkozzunk Szegeden 2016 májusában!
Prof. Dr. Fogarasi András
a MEL elnöke
A KONGRESSZUS HELYSZÍNE:
Hotel Novotel (6721 Szeged, Maros u. 1.)
A KONGRESSZUS FŐ TÉMÁI:
I. High tech és az alapvető diagnosztikai standardok: újraértékelés
II. Teljes élet epilepsziával
III. Neurotrauma és epilepszia
IV. Status epilepticus
AKKREDITÁCIÓ:
A kongresszus szakorvosok számára hivatalos, pontszerző, szabadon választható továbbképző rendezvény. Az akkreditálás és a kreditpontok értékének meghatározása folyamatban van.
A kongresszusra való jelentkezés elektronikus úton történik a kongresszus honlapjáról: http://congress-service.hu/2016/mel >>
(Lehetőség van jelentkezésre a szervező iroda által küldött jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével is.)
A Kongresszus honlapja >>
Meghívó >>
Program >>
Rendezvény kezdete: 2016.05.26.
Rendezvény vége: 2016.05.28.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: 6721 Szeged, Maros u. 1., Hotel Novotel
A rendezvény Web oldala: http://congress-service.hu/2016/mel
- Vezetőség választó Közgyűlés (Győr, 2016.04.15.)
Kedves Kollégák!
A Magyar Gyermekneurológiai Társaság (székhely: 1089 Budapest, Üllői út 86., Heim Pál Gyermekkórház Neurológiai Osztály) vezetőség választó közgyűlésére
2016. április 15-én délután 16.20 -kor kerül sor.
Helyszín: Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara Székháza (9021 Győr, Szent István út 10./A)
A közgyűlésre mindenkit szeretettel meghívunk.
Napirendi pontok:
1. Beszámoló az eltelt év tudományos és szervezési eseményeiről
2. Beszámoló a Módosított Alapszabály elfogadásáról
3. Új tagok bemutatása
4. Pénzügyi beszámoló
5. Egyéb témák
6. Tisztségválasztás
Határozatképtelenség esetére a fenti napirenddel megismételt közgyűlést hívunk össze, melynek ideje: 2016.április 15. 16.45,
helyszíne: Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara Székháza, 9021 Győr , Szent István út 10./A
Tájékoztatunk, hogy a megismételt közgyűlés az eredeti napirendi pontok tekintetében a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes lesz.
Örömmel várjuk a találkozást minden tagtársunkkal.
Budapest, 2016. március 18.
Üdvözlettel
Hollódy Katalin
elnök
Szever Zsuzsa
titkár
Időpont: 2016.04.15.
Helyszín: 9021 Győr, Szent István út 10./A, Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara Székháza
- Magyar Gyermekneurológiai Társaság 2016. évi Kongresszusa (Győr, 2016.04.14-16.)
Kedves Kollégák! Tisztelt Vendégeink!
Szeretettel várjuk Győrben az április 14-16. között rendezendő gyermekneurológiai és gyermekidegsebészeti konferenciára!
Évfordulós kongresszusra készülünk, 40. alkalommal találkozunk tudományos ülésünkön.
Az előadások és konzultációk érdekes témákat, új tudományos és gyakorlati információkat tartalmaznak. Jelen konferenciánk egyik fő témája a személyre szabott medicina lesz. A gyermekneurológiában alkalmazható új terápiás eljárásokkal foglalkozunk. A gyermekkorban kezdődő és a mai tudásunk szerint már nem csak jól diagnosztizálható, hanem jól kezelhető ritka betegségekkel is foglalkozunk. A gyermekneurológus napi munkája során számos szakma képviselőjével konzultál. Idén a gyermekszemészeket kértük meg, hogy ismertessék új vizsgáló eljárásaikat, terápiás újdonságaikat.
Újra elővesszük a gondozásaink legnagyobb betegkörét felölelő epilepsziás témákat. Érdekes esetbemutatásokat, új vizsgáló eljárásokról szóló beszámolókat is szívesen hallgatunk majd.
Témáink értékesek lehetnek gyermekideggyógyász, gyermekidegsebész, epileptológus kollegáinkon kívül családorvosoknak, gyermekgyógyászoknak, szemészeknek, ideggyógyászoknak, idegsebészeknek. A tudományos ismereteken kívül szeretnénk egy-egy témára gyakorlati szempontból is koncentrálni.
Tisztelettel hívjuk és várjuk rendezvényünkre!
A szervező bizottság nevében:
Dr. Beke Ágnes és Dr. Petrovicz Éva
A kongresszus fő témái:
– személyre szabott terápiák
– szubsztituálható kórképek
– agydaganatok
– epilepszia
– nanomedicina
– határterületek (modern szemészeti vizsgáló eszközök)
További részletes információk, online jelentkezés a rendezvény weboldalán >>
Letölthető dokumentumok:
Második értesítő >>
Jelentkezési lap >>
Rendezvény kezdete: 2016.04.14.
Rendezvény vége: 2016.04.16.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet, Gyermekgyógyászat
Helyszín: Győr,
- 'ŐRJÁRAT' 25 - A rehabilitáció és határterületeinek aktuális kérdései (Budapest, 2016.03.11.)
Az Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társasága továbbképző tudományos ülés sorozata Jubileumi Ülése
Szervező: SDR Kollaboratív Team
„Szelektív Dorzális Rizotómia helye a cerebralis paresises gyermekek és felnőttek ellátásában"
Helyszín: MRE Zsinati terme
Budapest 1146 Abonyi u 21.
Időpont: 2016. március 11. 10.00-16.00
Regisztrációs díj nincs.
A tudományos ülés 12 kreditponttal került akkreditálásra
A program letölthető ide kattintva >>
Időpont: 2016.03.11.
Szakterület(ek): Reumatológia
Helyszín: 1146 Budapest, Abonyi u. 21., MRE Zsinati terme
- EPNS Training Course 2016: Budapest
8-9 March 2016 ‘Epilepsy and other paroxysmal disorders’
10-11 March 2016 ‘Behavioural, psychological and psychiatric aspects of neurology’
Program Director:
Professor Katalin Hollódy , Pécs, Hungary
Head of the Scientific and Organising Committee: Ass. Prof Coriene Catsman-Berrevoets Rotterdam, The Netherlands
REGISTRATION: http://www.congressline.hu/epns2016 >>
VENUE: Rubin Wellness & Conference Hotel H-1118 Budapest, Dayka Gábor utca 3.
DATE & TOPICS:
Session: 8-9 March, 2016
Topic: Epilepsy and other paroxysmal disorders
Scientific organiser: Professor Katalin Hollódy , Pecs, Hungary
Faculty:
Prof. Alexis Arzimanoglou, University Hospitals of Lyon, France
Dr. Peter Barsi, Semmelweis University MR Research Centre, Budapest, Hungary
Dr. Coriene Catsman-Berrevoets, Erasmus University Hospital/ Sophia Children’s Hospital, the Netherlands
Prof. Katalin Hollódy, University of Pecs, Hungary
Prof. Lieven Lagae, Univ. Children’s Hospital Gasthuisberg, Belgium
Prof. Sameer Zuberi, Royal Hospital for Children, Glasgow UK
Session: 10-11 March, 2016
Topic: Behavioural, psychological and psychiatric aspects of neurology, including autism and learning difficulties
Scientific organiser: Dr Peter Baxter, Sheffield, United Kingdom
Faculty:
Dr. Femke Aarsen, Erasmus University Hospital/ Sophia Children’s Hospital, Rotterdam, the Netherlands
Dr. Peter Baxter, Sheffield Children’s Hospital, Sheffield UK.
Dr. Coriene Catsman-Berrevoets, Erasmus University Hospital/ Sophia Children’s Hospital, the Netherlands
Prof. Peik Gustafsson, Lund University, Lund, Sweden
Prof. Philippe Paquier, Hopital Erasme, Brussels, Belgium
Dr. Lucy Raymond, University of Cambridge, Cambridge, UK
Prof. Sameer Zuberi, Royal Hospital for Children, Glasgow UK
Rendezvény kezdete: 2016.03.08.
Rendezvény vége: 2016.03.11.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: 1118 Budapest, Dayka Gábor utca 3., Rubin Wellness & Conference Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.epns.jmre.es/epns-training-courses-2016/
- DROP 6 - Debreceni Reumatológiai Oktatási program (2016.02.18-20.) A reumatológia, neurológia, pszichiátria és idegsebészet határterületi kérdései
Jelentkezéseket továbbra is fogadunk, kérjük, hogy részvételi szándékát mihamarabb jelezze.
Tisztelt Kollégánők és Kollégák!
2016. február 18-20. között a megszokott helyen, a debreceni Kölcsey Központban kerül megrendezésre a DROP6, melynek fő témái ezúttal a neurológia, pszichiátria és idegsebészet lesznek.
A reumatológusok, fizioterápiás szakorvosok, belgyógyászok, klinikai immunológusok és allergológusok, neurológusok, pszichiáterek, idegsebészek és háziorvosok számára a tanfolyam várhatóan kötelező szabadon választott lesz (egy korábbi rendelet értelmében sajnos nem lehet kötelező szinten tartó) és 50 pontra akkreditált.
Ismét sikerült több kiváló előadót „megnyernünk az ügynek”.
Szó lesz a fájdalom keletkezéséről, klinikumáról és kezeléséről; a stroke, a neuroimmunológia, a gerincbetegségek, a neuropathiák kialakulásának és klinikumának számos aspektusáról; a neuro-pszichiátria és az immunológia számos kapcsolatáról; az idegrendszeri infekciókról; a Parkinson kórról; fibromyalgiáról; depresszióról; a myasthenia gravisról és myopathiákról; a pszichoszomatikus kórképekről; addikciókról; és a kongresszus végén egy nagy terápiás blokkban tekintjük át a gyógyszeres és sebészi kezelés, lokális injekciózás, pszichoterápia, alvásdiagnosztika és –terápia újdonságait.
Nagy hangsúlyt fektetünk a modern kutatási eredményekre, ezért autentikus hazai előadók szólnak majd a neuropeptidekkel, cannabinoidokkal, a vascularis thromboemboliás folyamatokkal, az oxidativ stressszel kapcsolatos új eredményekről.
Ennek reményében szeretettel várunk minden érdeklődőt a DROP6-on!
Dr. Szekanecz Zoltán
főszervező
Online jelentkezés >>
Letölthető .pdf jelentkezési lap >>
Programfüzet >>
További részletes információk a rendezvény honlapján >>
Rendezvény kezdete: 2016.02.18.
Rendezvény vége: 2016.02.20.
Szakterület(ek): Reumatológia
Helyszín: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Központ
A rendezvény Web oldala: http://congress-service.hu/2016/drop6
- Fejezetek az újszülöttkori idegrendszeri kórképekből (Budapest, 2015. december 11. )
Továbbképző tanfolyam neonatológus szakorvosoknak és szakorvosjelölteknek, gyermekorvosoknak, gyermekneurológusoknak és minden érdeklődőnek
Helyszín: Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Tanterem
1088 Budapest, Baross u. 27.
További részletes információk, órarend ide kattintva >>
Időpont: 2015.12.11.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet, Gyermekgyógyászat
Helyszín: 1088 Budapest, Baross u. 27., Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Tanterem
- Meghívó a Magyar Gyermekneurológiai Társaság rendkívüli közgyűlésére
Meghívó a Magyar Gyermekneurológiai Társaság (székhely: 1089 Budapest Üllői út 86. Heim Pál Gyermekkórház Neurológiai Osztály) rendkívüli közgyűlésére.
Időpont: 2015. december 4. 18.00 óra
Helyszín: Magyar Király Hotel, Székesfehérvár, Fő u. 10. (Neurogenetikai Társaság Kongresszusának helyszíne).
A rendkívüli közgyűlés egyetlen tervezett napirendje pontja:
Az egyesület módosított alapító okiratának elfogadása és egységes szerkezetbe foglalása az új Ptk. (2013. évi V. törvény) szerinti hatályosítása, pontjainak újraszámozása és a közhasznú jogállás elvesztése okán.
A módosított Alapszabály tervezete letölthető ide kattintva >>
A módosított alapító okirat elfogadása miatt összehívott rendkívüli közgyűlés a Társaság további munkája szempontjából elengedhetetlen, ezért kérünk minden tagot, hogy az ülésen megjelenni szíveskedjék.
Határozatképtelenség esetén a fenti napirenddel megismételt közgyűlést hívunk össze, melynek
Helyszíne: Magyar Király Hotel (Székesfehérvár, Fő u. 10.)
Ideje: 2015. december 4. 18.30
Tájékoztatjuk a tisztelt tagokat, hogy a megismételt közgyűlés az eredeti napirendi pontok tekintetében –a megjelentek számára tekintet nélkül - határozatképes lesz.
Budapest, 2015.11.14.
Üdvözlettel:
dr. Hollódy Katalin
a Társaság elnöke
Dr. Szever Zsuzsa
a Társaság titkára
Időpont: 2015.12.04.
Helyszín: Székesfehérvár, Fő u. 10., Magyar Király Hotel
- A cerebralparesis egészségügyi és társadalmi kérdései (Budapest, 2015.11.13-14.)
Az ORFMMT Gyermek Szekciójának szervezésében Budapesten. rendeztük meg 2014. novemberében az első Multidiszciplináris Szimpóziumot, amely a cerebralparesis egészségügyi és társadalmi kérdéseit hivatott az összes érintett szakmacsoport jelenlétében megvitatni.
Szándékunk volt, hogy a különböző szakterületek intézményei, szakemberei megismerjék egymás munkáját, lehetőségeit, és így az új ismeretek és kapcsolatok birtokában ténylegesen multidiszciplináris team vegyen körül minden CP-s gyermeket és családját a céljaik elérése érdekében.
A Szimpózium iránt széles körű érdeklődés alakult ki. Ezt mutatta az is, hogy a rendezvényen valamennyi érintett szakma mellett a CP-s gyermeket nevelő szülők jelentős számú csoportja is részt vett.
A tavalyi szimpózium sikerére és a nagy érdeklődésre való tekintettel idén is szervezünk hasonló volumenű szakmai eseményt, de immár kongresszusi keretek között.
A CP Kongresszus időpontja: 2015. november 13-14.
Helyszín: Moha Ház 1143 Budapest, Gizella út 42–44.
Fő témák:
CP-t kísérő egyéb (nem mozgásszervi) betegségek, ICP-s érzékszervi fogyatékosság
• Speciális terápiák
• Segédeszközök ellátás – mitől jó és mitől rossz egy eszköz? (avagy: hibák és tévedések)
• Műtétek és poszt-operatív ellátások
• Oktató kurzus:
– CP-s gyermekek mozgásszervi vizsgálata, meghívott előadókkal
– fogalomrendszer használata a különböző disciplinákban
Technikai lebonyolító:
Pro-Sec Kft.
Cím: 1024 Budapest, Rómer Flóris u. 34.
Tel./fax: 316-2890
Telefon: 316-2891, 315-0309
E-mail: peterdi@pro-sec.hu
Tájékoztató és jelentkezési lap >>
További részletes, folyamatosan frissülő információk a Kongresszus weboldalán:
http://cp-kongresszus.hu/
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A Szervező:
ORFMMT Gyermek Szekció
Elnök: Dr. Elmont Beatrix
Titkár: Dr. Csohány Ágnes
Rendezvény kezdete: 2015.11.13.
Rendezvény vége: 2015.11.14.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Budapest, Hotel Benczúr
A rendezvény Web oldala: http://cp-kongresszus.hu/
- Magyar Klinikai Neurofiziológiai Társaság 47. Kongresszusa (Szeged, 2015. 06.04-06.)
Kedves Kollégák!
Szeretnénk újfent felhívni a figyelmet a Magyar Klinikai Neurofiziológiai Társaság soron következő, 47. Kongresszusára, mely 2015. június 4-6. között Szegeden kerül megrendezésre.
A program összeállításában arra törekedtünk, hogy a klinikai neurofiziológia alkalmazásának számos területét bemutassuk az alapkutatások eredményeivel együtt. Örömünkre szolgál, hogy az előadásokat nemzetközileg is elismert, kiváló szakemberek tartják.
A szakasszisztensi szekció is igényes programot kínál.
A kongresszuson lehetőség nyílik arra, hogy szabad előadások formájában (15 perc előadás + 5 perc diszkusszió) az egyes munkacsoportok beszámoljanak a tevékenységükről.
Erre a Magyar Klinikai Neurofiziológiai Társaság nevében mindenkit bátorítunk, és örömmel vesszük a jelentkezéseket. A szabad előadásokra a jelentkezési határidő: 2015. május 10.
Az előadás címét a janoskristof@yahoo.com címre kérjük eljuttatni.
A Konferencia programja letölthető Társaságunk honlapjáról (http://www.eeg-emg.hu), valamint a rendezvényszervező cég honlapjáról is (http://www.stand-art.hu/MKNFT47). Itt találják a regisztrációs feltételeket (korai, kedvezményes regisztráció), szálláslehetőségeket és egyéb fontos tudnivalókat.
Szeretettel várjuk az előadókat és a hallgatóságot, bízva abban, hogy szakmailag hasznos, és emellett a hagyományoknak megfelelően jó hangulatú kongresszuson találkozhatunk.
Prof. Dr. Kamondi Anita
MKNFT elnöke
Dr. Annus János Kristóf
MKNFT vezetőségi tag, helyi szervező
Rendezvény kezdete: 2015.06.04.
Rendezvény vége: 2015.06.06.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Szeged,
A rendezvény Web oldala: http://www.eeg-emg.hu/?p=tartalom&id=63
- MGYNT Közgyűlés (Bőszénfa, 2015.04.24.)
Időpont: 2015. április 24. 18 óra
Helyszín: Bőszénfa
Kedves MGYNT tagtársak!
Társaságunk legközelebbi tudományos konferenciája 2015. április 23-25. lesz Kaposvárott.
A hagyományokhoz híven a konferencia ideje alatt, de rendhagyó módon a pénteki tudományos program után Bőszénfán tartjuk meg az idei közgyűlésünket.
Napirendi pontok:
1: Elnöki beszámoló
2. Felügyelő Bizottsági beszámoló
3. Pénztárosi beszámoló
Várjuk mindenki szíves és aktív részvételét.
Hollódy Katalin
elnök
Szever Zsuzsa
titkár
Időpont: 2015.04.24.
Helyszín: Bőszénfa,
- Magyar Gyermekneurológiai Társaság III. Kongresszusa (Kaposvár, 2015.04.23-25.)
A Magyar Gyermekneurológiai Társaság az idei évben április 23-25. között Kaposvárott rendezi 3. Országos Kongresszusát.
Városunk második ízben ad otthont a rendezvénynek. Megtisztelő számunkra a felkérés, hogy az idei évben Rippl-Rónai és Vaszary városában láthatjuk vendégül a társaság tagjait. Kaposvár méltán híres színházáról se feledkezzünk meg, ide kötődik Csokonai országszerte ismert műve is „Dorottya, avagy a Dámák diadalma a Fársángon”. Nagy örömmel és még nagyobb izgalommal készülünk a kongresszusra. Szeretnénk magas tudományos színvonalú, hasznos, tudásunkat gyarapító ülést szervezni, de nem titkolt célunk, hogy a társasági és fakultatív programok kapcsán megismertessük Önökkel városunk és környékének szépségeit és nevezetességeit. A helyszínválasztásban is szerettünk volna hűek maradni hagyományainkhoz.
Várjuk Önöket szeretettel Kaposváron:
Dr. Csorba Eszter és Dr. Simon Gábor
A KONGRESSZUS HELYSZÍNE:
Hotel Dorottya
7400 Kaposvár, Széchenyi tér 8.
FŐ TUDOMÁNYOS TÉMÁK:
I. A gerinc és gerincvelő betegségei (fejlődési rendellenességek, gyulladások, immunmediált kórképek, traumák, daganatok, genetikai kórképek, ortopédiai rendellenességek, stb.)
II. Ritka epilepszia szindrómák
III. „Megszenvedett diagnózisaink”
Ebbe a szekcióba olyan esetismertetéseket várunk, amelyekből kiderül, hogy a gyermekneurológiai kórképek igen változatosak, az anamnézis, a klinikai tünetek és a kiegészítő vizsgálatok eredményei nem mindig erősítik meg feltételezett diagnózisunkat, új irányt kell keresni....., de hosszabb-rövidebb idő múlva mégis „összeáll” a diagnózis.
Az előadások 10 percesek, amelyek után 5 perc vitaidő áll rendelkezésre.
A végleges program letölthető ide kattintva >>
A meghívó letölthető ide kattintva >>
A jelentkezési lap letölthető ide kattintva >>
A kitöltött jelentkezési lapot a Kongresszusi Irodának kérjük megküldeni:
Congressline Kft. 1065 Budapest, Révay köz 2.
Telefon: 1 429 0146, Fax: 1 429 0147, E-mail: gaitz@congressline.hu
Számlaszám:
K&H 10404027 50504851 52551004
Rendezvény kezdete: 2015.04.23.
Rendezvény vége: 2015.04.25.
Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat
Helyszín: Kaposvár, Hotel Dorottya
- The 9th World Congress on Controversies in Neurology (CONy) Budapest, 2015. március 26-28.
Tisztelt Kollégák!
Tisztelettel meghívjuk Önöket a Controversies in Neurology (CONy) világkongresszusra, amely 2015. március 26-28. között kerül megrendezésre Budapesten - Prof. Amos D. Korczyn (Tel Aviv, Israel) és Prof. Vécsei László (Szeged, Hungary) szervezésében és elnökletével.
Fő témák:
• Dementia and Alzheimer's disease
• Epilepsy
• Headache and Pain
• Movement disorders
• Multiple sclerosis
• Neuro-immunology
• Neuro-ophthalmology
• Neuropathology
• Parkinson's disease
• Rehabilitation
• Stroke
További részletes információk a rendezvény weboldalán: http://comtecmed.com/cony
Várjuk Önöket Budapesten!
Üdvözlettel:
CONy titkárság
Congress Chairpersons:
Prof. Amos D. Korczyn (Israel)
Prof. Vécsei László (Hungary)
E-mail: cony@comtecmed.com
Rendezvény kezdete: 2015.03.28.
Rendezvény vége: 2015.03.30.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://comtecmed.com/cony
- EPNS Training Course (Budapest)
The next cycle of training courses (2015-2017) will be taking place in the beautiful city of Budapest, Hungary.
VENUE: Rubin Wellness, a 4 star conference hotel in a quiet area, 20 minutes from the city centre and a 5 minute walk from the metro line
LOCAL ORGANISER: Professor Katalin Hollody
REGISTRATION: to be announced
ORGANISER: Dr Coriene Catsman-Berrevoets and Professor Banu Anlar
DATE: 24 - 27 March 2015
Price for one course (includes lodging, food, refreshments):
• 285 Euros (in a double room, if fully occupied)
• 305 Euros (in a single room – includes a single room supplement)
Price for two courses (includes lodging, food, refreshments):
• 500 Euros (in a double room, if fully occupied)
• 520 Euros (in a single room – includes a single room supplement)
IMPORTANT: EPNS courses are only available to EPNS members. If you are not a member, please email info@epns.info for more information.
Bursaries: Participants from certain European countries (income class 1 and 2 of the World Bank) should have specific financial arrangements in order to help them attend the EPNS Training Courses. EPNS will offer a limited number of bursaries for each training course, which will fully cover both the course fee and accommodation costs (hotel, meals). The bursaries will not cover travel costs.
PROGRAMME:
24 - 25 March 2015: Infection and Immune Mediated Diseases
Concept Program (subject to slight changes)
Faculty:
Dr Maarten Lequin ErasmusMC/Sophia, Rotterdam, the Netherlands
Dr Kevin Rostasy, Witten/Herdecke University, Children’s Hospital Datteln, Germany
Dr Zolt Illes, Odense University Hospital, Institute of Clinical Research, Odense, Denmark
Prof Banu Anlar, Haccetepe University Ankara, Turkey
Dr Coriene Catsman-Berrevoets, ErasmusMC/Sophia, Rotterdam, the Netherlands
26 - 27 March 2015: Acute Neurology and Oncology
Concept Program (subject to slight changes)
Faculty:
Dr Jean-Pierre Lin, Evelina London Childrens Hospital, London, United Kingdom
Prof Kees Braun, University Medical Center Utrecht, the Netherlands
Dr Finbar O’Callaghan, UCL - Institute of Child Health, Bristol, United Kingdom
Prof Maja Steinlin, University Childrens Hospital, Bern, Switzerland
Prof Eugen Boltshauser, University Childrens Hospital, Bern, Switzerland
Prof Michael Grotzer, University Childrens Hospital, Zurich, Switzerland
Prof Colin Kennedy, Southampton General Hospital, Southampton, United Kingdom
Rendezvény kezdete: 2015.03.24.
Rendezvény vége: 2015.03.27.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Budapest, Rubin Wellness Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.epns.info/index.php?c=4&ss=19
- Neurológiai Szeminárium Salzburgban (2016. 02.28-03.05.)
A Weill-Cornell/New York Presbiteriánus Kórház és a salzburgi egyetem szervezésében Salzburgban egy hetes neurológiai szemináriumára lehet jelentkezni (sikeres jelentkezés és elbírálás esetln a képzés, a szállás, az étkezés ingyenes), fiatal, elsősorban 35 év alatti kollégák jelentkezését várnánk.
A jelentkezési határidő: 2015. október 15.
A szemináriumról >>
A programról magyarul >>
Rendezvény kezdete: 2015.02.28.
Rendezvény vége: 2015.03.05.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Ausztria, Salzburg,
A rendezvény Web oldala: http://www.aaf-online.org/index.php/dates-topics-2016.html
- Fejezetek az újszülöttkori idegrendszeri kórképekből (Budapest, 2014.12.12.)
Továbbképző tanfolyam neonatológus szakorvosoknak és szakorvosjelölteknek, gyermekorvosoknak, gyermekneurológusoknak és minden érdeklődőnek
Helyszín: Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Tanterem
1088 Budapest, Baross u. 27.
További részletes információk az OFTEX-en >>
A program letölthető ide kattintva >>
Időpont: 2014.12.12.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: 1088 Budapest, Baross u. 27., Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Tanterem
- A cerebralparesis egészségügyi és társadalmi kérdései Multidiszciplináris Szimpózium (Budapest, 2014.11.14-15.)
Tisztelt Kollégák!
Az ORFMMT Gyermek Szekciójának szervezésében Budapesten rendezzük 2014. november 14–15. között az első Multidiszciplináris Szimpóziumot, amely a cerebralparesis egészségügyi és társadalmi kérdéseit hivatott az összes érintett szakmacsoport jelenlétében megvitatni.
A szimpózium tervezett témái:
CP az egészségügyben, az oktatásban, a társadalomban
• Műtéti és eszközös ellátás
• CP kísérő betegségei
• PEG táplálás
• SDR és a ráépülő rehabilitáció
• Korai fejlesztés
• Oktatás
• Társadalmi integráció
• Felnőtt CP, foglalkozásügyi rehabilitáció
• CP, mint szociális probléma
• Kerekasztal beszélgetés: fogyatékos-ügy
Magyarországon
A Szimpózium helyszíne:
Hotel Benczúr, 1068 Budapest, Benczúr utca 35.
A meghívó letölthető ide kattintva >>
További részletes információk a rendezvény honlapján: www.cp-kongresszus.hu
Rendezvény kezdete: 2014.11.14.
Rendezvény vége: 2014.11.15.
Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat, Neurológia, idegsebészet
Helyszín: 1068 Budapest, Benczúr u. 35., Hotel Benczúr
A rendezvény Web oldala: http://www.cp-kongresszus.hu
- Az Orvosi Hetilap Konferenciája (Budapest, 2014.10.17-18.)
Tisztelt Kolléga!
Az Orvosi Hetilap, hazánk meghatározó magyar nyelvű szakmai folyóirata idén október 17-18. között rendezi éves továbbképző, pontszerző rendezvényét, Budapesten.
Aktuális témák: biztosítás-orvostan, bőrgyógyászat, diabetológia, endokrinológia, klinikai vizsgálatok szervezése, marketing és magánegészségügy, szemészet, szülészet-nőgyógyászat.
Helyszín: Park Inn by Radisson Budapest (1138 Budapest, Szekszárdi utca 16 -18.)
A rendezvényt továbbképzésként akkreditálta a Semmelweis Egyetem, 32 pont szerezhető több szakvizsga vonatkozásában is.
Kérjük, látogassa meg a konferenciát, regisztráljon a honlapon: http://konferencia.orvosihetilap.com >>
Tisztelettel,
Prof. Dr. Rácz Károly,
az Orvosi Hetilap főszerkesztője
Dr. Bencsik Péter,
az Akadémiai Kiadó természet- és orvostudományi szerkesztőségének vezetője
Rendezvény kezdete: 2014.10.17.
Rendezvény vége: 2014.10.18.
Helyszín: 1138 Budapest, Szekszárdi u. 16-18., Park Inn by Radisson Budapest
A rendezvény Web oldala: http://konferencia.orvosihetilap.com
- Koponyatraumák csecsemő- és gyermekkorban kreditpontos kurzus (Pécs, 2014.10.2-3.)
Kedves Kollégák!
A 2 évvel ezelőtt Alsópáhokon megrendezett gyermekneurológiai kongresszuson igen sikeresnek bizonyult a „Koponyatraumák csecsemő- és gyermekkorban” szekció, annyi kérdés volt, hogy nem tudtuk igazából befejezni… Ezen felbuzdulva idén őszre megszerveztünk egy kreditpontos kurzust a téma avatott szakértőivel.
A tanfolyam akkreditálásra került az OFTEX rendszeren keresztül. (32 pont)
Időpont: 2014. október 2-3.
Helyszín: Pécsi Diagnosztikai Központ oktató terme (Rét u.2.)
További részletes információ az OFTEX portálon, PTE ÁOK/2014.II/00065 kódszámon ide kattintva >>
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
1. csecsemő és gyermekgyógyászati intenzív terápia | 2. csecsemő-gyermekgyógyászat | 3. gyermekneurológia | 4. idegsebészet | 5. neurológia | 6. orvosi rehabilitáció (csecsemő és gyermekgyógyászat)
Részletes program letölthető ide kattintva >>
Szeretettel várjuk az érdeklődőket.
Rendezvény kezdete: 2014.10.02.
Rendezvény vége: 2014.10.03.
Helyszín: Pécs, Rét u. 2., Pécsi Diagnosztikai Központ oktató terme
A rendezvény Web oldala: http://oftex.hu/project_o/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=54985&tableid=0&retcode=tanflist
- Koponyatraumák csecsemő- és gyermekkorban tanfolyam (Pécs, 2014.10.2-3.)
Kedves Kollégák!
Örömmel jelzem, hogy a „Koponyatraumák csecsemő- és gyermekkorban” tanfolyam akkreditálásra került . (32 pont)
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
1. csecsemő és gyermekgyógyászati intenzív terápia | 2. csecsemő-gyermekgyógyászat | 3. gyermekneurológia | 4. idegsebészet | 5. neurológia | 6. orvosi rehabilitáció (csecsemő és gyermekgyógyászat)
Időpont: 2014. október 2-3.
Helyszín: Pécs, a Pécs Diagnosztikai Központ oktató terme (Rét u.2.)
Részletek az alábbi kódszámon találhatók az OFTEX portálon: PTE ÁOK/2014.II/00065
A tanfolyam adatlapja, programja megtekinthető ide kattintva >>
Rendezvény kezdete: 2014.10.02.
Rendezvény vége: 2014.10.03.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Pécs, Pécs Diagnosztikai Központ oktató terme, Rét u. 2.
- Botox® alkalmazása cerebralis paresisben különböző megközelítésekből (Budapest, 2014.09.23.)
Kedves Doktornő / Doktor Úr!
Az Ewopharma AG Képviseletének Allergan üzletága tájékoztatja, hogy vacsorával egybekötött szakmai estet szervez Budapesten 2014. szeptember 23-án (kedden) 19.00 órakor.
Téma:
Botox® alkalmazása cerebralis paresisben különböző megközelítésekből
• Hol tart Magyarország?
• Financiális háttér
• Neurológiai, ortopédiai, rehabilitációs nézőpont
• A témában felmerülő kérdések – szakértői válaszok
Meghívott szakértők:
dr. habil. Vekerdy-Nagy Zsuzsanna (DEKK ORFMT)
dr. Terebessy Tamás (SE Ortopédiai Klinika)
A rendezvényen való részvétel ingyenes.
A résztvevők száma limitált, a helyeket a jelentkezések sorrendjében töltjük be.
Várom megtisztelő visszajelzését – szeptember 2-ig – részvételi szándékával kapcsolatban az alábbi elérhetőségeken:
Petz Viktória
Key Account Manager
Neurosciences Hungary
ALLERGAN
Mobile: +36 30 535 23 72
E-mail: v.petz@ewopharma.hu
Időpont: 2014.09.23.
Helyszín: Budapest,
- The World Congress on NeuroTherapeutics (DDDN)
Registration deadline: August 29
Faculty
Internationally renowned opinion leaders will discuss current issues on Stroke, Alzheimer's Disease, MS, and other fields in Neurology. The unique concept of this congress allows ample time for speaker-participant interaction.
This ‘concept meeting’ will focus on therapeutic issues of neurological diseases. Despite the false perception that neurology deals with untreatable conditions, neurological practice is constantly undergoing dramatic changes, and numerous drugs and other forms of therapy continue to emerge. Their integration into common practice is associated with controversies and dilemmas which will be spotlighted at this congress. Likewise, innovations and future trends in therapy will be presented.
An application has been made to the UEMS-EACCME® for CME accreditation of this event.
Rendezvény kezdete: 2014.09.04.
Rendezvény vége: 2014.09.07.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Switzerland, Basel,
A rendezvény Web oldala: http://www.congressmed.com/neurology
- Magyar Epilepszia Liga XII. Kongresszusa (Szeged, 2014.06.05-07.)
Tisztelt MEL tagok! Kedves Kollégák!
Ezúton szeretnénk Önt meghívni a Magyar Epilepszia Liga 2014. június 5-7-én megrendezésre kerülő XII. Kongresszusára. Reményeink szerint a színes szakmai program, a felkért referátumok és előadások összefoglalják az elmúlt kongresszus óta eltelt időszak szakmai újdonságait és a legfrissebb tudományos eredményeket.
A kongresszust kísérő szakmai kiállításon lehetőséget biztosítunk a gyártó és forgalmazó cégeknek legmodernebb termékeik bemutatására, kollégáinknak pedig mindezek megismerésére.
A rendezvény során szervezett társasági programok színvonalas lehetőséget nyújtanak kikapcsolódásra és a személyes kapcsolatok ápolására társaságunk tagjainak és minden kedves résztvevőnek.
A részletes program és egyéb információk a kongresszus honlapján
megtekinthetőek: http://www.congress-service.hu/2014/mel
Program >>
Első értesítő >>
Jelentkezési lap >>
Minden érdeklődőt szeretettel várunk Szegedre!
Dr. Janszky József
a MEL elnöke
Rendezvény kezdete: 2014.06.05.
Rendezvény vége: 2014.06.07.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Szeged,
A rendezvény Web oldala: http://www.congress-service.hu/2014/mel
- Magyar Gyermekneurológiai Társaság II. (XXXVIII.) Kongresszusa Balassagyarmat, 2014. április 3-5.
A magyar gyermekneurológusok 38. alkalommal gyűlnek össze évi tudományos tanácskozásukra. Nagy örömünkre szolgál, hogy a Magyar Gyermekneurológiai Társaság II. Kongresszusát a Dr. Kenessey Albert Kórház Gyermekosztálya rendezheti meg 2014. április 3-5. között (csütörtök-szombat), Balassagyarmaton, Palócország Fővárosában, Mikszáth, Madách és Szabó Lőrinc városában.
A kongresszus fő témái:
1. Stroke és cerebrovascularis betegségek gyermekkorban
2. Genetika
3. Gyermekkori epilepszia
4. Varia (egyéb, vegyes)
Előadás absztraktok beküldési határideje: 2014. február 15.
Visszaigazolás az absztrakt elfogadásáról: 2014. március 1.
Kérjük az absztraktokat a megfelelő formátumban az alábbi e-mail címre küldjék: hollody.katalin@pte.hu
Tudományos információ:
dr. Hollódy Katalin
Munkahely: PTE KK, Gyermekgyógyászati Klinika Munkahely címe: 7623 Pécs, József Attila u. 7.
Telefon: +36 72/535-900
Fax:+36 72/535-971
Email: hollody.katalin@pte.hu
Egyéb információ, házigazda:
Dr. Bauer Viktor Csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermekneurológus szakorvos, osztályvezető főorvos
Dr. Kenessey Albert Kórház, Gyermekosztály
2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 125-127.
Telefon: +36 35/505-033,
+36 30/2457-456
Email: bauerviktor@freemail.hu
A kongresszussal kapcsolatos szervezési, technikai információkkal a Szervezőiroda munkatársai szívesen állnak rendelkezésre:
Benyhe Ildikó, Gaitz Éva
Congressline Kft.
1065 Budapest Révay köz 2.
Telefon: +36 1 429 0146, +36 1 312 1582
Fax: +36 1 429 0147
E-mail: benyhe@congressline.hu, gaitz@congressline.hu
A második értesítő letölthető ide kattintva >>
A jelentkezési lap letölthető ide kattintva >>
Rendezvény kezdete: 2014.04.03.
Rendezvény vége: 2014.04.05.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet, Gyermekgyógyászat
Helyszín: Balassagyarmat,
- Dr. T.S. Park, MD, St. Louis-i gyermekidegsebész - neurológus, az SDR (Selective Dorsal Rhizotomy) Egyesült Államok-béli specialistájának szakmai előadása Budapesten 2014. március 26-án
Tisztelt Hölgyem, Uram!
Szeretettel meghívjuk Önt Dr. T.S. Park, MD, St. Louis-i gyermekidegsebész - neurológus, az SDR (Selective Dorsal Rhizotomy) Egyesült Államok-béli specialistájának szakmai előadására, amely Magyarországon első ízben kerül megrendezésre a Magyar Gyermekneurológiai Társaság (MGYNT), valamint a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény szervezésében.
Időpont: 2014. március 26. szerda 10.00 óra
Helyszín: Mozgásjavító Óvoda, Általános iskola, Szakközépiskola, EGYMI és Kollégium 1145 Budapest Mexikói út 59-60. Bejárat: Korong utca 2.
* Az előadás angol nyelvű
Kérjük részvételét szándékát az agoston@mozgasjavito.hu címre visszajelezni szíveskedjen!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Időpont: 2014.03.26.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: 1146 Budapest, Mexikói út 59-60., Mozgásjavító Óvoda, Általános iskola, Szakközépiskola, EGYMI és Kollégium
- Izombetegségek state of art differenciál-diagnosztikai és kezelési lehetőségei Továbbképző Tanfolyam (Budapest,2014.02.21.)
Tisztelt Kolléga, Kedves Érdeklődő!
A Semmelweis Egyetem Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete egész napos Továbbképző Tanfolyamot szervez 2014. február 21-én a Semmelweis Egyetem Tömő utca 25-29. sz tömbjének I. emeleti Nagy Előadó termében, 9:00 órai kezdettel.
Előadások:
Quo vadis myologia? - Molnár Mária Judit MD, PhD, DSci
A floppy baby syndroma - Molnár Mária Judit MD, PhD, DSci
Gyermekkori kezdetű izombetegségek - Herczegfalvi Ágnes MD, PhD
A hyperCKaemia és myoglobinuria a klinikai gyakorlatban - Kiss Gábor MD, PhD
A myasthenia gravis differenciál-diagnosztikája és kezelése - Diószeghy Péter MD, PhD
A végtagövi izomgyengeség differenciál- diagnosztikája és kezelési lehetőségek - Grosz Zoltán MD
A distalis typusú izomgyengeség differenciáldiagnosztikája - Varga Edina Tímea MD, PhD
Opthalmoplegiával járó izombetegségek - Karcagi Veronika MD, PhD
Myotoniák - Diószeghy Péter MD, PhD
A motoneuron betegségek differenciál diagnosztikája - Arányi Zsuzsanna MD, PhD
Myalgiák differenciáldiagnosztikája - Molnár Mária Judit MD, PhD, DSci
Krónikus fáradtság syndroma - Balicza Péter MD
Izombetegek légzésrehabilitációja - Várdi Visy Katalin Md, PhD
Tesztírás
OFTEX pontérték: 22 KREDITPONT
Regisztrációs díj: 11.000.- Ft
Jelentkezési lap >>
Érdeklődni: Tóth Andrea, T: 06/1/459-1483, 06/20/666-3390,
mail: toth.andrea@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen lehet.
Szeretettel várjuk!
Molnár Mária Judit
Intézetvezető egyetemi tanár
Időpont: 2014.02.21.
Helyszín: Budapest,
- Fejezetek az újszülöttkori idegrendszeri kórképekből továbbképző tanfolyam (Budapest,2013.12.06.)
A Fejezetek az újszülöttkori idegrendszeri kórképekből c. tanfolyam 2013. december 6-án kerül megrendezésre a Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján (1088 Budapest, Baross u. 27.)
Továbbképző tanfolyam neonatológus szakorvosjelölteknek és szakorvosoknak, gyermekorvosoknak, gyermekideggyógyászoknak, s minden érdeklődőnek.
Program
09:00-09:05 Megnyitó
Dr. Rigó János Jr. egyetemi tanár, igazgató
Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
09:05-09:30 A genetikai vizsgálóeljárások újabb lehetőségei
Dr. med. Habil. Nagy Bálint tudományos főmunkatárs
Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
09:35-09:55 Extrém kissúlyú koraszülöttek idegrendszeri ellátása, különös tekintettel
az idegrendszeri prevencióra
Dr. Jeager Judit egyetemi adjunktus, osztályvezető
Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
10:00-10:20 A koraszülöttek retinopathiájának korszerű kezelése
Dr. Vámos Rita egyetemi adjunktus
Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika
10:25-10:45 Agykamratágulattal szövődött agyi fejlődési rendellenességek és a corpus
callosum agenesia jellemzői
Dr. Harmath Ágnes Ph.D. egyetemi adjunktus, osztályvezető
Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
10:50-11:10 A hypoxiás újszülött korszerű kezelése- az egésztest hűtés módszere
Dr. Szabó Miklós Ph.D. egyetemi docens
Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekklinika Klinika
11:15-11:35 A koponya MR vizsgálatok jelentősége az újszülöttkori neurológiai
kórállapotokban
Dr. Rudas Gábor Ph.D. egyetemi docens, igazgató
Semmelweis Egyetem, MR Kutatóközpont
11:35-12:00 Szünet
12:05-12:25 A corpus callosum agenesia fejlődéspszichológiai jelentősége
Dr.Lábadi Beatrix Ph.D. egyetemi adjunktus
Pécsi Tudományegyetem Pszichológiai Intézet
12:30-12.55 Az extrém kissúlyú koraszülöttek fejlődésének jellemzői
Dr. Beke Anna Ph.D. egyetemi docens
Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
Rendezvény kezdete: 2013.12.06.
Rendezvény vége: 2013.12.08.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: 1088 Budapest, Baross u. 27., Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája
- Gyermekneurológiai Továbbképző Tanfolyam (Budapest, 2013.11.21-23.)
Kedves Kollégák!
2013. november 21-23. között három napos továbbképző tanfolyamot készítettünk elő, kifejezetten gyermekneurológusok részére.
A szűk körű közvélemény-kutatás eredménye az lett, hogy három napot nem könnyű kihagyni a munkából, ezért választottuk ezeket a napokat. (Azt gondolom kedvezőbb, mintha szerdától vennénk igénybe az időtöket a szombatot kímélendő).
A kezdést csütörtök 10 órakor, a befejezést szombaton 16 órára tervezzük. Csak így tudjuk kihasználni az időt megfelelően.
A Gyermekneurologiai Továbbképző program témái:
1. A neurobiológia új szemlélete, neuronhálózati rendszerek.
2. Genetika: alapok , vizsgálatok, lelet értékelése. Génterápia realitása ma.
3. Genomika és epigenetika: a rendszerelvű orvosbiológia reményei és a realitás.
4. Tömegspektroszkópia haszna. Onco -kés.
5. Infobionica, érzékelő számitógépek, intelligens protézisek.
6. Vertigo : szédülések gyermekkori vonatkozásai.
7. Neuroifektológia. Új ismeretek a központi idegrendszeri gyulladások területén.
8. Epilepsia: mély agyi stimulálás (újdonságok)
9. Agyoedema, agyi hypoxia pathológia, új ismeretek.
10. Migrén pathomechanizmusa
11. Gyermekkori cerebrovascularis betegségek.
12. Immunmoduláló terápia lehetőségei ma.
13. Status epilepticus.
14. Klinikai és MR vizsgálatok, újszülöttkori hypoxiában.
15. Progressiv neurológiai betegségekről a klinikus szemszögéből.
16: új ismeretek a mitochondriális encephalopathiákban.
17. Internet használata a neurológiában.
Sok kiváló szakember készségesen vállalkozott az előadásokra, szeretném ha minél többen tudnátok ott lenni. Három napot kihagyni a napi munkából nem könnyű, de talán ennyivel előbb rákészülve megoldható. Szeretném felmérni hányan terveztek jelentkezni a tanfolyamra. Persze sok minden közbejöhet de kérlek benneteket hogy emailban jelezzétek vissza nekem a
szándékot: everesdr@gmail.com)
A gyermekneurológiai továbbképző tanfolyamot az OFTEX befogadta és 50 pontra értékelte. Gyermekneurológusoknak és neurológusoknak szakirányú továbbképzésnek számít, többi szakmában szabadon választható.
A végleges program és az időbeosztás az OFTEX portálon lesz olvasható, amint megjelenik a II. féléves program.
Jelentkezni lehet az Oftex portálon, vagy e-mailben.
A részvételi dij - 15 000 Ft befizetése átutalással lehetséges.
Számlaszám: OTP:11709002-20601160 Gyermekneurológia Alapítvány
Aki számlát kér, e-mailben pontosan írja le, kinek a nevére kell azt kiállítani.
A tanfolyam helye: Heim Pál Gyermekkórház, 1098 Budapest, Üllői út 86. D épület, Előadóterem.
Parkolni a környékbeli utcákban általában lehet. A kórházon belül szűkös és fizetős.
Ebédet a tanfolyam helyén előzetes megrendelés esetén biztosítani tudunk csütörtökön és pénteken. Ára kb. 600 Ft.
Akinek szállásra van szüksége, javasoljuk, hogy a következők után érdeklődjön:
A Heim Pál Kórházhoz egészen közel a villanegyedben van két panzió. Egy parkon át kb. 5 perces sétával megközelíthetők. A szállás reggelivel, kedvező áron biztosított és kényelmes parkolási lehetőség van.
Mindkettőről részletes információ és képek megtekinthetők az interneten.
A foglalás telefonon, és e-mailen lehetséges.
(Az Orvosegyetemre hivatkozni előnyös, esetleg némi kedvezmény is kapható). Érdemes időben foglalni.
Ezek:
Hotel Glória:
Budapest, VIII. Bláthy Ottó út 22.
T.: 1/210 4120 v. 70/9349013
e-mail:gloria@hotelgloria.com
Manzard Panzió
Budapest, VIII. Bláthy Ottó út 21.
T: 1/ 210 4141
e-mail: info@manzardpanzio.hu
Közeliek még:
Hotel Tulip Inn
Budapest, VIII. Üllői út 94-98. – 3 perc séta
Hotel Omnibus
Budapest, VIII.Üllői út 108. (ezek kicsit drágábbak és mellettük megy a forgalom.)
Bármilyen egyéb kérdésben készségesen rendelkezésére állok mindenkinek.
Veres Éva
email: everesdr@gmail.com
T: 30/311 35 99
Rendezvény kezdete: 2013.11.21.
Rendezvény vége: 2013.11.23.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: 1089 Budapest, Üllői út 86., Heim Pál Kórház
- Gézengúz Alapítvány szakmai napja (Budakalász, 2013.11.14.)
Tisztelt Gyermekneurológus kolléga!
Engedje meg, hogy ezúton hívjuk meg Önt Alapítványunk szakmai programjára!
A 2013. évben jelentős változások előkészítése zajlik a kora gyermekkori ellátásban, ezért fontosnak tartjuk, hogy november 14-én a Cseppek Házában (2011 Budakalász Sport u. 3.) közösen gondolkodhassunk, hogy mit tehetünk az érintett gyermekekért, családokért a gyermekneurológia és a kora gyermekkori intervenció területén.
Ezen nap keretében a kormányzati reformra felkészülve szeretnénk bemutatni a tapasztalatainkat a betegmenedzsment területén, ezzel támpontokat nyújtva, hogy a kollégák hogyan tudják támogatni a betegútban a családokat. Ehhez fontosnak tartjuk, hogy a gyermekekkel foglalkozó szakemberek információt kaphassanak az eltérő fejlődésmenetű csecsemők, gyermekek terápiáját - fejlesztését célzó, Magyarországon elérhető terápiás
módszerekről, azok javasolt algoritmusáról, a team munka, a komplex ellátás szükségességéről.
Közös gondolkodásra, szakmai tapasztalatcserére hívjuk a kollégákat a gyermekek gyógyulása érdekében!
Szakmai napunk programja:
14.00-14.30 Látogatás: Terápiás helyszínek megtekintése
14.30-15.30 Esetismertetés referálás
- diagnosztikai időpontok és kontrollpontok
- terápiák algoritmusa
- eredmények
15.30-16.00 Kérdések megbeszélése
Konzultációban résztvevő szakembereink:
Dr. Schultheisz Judit orvosigazgató,
Dr. Morvai Margit gyermekneurológus
Dr. Paraicz Éva gyermekneurológus,,
Dr. Liptai Zoltán gyermekneurológus,
Dr. Módné Hollós Mária pszichológus,
Németh Emőke fejlesztő pedagógus, vezető terapeuta
Kereskényi Bernadett gyógytornász, vezető terapeuta
Ellátási formáinkról előzőleg tájékozódhat honlapunkon: http://www.gezenguz.hu
Részvételi szándékát kérjük, a gezenguz@gezenguz.hu e-mail címen jelezze.
A közös munkában számítunk az Ön véleményére és részvételére,
Üdvözlettel:
Dr. Schultheisz Judit
Orvosigazgató
Pizágné Fehér Anikó
Budakalász-Óbuda intézetvezető
Időpont: 2013.11.14.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: 2011 Budakalász, Sport u. 3.
A rendezvény Web oldala: http://www.gezenguz.hu
- Győri Epilepszia Továbbképző program (2013.10.19.)
Kedves Kollégák!
Az idei Győri Epilepszia Továbbképző programon is lesz a korábban megszokott esetismertető szombat délelőtti blokk - reményeink szerint ismét szavazógéppel.
A szervezők nevében kérem, hogy aki szivesen jelentkezne egy érdekes gyermek-epileptológiai esettel és prezentálná azt kb. 10 percben, az jelentkezzen nálam szeptember 22-ig.
Bármilyen epilepszia témájú eset érdekes lehet: a differenciáldg-i problémáktól, a konzervativ és sebészi kezelésen keresztül a nyitva maradt, problémás kérdésekig is.
A jelentkezéseket várva, köszönettel,
Fogarasi András
egyetemi magántanár
Bethesda Gyermekkórház
1146 Budapest, Bethesda utca 3.
e-mail: fog.andras@gmail.com
Időpont: 2013.10.19.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Győr,
- 10. Nemzetközi Autizmus Kongresszus (Budapest, 2013.11.21-23.)
A 10. Nemzetközi Autizmus Kongresszus az Autisták Országos Szövetsége szervezi, Budapesten 2013. szeptember 26-28-án.
A Kongresszus szlogenje: „Az autizmus új dimenziói”.
A Semmelweis Egyetem a 10. Nemzetközi Autism-Europe Kongresszuson való részvételért akkreditált képzést nyújt a pszichiátereknek, pszichológusoknak és neurológusoknak.
A kongresszuson való részvétel hallgatóknak 11 pontot, előadóknak 5 pontot ér.
Látogasson el honlapunkra – www.aosz.hu és http://www.autismcongress2013.eu – ahol egyrészt megtalálja a kongresszussal kapcsolatos információkat, valamint lehetősége nyílik regisztrálni.
Rendezvény kezdete: 2013.09.26.
Rendezvény vége: 2013.09.28.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.autismcongress2013.eu
- Magyar Fejlődésneurológiai Társaság III. Kongresszusa
Rendezvény kezdete: 2013.05.10.
Rendezvény vége: 2013.05.11.
Tudományos információ: Dr. Berényi Marianne
Címe: osztályvezető főorvos
Szent Margit Kórház,
Fejlődésneurológiai Osztály
1032 Budapest, Bécsi út 132. A. ép. III. em.
Tel: (+36 1) 250 2170/1198 mellék
E-mail: fejlodes.neuro@freemail.hu
Szervező: Lukácsi Máté
Munkahely neve: CONFidence Event Kft.
Címe: H-1506 Budapest, Pf: 42.
Tel: (+36 1) 395 3929; (+36 30) 450 7665
E-mail: info@conf.hu
Helyszín: 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 7-9., Eurostars Budapest Center Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.conf.hu/MFT2013
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- CARE-NMD Nemzetközi Konferencia a Duchenne betegségről, 2013. április 18-19.
Örömmel tudatjuk, hogy a Duchenne izomsorvadás (DMD) témakörében nagyszabású nemzetközi CARE-NMD konferenciát szervezünk, 2013. április 18-19-én, a budapesti Hilton Westend hotelben.
A Duchenne betegség témakörében megrendezésre kerülő kétnapos konferencia széles témakört ölel fel.
Ezek közül a legfontosabbak:
• DMD beteggondozási sztenderdek;
• DMD beteggondozási felmérések alapján a beteggondozás helyzete.
• A betegek/érintett családok és a szakemberek megkérdezésével végzett életminőségi felmérések értékelése.
• A jövő terápiás lehetőségei és a szabályozási kilátások
• A ritka betegségek Nemzetközi szervezetei és a beteggondozás
Az előadók között, akik már megerősítették részvételi szándékukat, szerepelnek az alábbiak:
- Professor Kate Bushby (Newcastle University), a The Diagnosis and Management of Duchenne Muscular Dystrophy , a Lancet Neurology-ban megjelent két cikk első szerzője.
- PD Janbernd Kirschner (Universitätsklinikum Freiburg), a CARE-NMD projekt vezetője
- Dr Jes Rahbek (Rehabiliterings Center for Muskelsvinds), neuromuszkuláris rehabilitációs szakember
A CARE-NMD-ről
A CARE-NMD nemzetközi projekt a Duchenne izomdisztrófiás betegek gondozását hivatott javítani. A CARE-NMD célja a betegek életminőségének és életkilátásainak javítása, az országok közti egészségi állapotban mutatkozó különbségek csökkentése. A projekt a vezető beteggondozási központokat fogja össze, hogy megismertesse velük a nemzetközi konszenzuson alapuló gondozási normákat és ezek alapján történő Duchenne gondozás legjobb gyakorlatát. A CARE-NMD 7 partnerországában, Így Magyarországon is végzett beteggondozási felmérés, amely során 1100 választ dolgoztak fel, a valaha volt legnagyobb Duchenne betegségre vonatkozó gondozási és életminőségi felmérés.
Dr. Karcagi Veronika vezetésével a TREAT-NMD magyarországi bázisa (OKI Genetikai és Diagnosztikai Osztály) a CARE-NMD Unió által támogatott partnereként kapcsolódott be ebbe a munkába. A CARE-NMD projekt keretében Magyarországon, 2012 áprilisában megalakult a Budapesti Neuromusculáris Központ dr. Herczegfalvi Ágnes vezetésével (SE. II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika, neurológiai osztály).
További információk lesznek elérhetők a www.CARE-NMD.eu>>, illetve a www.treat-nmd.hu oldalon, illetve a TREAT-NMD angol nyelvű hírlevélben. A hírlevélre itt iratkozhat fel:
http://www.treat-nmd.eu/about/newsletters >>
Rendezvény kezdete: 2013.04.18.
Rendezvény vége: 2013.04.19.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Budapest, VI., Hilton Westend Hotel
- A Magyar Gyermekneurológiai Társaság 2013. évi Kongresszusa (Alsópáhok, 2013.04.11-13.)
A Magyar Gyermekneurológiai Társaság 2013. évi kongresszusa 2013. április 11-13. között kerül megrendezésre Alsópáhokon, a Kolping Hotelben. (Alsópáhok Fő u. 120.)
Házigazda: Zala Megyei Kórház, Zalaegerszeg, Csecsemő és Gyermekosztály
A Kongresszus elnöke:
Dr. Hollódy Katalin, a Társaság elnöke
Munkahelye: PTE Gyermekgyógyászati Klinika
Munkahely címe. 7623 Pécs József Attila u 7
Tel.72-535-900
Fax:72-535-971
E-mail: katalin.hollody@aok.pte.hu
Absztraktokat a katalin.hollody@aok.pte.hu e-mail címre kérjük leadni.
Kongresszus szervező adatai:
Dr. Elmont Beatrix, Dr. Gárdos László
Munkahely neve: Zala Megyei Kórház Csecsemő és Gyermekosztály, Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány
Munkahely címe: 8900 Zalaegerszeg Zrínyi u 1
telefon:92/507-510
Fax: 92/507-500 /1369
Email: gyneurozeg@gmail.com
Fő témák: Epilepszia- az acut ellátástól a rehabilitációig
Neurotraumák – az acut ellátástól a rehabilitációig
Lázas convulsiók – szemléletváltás a kezelésben
Fontos határidők:
Előadások beküldése 2013.02.28-ig.
Visszaigazolás az absztraktok elfogadásáról 2013.03.15-ig.
Kedvezményes regisztráció: 2013.03.17-ig.
PROGRAM >>
Jelentkezési lap >>
Tájékoztató a szállásfoglalásról >>
Rendezvény kezdete: 2013.04.11.
Rendezvény vége: 2013.04.13.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Alsópáhok, Fő u. 120., Kolping Hotel
- A Szemem Fénye Alapítvány - Családi Kör - Találkozó és Konferencia
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de kötelező, előzetes regisztrációval jár.
A családi nappal kapcsolatos további információkat és a szükséges jelentkezési lapot itt találja >>
Rendezvény kezdete: 2012.11.22.
Rendezvény vége: 2012.11.23.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet, Gyermekgyógyászat
Munkahely neve: Szemem Fénye Alapítvány
E-mail: csaladikor@szememfenye.hu
Helyszín: 7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4., Kodály Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.szememfenye.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=801:csaladrol-csaladi-koerben&catid=67:gyermekhospice&Itemid=204
- A kora gyermekkori intervenció lehetőségei születéstől három éves korig
20 éves Budapesti Korai Fejlesztő Központ nemzetközi konferenciája "A kora gyermekkori intervenció lehetőségei születéstől három éves korig
Időpont: 2012. október 29-31.
Helyszín: Budapest, Stefánia Palota
LAST MINUTE AKCIÓT indítunk NAPIJEGYEKRE
Amennyiben 2012. október 20-ig regisztrál a konferencia honlapján és a megjegyzés rovatban feltünteti, mely napon kíván részt venni, a napi regisztráció díja 15.000 Ft*
* A last minute napijegy árak nem tartalmazzák a kávészünetek és az ebéd árát, valamint a napijegy akció más kedvezményekkel együtt nem vehető igénybe. Napijegyek a helyszínen csak 25,000 Ft-os áron kaphatók.
Bővebb információ és regisztráció a konferencia honlapján: www.eciconf-2012.hu
Rendezvény kezdete: 2012.10.29.
Rendezvény vége: 2012.10.31.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet, Allergológia, klinikai immunológia
Helyszín: Budapest, Stefánia Palota
A rendezvény Web oldala: http://www.eciconf-2012.hu
- MAÉT VASZKULÁRIS FÓRUM – 2012/2 (Budapest, 2012.10.26)
„A CAROTIS BETEGSÉG AKTUALITÁSAI”
Tisztelt Kollégák!
A „MAÉT Vaszkuláris Fórum” második alkalommal 2012.10.26-án kerül megrendezésre.
A kurzusok felépítése a tervek szerint részben felkért előadók összefoglalóiból, valamint klinikai dilemmát megfogalmazó, az adott témához kapcsolódó esetbemutatások interaktív megbeszéléséből áll. Célunk a mindennapos gyakorlat kérdéseinek előtérbe helyezése, az „irányelvek” és az „életszerű” helyzetek között feszülő bizonytalanságok oldása. Emellett reményeink szerint a társszakmák közötti párbeszédet is segítjük.
Az interaktív tematikát erősítendő kérünk mindenkit, hogy a témába vágó, érdekes, megbeszélésre alkalmas eset bemutatásával járuljon hozzá a találkozó sikeréhez.
Az esetbemutatás szándékát kérjük, jelezze a maetforum@gmail.hu e-mail címen.
A Társaság Vezetőségének döntése alapján ez alkalommal a szavazás útján eldöntött „LEGJOBB ELŐADÁS” díja az előadó számára a Társaság következő évi kongresszusán történő részvételének teljes finanszírozása.
A második összejövetel témája a CAROTIS BETEGSÉGGEL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK előadás és beszélgetés keretében történő tárgyalása lesz.
A CAROTIS BETEGSÉG AKTUALITÁSAI
A neurológus szerepe a carotis stenosisos betegek ellátásában (Dr. Lovas Gábor)
Az asymptomatikus carotis stenosis kezelésének jelenlegi stratégiája (Dr. Gősi Gergely)
Symptomatikus carotis stenosis kezelése (Dr. Vallus Gábor)
Érdekes esetek bemutatása
(bemutatási szándék jelzése a maetforum@gmail.hu e-mail címen)
A továbbképzés helyszíne és időpontja:
Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinika, Érsebészeti Tanszék tanterem, bejárat a 1122 Budapest, Gaál József utca 9. felől
2012. október 26. 14:00-17:00 óra között
Szeretettel várunk minden vaszkuláris medicina területén dolgozó, a kérdés iránt érdeklődő kollégát. A továbbképzés akkreditált.
Részvételi szándékukat kérjük a maetforum@gmail.hu email címen jelezzék, (név, pecsétszám, munkahely, emailcím: akkreditáció könyvelése céljából) legkésőbb 2012.10.25-ig.
Dr. Mogán István
a MAÉT Elnöke
Szervező bizottság:
Dr. Járai Zoltán
Dr. Kolossváry Endre
Dr. Szeberin Zoltán
Dr. Vallus Gábor
Időpont: 2012.10.26.
Szakterület(ek): Érsebészet
Helyszín: 1122 Budapest, Gaál József u. 9., Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinika, Érsebészeti Tanszék tanterem
- Epileptológiai Továbbképző Munkakonferencia (Győr, 2012.10.18-20.)
A Magyar Epilepszia Liga és a győri Petz Aladár Oktató Kórház Pszichiátriai Mentálhigiénés, Addiktológiai Osztály EEG Laboratóriuma és Epilepszia Szakambulanciája szervezésében XXIX. alkalommal rendezzük meg az Epileptológiai Továbbképző Munkakonferenciát.
Időpontja: 2012. október 18-20. (csütörtök, péntek, szombat)
Helyszíne: Hotel Famulus, 9027 Győr, Budai u. 4-6.
Térítési díj: 6.000 Ft.
Szervező:
Dr. Ostorharics -Horváth György osztályvezető főorvos
Tel: 96/418-244/1987, 1631
Jelentkezések elküldése:
Email: percsyzsuzsa@freemail.hu
Tel: 06/20/547-6078
Cím: Petz Aladár Oktató Kórház Pszichiátriai, Mentálhigiénés, Addiktológiai Osztály, Nappali Szanatórium
9024 Győr, Zrínyi u. 13.
A Konferencia szálláslehetőségeinek megszervezésére és lebonyolítására az INTER-CONTACT Kft.-t
/Tarnai Gábor, Győr, Jókai u. 11./. Tel: 06-30-9478-916 vagy 96/529-760, Fax: 96/529-761 bízta meg a MEL.
Azon jelentkezők számára, akiket saját intézményük anyagilag nem (tud) támogat(ni), kérjenek támogatást cégektől.
Szállásigények bejelentése a következő módon:
Email: intcont@t-online.hu vagy fax: 96/529-761
Rendezvény kezdete: 2012.10.18.
Rendezvény vége: 2012.10.20.
Helyszín: 9027 Győr, Budai u. 4-6., Hotel Famulus
Kapcsolódó dokumentumok (3)
- III. Neurostimulációs Szimpózium (Pécs, 2012.10.12-13.)
Neves hazai és külföldi előadókkal
Időpont: 2012. október 12–13.
Helyszín: Corso Hotel Pécs (7626 Pécs, Koller u. 8.)
Fő témák:
• Az idegsebészet és neurológia együttmûködésének jelene és perspektívái
• Mozgászavarok, fájdalom, epilepszia, pszichiátriai kórképek kezelése
Kreditpontok száma: 20 pont
Részvételi díj:
korai, 2102. augusztus 15-ig: 18.000 Ft
késôi, 2012. október 12-ig: 27.000 Ft
A regisztrációs díj tartalmazza a részvételt a tudományos programokon, a Zsolnay Negyed megtekintését, illetve a gálavacsorát, az ebédet és a kávét a szimpózium mindkét napján.
Információ/jelentkezés: www.pcongress.hu
Rendezvény kezdete: 2012.10.12.
Rendezvény vége: 2012.10.13.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: 7626 Pécs, Koller u. 8., Corso Hotel
- VIII. Országos Plexus Nap
Tisztelettel meghívjuk a VIII. Országos Plexus Nap találkozóra!
Összejövetelünk célja, hogy az érintett családoknak lehetőséget teremtsünk szakemberekkel és szülőtársakkal való találkozásra, beszélgetésre és az újabb kutatási eredmények megismerésére.
Referátumok
• Szt. János kórház és Észak-budai Egyesített Kórház Fejlődésneurológiai Osztály
• dr. Fejes Melinda adjunktus - Borsod-A-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház
• dr. Pintér Sándor docens- Szent-Györgyi Albert Klinika Központ- Szeged
• Gézengúz Alapítvány
• Gelányi László gyógytornász- Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet
A rendezvényünk nyitott minden érdeklődő szakember és karidegfonat érintettséggel született gyermek és szülei számára. Szívesen látunk új érdeklődőket is.
A találkozó látogatása előzetes regisztrációt követően ingyenes.
Kérjük részvételi szándékát szeptember 20-ig jelezze az alábbi e-mail címen: Wettstein Andrea gyógytornász, gezenguz@gezenguz.hu
A Gézengúz Alapítvány telefonszáma:06-26/546-327
Szeretettel várjuk!
Rendezvényünk fő támogatói: Óbudai Társaskör, Otto Bock Hungaria
Rendezvény kezdete: 2012.10.06. 10:00
Rendezvény vége: 2012.10.06. 14:00
Helyszín: 1036 Budapest, Kis korona u.7., Óbudai Társaskör
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- Orvosi Hetilap III. Interdiszciplináris Konferenciája (Budapest, 2012.09.28-29.)
A legújabb és legfontosabb ismeretek számos szakterületről: gyermekgyógyászat, klinikai genetika, szülészet-nőgyógyászat, reumatológia, gerincsebészet, kardiológia, gyógyszertan, hepatológia és transzplantáció.
Időpont: 2012. szeptember 28–29.
Helyszín: Budapest, Mercure Buda (1013 Budapest, Krisztina krt. 41-43.)
Jelentkezés: http://konferencia.orvosihetilap.com >>
Az Orvosi Hetilap szerkesztősége egy korábbi konferenciasorozatot folytatva idén ősszel interdiszciplináris konferenciát szervez Budapesten. 40 előadás követi egymást pénteken és szombaton. Részletes programot és további tájékoztatást a http://konferencia.orvosihetilap.com >> honlapon talál.
A konferencia elnöke Rácz Károly professzor, a szervezőbizottság tagjai és üléselnökök: Lengyel Gabriella, Oláh Éva, Tulassay Tivadar, Kosztolányi György, Becker Dávid, Kiss Róbert Gábor, Lampé László, Varga Péter Pál, Klebovich Imre, Szalay Ferenc, Langer Róbert.
A rendezvényt a Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ SE-TK/2011.II/00397 sorszámon – belgyógyászat, csecsemő-gyermekgyógyászat, gastroenterológia, háziorvostan, kardiológia, klinikai genetika, reumatológia és szülészet-nőgyógyászat szakvizsgákhoz – szabadon választható tanfolyamként akkreditálta. Sikeres tesztírás esetén 32 kreditpont szerezhető.
Kedvezményes regisztrációra 2012. július 15-ig van lehetőség, jelentkezzen még a kedvezményes időszak alatt bruttó 37.500 Ft áron!
Üdvözlettel,
Prof. Dr. Rácz Károly
az Orvosi Hetilap főszerkesztője
a konferencia elnöke
Dr. Bencsik Péter
a konferenciát szervező Akadémiai Kiadó orvosi szegmensének vezetője
Időpont: 2012.09.28.
Szakterület(ek): Hipertónia, Gyermekgyógyászat, Genetika, Szülészet-nőgyógyászat, Transzplantációs medicina, Reumatológia
Helyszín: 1013 Budapest, Krisztina krt. 41-43., Mercure Budapest Buda
A rendezvény Web oldala: http://konferencia.orvosihetilap.com
- A CYPtest™ alkalmazhatósága a személyre szabott gyógyszeres terápiában
Bemutatjuk új tudományos eredményünket, a személyre szabott gyógyszeres terápiát segítő CYPtest™ diagnosztikai eljárást.
Vegyen részt szeptember 20-án, a 8 kreditpontot érő konferenciánkon melyre szeptember 16-ig lehet még jelentkezni.
Helyszín: Semmelweis Egyetem, Transzplantációs és Sebészeti Klinika
(1082 Budapest, Baross u. 23.)
Jelentkezni a http://www.cyptest.com >>honlapunkon tud, ahol bővebb információkat is talál a CYPtest™-ről!
Időpont: 2012.09.20.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: 1082 Budapest, Baross u. 23., SE ÁOK Transzplantációs és Sebészeti Klinika
- Bethesda Kórház szakmai napja (Budapest, 2012.06.08.)
A Bethesda Kórház idén ünnepli újraindulása 20 éves jubileumát. 10 éves lett az az Égéssérült Gyermekeket Gyógyító Országos Központ és Epilepszia Diagnosztikai Részleg, Rehabilitációs Osztály 5 éve kezdte meg munkáját.
Az évfordulót szakmai nap rendezésével ünneplik, amelyre szeretettel várnak mindenkit.
Ideje: 2012. június 8. péntek 10 óra
Helye: A Magyarországi Református Egyház Zsinatának székháza
1146 Budapest Abonyi u. 21.
Program >>
Időpont: 2012.06.08.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: 1146 Budapest, Abonyi u. 21., A Magyarországi Református Egyház Zsinatának székháza
- International Danube Symposium (Szeged, 2012.06.7-9.)
Az International Danube Symposium megrendezésének lehetőségét 2012-ben a Szegedi Neurológiai Klinika nyerte el.
Időpont: 2012. június 7-9.
A tervezett tudományos program kiemelt témakörei: Epilepsy; General Neurology Headache; Movement Disorders (Parkinson's disease); Neuromuscular disorders; Multiple Sclerosis; Parkinson; Stroke.
További részletes információk a rendezvényről ide kattintva >>
Rendezvény kezdete: 2012.06.07.
Rendezvény vége: 2012.06.09.
Helyszín: Szeged,
- Magyar Epilepszia Liga Kongresszusa (Kaposvár, 2012.05.31. - 06.02.)
A Magyar Epilepszia Liga hagyományos, kétévente megrendezett konferenciája 2012-ben május 31.-június 2. között, Kaposváron kerül megrendezésre. A rendezvényen minden érdeklődőt szívesen látunk.
Helyszín:
Kaposvári Egyetem
7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40.
További részletek ide kattintva:
http://www.kmmk.hu/hefop_kaposvar/pages/Cikk.aspx?id=22123
Rendezvény kezdete: 2012.05.31.
Rendezvény vége: 2012.06.02.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: 7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40., Kaposvári Egyetem
A rendezvény Web oldala: http://www.kmmk.hu/hefop_kaposvar/pages/Cikk.aspx?id=22123
- Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXIV. Kongresszusa (Szolnok, 2012.05.17-19.)
A Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXIV. Kongresszusa 2012. május 17-19. között Szolnokon kerül megrendezésre.
A PROGRAM ÉS AZ ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK LETÖLTHETŐEK IDE KATTINTVA >>
A kiállítói, reklám, szponzor ajánlat és megrendelőlap cégek részére megtekinthető ide kattintva >>
Szponzorálási lehetőségek összefoglalója letölthető ide kattintva >>
Szervező:
Stand-Art Ügynökség Kft.
6792 Zsombó, Pf. 17.
6723 Szeged, Tisza Palota B/2.
Felső Tisza-part 31-34.
Tel.: +36 62/317-445
Fax: +36/62-661 331
E-mail: stand-art@t-online.hu
Információ:
Varga Zita irodavezető,
Tel: 06 62 317 445
Mobil: 06 30 619 7348
További részletes információk a rendezvény weboldalán: http://www.standartkonferencia.hu/MEAT2012
Rendezvény kezdete: 2012.05.17.
Rendezvény vége: 2012.05.19.
Szakterület(ek): Belgyógyászat, Endokrinológia, anyagcsere betegségek
Helyszín: Szolnok,
A rendezvény Web oldala: http://www.standartkonferencia.hu/MEAT2012
- Magyar Fejfájás Társaság 2012. évi Kongresszusa (Siófok, 2012.05.11-12.)
Kedves Kollégák!
Örömmel értesítek minden érdeklődőt, hogy az 1996-ban alapított Magyar Fejfájás Társaság soron következő éves kongresszusa 2012. május 11-12-én kerül megrendezésre a hagyományokhoz híven a Balaton partján, Siófokon egy új helyszínen, a Panoráma Hotelben.
Társaságunk célja a gyakori fejfájás betegségek kivizsgálásának, minél hatékonyabb kezelésének és ellátásának előmozdítása szakmai és tudományos eszközök felhasználásával. Működése kiterjed a fejfájás prevenciójára és kutatására is. Kongresszusainkon a fejfájással és annak határterületeivel foglalkozó neves hazai szakemberek tartanak színvonalas előadásokat. A
Társaság tudományos folyóirata a Cephalalgia Hungarica, mely regisztrált tagjaink számára elérhető honlapunkon (www.fejfajas-tarsasag.hu).
A 2012. évi kongresszus fő témái a következők:
• Műszeres vizsgálatok és beavatkozások a fejfájások diagnosztikájában és terápiájában
• Klinikai gyógyszervizsgálatok elvei és gyakorlata fejfájásban
Emellett szabadon választott témában is lehetőség nyílik előadások vagy poszterek bemutatására.
Az előző évekhez hasonlóan számítunk a felnőtt- és gyermekneurológusok, és valamennyi fejfájáshoz kapcsolódó szakma képviselőjének jelentkezésére és aktív részvételére.
A kongresszus neurológusok, gyermekneurológusok, pszichiáterek, idegsebészek, aneszteziológusok, házi orvosok és klinikai szakpszichológusok számára akkreditált, pontszerző rendezvény.
A közeli találkozás, viszontlátás reményében szeretettel várja Önöket a Magyar Fejfájás Társaság vezetősége nevében:
Dr. Szok Délia
a Magyar Fejfájás Társaság elnöke
További részletes információk, on-line jelentkezés a szervező weboldalán: http://www.top-congress.hu/2012/fej2012
Rendezvény kezdete: 2012.05.11.
Rendezvény vége: 2012.05.12.
Helyszín: 8600 Siófok, Hotel Panoráma
A rendezvény Web oldala: http://://www.top-congress.hu/2012/fej2012/
- MGYIGYIT vezetőségválasztó közgyűlés (Budapest, 2012.04.20. 16 óra 30)
Kedves Tagtársak!
Az április 20-i közgyűlés vezetőségválasztó közgyűlés lesz, ezért kérjük, hogy lehetőleg mindenki vegyen részt az ülésen.
Időpont: 2012.04.20-án 16:30-kor
Helyszín: Hotel Benczúr, Budapest, Benczúr u. 35.
Napirendi pontok:
1. Alapszabály módosítás
2. A vezetőség lemondása
3. Új vezetőség választása
4. Egyéb aktuális kérdések
Üdvözlettel
Hollódy Katalin elnök
Kiss Enikő titkár
Rendezvény kezdete: 2012.04.20. 16:30
Rendezvény vége: 2012.04.20. 17:30
Helyszín: 1068 Budapest, Benczúr u. 35.
- Magyar Gyermekneurológiai Társaság első közgyűlése (Budapest, 2012.04.19. 17 óra 30)
Kedves Kollégák!
Szeretettel meghívunk társaságunk első közgyűlésére, melyet tudományos konferenciánk ideje alatt április 19-én 17:30h-kor tartunk.
Időpont: 2012. 04. 19. 17:30h
Helyszín: Budapest, Hotel Benczúr, Benczúr u. 35.
Napirendi pontok:
1. A Vezetőség beszámolója az átalakulás aktuális helyzetéről
2. A régi társaságból való kilépés módjának ismertetése
3. Beszámoló MGYNT alakulás bírósági elfogadásának helyzetéről
4. Alapszabálymódosítás:
a.alapító tagok rögzítése
b.javaslat annak rögzítésére, hogy régi társaságunkat elődünknek tekintjük
5. Az új tagok bemutatása
6. Aktuális kérdések
Örömmel várjuk a találkozást minden régi-új tagtársunkkal.
Hollódy Katalin
Szever Zsuzsa
Kollár Katalin
Liptai Zoltán
Fogarasi András
Rendezvény kezdete: 2012.04.19. 17:30
Rendezvény vége: 2012.04.19. 18:30
Helyszín: 1068 Budapest, Benczúr u. 35.
- MGYIGYIT Közgyűlés (Budapest, 2012.04.19. 16 óra 30)
Kedves MGYIGYIT tagtársak!
Társaságunk legközelebbi tudományos konferenciája 2012. április 19-21. között lesz
A hagyományokhoz híven a konferencia ideje alatt tartjuk meg szokásos közgyűlésünket.
Időpont: 2012.04.19-én 16:30-kor
Helyszín: Hotel Benczúr, Budapest, Benczúr u. 35.
Napirendi pontok:
1. A Vezetőség és a Felügyelő Bizottság éves beszámolója
2. Pénztárosi beszámoló
3. Beszámoló arról a munkáról, ami a tavaly elhatározottak szerint a régi háromlábú társaság átalakulását dolgozta ki.
4. A vezetőség mandátumának meghosszabbítása a következő közgyűlésig.
A téma fontosságára való tekintettel mindenki megjelenésére számítunk.
Hollódy Katalin elnök
Kiss Enikő titkár
Rendezvény kezdete: 2012.04.19. 16:30
Rendezvény vége: 2012.04.19. 17:30
Helyszín: 1068 Budapest, Benczúr u. 35.
- MGYIGYIT XXXVI. Kongresszusa (Budapest, 2012.04.19-21.)
A Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Társaság XXXVI. Kongresszusa 2012.04.19-21-én Budapesten, a Hotel Benczúrban kerül megrendezésre (1068 Budapest, Benczúr u. 35.)
Házigazda: Heim Pál Gyermekkórház Neurológiai Osztálya
A Kongresszus elnöke:
Dr. Hollódy Katalin, a Társaság elnöke
Neurológiai és pszichiátriai közös téma:
Az orvos-beteg kommunikáció problémái
Neurológiai főtéma:
A fehérállomány veleszületett és szerzett betegségei
Pszichiátriai főtéma:
A serdülőkor mentális problémái
Idegsebészeti főtéma:
Hydrocephalusok és gyermekkori
daganatok korszerű kezelése
Fontos határidők:
Előadások beküldése 2012.02.29-ig.
Visszaigazolás az absztraktok elfogadásáról 2012.03.16-ig.
Kedvezményes regisztráció: 2012.03.22-ig.
Szervezőiroda:
CongressLine Kft.
1065 Budapest, Révay köz 2.
Tel: (1) 429 0146 Fax: (1) 429 0147
E-mail: Riesz Eszter riesz@congressline.hu
Benyhe Ildikó benyhe@congressline.hu
TOVÁBBI RÉSZLETES INFORMÁCIÓK A MÁSODIK ÉRTESÍTŐBEN >>
JELENTKEZÉSI LAP >>
PROGRAM >>
Rendezvény kezdete: 2012.04.19.
Rendezvény vége: 2012.04.21.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: 1068 Budapest, Benczúr u. 35., Hotel Benczúr
- Nemzetközi konszenzuson alapuló gondozási ajánlások Duchenne betegek részére Továbbképző Tanfolyam (Budapest, 2012.04.18.)
Társasági kongresszusunk „satellite” szimpóziumaként a kongresszust megelőző napon, 2012. április 18-án 9.30 - 16. 30. között kerül megrendezésre az izombeteg gyermekek ellátására alakult európai konzorcium 2012. évi egynapos továbbképző tanfolyama, ahová valamennyi, az izombetegek ellátásában résztvevő, a téma iránt érdeklődő kollégát várunk. A hazai szervezők - dr. Karcagi Veronika és dr. Herczegfalvi Ágnes - a DMD gondozásban nagy tapasztalatot szerzett nemzetközi szaktekintélyeket kértek fel előadóknak.
A tanfolyam a társasági kongresszusi helyszínhez közeli Mamaison Andrássy Hotelben (1063 Budapest, Andrássy út 111.) kerül megrendezésre.
A programon való részvétel, kávészünetek és az ebéd a jelentkezőknek ingyenes.
Részvételi szándékotokat dr. Karcagi Veronika email- címére (karcagi.veronika@oki.antsz.hu) jelezzétek
február 29- ig.
A tanfolyam programja és további részletes információk letölthetőek ide kattintva >>
Időpont: 2012.04.18.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: 1063 Budapest, Andrássy út 111., Mamaison Andrássy Hotel
- Test és lélek - határterületek a neuropszichológiában és pszichoterápiában (Pécs, 2012.03.9-10.)
42 kreditpontos, kötelezően választható tanfolyam
(2012-től szabadon választható tanfolyam)
Helyszín: Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont (Pécs, Universitas u. 2/A)
A program letölthető ide kattintva >>
Rendezvény kezdete: 2012.03.09.
Rendezvény vége: 2012.03.10.
Szakterület(ek): Nephrologia
Helyszín: Pécs, Universitas u. 2/a., Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont
- II. Debreceni Klinikai Neurofiziológiai Szimpózium (Debrecen, 2012.01.19-21.)
A II. Debreceni Klinikai Neurofiziológiai Szimpózium 2012. január 19-21. között kerül megrendezésre Debrecenben.
Helyszín: DE OEC Neurológiai Klinika tanterem, IV. emelet (Auguszta Klinikai telep)
A részletes program a KNF alábbi honlapján található:
http://eeg-emg.hu
A szimpózium a klinikai neurofiziológiai szakvizsgára felkészítő, a már szakorvosoknak szinten tartó szimpózium, amely egyben kötelezően választható tanfolyam is (neurológus, gyermek-ideggyógyász, idegsebész, pszichiáter szakorvosoknak).
Tavaly 101 regisztrált kolléga vett részt a szimpóziumon, reméljük a következőn még több érdeklődőt fogadhatunk.
A szimpóziumot asszisztensnők részére is akkreditálja az egyetemünk.
A MKNFT vezetősége és a grémium elnökök korábbi döntése értelmében a szakvizsgára jelentkezés előtt legalább 1, a vezetőség által hivatalosan elfogadott és támogatott tanfolyamon részt kell venni. (Természetesen ezen felül más tanfolyamot is teljesíthetnek a kollégák).
A 2. szimpózium tematikusan, mind a 4 témakörben, az egyes betegségekre jellemző neurofiziológiai eltérésekre fognak koncentrálni (tavaly elsősorban alapképzés volt), de hiányt pótló idegélettani előadások is lesznek. Az előadásokat a tavalyi évhez hasonlóan a szakma kiemelkedő szakemberei fogják tartani.
A szimpóziumot az elmúlt évhez hasonlóan 50 pontra terjesztettük fel akkreditálásra.
Részvételi díj:
diplomás orvosok: 15.000 Ft.
asszisztensnők: 10.000 Ft.
Szállás: egyéni szervezéssel, Debrecenben kiváló panziók, szálláshelyek állnak rendelkezésre.
További információ, érdeklődés:
Dr. Fekete István
fekete@med.unideb.hu, fekete@dote.hu
A jelentkezési lap letölthető ide kattintva >>
A meghívó letölthető ide kattintva >>
Rendezvény kezdete: 2012.01.19.
Rendezvény vége: 2012.01.21.
Helyszín: Debrecen, DE OEC Neurológiai Klinika tanterem
A rendezvény Web oldala: http://eeg-emg.hu
- Biztonságos gyermekkor a vízzel való találkozásban (2011.11.16.)
Szeretettel várjuk Önt a Gézengúz Alapítvány szakmai kerekasztal beszélgetésére!
A rendezvény különlegessége, hogy ily módon első alkalommal ülnek össze az érintett szakemberek, hogy több oldalról is körüljárják a balesetmegelőzés, vízbiztonság, témakört.
A Gézengúz Alapítvány e rendezvény keretében kiemelten a vízibalesetek megelőzésének lehetőségeit szeretné kibontani, segítve a családokat gyermekeiknek biztonságos, sikeres és egészséges életre való felkészítésében!
A rendezvény nyitott, a belépés ingyenes!
A rendezvényről érdeklődni lehet:
Dr. Schultheisz Judit
+36 20 934 7318
Gézengúz Alapítvány
Időpont: 2011. november 16. szerda, 17 óra
Helyszín: A38 Hajó Petőfi híd budai hídfő
A meghívó és a program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2011.11.16.
Helyszín: Budapest, Petőfi híd budai hídfő, A38 Hajó
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- Epileptológiai Továbbképző Munkakonferencia (Győr, 2011.11.10-12.)
A Magyar Epilepszia Liga szokásos gyóri munkaértekezletét 2011. november 10-12. között rendezi a Famulus Hotelben.
Felhívjuk a figyelmet a Gyermekneurológiai Társaság alapító közgyűlésére is a helyszínen.
Részletek:
A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, a Magyar Epilepszia Liga és a Győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház EEG Laboratóriuma és Epilepszia Szakambulanciája szervezésében XXVIII. alkalommal rendezzük meg az Epileptológiai Továbbképző Munkakonferenciát.
Időpontja: 2011. november 10-12. (csütörtök, péntek, szombat)
Helyszíne: Hotel Famulus, 9027-Győr, Budai u. 4-6.
Térítési díj: 6.000 Ft.
Szervező:
Dr. Ostorharics -Horváth György osztályvezető főorvos
Tel: 96/418-244/1987, 1631
Jelentkezések elküldése:
Email: percsyzsuzsa@freemail.hu
Tel: 06/20/547-6078
Cím: Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Pszichiátriai Osztály Nappali Szanatórium
9024-Győr, Zrínyi u. 13.
A Konferencia szálláslehetőségeinek megszervezésére és lebonyolítására az INTER-CONTACT Kft.-t
/Tarnai Gábor, Győr, Jókai u. 11./. Tel: 06-30-9478-916 vagy 96/529-760, Fax: 96/529-761 bízta meg a MEL.
Azon jelentkezők számára, akiket saját intézményük anyagilag nem (tud) támogat(ni), kérjenek támogatást cégektől.
Szállásigények bejelentése a következő módon:
Email: intcont@t-online.hu vagy fax: 96/529-761
Jelentkezési határidő: 2011. október 30.
A jelentkezési lap és szállás megrendelő elérhető a kapcsolódó dokumentumokban.
Rendezvény kezdete: 2011.11.10.
Rendezvény vége: 2011.11.12.
Helyszín: Győr, Budai u. 4-6., Hotel Famulus
- Az egészségben korosodás tudománya - fórum
Az egészségben korosodás tudománya c. fórum a Magyar Primer Prevenciós Orvosi Egyesület szervezésében 2011. október 24-én kerül megrendezésre Budapesten, a KOGART házban (1062 Budapest, Andrássy út 112.)
Részvétel kizárólag előzetes regisztráció után: molnarmarianna@quintessclub.com
Program >>
Időpont: 2011.10.24.
Szakterület(ek): Geriátria, Belgyógyászat
Helyszín: 1062 Budapest, Andrássy út 112., KOGART ház
- Magyar Idegsebészeti Társaság 2011. évi kongresszusa (Szeged, 2011.10.20-22.)
Magyar Idegsebészeti Társaság 2011. évi kongresszusa Szegeden, a Hunguest Hotel Forrásban kerül megrendezésre, 2011.10.20-22.)
További részletes információk, on-line regisztráció a szervező web-oldalán:
http://www.prokotravel.hu/kongresszus/02/
Rendezvény kezdete: 2011.10.20.
Rendezvény vége: 2011.10.22.
Helyszín: Szeged, Hunguest Hotel Forrás
A rendezvény Web oldala: http://www.prokotravel.hu/kongresszus/02/
- Méhes Károly Genetikai Továbbképző Napok (Pécs, 2011.10.19-21.)
Genomika a gyakorló orvos számára: új módszerek, új eredmények, új trendek
Kötelező szinten tartó tanfolyam
Helyszín:
Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont
7622 Pécs, Universitas u. 2/a
A tanfolyam Szervező Bizottságának elnöke
Prof. Dr. Melegh Béla
A tanfolyam részvételi díja: 20 000 Ft
Pályakezdő kollégáknak és PhD hallgatóknak a részvétel díjtalan.
A tanfolyam első napján (október 19-én) 18.30 órától kerül megrendezésre a Magyar Humángenetikai Társaság éves vezetőségi ülése és taggyűlése.
A tanfolyam a következő szakképesítéssel rendelkező orvosok számára ajánlott:
csecsemő- és gyermekgyógyászat
klinikai genetika
neurológia
sebészet
szülészet-nőgyógyászat
A tanfolyam akkreditációs pontértéke: 50 pont
A program és további részletes információ letölthető ide kattintva >>
Rendezvény kezdete: 2011.10.19.
Rendezvény vége: 2011.10.21.
Szakterület(ek): Genetika
Helyszín: 7622 Pécs, Universitas u. 2/a, Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont
- A Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Társaság XXXV. Kongresszusa
Mentális Retardáció - a sokszínű egyszerűség
Házigazda:
Fejér Megyei Szent György Kórház Pszichiátriai Centruma és Újszülött Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztálya
Kongresszus elnöke:
Dr. Hollódy Katalin, a Társaság elnöke
Helyi Szervező Bizottság:
Dr. Kárpáti Róbert, a Pszichiátriai Centrum vezetője
Dr. Simon Gábor, az Újszülött, Csecsemő és Gyermekgyógyászati Centrum vezetője
Dr. Fekete Zsuzsanna, a Gyermek és Ifjúsági Ideggondozó vezetője
Tudományos Bizottság:
(GYNEU)
Dr. Herczegfalvi Ágnes, MRE Bethesda Gyermekkórház, Budapest
Dr. Kollár Katalin, Heim Pál Gyermekkórház, Budapest
Dr. Liptai Zoltán, Szent László Kórház, Budapest
Dr. Szever Zsuzsa, HPK Madarász Utcai Kórháza, Budapest
(GYPSZI)
Dr. Kiss Enikő, SZTE Gyermekpszichiátriai Osztály, Szeged
Dr. Oláh Róza, Kenézy Kórház, Gyermek- és ifjúságpszichiátria, Debrecen
Dr. Páli Eszter, EEI Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Szakrendelés és Gondozó, Pécs
Dr. Pászthy Bea, SE I. számú Gyermekklinika, Budapest
Dr. Székely Judit, Zuglói Egészségügyi Szolgálat, Budapest
Felkért előadások:
Dysmorphologia a mentális retardáció diagnosztikájában
Prof. Dr. Fekete György (SE II. Gyermekklinika, Budapest)
Genetikai vizsgálatok a mentális retardáció kivizsgálásában
Prof. Dr. Oláh Éva (DE Gyermekklinika, Klinikai Genetikai Központ, Debrecen)
A mentális retardáció pszichológiai és gyógypedagógiai vetületei
Dr. Szvatkó Anna (Nevelési Tanácsadók Testületének titkára)
Gyermek- és Ifjúságpszichiátria:
Pszichózis kontinuum
Dr. Tényi Tamás (PTE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika docense)
Gyermekneurológia:
Neuroimmunológiai kórképek
Prof. Dr. Illés Zsolt (PTE ÁOK, Neurológiai Klinika, Pécs)
Neurológiai és pszichiátriai tünetek anti-NMDA receptor encephalitisben.
Az első diagnosztizált magyar eset. Dr. Hollódy Katalin (PTE Gyermekklinika, Pécs)
A kongresszus keretében a pszichiátriai szekció workshopot szervez Szakács Kata (Nevelési Tanácsadók Egyesületének elnöke) és Székely Judit (Zuglói Egészségügyi Szolgálat, Gyermek¬pszichiátriai Szakrendelés) vezetésével - A gyermekpszichiátriai osztályok, szakrendelések és a nevelési tanácsadók hatékonyabb együttműködése címmel.
Általános tájékoztató
A kongresszus időpontja: 2011.04.28-30.
A kongresszus helyszíne:
Szent István Művelődési Ház, Székesfehérvár, Liszt Ferenc utca 1.
A második értesítőt 2011. januárjában minden tagnak és érdeklődőnek megküldjük.
Előadás/poszter bejelentés határideje: 2011. február 28.
Akkreditáció: a kongresszus akkreditációja folyamatban van.
Kedvezményes, korai részvételi díjak (Befizetési határidő: 2011. március 22.)
1. Társasági tagok: 16.000 Ft
2. Nem tagoknak: 18.000 Ft
3. Rezidensek, PhD hallgatók, nyugdíjas kollégák: 8.000 Ft
4. Napi jegy csütörtök/péntek: 8.000 Ft/nap szombat: 5000 Ft
Társasági program: ’Azt meséld el Pista’ – Mácsai Pál Örkény-estje
Pályázati felhívás a MGYIGYIT Pszichiátriai Szekciójának tagjai részére:
A Társaság Pszichiátriai Szekciójának vezetősége pályázatot ír ki tagjai számára, melyek nyertesei a konferencia regisztrációs díja (16 000 Ft) alól mentesülnek.
Pályázati feltételek:
• A pályázó legyen a Társaság tagja, tagdíj-elmaradása a 2010. évig ne legyen
• A pályázó egy bővebb terjedelmű, (de maximum 2 oldalas) absztrakt beadásával mutassa be előadását
• Az absztrakt beadása a megadott határidő pontos betartásával történjen
• Az absztrakt világosan tartalmazza a bemutatás célját, eszközeit, eredményeit és konklúzióját
• Az előadás elméleti információi a kurrens szakirodalmi adatokra támaszkodjanak, megfelelő hivatkozásokkal
• Előnyben részesül az az előadás, amely a két megadott főtéma egyikéhez kapcsolódik
• Előnyben részesül az az előadás, amely értékes saját vizsgálatok, vagy tapasztalatok során szerzett eredményeket mutat be
Kérjük, hogy a pályázó olyan csatolmányban küldje el az absztraktot a konferencia szervezőinek, amelyben a nevét nem tünteti fel.
A beérkezett pályázatokat egy 3-tagú szakmai bizottság értékeli, rangsorolja.
A legjobb 10 pályázat részesül támogatásban.
A kongresszussal kapcsolatos további információkkal a Szervezőiroda szívesen áll rendelkezésre.
Riesz Eszter, Benyhe Ildikó
CongressLine Kft.
Cim: 1065 Budapest, Révay köz 2.
Tel: 429-0146, 312-1582 Fax: 429-0147
borisz@congressline.hu, benyhe@congressline.hu
Rendezvény kezdete: 2011.04.28.
Rendezvény vége: 2011.04.30.
Helyszín: Székesfehérvár, Liszt Ferenc utca 1., Szent István Művelődési Ház
Kapcsolódó dokumentumok (2)
- Emerging Role of Antibodies in Clinical Neuroimmunology Conference (Pécs, 2011.03.25-26.)
Március 25-26-án egy nemzetközi szimpóziumra kerül sor Pécsen, melynek kredit pont értéke 10. A konferencia témája az ellenanyag-mediált neurológiai kórképek, és az SM ellenanyag vonatkozásai, valamint a közeljövő SM terápiái, részben a biológiai, ellenanyag terápiák. E témakörben ilyen fókuszált szimpózium ritka, és az utóbbi pár évben e területen számos új dolog történt (pl. NMO, paraneoplaziák, ellenanyag-mediált KPI szindrómák). A konferencia nagyon magas színvonalú, a témák nemzetközi szakértői adnak elő referátumokat.
A részletes program megtekinthető a http://www.pcongress.hu/Congress/index/16 weboldalon.
A témák és az előadók a következők:
* neuromyelitis optica,
* paraneoplastic syndromes
* neuromuscular junction
* multiple sclerosis
* Thomas Berger (Innsbruck, Austria)
* Alastair Comspton (Cambridge, UK)
* Roberto Furlan (Milan, Italy)
* Hans-Peter Hartung (Düsseldorf, Germany)
* Bernhard Hemmer (München, Germany)
* Trygve Holmoy (Oslo, Norway)
* Jerome Honorat (Lyon, France)
* Zsolt Illes (Pecs, Hungary)
* Samuel Komoly (Pecs, Hungary)
* Hans Lassmann (Vienna, Austria)
* Arthur Melms (Tübingen, Germany)
* William H. Robinson (Stanford, USA)
* Csilla Rozsa (Budapest, Hungary)
* Angela Vincent (Oxford, UK)
* Klaus-Peter Wandinger (Lübeck, Germany)
* Robert Weissert (Geneve, Switzerland)
* Ludwig Kappos (Basel, Switzerland)
* Jacek Losy (Poznan, Poland)
* Alexey N. Boyko (Moscow, Russia)
* Roland Martin (Hamburg, Germany)
* Jana Preiningerova (Prague, Czech Republic)
* Franz Fazekas (Graz, Austria)
A március 25-i vacsora a Zsolnay Kulturális Negyedben (az EKF projekt része) lesz, egy egyidejűleg zajló nemzetközi SM betegtalálkozó résztvevőivel közösen. A regisztráció 25.000 Ft, mely tartalmazza a részvételt, a gála vacsorát, két ebédet, kávészünetekben a fogyasztást.
Részletes információ, segítség kapható:
petra.kis-jakab@pcongress.hu
Mint a konferencia vendéglátói, örömmel várjuk vendégeinket.
Prof. Dr. Illés Zsolt
Prof. Dr. Komoly Sámuel
Neurológiai Klinika, Pécs
Rendezvény kezdete: 2011.03.25.
Rendezvény vége: 2011.03.26.
Helyszín: 7621 Pécs, Király u. 5., Hotel Palatinus
A rendezvény Web oldala: http://www.pcongress.hu/Congress/index/16
- A szédülések diagnosztikája és kezelése továbbképző kurzus (Kaposvár, 2011.03.04-05.)
Tisztelt Kolléga!
Értesítem, hogy a Kaposi Mór Oktató Kórház 2011. március 4-től 5-ig a PTE ÁOK Neurológiai Klinika részvételével „A szédülések diagnosztikája és kezelése” címmel továbbképző kreditpontos kurzust szervez.
A kurzus célja, hogy modern elvek szerinti áttekintést adjon a második leggyakoribb panaszról, a szédülésről. Az előadók között szerepel PROF. DR. BÜKI BÉLA Kremsből, a témában nemzetközileg elismert kollégánk. A kurzus főleg a szédüléssel kapcsolatos leggyakoribb klinikai kérdéseket ismerteti, de sor kerül a fontosabb elméleti kérdések és a szédülésben alkalmazható betegvizsgálati módszerek bemutatására is.
Fontos: A kurzus – 2011. február 25-ig interneten történő regisztrálás esetén – ingyenes.
A Neurológiai Szakmai Kollégium által akkreditált kurzus kötelezően választható. Vizsga esetén 28 kreditpontot neurológusok, családorvosok, sürgősségi orvosok, belgyógyászok, fül–orr–gége orvosok és rehabilitációs orvosok írhatnak jóvá.
A kurzus témakörei:
1. Szédüléssel járó kórképek besorolása
2. A szédülések epidemiológiája
3. A vesztibuláris rendszer anatómiája és élettana
4. Anamnézis és tájékozódó vizsgálatok
5. Belgyógyászati eredetű szédüléses kórképek
6. A szédülések igazságügyi orvosszakértői vonatkozásai
7. A szédülés pszichés vonatkozásai
8. Szédülés központi idegrendszeri betegségekben
9. Pozícionális szédülés
10. Meniere-betegség
11. Neuronitis vestibularis
11. Szédülés a sziklacsont betegségeiben
12. A nervus vestibularis schwannomája
13. Migraine és szédülés
14. A tartási instabilitás
15. A tartási instabilitás és a szédüléses kórképek rehabilitációja
16. Fóbiás posturalis vertigo
17. Egyéb szédüléses kórképek
18. Szédülés és epilepszia
19. A szédülések gyógyszeres kezelése
A kurzus előadói:
PROF. DR. BÜKI BÉLA PHD, egy. magántanár
PROF. DR. GERLINGER IMRE PHD, egy. tanár
DR. GILINCSEK LAJOS, adjunktus
PROF. DR. HUNYADY BÉLA PHD, DSC, egy. tanár
PROF. DR. JANSZKY JÓZSEF PHD, DSC, egy. tanár
PROF. DR. KOMOLY SÁMUEL PHD, DSC, egy. tanár
DR. KOVÁCS NORBERT PHD, egy tanársegéd
DR. LELOVICS ZSUZSANNA PHD, tudományos munkatárs
DR. MIKE ANDREA, egyetemi tanársegéd
DR. MOLNÁR SÁNDOR PHD, egy. tanársegéd
PROF. DR. NAGY FERENC PHD, egy. magántanár
DR. PÉLEY IVÁN, osztályvezető főorvos
DR. PFUND ZOLTÁN PHD, egy. adjunktus
DR. RÓZSA LÁSZLÓ, osztályvezető főorvos
DR. SZŐTS MÓNIKA, főorvos
DR. VARGA CSABA, osztályvezető főorvos
A kurzus támogatója a SAGER Pharma Kft.
A rendezvény helye: Kaposvári Egyetem Konferenciaterme (Kaposvár, Guba Sándor u. 40.)
A rendezvény ideje: március 4-én 12.30-től 18.00-ig,
március 5-én 8.30-tól 17.00-ig.
Vizsga: március 5-én 17.00–17.10-ig.
Az egyes előadásblokkokat követően lehetőséget biztosítunk az előadók felé kérdések feltételére. Néhány előadásra videódemonstráció és gyakorlati bemutató formájában kerül sor.
Regisztráció: szedules@yahoo.com címen. A regisztráció során kérjük megadni a nevet, a pecsétszámot, a munkahely nevét és címét, a szakvizsgát, valamint a telefonszámot.
Részvételi díj: február 25-ig interneten történő regisztráció esetén ingyenes, ezt követően, ill. a helyszínen 1500 Ft.
A szállás egyénileg intézhető, illetve olcsó kollégiumi szoba február 25-ig igényelhető péntek (március 4.) éjszakára a szedulesszallas@yahoo.com e-mail címen (2700 Ft/fő/nap + 349 Ft IFA, 3-4 ágyas szobák). Szállásigénylés esetén a számlaigényt kérjük előre bejelenteni.
A kurzus témafelelőse és elérhetősége:
PROF. DR. NAGY FERENC osztályvezető főorvos
Kaposi Mór Oktató Kórház, Neurológiai Osztály
7400 Kaposvár, Tallián Gyula u. 20–32.
Telefon: 82/501-308
A meghívó és a részletes program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Rendezvény kezdete: 2011.03.04.
Rendezvény vége: 2011.03.05.
Szakterület(ek): Fül-orr-gégészet, Neurológia, idegsebészet
Helyszín: 7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40., Kaposvári Egyetem Konferenciaterme
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- Új eredmények a neuromusculáris betegségek diagnosztikája és terápiája területén
Az MTA Doktori Tanácsa meghívja Önt Molnár Mária Judit "Új eredmények a neuromusculáris betegségek diagnosztikája és terápiája területén" c. MTA Doktori munkájának 2011. február 23-án de. 11-kor a Magyar Tudományos Akadémia Felolvasótermében (Budapest, V. Roosevelt tér 9. I. emelet) tartandó nyilvános vitájára.
Hivatalos bírálok:
Bagdy György, az MTA doktora
Engelhardt József, az MTA doktora
Faludi Gábor, az MTA doktora
A doktori munka megtekinthető az MTA Könyvtárában (Budapest, V. Arany János u. 1.) és a Semmelweis Egyetem Könyvtárában (Budapest, VIII. Üllői út 26.) A nyilvános vitában minden jelenlevő résztvehet és írásban előzetesen észrevételt is tehet.
Az értekezés és a tézisek megtekinthetőek a http://www.mta.hu/cikkek/folyamatban_levo_doktori_eljarasok honlapon.
Időpont: 2011.02.23.
Helyszín: 1051 Budapest, Roosevelt tér 9., MTA Felolvasóterme
- CSEPPNYI CSODÁK - Hidroterápia a koragyermekkori intervencióban
CSEPPNYI CSODÁK Hidroterápia a koragyermekkori intervencióban I. Nemzetközi konferencia 2010. december 10-én kerül megrendezésre Hotel Ramada Plazaban (1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 94.).
A konferencián lehetoséget biztosítunk a témában
érdekelt intézményeknek munkájuk bemutatására is a
poszterszekció keretében.
Poszter bejelentés: 2010. 10. 31-ig
A pontos részletek, valamint jelentkezési lap letölthető a http://www.gezenguz.hu/konferencia honlapról
A konferencia akkreditációja egészségügyi szakdolgozók részére (ETI) folyamatban van.
Időpont: 2010.12.10.
Helyszín: 1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 94., Hotel Ramada Plaza
A rendezvény Web oldala: http://www.gezenguz.hu/konferencia
- Fejezetek az újszülöttkori idegrendszeri kórképekből (Budapest, 2010. december 10.)
A Fejezetek az újszülöttkori idegrendszeri kórképekből c. továbbképző tanfolyam neonatológus szakorvosjelölteknek és szakorvosoknak 2010. december 10-én a Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Tantermében kerül megrendezésre (1088 Budapest, Baross u. 27.)
Program:
09:00-09:05
Megnyitó
Dr. Rigó János Jr. egyetemi tanár, igazgató
SE I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
09:05-09:30
Veleszületett központi idegrendszeri betegségekhez társuló csontdeformitások
Dr. Harmath Ágnes Ph.D. egyetemi adjunktus, osztályvezető
SE I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
09:30-10:00
Magzati és újszülöttkori neuromusculáris betegségek diagnosztikus lehetőségei
Dr. Karcagi Veronika Ph.D. osztályvezető, humángenetikus
OKI Molekuláris Genetikai és Diagnosztikai Osztály
10:00-10:25
Újszülöttkori idegrendszeri tünetekkel járó anyagcserebetegségek
Dr. Herczegfalvi Ágnes Ph.D. főorvos
Heim Pál Gyermekkórház
10:25-10:35
Egy kezelhető, ritka anyagcsere betegség új hazai diagnosztikus lehetősége
Dr. Bokk Ágota PGH Üzletág vezető
Genzyme Europe B.V.
10:35-11:00
A képalkotó vizsgálatok szerepe a neonatális neurológiai diagnosztikában
Dr. Rudas Gábor Ph.D. igazgató
SE MR Kutatóközpont
11.00-11.15 Szünet
11:15-11:35
A neonatális stroke
Prof. Hajdú Júlia med. habil.
SE I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
11:35-12:05
Veleszületett érmalformációk, újszülöttkori tumorok
Dr. Gyorsok Zsuzsanna főorvos
Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet, Gyermekosztály
12:05-12.30
Az újszülöttkori hypertensiv hydrocephalus kezelése
Dr. Markia Balázs idegsebész szakorvos
Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet
12:30-12:50
Intenzív ellátást igénylő újszülöttek és koraszülöttek fájdalomcsillapítása
Dr. Jeager Judit egyetemi adjunktus, osztályvezető
SE I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
12:50-13:15 Hozzászólások, vita
Időpont: 2010.12.10.
Helyszín: 1088 Budapest, Baross u. 27., Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Tanterme
- Genomikai paradigmaváltás a neurológiában és a pszichiátriában
A Magyar Klinikai Neurogenetikai Társaság Kongresszusa
Időpont: 2010. december 3-4.
Helyszín: Esztergom, Szent Adalbert Központ
A konferencia pontszerző tanfolyamnak minősül mind a szakorvosok, mind Ph.D. hallgatók számára.
Az OFTEX pontérték: 48.
A Doktori Iskola kreditpont értéke: 1.
Jelentkezési határidő: 2010. 11. 05.
Plenáris előadások:
A mitochondrialis betegségek terápiás lehetőségei: Johannes Mayr
A nanomedicina a farmakoterápia szolgálatában: Kellermayer Miklós
A protein,- sejt- és génterápia neurológiai alkalmazásai: Molnár Mária Judit
Személyre szabott orvoslás a neurológiában és a pszichiátriában: Nagy László
Korszakváltás a neuroradiológiában: Rudas Gábor
Chip technológia és új típusú szekvenátorok a klinikai gyakorlatban: Karczagi Veronika
Új cytogenetikai metodikák a neurológiai és pszichiátriai tünetek differenciál diagnosztikájában: Haltrich Irén
Az adatbázisok szerepe a neurológiai diagnosztikában és terápiában: Bereczki Dániel
Rendszerszemlélet az élettudományokban és az informatikában: Pongor Sándor
Dystoniák genomikája és proteomikája: Klivényi Péter
Korszakváltás a cognitiv neurológiában: Székely Anna és Sasvári Mária
A demenciák protein kódolása: Kovács Gábor
Az agyi plaszticitás molekuláris alapjai: Jakab Katalin
Kerekasztal: Génhálózatok evolúciója, avagy a tisztességes magatartás evolúciója
Moderátor: Németh György
Beszélgető partnerek: Falus András, Gulyás Balázs, Szathmáry Eörs, Pongor Sándor
Az idén is megrendezésre kerül az Esetbörze (vezetik: Diószeghy Péter, Herczegfalvi Ágnes), illetve új programként indul az Etikai dilemmák című esetmegbeszélés (vezeti: Oberfrank Ferenc) . Mindkettőre várjuk az érdekes eseteket a totha@neur.sote.hu email címen.
A kongresszussal kapcsolatos egyéb információt az MKNT honlapján (www.mknt.hu) olvashatja. A jelentkezési lapot a totha@neur.sote.hu email címre kérjük elküldeni.
Az MKNT idén is négy rezidens/PhD hallgató számára pályázatot ír ki a 9. Tudományos Konferencián való részvétel támogatására. A támogatás a regisztrációs díjat és a szállás költséget foglalja magában. A pályázati feltételek az MKNT honlapon olvashatók.
Regisztrációs díj
• MKNT tagoknak: 19.000 Ft
• Nem tagoknak: 23.000 Ft
• Rezidenseknek, PhD hallgatóknak, nyugdíjasoknak: 14.000 Ft
•A helyszínen történő regisztráció: 25.000 Ft
Szeretettel várjuk jelentkezését
Dr. Molnár Mária Judit
az MKNT elnöke
Rendezvény kezdete: 2010.12.03.
Rendezvény vége: 2010.12.04.
Helyszín: Esztergom, Szent Adalbert Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.mknt.hu/content/genomikai-paradigmavaltas-neurologiaban-es-pszichiatriaban
- Palliatív kezelés nemzetközi konferencia, Budapest
Az International Multidisciplinary Forum on Palliativ Care - A Palliatív kezelés c. nemzetközi konferencia 2010. november 11-14. között kerül megrendezésre Budapesten.
Helyszín: Sofitel Budapest (1051 Budapest
Roosevelt tér 2.)
http://www.sofitel-budapest.com
A konferencia hivatalos nyelve angol.
Absztraktbejelentési határidő: 2010.06.15.
További részletes információk, on-line regisztráció és absztraktbejelentés a rendezvény web-oldalán:
http://www.imfpc.org/
Rendezvény kezdete: 2010.11.11.
Rendezvény vége: 2010.11.14.
Helyszín: 1051 Budapest, Roosevelt tér 2.
A rendezvény Web oldala: http://www.imfpc.org/
- Belgyógyászati angiológiai tanfolyam
A Belgyógyászati angiológiai 50 ponttal akkreditált egy hetes tanfolyam 2010.11.08-12. között kerül megrendezésre.
Helyszíne: Pest megyei Flór Ferenc kórház konferencia terem, Kistarcsa. Semmelweis tér 1.
Szakterület(ek):
Belgyógyászati angiológia minősítő vizsgára készülő orvosok, belgyógyászok, sebészek, neurológusok, bőrgyógyászok, szakorvos-jelöltek, téma iránt érdeklődőknek.
A tanfolyamon 30 előadó, az adott szakterület elismert képviselője foglalja össze az angiológia szinte minden fejezetét (artériás, vénás, nyirokbetegségek, fejlődési rendellenességek diagnosztikája és terápiás lehetőségei. Élettani alapismeretek, gyakorlati bemutatások).
Jelentkezés: Kertész Regina 06/28-507-621 telefonon vagy e-mailen: regina.kertesz@florhosp.hu illetve az OFTEX honlapon.
Érdeklődni lehet Dr. Pécsvárady Zsolt pecsvarady@florhosp.hu
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Rendezvény kezdete: 2010.11.08.
Rendezvény vége: 2010.11.12.
Szakterület(ek): Sebészet, Neurológia, idegsebészet, Bőrgyógyászat, Belgyógyászat
Helyszín: Kistarcsa, Semmelweis tér 1., Pest megyei Flór Ferenc kórház konferencia terem
- A Magyar Alvástársaság VII. Konferenciája
Hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság kongresszusa, melynek témái felölelik az alvásmedicína fontosabb tudnivalóit.
Emellett kitekintést kínál a társszakmák művelői részére is, gondoljunk csak egyes alvászavarokban szenvedő páciensek műtéti altathatóságára, vagy az alvásképtelenség problémájának interdiszciplináris kezelésére, ill. az epilepszia és alvászavarok kapcsolatára.
A rendezvény a tudományos témák sokszínűsége mellett jó alkalmat kínál az idei évben Európa Kulturális Fővárosa címet viselő város, Pécs megismerésére is.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A konferencia helyszíne: Hotel Pátria
7621 Pécs, Rákóczi út 3.
http://www.danubiushotels.com/patria
A konferencia fő témái:
• Alvás és epilepszia
• Inszomniák
• Alvás, alvászavarok és altatás
• Alvásfüggő légzészavarok komplexitása
• Újdonságok a hazai alváskutatásban
• Továbbképzés asszisztenseknek: fókuszban a titrálás
• Szabadelőadás és poszterszekció
A konferencia szervezői:
Dr. Faludi Béla PhD
Egyetemi adjunctus
Neurológiai Klinika
PTE, Pécs
Dr. Szakács Zoltán PhD
Osztályvezető Főorvos
Neurológiai Osztály
ÁEK, Budapest
Bővebb információk (jelentkezés, akkreditáció, tudományos információk, részvételi díj, stb.) a rendezvény honlapján találhatók:
http://top-congress.hu/2010/alvas
Akkreditáció: a konferencia akkreditációja orvosok és alvástechnikusok számára folyamatban van
További információk:
Dr. Faludi Béla,
e-mail: bela.faludi@gmail.com
Tel.: 70/3248688
Szervező iroda:
Top Congress Kft.
6725 Szeged, Pálfy utca 14.
Tel+Fax: 62-499-222
Email: info@top-congress.hu
Rendezvény kezdete: 2010.11.05.
Rendezvény vége: 2010.11.06.
Szakterület(ek): Tüdőgyógyászat, Gyermekgyógyászat, Belgyógyászat, Aneszteziológia, intenzív terápia, Fül-orr-gégészet
Helyszín: 7621 Pécs, Rákóczi út 3., Hotel Pátria
A rendezvény Web oldala: http://top-congress.hu/2010/alvas
- DROP 3 - Debreceni Reumatológiai Oktatási Program, Vascularis reumatológia és immunológia Interdiszciplináris Fórum
A DROP3 - Debreceni Reumatológiai Oktatási Program Vascularis reumatológia és immunológia Interdiszciplináris Fórum 2010. október 28-31-én kerül megrendezésre, Debrecenben, a Kölcsey Központban (4026 Debrecen, Hunyadi út 1-3.)
Fő témák:
Atherosclerosis pathogenezise, őssejtek, angiogenezis, homing, cardiovascularis diagnosztika, anyagcsere-betegségek (köszvény, diabetes), neurovascularis és neuroimmunológiai betegségek, szemészeti vascularis kórképek, angiologia-haemostasis, gyulladásos-reumatológiai kórképek és vascularis betegségek, renovascularis és autoimmun vesebetegségek, gyógyszeres terápia. Szakmapolitika és szakdolgozói fórumok.
A DROP3 reumatológiai, reumatológiai és fizioterápiás, fizioterápia szakképesítéssel rendelkezők részére kötelező szinten tartó tanfolyam: 50 kreditpontról adunk igazolást, tesztírás kötelező.
Akkreditálás folyamatban van.
A társszakmák képviselői részére: angiológia, belgyógyászat, endokrinológia, fizioterápia, gyermekneurológia, háziorvostan, kardiológia, klinikai immunológia és allergológia, nephrológia, neurológia, reumatológia, reumatológia-fiziotherápia, szemészet, gyermekszemészet szakképesítéssel rendelkezők részére – kötelezően választható tanfolyam: 50 kreditpontról adunk igazolást, tesztírás kötelező.
Akkreditálás folyamatban van.
Ph.D hallgatók részére a teljes programon való részvételért 1 kreditpontot írunk jóvá. (0,04 pont/óra)
Kérjük, az orvosi pecsétszámuk helyességét ellenőrizzék a jelentkezés leadása előtt.
Jelentkezés és információk a DROP3 Interdiszciplináris Fórumra:
- NORMÁL REGISZTRÁCIÓ: ide kattintva >>
- NAPI DÍJAS REGISZTRÁCIÓ: ide kattintva >>
Az előzetes regisztráció és befizetés folyamatosan, 2010. október 18-ig tart.
Október 19-től is lehet jelentkezni, de az már helyszíninek minősülő regisztráció.
Szállásfoglalás:
Kérjük, a szállását úgy foglalja le, hogy időben Debrecenbe érkezhessen.
A tanfolyam szoros programja miatt, csütörtökön, 28-án 9.00 órától indulnak az előadások. Így az ország legmesszebbre eső tájáról érkezőknek ajánlott a szerdán éjszakára való szállásfoglalás.
Szállásfoglalási és befizetési határidő: 2010. augusztus 31.
Főszervező, szakmai információ:
Prof. Dr. Szekanecz Zoltán
DEOEC Belgyógyászati Intézet Reumatológiai Tanszék
E-mail: szekanecz.zoltan@med.unideb.hu
A Fórum teljes körű technikai szervezője és kivitelezője:
New Congress Hungary KFT.
A szervező: Csonkáné Czibolya Éva
DROP3 2010 Szervező Iroda 3014 Hort, Határ út 18.
Levelezési cím: 3014 Hort, Pf.:18. Tel./fax: +36 37 378 539 (üzenetrögzítő)
Mobil: +36 20 227 7106
E-mail: nch@newcongress.hu, info@newcongress.hu
További részletes információk az http://www.newcongress.hu/index.php oldalon vagy a kapcsolódó dokumentumok feliratra kattintva elérhető első értesítőben olvashatók.
Rendezvény kezdete: 2010.10.28.
Rendezvény vége: 2010.10.31.
Szakterület(ek): Érsebészet, Kardiológia, Allergológia, klinikai immunológia, Belgyógyászat, Diabetológia
Tudományos információ: Prof. Dr. Szekanecz Zoltán
Címe: Magyarország
E-mail: szekanecz.zoltan@med.unideb.hu
Szervező: Csonkáné Czibolya Éva
Munkahely neve: New Congress Hungary KFT.
Címe: 3014 Hort, Határ út 18.
E-mail: nch@newcongress.hu
Helyszín: 4026 Debrecen, Hunyadi út 1-3., Kölcsey Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.newcongress.hu/index.php
- Genetikai Továbbképzés gyakorló orvosoknak: Gyógyító hétköznapok a genetika exponenciális fejlődése alatt
Kötelező szintentartó OFTEX továbbképzés
Időpont: 2010. október 11-13.
Helyszín: MTA PAB Székház, 7624 Pécs, Jurisics M. u. 44.
Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 30.
Jelentkezni a jelentkezési lap kitöltésével és elküldésével, a medical.genetics@aok.pte.hu email címen, valamint az OFTEX portálon lehet.
A továbbképzés célja az évről évre jelentősen bővülő genetikai ismeretanyag kommunikálása gyakorló orvosok számára. A tematika úgy lett összeállítva, hogy az a belgyógyász, kardiológus, háziorvos, endokrinológus, diabetológus, csecsemő- és gyermekgyógyász, patológus, szülész-nőgyógyász, valamint neurológus szakorvosok számára próbálja megvilágítani az új eredmények beépülését a betegágy melletti tevékenységbe.
Részvételi díj: 20.000.- Ft/fő
Rendezvény kezdete: 2010.10.11.
Rendezvény vége: 2010.10.13.
Szakterület(ek): Diabetológia, Belgyógyászat, Gyermekgyógyászat, Endokrinológia, anyagcsere betegségek, Kardiológia, Neurológia, idegsebészet, Pathologia
Helyszín: 7624 Pécs, Jurisics M. u. 44., MTA PAB Székház
- II. Neurostimulációs Szimpózium és a Magyarországi Fájdalom Társaság 2010. évi kongresszusa, valamint Közép- és Kelet-Európai Neuromodulációs tréning kurzus
A neurológia, rheumatológia, neuropsychológia és az idegsebészet
együttműködésének jelene és perspektívái.
Fő témák:
krónikus fájdalom, myofasciális fájdalom, mozgászavarok és epilepszia a neurológus, rheumatológus, neuropsychológus és idegsebész szemszögébôl
A konferencia tudományos programja:
http://www.pcongress.hu/Congress/tudomanyos_program/10
A kongresszus teljes programja kötelezôen választandó továbbképzô programként akkreditálásra kerül.
Várható kreditpontok:
Magyarországi Fájdalom Társaság kongresszusa 28 pont,
II. Neurostimulációs Szimpózium 26 pont.
Regisztrációs díj:
15.000 Ft (2010. június 30-ig)
25.000 Ft (2010. július 1-tôl)
A regisztrációs díj tartalmazza a részvételi lehetôséget, a tudományos programokon és a welcome party-n, ebédet és kávét a konferencia minden napján, valamint szinkrontolmácsolást.
Bôvebb információ és jelentkezés: www.pcongress.hu
Rendezvény kezdete: 2010.09.30.
Rendezvény vége: 2010.10.02.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet, Reumatológia
Helyszín: Pécs, Hotel Palatinus
A rendezvény Web oldala: http://www.pcongress.hu
- 14. Európai Szkeptikus Kongresszus
Részletes információ és regisztráció: http://kongresszus2010.szkeptikus.hu
E-mail: congress2010@szkeptikus.hu
Akupunktúra, homeopátia, csontkovácsolás, paranormális képességek, evolúció-tagadás, világvége-jóslatok, magyarság eredete, rejtélyes dokumentumok, csodák és ereklyék, ezotéria és áltudomány a politikában és az oktatásban.
1989. óta már 14. alkalommal, hazánkban azonban először kerül megrendezésre a Szkeptikus Szervezetek Európai Tanácsa (ECSO) tagszervezeteinek nemzetközi kongresszusa. Idén az egyik fő téma az egészségügy, az orvostudomány. Nyolc előadás, köztük két magyar előadóé hangzik el az általában alternatív medicinának nevezett módszerek, a hagyományos orvoslás, a politika, a publikum és a tudomány kapcsolatáról:
Simon Singh: Trükk vagy terápia - Kereszttűzben az alternatív gyógyászat Gábor Szabó: Fényterápia teszt - ahogy egy fizikus elvégezné Willem Betz: Az Európai Únió és az alternatív gyógyászat Michael Heap: Alternatív medicina és politika Nagy-Britanniában Gergely Röst: Miért olyan népszerűek a hatástalan kezelések? Egy egyszerű matematikai modell tanulságai Amardeo Sarma: Megváltoztassuk-e a tudomány szabályait, hogy a Pszít és a CAM-ot igazolni tudjuk?
Andy Wilson: Kollektív homeopátiás "túladagolás" - A 10:23 kampány története Maciej D. Zatonski: Gyógyítás - művészet, tudomány vagy átverés?
A magyar előadók közül Szabó Gábor akadémikus, Almár Iván, Vágó István valamint Kampis György neve már régóta ismert a racionális gondolkodás fontosságát hirdetők körében. A külföldi előadók közül elsősorban Simon Singh neve cseng ismerősen. "A Nagy Bumm", "A nagy Fermat-sejtés" és a "Kódkönyv" című könyvei után idén jelent meg Edzard Ernsttel, az alternatív medicina első európai professzorával közösen írt könyve: "Trükk, vagy terápia - Kereszttűzben az alternatív gyógyászat". Az olasz szkeptikusok vezetőjének, Massimo Polidoronak is már megjelent könyve itthon a magyar származású bűvészről: "A nagy Houdini". Magyarországon egyelőre kevéssé ismert a külföldön szintén sok könyvet megjelentetett amerikai Joe Nickell, aki a Committee for Skeptical Inquiry főállású "paranormális helyszínelője", kutatója. Többek között foglalkozott a Nazka-vonalak rejtélyével, ufó megfigyelések, szellemjárta házak, egyházi relikviák és egyéb történelmi dokumentumok vizsgálatával.
Az előadások nyelve angol. A péntek déltől vasárnap délig tartó kongresszusra a részvételi díj csupán 8 000 Ft, amely magában foglalja a szombati ebéd árát is.
A kongresszussal kapcsolatos további információforrások:
Hírlevél: http://list.szkeptikus.hu
Twitter: http://twitter.com/szkeptikus
Iwiw csoport: http://iwiw.hu/pages/community/comdata.jsp?cID=2814176
Facebook csoport:http://www.facebook.com/group.php?gid=334599243191
Facebook esemény: http://www.facebook.com/event.php?eid=130633563648186
ECSO a Facebookon: http://www.facebook.com/skeptics.eu
Hírfigyelő: http://www.szkeptikustarsasag.hu/hirfigyel
Letölthető anyagok: http://ls.szkeptikus.hu/468
Rendezvény kezdete: 2010.09.17.
Rendezvény vége: 2010.09.19.
Helyszín: 1113 Budapest, Tas vezér u. 3-7., Danubius Hotel Flamenco - Ravel terem
A rendezvény Web oldala: http://kongresszus2010.szkeptikus.hu
- Thai Masszőrök Magyarországi Egyesületének nyílt napja: Baranyi Bendig Masszázs Mozgás korai fejlesztő módszer bemutatása (Pomáz, 2010.09.04.)
A Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Társaság tagjait tisztelettel meghívjuk a Thai Masszőrök Magyarországi Egyesületének nyílt napjára, melyen bemutatjuk a csecsemők első életévére kidolgozott Baranyi Bendig Masszázs Mozgás® korai fejlesztő módszert.
Időpont: 2010. szeptember 4., szombat
Helyszín: WAT POmáz Oktató Központ, 2013 Pomáz, Középhegy utca 21.
Részletes program:
- Az Egyesület tevékenységi körének bemutatása: képzések, szolgáltatások, közhasznú tevékenységek
Az Egyesület célja a masszázskultúra széleskörű terjesztése és oktatása. A gyógyító erejű masszázsfajták alkalmazásának népszerűsítése, mindennapi használatának elterjesztése a magyar társadalomban.
- A hagyományos thai masszázstechnikák a XXI. századi ember mindennapjaiban
A 2550 éves hagyományokkal rendelkező thai masszázs alapelveinek, technikáinak és hatásmechanizmusának áttekintése.
Tradicionális Thai Generál Masszázs, Thai Olajos Masszázs, Thai Herbál Masszázs, Thai Lábmasszázs, Thai Női és Kismama Masszázs
- Baranyi Bendig Masszázs Mozgás® korai fejlesztő módszer bemutatása
A BBMM® módszer hagyományos thai babamasszázs és szemlélet ötvözése az ideggyógyászat és a fejlesztőpedagógia tudományos eredményeivel, a csecsemők első életévére kidolgozva. A babamasszázs folyamatához kapcsolódik a testtájankénti mozgatás, figyelembe véve a baba életkori fejlettségi szintjét.
- Masszázs lélektan ismertető Mák Kornél előadásában.
A modulban kiemelt szerepet kap a thai masszázs általi stressz- és szorongásoldás.
- Holisztikus babaápolás a kiegyensúlyozott, egészséges gyermekekért
Az Egyesület képzései közt előkészületi fázisban van egy új, alternatív szemléletű, ám tudományos ismereteket is tartalmazó modul, mely a csecsemőápolást és gondozást célozza. Célunk az új képzés bevezetésével egy olyan összetett ismeretanyag átadása az érdeklődő szülőknek, vagy leendő édesanyáknak és édesapáknak, amit jelenleg csak szakirányú oktatás keretében sajátíthatnak el.
- Gyakorlati masszázs bemutatók, masszázsfolyamat saját élményű megtapasztalása
A vendégek kívánság szerint kipróbálhatják a különféle masszázsfajtákat és jógaelemeket. Ismerkedés a masszázseszközökkel, olajokkal és gyógynövényes bandázsokkal.
Babamasszázs mozgás módszer bemutató hajlékony textil babákon.
Kérdések-válaszok. Interaktív beszélgetés.
Bővebb információ: http://babamasszazs.shp.hu
Kérjük, részvételi szándékát a 06 70 627 2232 telefonon, vagy az agi0510@gmail.com e-mail címen jelezze!
Jelentkezési határidő: 2010. augusztus 28.
Szertettel várunk minden érdeklődőt!
Baranyi Ágnes és Bendig Borbála
Időpont: 2010.09.04.
Helyszín: 2013 Pomáz, Középhegy u. 21., WAT POmáz Oktató Központ
A rendezvény Web oldala: http://babamasszazs.shp.hu
- Konferencia a perikoncepcionális egészségről és a veleszületett rendellenességek megelőzéséről
Időpont: 2010. június 10-11.
Helyszín:
SZTE Szemészeti Klinika Tanterem / Gyermekgyógyászati Klinika Tanterem
6723 Szeged, Korányi fasor 10-11.
valamint Novotel Szeged (workshop helyszín) – 6721 Szeged, Maros u. 1.
Célcsoport: csecsemő- és gyermekgyógyász, szülész-nőgyógyász, genetikus, pszichiáter, pszichológus, háziorvos, védőnő, egészségügyi szakdolgozó
Jelentkezés a mellékelt jelentkezési lapon (2010. június 1-ig):
Faxon: 06-1-460-97-67
E-mailben:b.nora@ogyei.hu
Részvételi díj: 3000.- Ft, melynek befizetésére a helyszínen lesz mód.
A részvételi díj tartalmazza: a konferencián való részvételt, a konferencia kiadványát, 2 büféebédet és 2 kávészünetet
Kredit pont: orvosoknak és klinikai szakpszichológusoknak 10 pont. Szakdolgozóknak az akkreditálásra utólag lesz lehetőség egy közelgő törvénymódosítás miatt (ld. www.eti.hu).
Dr. Erős Erika
osztályvezető
pszichiáter, neurológus
Rendezvény kezdete: 2010.06.10.
Rendezvény vége: 2010.06.11.
Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat, Szülészet-nőgyógyászat, Pszichiátria, mentálhigiéné
Helyszín: Szeged, Korányi fasor 10-11. és Maros u. 1., SZTE Szemészeti Klinika Tanterem/Gyermekgyógyászati Klinika Tanterem, Novotel Szeged
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- Közös kincsünk? - fókuszban a gyermekgyógyászati gyógyszerek
A Medical Tribune rendezvénye
Helyszín: Boscolo Hotel Budapest (1073 Budapest, Erzsébet krt. 9 – 11.)
Részvételi díj: 29 900 forint + áfa.
A részvételi díjból a Magyar Gyermekorvosok Társasága tagjai 30% kedvezményt kapnak.
Jelentkezési határidô: 2010. május 25.
A jelentkezési lap és a program elérhető a kapcsolódó dokumentumokban, illetve a következő weboldalon: http://www.medicalonline.hu
További információk:
Nagy Tímea
e-mail: t.nagy@medical-tribune.hu
telefon: 06-1/430-4520
fax 06-1/430-4519
Időpont: 2010.06.01.
Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat
Helyszín: 1073 Budapest, Erzsébet krt. 9-11.
A rendezvény Web oldala: http://www.medicalonline.hu
Kapcsolódó dokumentumok (2)
- A Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Társaság XXXIX. Kongresszusa
A Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Társaság XXXIV. Kongresszusa Szegeden kerül megrendezésre, 2010. május 27-29. között.
A kongresszus helyszínei:
Plenáris Ülés:
Szemészeti Klinika Tanterme (Régi Klinika park, Korányi fasor 10-11. )
Gyermekneurológiai Idegsebészeti szekció:
Új Klinika Tanterem (Szeged, Semmelweis u. 6.)
Gyermekpszichiátriai szekció:
Régi Klinika Park, Szemészeti Klinika Tanterme (Korányi fasor 10-11.)
A Kongresszuson előadással és poszterrel lehet részt venni.
Jelentkezési határidő: 2010. február 28.
A Kongresszus tudományos programjának fő témái:
Közös főtéma: Az alternatív medicina szerepe a gyermekek orvoslásában
1. Neuromuszkuláris betegségek, izomdisztrófiák,
2. A drog gyermekpszichiátriai vonatkozásai, Csoportterápiák
3. Ritka betegségek
4. Egyéb témák
Helyi Szervezőbizottság:
Dr. Kaczvinszky Emilia
Dr. Dochnal Roberta
Dr. Pintér Sarolta
Dr. Bereg Edit
Általános szervező:
Somogyi Erika
Komáromi Katalin
Ördögh Erika
Regisztrációs díj:
Társasági tagok: 16.000 Ft
Nem tagoknak: 18.000 Ft
Rezidensek, phD hallgatók: 8.000 Ft
Napi jegy: 6.000 Ft
Késői és helyszíni regisztrációs díj:18.000 Ft
A regisztrációs díjat kérjük a TÜNDÉRKERT Alapítvány 11735005-20498566 számú bankszámla számára átutalni.
A regisztráció elsődlegesen e-mail útján történik.
A kapcsolódó dokumentumok között elérhető jelentkezési lapokat e-mailben az alábbi címre kérjük eljuttatni:
Somogyi Erika adminisztrátor
som@pedia.szote.u-szeged.hu
Tel/Fax: 62/54-96-42 / 06-62-549-62
Mobil: 30-495-7682
Kizárólag elektronikus formában (e-mail-en) tudunk elfogadni absztraktokat. Az előadásbejelentő nyomtatvány megtalálható a kapcsolódó dokumentumok között.
Kérjük Times New Roman 12-es betűtípussal, Word (.doc) formátumban, max. 1250 karakter terjedelemben az összefoglalókat.
Az előadás címét nagy betűvel, a szerzőket külön sorban kérjük.
Az előadások összeállítása PowerPoint fájlban történjen. A bemutatáshoz biztosítunk számítógépet és projektort. Kérjük külön jelezni az egyéb technikai eszközigényt.
Az összefoglaló tagolása:
Cím
Szerzők neve
Szerzők munkahelye
Célkitűzés, Módszerek, Eredmények, Következtetések
A bejelentett előadások időtartama 8-10 perc. A poszterek mérete 90 x 150 cm (álló).
Absztrakt beküldési határidő: 2010. febrár 28.
Az előadások bejelentését
Neurológia: Dr.Hollódy Katalin e-mail címére: katalin.hollody@aok.pte.hu
Pszichiátria: Dr. Kaczvinszky Emilia e-mail címére: kacz@pedia.szote.u-szeged.hu
címére kérjük.
A kongresszus kreditpont szerzési lehetőség is egyben.
Jelentkezésetekre számítunk.
Kérjük, hogy a szállást mindenki saját magának intézze /foglalás, fizetés/
A szállás lehetőségeket a kapcsolódó dokumentumok között elérhető első értesítő tartalmazza.
Az étkezés is egyénileg történik. Az előadó termekhez közel található a Semmelweis Kollégium Étterme a SZOTE ÉTELBÁR, ahol bőséges a választék.
Tisztelettel:
Dr. Kaczvinszky Emilia
Helyi szervező bizottság elnöke
e-mail cím: kacz@pedia.szote.u-szeged.hu
Mobil: 30-475-65-22
Az első értesítő, a jelentkezési lap és az előadásbejelentő lap megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban.
Rendezvény kezdete: 2010.05.27.
Rendezvény vége: 2010.05.29.
Helyszín: Szeged, Több helyszín
Kapcsolódó dokumentumok (5)
A Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Társaság 2010. évi Kongresszusa - előadásbejelentő lap | | | doc |
| | 2010.01.17. | | 0,028 Mb |
|
A Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Társaság 2010. évi Kongresszusa - jelentkezési lap | | | doc |
| | 2010.01.17. | | 0,033 Mb |
|
A Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Társaság 2010. évi Kongresszusa - meghívó | | | pdf |
| | 2010.05.06. | | 0,183 Mb |
|
A Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Társaság 2010. évi Kongresszusa - program | | | pdf |
| | 2010.05.06. | | 0,319 Mb |
|
A Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Társaság 2010. évi Kongresszusa - térkép | | | pdf |
| | 2010.05.07. | | 0,263 Mb |
|
- 5th Pannonian Symposium
2010-ben ünnepli 10. évfordulóját a PTE ÁOK OEKK Idegsebészeti Klinikájának szervezésében megrendezendő, a központi idegrendszer különböző kóreredetű károsodásait témájául tűző szimpózium.
2010-ben Pécs viseli az Európa Kulturális Fővárosa címet, így számtalan színvonalas kulturális és egyéb program várja az 5. alkalommal megrendezendő kongresszus résztvevőit.
Időpont: 2010. május 13-15.
Helyszín: Pécs, Hotel Palatinus (Király u. 5.)
Fő témák:
- Biomarkerek, point-of-care diagnosztika, neuromonitorozás:
biomarkerek szerepe a koponyasérültek ellátásában
- Menteni a menthetőt! Nagy térerejű MR szerepe a koponya agysérülés diagnosztikájában
- Súlyos koponyasérülés kiváltotta diffúz axon/neuron károsodás, diffúz agyödéma kóreredete és terápiája
- Politraumatizáció, gerincsérülés, gerincvelőlézió:
kóreredet, kísérleti és klinikai terápia
- Tudományos bizonyítékon alapuló irányelvek szerepe a koponya és gerincsérültek ellátásában
- Helyzetjelentés a központi idegrendszeri károsodásokat vizsgáló klinikai tanulmányok szervezőitől: STICH-2, STITCH, RESCUEicp, decompresszív eljárások agyérbetegségekben
A Kongresszus nyelve: angol.
Kreditpontok: 10+6.
A fenti témákban azok nemzetközi szakértői tartanak felkért referátumot, illetve mód nyílik szabad előadásokon-, továbbá a poszter szekcióban hazai kutatási és klinikai eredmények bemutatására is.
A kongresszusra történt felkérést elfogadó előadók folyamatosan frissülő listája és a további részletek az alábbi honlapon érhetők el: www.pcongress.hu >>
Szervező:
Partners Kongresszusi Iroda
7624 Pécs, Budai N. A. u. 1.
Tel./Fax: 72/327-572
e-mail: cns@pcongress.hu
Rendezvény kezdete: 2010.05.13.
Rendezvény vége: 2010.05.15.
Helyszín: Pécs, Király u. 5., Hotel Palatinus
- 10th International Review of Bipolar Disorders
A bipolaris betegségek kongresszusát 2010. május 12-14. között Budapest rendezi.
Helyszín: Novotel Budapest Congress & World Trade Center
H-1123 Budapest, Alkotás utca 63-67.
A Kongresszus elnöke: Prof. dr. Rihmer Zoltán
További részletes információk (angolul) a rendezvény web-oldalán:
www.irbd.org
Rendezvény kezdete: 2010.05.12.
Rendezvény vége: 2010.05.14.
Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 63-67., Hotel Novotel
A rendezvény Web oldala: http://www.irbd.org
- Magyar Fejfájás Társaság XVII. Kongresszusa
Kedves Kolléganő! Tisztelt Kolléga Úr!
Ezúton értesítem, hogy a Magyar Fejfájás Társaság XVII. Kongresszusa 2010. május 7-8. között Siófokon kerül megrendezésre. (Hotel Magistern, 8600 Siófok, Beszédes sétány 72.)
A kongresszus fő témái:
• A migrén és más fejfájások kivizsgálása, kezelése
(szabadon választható tanfolyam háziorvosok számára is)
• Új utak a migrén roham-, és intervallumkezelésében
• Fejfájás és fül-orr-gégészeti betegségek
• Beszámoló fejfájás-ambulanciák tevékenységéről
• Szabad előadások
A kongresszus fő témáihoz előadások jelenthetők be. A tudományos programban a felkért előadók 20-30 perces plenáris előadásokat tartanak, ezután a 10 perces bejelentett kiselőadások, majd kerekasztal megbeszélés, illetve vita következik.
A kongresszus akkreditálása folyamatban van!
Részvételi díj (25%-os ÁFA-val):
társasági tagoknak 12.500.-Ft,
nem-tagoknak 18.500.- Ft,
kísérőknek 8.500.-Ft
A részvételi díj tartalmazza a 2010. május 7-i bankett vacsorát is.
Az MFT szabályzata alapján az érvényes társasági tagsághoz szükséges az éves tagdíj befizetése, mely 2009. évtől 2.000.-Ft, 35 év alatt, illetve 65 év fölött 1.000.-Ft évente.
Az éves tagdíjat tagjainknak a postán megküldött csekken vagy átutalással a Magyar Fejfájás Társaság Erste Bank 11998006-02623195-00000000 bankszámlára lehet befizetni „Tagdij-2010”megjelöléssel és a tag nevének-címének feltüntetésével.
Tudományos információk:
Dr. Ertsey Csaba, SE ÁOK Neurológiai Klinika, 1083 Budapest, Balassa u. 6.
e-mail: csaba.ertsey@gmail.com
A kongresszus szervező irodája:
TOP CONGRESS KFT. 6725 Szeged, Pálfy utca 14.
Tel+Fax: (62) 499-222
e-mail: info@top-congress.hu
További részletes információk, on-line jelentkezés és absztraktbejelentés ide kattintva:
http://top-congress.hu/2010/fej2010 >>
Üdvözlettel:
Dr. Ertsey Csaba
a Magyar Fejfájás Társaság elnöke
Rendezvény kezdete: 2010.05.07.
Rendezvény vége: 2010.05.08.
Helyszín: 8600 Siófok, Beszédes sétány 72., Hotel Magistern
A rendezvény Web oldala: http://top-congress.hu/2010/fej2010
Kapcsolódó dokumentumok (5)
- Neuroszonológiai Továbbképzés
Kedves Kollégák!
A neuroszonológia egyre nagyobb szerepet kap a mindennapi vaszkuláris diagnosztikában és terápiában. Emiatt éreztük szükségét, hogy egy gyakorlatorientált kurzust szervezzünk, mely vizsgával zárul, s a sikeresen vizsgázók jártassági igazolványt kapnak. A kurzust ismert hazai neurológusok/neuroszonológusok tartják, s témája felöleli az ultrahangos képalkotás technikai alapjait, az ultrahangkészülék beállításának problémáit, s természetesen a duplex vizsgálatok, a TCD és TCCD vizsgálatok technikáját, értékelését is.
A kurzus írásbeli vizsgával zárul (90 tesztkérdés), s a sikeres írásbeli vizsgát tett résztvevők (75% elérése) másnap gyakorlati vizsgán vesznek részt. Ebből adódóan elsősorban azokat várjuk, akik jártassági igazolványt kívánnak szerezni, de szeretettel ajánljuk a kurzust azoknak is, akik még most ismerkednek a neuroszonológiával.
Mivel párhuzamosan egy azonos témájú angol nyelvű kurzust is tartunk a European Society of Neurosonology and Cerebral Hemodynamics szervezésében (előadók: M. Kaps, G‐M. van Reutern, C. Baracchini), az angolul jól beszélő kollégáknak lehetőségük nyílik erre a tanfolyamra jelentkezni, s ha ennek végén sikeres írásbeli és gyakorlati vizsgát tesznek, nemzetközi igazolást kaphatnak, melyet természetesen a Magyar Neuroszonológiai Társaság is elfogad.
Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt.
A Magyar Neuroszonológiai Társaság nevében: Dr. Oláh László (elnök)
A részvételi díj magában foglalja a tudományos üléseken való részvételt, a konferencián elhangzó előadások kivonatát, konferencia dokumentációt, az ebédet 2010. március 12‐én és 13‐án, a kávészünetekben a frissítőket.
Jelentkezés:a rendezvényre előzetes jelentkezés szükséges. Részvételi szándékát a mellékelt Jelentkezési Lap kitöltésével és visszaküldésével jelezheti 2010. február 5‐ig. A továbbképzésre csak korlátozott számú jelentkezést áll módunkban elfogadni, a jelentkezések elfogadása a beérkezés sorrendjében történik.
A Meghívó, a Jelentkezési Lap, és a Szállásfoglalási Formanyomtatvány a "Kapcsolódó dokumentumok" alól tölthető le.
Rendezvény kezdete: 2010.03.12.
Rendezvény vége: 2010.03.13.
Helyszín: 1133 Budapest, Kárpát utca 62-64., Danubius Health Spa Resort Hélia
- Fiatal Neurológusok Fóruma
Tisztelt Neurológus Kolléga!
Örömmel értesítem, hogy a Magyar Ideg‐ és Elmeorvosok Társasága 2010. március 12‐13. közt rendezi meg a Fiatal Neurológusok Fórumát Budapesten. A Fiatal Neurológusok Fórumára 40 év alatti neurológus szakorvosoktól öt fő témában várunk előadást illetve poszter prezentációt:
1. Stroke
2. Degeneratív neurológiai betegségek
3. Epilepszia, alvászavar
4. Központi idegrendszeri fertőzések
5. Egyéb témák
A nyolc perces előadásokat két perces diszkusszió követi. A poszter bemutatás során 5 perc áll rendelkezésre a poszterek tudományos ismertetéséhez.
Absztrakt leadási határidő: 2010. február 5.
Az absztraktokat kérjük a 2010. január 20‐án induló online felületre feltölteni szíveskedjenek. A beküldő felület elérhetősége a www.altagra.hu honlapon lesz közzétéve.
On-line absztrakt beküldés ITT >>
Részvételi díj: 28.000 Ft + 25% Áfa
A részvételi díj tartalmazza a tudományos üléseken való részvételt, a konferencián elhangzó előadások összefoglalóinak kötetét, konferencia dokumentációt, az ebédet 2010. március 13‐án, a kávészünetekben a frissítőket.
Jelentkezés:a rendezvényre előzetes jelentkezés szükséges. Részvételi szándékát a mellékelt Jelentkezési Lap kitöltésével és visszaküldésével jelezheti 2010. február 5‐ig. A továbbképzésre csak korlátozott számú jelentkezést áll módunkban elfogadni, a jelentkezések elfogadása a beérkezés sorrendjében történik.
A Meghívó, a Jelentkezési Lap, és a Szállásfoglalási Formanyomtatvány a "Kapcsolódó dokumentumok" alól tölthető le.
Rendezvény kezdete: 2010.03.12.
Rendezvény vége: 2010.03.13.
Helyszín: 1133 Budapest, Kárpát utca 62-64., Danubius Health Spa Resort Hélia
- A gyógyszerkutatás és fejlesztés titkai? - ismeretterjesztő sorozat
A Semmelweis Egyetem Molekuláris Neurológiai Klinikai és Kutatási Központja szeretettel meghívja Önt a Molekuláris Medicina Mindenkinek
ismeretterjesztő sorozat 3. rendezvényére
Téma: A gyógyszerkutatás és fejlesztés titkai?
Időpont: 2010. 03.02. 15 óra
Helyszín: SE Neurológiai Klinika Tanterem
1083 Budapest Balassa J. u. 6.
Program:
Megnyitó
Dr. Molnár Mária Judit
A gyógyító molekulák felfedezésének rejtelmei
Dr. Lendvai Balázs
Hogyan lesz egy molekulából gyógyszer?
Dr. Németh György és Dr. Nagy Krisztián
Támogató: Jó Gének Jó Élet Alapítvány
további információk: http://mnkkk.sote.hu és www.molneur.eoldal.hu
Időpont: 2010.03.02.
Helyszín: 1083 Budapest, Balassa J. u. 6., SE Neurológiai Klinika Tanterme
A rendezvény Web oldala: http://mnkkk.sote.hu
- Klinikai Neurogenetika a Diagnózistól a Terápiáig - Az MKNT 7. Tudományos Konferenciája
A Magyar Klinikai Neurogenetikai Társaság 7. Tudományos konferenciája témájául a „Klinikai Neurogenetika a diagnózistól a terápiáig” címet választotta. Már a cím is tükrözi, hogy ebben az évben mind a plenáris, mind a tudományos előadások a klinikai neurogenetika azon területeit célozzák meg, ahol a molekuláris biológia fejlődése alapjaiban megváltoztatta a betegség diagnosztikáját illetve terápiáját.
Az MKNT 7. Tudományos konferenciája a klinikai tünetek oldaláról közelíti meg a genetikai diagnosztikát, első alkalommal foglalkozik a ritka betegségek managementjével és ismerteti az országban a közelmúltban bevezetett újszülöttkori anyagcsere szűrő program tapasztalatait.
A konferencia fő témái:
- Ritka Neurológiai Betegségek
- Tünetorientált Neurogenetika
- Neurometabolikus Kórképek
- Neuromuscularis Genomika
- Szabad előadások
- Estebörze
A konferencia pontszerző tanfolyamnak minősül mind a szakorvosok, mind Ph.D. hallgatók számára. Az OFTEX pontérték: 38.
Jelentkezési határidő: 2009. 10. 30.
Absztrakt beküldési határidő: 2009. 10. 30.
A jelentkezési lapokat, az előadáscímeket és az absztraktokat a newitandi@newinstant.hu e-mail címre kérjük elküldeni.
A kongresszussal kapcsolatos egyéb információt az MKNT honlapján (http://www.mknt.hu) olvashatja illetve hamarosan újabb értesítést is küldünk Önnek.
Regisztrációs díj:
- MKNT tagoknak: 19.000 Ft
- Nem tagoknak: 22.000 Ft
- Rezidenseknek, PhD hallgatóknak, nyugdíjasoknak: 14.000 Ft
A jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Rendezvény kezdete: 2009.12.04.
Rendezvény vége: 2009.12.05.
Helyszín: Visegrád, Hotel Silvanus
A rendezvény Web oldala: http://www.mknt.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- Posztgenomikai szemléletváltás első elemeinek megjelenése a medicinában - kötelező szinten tartó tanfolyam
A Posztgenomikai szemléletváltás első elemeinek megjelenése a medicinában c. kötelező szinten tartó tanfolyam 2009. október 14-16-án, Pécsett kerül megrendezésre.
Közel egy évvel ezelőtt, 2008 júniusában tartotta kongresszusát a Magyar Humángenetikai Társaság Pécsett, ahol a genetikát művelő szakemberek addigi rekord-számban jelentek meg újabb eredményeik bemutatása céljából. Most, alig egy évvel ezen rendezvény után, más célból ugyan, de újból városunkban üdvözölhetünk számos olyan szaktekintélyt, akik a genetika, genomika, vagy az egyre bővülő körben ide illeszkedő szakterületek, avagy azok kiterjesztéseinek művelői.
Most a cél más: elsődlegesen továbbképzés történik, noha a felkért előadók személye garantálja, hogy a nemzetközi rátekintés mellett a saját műhelyek eredményei is ismertetésre kerüljenek. Ez az alkalom, jellegéből fakadóan, egyben kiváló alkalmat szolgáltat a Magyar Humángenetikai Társaság rendes éves taggyűlésének megtartására is.
Számos társaság és orvosbiológiai diszciplína keretén belül felmerült már az, hogy szükségtelen éves üléseket tartani, hiszen egy év alatt nem keletkezik annyi új eredmény, ami érdeklődésre tarthatna számot. Úgy gondolom, büszkék lehetünk arra, hogy bár a molekuláris genetikát művelők számos szubspecialitás szakemberei, az összekötő kapcsunk, a genetika és területei, önmagukban garantálják azt, hogy egy év alatt is hatalmas előrelépések történjenek, és szerencsések vagyunk abban, hogy egy év alatt is átéljük az új saját eredmény elérésének örömét.
Ezen gondolatok jegyében köszöntök mindenkit és kívánom, hogy a továbbképzés során gyarapodjanak új tudásanyaggal; és egyben köszöntöm a Magyar Humángenetikai Társaság éves ülésére megjelent kollégákat is.
Dr. Melegh Béla
egyetemi tanár
a Magyar Humángenetikai Társaság elnöke
A Tanfolyam helyszíne:
Pannon Lézer Központ,
7632 Pécs, Móra Ferenc u. 72/A.
A Tanfolyam részvételi díja: 20 000 Ft/fő,
amely tartalmazza a tanfolyam programján való részvételt, a
program- és absztrakt füzeteket és a kávészüneteket.
A tanfolyam első napján (október 14-én) 17.15 órától kerül megrendezésre a Magyar Humángenetikai Társaság éves taggyűlése.
A Tanfolyam a Klinikai genetikai, Orvosi laboratóriumi vizsgálatok és Csecsemő- és Gyermekgyógyászati szakmai kollégium(ok) által lett akkreditálva.
A Tanfolyam a következő szakképesítéssel rendelkező orvosok számára ajánlott:
klinikai genetika
molekuláris genetikai diagnosztika
csecsemő- és gyermekgyógyászat
pathológia
szülészet-nőgyógyászat
neurológia
háziorvostan
A Tanfolyam akkreditációs pontértéke: 50 pont
A tudományos program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Rendezvény kezdete: 2009.10.14.
Rendezvény vége: 2009.10.16.
Helyszín: 7632 Pécs, Móra Ferenc u. 72/a, Pannon Lézer Központ
- IV. Neuromodulációs Továbbképző Szimpózium
Az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet immáron negyedik alkalommal rendezi meg Neuromodulációs Továbbképző Szimpóziumát. A már hagyományosan magas szakmai színvonalon zajló előadásokat felvonultató akkreditált továbbképző szimpózium október 1-én a Danubius Hotel Thermál Margitsziget-ben kerül megrendezésre. Az eseményt követő napokon, október 2-án, 3-án és 4-én a Magyar Tudományos Parkinson Társaság, valamint az EPDA (European Parkinsons Disease Association) közös kongresszusára kerül sor a Danubius Hotel Thermal Margitsziget, valamint a Hotel Intercontinental helyszíneken.
A részletes program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2009.10.01.
Szervező: Medibis Kft.
Tel: 1 390-39-44
Fax: 1 379-21-97
E-mail: medibis@medibis.hu
Helyszín: Budapest, Danubius Hotel Thermál Margitsziget
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- Magyar Klinikai Neurofiziológiai Társaság Kongresszusa
További információk: http://eeg-emg.hu
Rendezvény kezdete: 2009.09.24.
Rendezvény vége: 2009.09.26.
E-mail: marszeg@freemail.hu
Helyszín: Kalocsa,
A rendezvény Web oldala: http://eeg-emg.hu
- DE OEC Gyermekklinika 2009. őszi gyermekneurológiai szinten tartó tanfolyama
A DEOEC Gyermekklinika 2009 őszi gyermekneurológiai szinten tartó tanfolyama 2009. szeptember 14-18-a között kerül megrendezésre.
Tematika:
1. nap (szept 14 hétfő)
Újszülöttneurológia
10.00-tól
Prof. dr. Balla György
Bevezetés
A perinatális mortalitás és morbiditás ma
Problémák napjaink neonatológiai ellátásában
11.00
Rudas Gábor
Képalkotók újszülöttkorban
12.30
György Ilona
Az újszülöttek neurológiai kórképei
Újszülöttkori görcsök
13.30 Ebédszünet
14.30
Katona Nóra
EEG értéke a neonatális periódusban. Amplitudo integrált EEG. Az újszülött agyműködésének monitorozása
15.30
Merő Gabriella
A hűtés módja és hatása a hypoxiás-ischaemiás újszülöttkori encephalopathiában. Egyéb terápiás próbálkozások
16.00
Nagy Andrea
A koraszülöttek periventriculáris-intraventriculáris vérzése. Pathomechanizmus, hajlamosító tényezők, kezelés. Hydrocephalus.
Preventív eljárások. Subgalealis shunt
17.00
Novák László
A hydrocephalus sebészi szempontból. Shunt változatok. Szövődmények és kezelésük.
2.nap (kedd, szept. 15)
Neuroradiologia
9.00
György Ilona
Mit vár a gyermekideggyógyász a neuroradiológustól?
09.30
Berényi Ervin
Modern MR módszerek (diffuzió súlyozott, tractographia) 3D
MRS, fMR
11.00
Berényi Ervin
Agyi dysgenesisek. Neuroradiológia az epilepszia műtét előtti kivizsgálásában
12.00
Barta Zoltán
SPECT. PET, PET CT a neurológiában
13. Ebédszünet
Idegsebészet, neuroonkológia
14.00
Prof Bognár László
Agydaganatok gyermekkorban
15.30
Prof Kiss Csongor
Agydaganatok onkológiai kezelése (protokollok, besugárzás, szövődmények, követés, túlélés)
16.30
Novák László Craniostenosisok
3. nap (szept 16, szerda)
Epilepszia
8.00
György Ilona
Landau-Kleffner, ESES
9.00
Clemens Béla EEG leletezés- régi és új szempontok
10.00
Prof. dr. Halász Péter
A cognitív zavarok okai gyermekkori epilepsziákban
12.00
Kelemen Anna
Az epilepszia genetikája
13.00 Ebédszünet
14.00
Prof. dr. Halász Péter
Az epilepszia műtéti kezelése. Az indikáció és kivizsgálás szempontjai
15.00
Fogarasi András
Műtéti kivizsgálás speciális gyermekkori szempontjai. Semiologia. Indikáció.
16.00
Neuwirth Magda
Műtött esetek bemutatása. Rassmusen encephalitis. West sz.
Jelentkezés az OFTEX-en (www.oftex.hu) vagy a Klinika titkárnőjénél:
Szécsiné Kerekes Margit
Tel.: 52-255-335 (Tel/Fax), 52/411-717/55335
E-mail: szecsine@dote.hu
Rendezvény kezdete: 2009.09.14.
Rendezvény vége: 2009.09.18.
Helyszín: Debrecen, Nagyerdei krt. 98., DE OEC Gyermekklinika
- A Magyar Szabadgyök Kutató Társaság V. Kongresszusa
Ötödik alkalommal kerül megrendezésre a szabadgyökös folyamatok – oxidatív stressz - kutatásával foglalkozó fórum; orvos, állatorvos, biológus, molekuláris biológus, növénybiológus, agrárszakember lollégák részvételével.
Rendezvény kezdete: 2009.08.27.
Rendezvény vége: 2009.08.29.
Szakterület(ek): Hipertónia, Gasztroenterológia, Diabetológia, Gyógyszertan, klinikai farmakológia, Belgyógyászat, Laboratóriumi medicina, Genetika
Tudományos információ: Dr. Szőllősiné Dr. Varga Ilona
Címe: 6726 Szeged, Középfasor 52.
Tel: 06 62 544 543
Fax: 06 62 544 887
E-mail: szvarga@bio.u-szeged.hu
Szervező: Nagy Károly
Munkahely neve: Congress & Hobby Service Kft.
Címe: 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 53.
Tel: 06 62 484 531
Fax: 06 62 450 014
E-mail: info@prof-congress.hu
Helyszín: 6726 Szeged, Középfasor 52.
A rendezvény Web oldala: http://prof-congress.hu/2009/szabadgyok
- Európai Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Társaság (ESCAP) Konferenciája
Kedves Kollegák!
Az Európai Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Társaság (ESCAP) 2009. augusztus 22-26. között Budapesten rendezi konferenciáját, melyre szeretettel meghívjuk.
A konferencia témája: „Életminőség a gyermek és ifjúsági mentálhigiénében”
On-line absztrakt beküldésre lehetőség van már a konferencia hivatalos web oldalán: http://www.escap2009-budapest.com/abs_submission.html
Absztrakt beadási határidő: 2009. január 31.
Dr. Vetró Ágnes
A Szervezőbizottság elnöke
Ruud Minderaa
A Nemzetközi Tudományos Tanácsadó Testület elnöke
Rendezvény kezdete: 2009.08.22.
Rendezvény vége: 2009.08.26.
Helyszín: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.escap2009-budapest.com
- ILAE Kongresszus, 2009. Budapest
2009. június 28. - július 2. között Budapesten kerül megrendezésre az International League Against Epilepsy (ILAE) Világkongresszusa.
Helyszín: HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont, 1011 Budapest, Albertirsai út 10.
Szeretnénk, ha a kongresszuson minél több hazai előadás, poszter, e-poszter mutatkozna be.
Absztraktbeadási határidő: 2008. december
További részletes információk, témák, határidők, on-line absztraktbejelentés az www.epilepsybudapest2009.org oldalon.
Rendezvény kezdete: 2009.06.28.
Rendezvény vége: 2009.07.02.
Helyszín: Budapest, X., Albertirsai út 10., HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont
A rendezvény Web oldala: http://www.epilepsybudapest2009.org
- Magyar Fejlődésneurológiai Társaság Interdiszciplináris Fóruma
A Magyar Fejlődésneurológiai Társaság Interdiszciplináris Fóruma "Prospektív fejlõdés a klinikai fejlõdésneurológiában" címmel a Charles Darwin évforduló alkalmával Budapesten, a Hotel Benczúrban (1068 Budapest, Benczúr u. 35.) kerül megrendezésre 2009. június 19-20.
Fő témakörök:
A kóros agyfejlődés neurobiológiája
- Az agyfejlődési zavarok és a magzati fejlõdés
- A fejlődés elve a korai diagnosztikában és a neuroterápiában
- A kommunikáció szerepe a beilleszkedésben
- A prospektív klinikai és szociális nyomonkövetés
- Az értelmi, mozgásbeli, halmozott fogyatékosok számának
és ellátási szükségleteinek tervezhetõsége. Oktatás, munkavégzés.
Akkreditált rendezvény:
A konferencia akkreditációja orvosok és szakdolgozók részére egyaránt
folyamatban van.
Tudományos információ:
Dr. Berényi Marianne, Ph.D., osztályvezetõ fõorvos
Fõv. Önk. Szt. János és É-budai Egy. Kh., Fejlõdésneurológiai Osztály
Tel: 06-1-250-2170/1198 mellék, fax: 06-1-275-4499
E-mail: fejlodes.neuro@freemail.hu
Kongresszusi iroda:
Lukácsi Máté
Convention Budapest Kft.
Tel: 06-1-299-0184 / 123 mellék, fax: 06-1-299-0187
Cím: H-1461 Budapest, Pf. 11.
E-mail: mlukacsi@convention.hu
On-line regisztráció: www.convention.hu
További részletes információk a kapcsolódó dokumentumokban.
Rendezvény kezdete: 2009.06.19.
Rendezvény vége: 2009.06.20.
Helyszín: 1068 Budapest, Benczúr u. 35., Hotel Benczúr
A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu
Kapcsolódó dokumentumok (2)
- A zeneterápia és a hallásterápia jelentősége, eredményei az autisták fejlesztésében – gyakorlati tapasztalatok
Az Integráció Egyesület meghívja Önt az Apor Vilmos Főiskola Felnőttképzési Központjába!
Kötetlen beszélgetések szakemberekkel az AUTIZMUSRÓL 2009. 05. 23-án
A zeneterápia jelentősége az autisták fejlesztésében – gyakorlati tapasztalatok
Beszélgetőtársak:
Vető Anna, Tomcsányi Judit zeneterapeuták
A hallásterápia jelentősége, eredményei az autisták fejlesztésében – gyakorlati tapasztalatok
Beszélgetőtársak:
Dr. Pataki László orvos, főiskolai tanár ( az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézet munkatársa)
Pataki Klára gyógypedagógus (a Kolping Általános Iskola és Gimnázium pedagógusa)
Helyszín: Apor Vilmos Főiskola Felnőttképzési Központ
1013 Budapest, I. Krisztina krt. 59/B.
Kezdés: du. 14.00 órától
Regisztrálni az integracioe@freemail.hu címen, vagy a 06-70-426-11-14-es telefonszámon lehet.
Időpont: 2009.05.23.
Helyszín: 1013 Budapest, Krisztina krt. 59/B.
A rendezvény Web oldala: http://Apor Vilmos Főiskola Felnőttképzési Központ
- Funkcionális idegsebészeti műtétek a fájdalom és mozgászavarok kezelésében - akkreditált orvostovábbképzés
2009. május 18-án immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Szent János Kórház Idegsebészeti Osztálya és a Medibis Kft. szervezésében a Funkcionális idegsebészeti műtétek a fájdalom és mozgászavarok kezelésében elnevezésű akkreditált orvostovábbképzés, melyre ezúton szeretettel meghívjuk.
Jelentkezés:
MEDIBIS KFT.
1046 Budapest, Jósika u. 12.
Tel: 06/1 390-39-44 Fax: 06/1 379-21-97
medibis@medibis.hu
Web: www.medibis.hu
A program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2009.05.18.
Helyszín: Budapest, Danubius Health Spa Resort Helia Conference Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.medibis.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- REHA 2009 - Rehabilitációs, idősgondozási és otthonápolási szakkiállítás és konferencia
A további részletes információk (meghívó, program, jelentkezési lap) elérhetőek a "Kapcsolódó dokumentumok"-ban és a szervezők Web-oldalán:
ide kattintva >>
Rendezvény kezdete: 2009.05.15.
Rendezvény vége: 2009.05.16.
Helyszín: 1146 Budapest, Dózsa György út 1., SYMA Sport- és Rendezvényközpont
A rendezvény Web oldala: http://www.motesz.hu/?page=event&action=detail&id=2243#
Kapcsolódó dokumentumok (3)
- A Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Társaság 2009. évi kongresszusa
A Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Társaság XXXIII. Kongresszusa Kecskeméten kerül megrendezésre, 2009. április 23-25. között.
Fő témák:
- Genetika a gyermekneurológiában és a gyermekpszichiátriában.
Hitek és tévhitek - A telekommunikáció és a számítástechnika alkalmazása a gyermekneurológiában, a gyermekidegsebészetben és a gyermekpszichiátriában
Altémák:- Neurológia: Epilepszia
- Pszichiátria: A terápia aktuális kérdései a gyermekpszichiátriában
- Esetbörze (érdekes betegbemutatások, problémás, diagnosztikus nehézséget okozó betegek és betegségek)
A szóbeli előadások időtartama 10 perc.
Az absztraktokat az alábbi címekre kérjük küldeni:
Az absztraktok beküldési határideje: 2009. február 15.
Rendezvény helyszíne:
Három Gúnár Rendezvényház
Kecskemét, Festő u. 6.
Regisztrációs díj:
Tagsági tagoknak: 12.000 Ft.
Nem tagsági tagoknak: 15.000Ft
Nyugdíjasoknak, diákoknak: 6.000 Ft
Napidíj: 4000 Ft/nap
A tudományos program, további részletes információk és a jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok között.
Rendezvény kezdete: 2009.04.23.
Rendezvény vége: 2009.04.25.
Helyszín: Kecskemét, Festő u. 6., Három Gúnár Rendezvényház
Kapcsolódó dokumentumok (3)
- A képalkotó vizsgálatok szerepe a gyermekneurológiai diagnosztikában
A Pécsi Tudományegyetem Gyermekklinikája "A képalkotó vizsgálatok szerepe a gyermekneurológiai diagnosztikában" címmel kötelezően választható tanfolyamot indít Pécsett 2009. március 19-21. között.
Kezdési időpont: 2009. március 19. csütörtök 11 óra.
Helyszín: Pécs, Rét u. 2. Diagnosztikai Központ előadóterme.
A tanfolyam akkreditálásra került gyermekneurológusok és radiológusok részére (46 pont).
Díja: 10 ezer forint.
Az OFTEX portálon a *PTE/2009 I./00121* szám alatt a részletek megtekinthetők. A tanfolyam tematikája szerint a gyakorlati ismeretekre helyezi a hangsúlyt és lehetőséget nyújt szakmai konzultációkra, esetmegbeszélésekre is.
Előadók: Barsi Péter, Komáromy Hedvig, Kövér Ferenc és Rudas Gábor neuroradiológusok.
Jelentkezés: katalin.hollody@aok.pte.hu
Rendezvény kezdete: 2009.03.19.
Rendezvény vége: 2009.03.21.
Szakterület(ek): Allergológia, klinikai immunológia, Allergológia, klinikai immunológia, Aneszteziológia, intenzív terápia, Belgyógyászat, Bőrgyógyászat, Endokrinológia, anyagcsere betegségek, Endokrinológia, anyagcsere betegségek, Endokrinológia, anyagcsere betegségek, Gasztroenterológia, Gyermekgyógyászat, Gyermekgyógyászat, Gyermekgyógyászat, Gyermekgyógyászat, Gyermekgyógyászat, Nephrologia, Nephrologia, Nephrologia, Kardiológia, Nephrologia, Neurológia, idegsebészet, Neurológia, idegsebészet, Neurológia, idegsebészet, Onkológia, Rehabilitáció, Reumatológia, Reumatológia, Sebészet, Szülészet-nőgyógyászat, Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Pécs,
- A képalkotó vizsgálatok szerepe a gyermekneurológiai diagnosztikában
A Pécsi Tudományegyetem Gyermekklinikája "A képalkotó vizsgálatok szerepe a gyermekneurológiai diagnosztikában" címmel kötelezően választható tanfolyamot indít Pécsett 2009. március 19-21. között.
Kezdési időpont: 2009. március 19. csütörtök 11 óra.
Helyszín: Pécs, Rét u. 2. Diagnosztikai Központ előadóterme.
A tanfolyam akkreditálásra került gyermekneurológusok és radiológusok részére (46 pont).
Díja: 10 ezer forint.
Az OFTEX portálon a *PTE/2009 I./00121* szám alatt a részletek megtekinthetők. A tanfolyam tematikája szerint a gyakorlati ismeretekre helyezi a hangsúlyt és lehetőséget nyújt szakmai konzultációkra, esetmegbeszélésekre is.
Előadók: Barsi Péter, Komáromy Hedvig, Kövér Ferenc és Rudas Gábor neuroradiológusok.
Jelentkezés: katalin.hollody@aok.pte.hu
Rendezvény kezdete: 2009.03.19.
Rendezvény vége: 2009.03.21.
Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat
Helyszín: Pécs,
- XIII. Epilepszia Nap - 2009. február 14.
A XIII. Epilepszia Nap 2009. február 14-én, 9.30 és 16.00 óra között kerül megrendezésre, Budapesten, a II. kerületi Marczibányi Téri Művelődési Központban.
Szervezők:
Budapest-Bethel Egészség Centrum Alapítvány
Magyar Epilepsziások Jövőjéért Egyesület
Magyar Epilepszia Liga
A rendezvény védnöke: Dr. Lévai Katalin európai parlamenti képviselő
A rendezvényen való részvétel támogatóink jóvoltából díjtalan.
Információ:
www.epilepszia.hu, www.bbec.hu, www.meje.hu
Érdeklődés a rendezvényről: bbec@bbec.hu
Az Árnyékból a Fénybe! irodalmi pályázat felhívása elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Beadási határidő: 2009. január 31.
Időpont: 2009.02.14.
Helyszín: Budapest II., Marczibányi Téri Művelődési Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.epilepszia.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- Az autizmus biomedikális kezelésének lehetőségei
Az Integráció Egyesület meghívja Önt a Csillagfény Teaházba!
Kötetlen beszélgetések szakemberekkel az AUTIZMUSRÓL 2009. 02. 14-én
Az autizmus biomedikális kezelésének lehetőségei
Beszélgetőtárs: Dr. Büki György gyermekorvos, gyermekneurológus (a Heim Pál Gyermekkórház és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkatársa)
Helyszín: Csillagfény Teaház
Budapest, VII. Wesselényi u. 21.
Kezdés: minden alkalommal du. 14 órától
(a belépés ingyenes, fogyasztás ajánlott)
Regisztrálni az integracioe@freemail.hu címen, vagy a 06-70-426-11-14-es telefonszámon lehet.
Időpont: 2009.02.14.
Helyszín: Budapest, VII., Wesselényi u. 21., Csillagfény Teaház
- dr. Fogarasi András habilitációs előadása - Az epilepszia diagnosztikája. Az epilepsziás rohamok életkorfüggő szemiológiája - címmel
A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának Habilitációs Tanácsa és Klinikai Orvostudományok Doktori Iskolája értesíti Önt és munkatársait, hogy Dr. Fogarasi András tudományos igazgató (Bethesda Gyermekkórház) 2009. február 6-án (péntek) 10 órai kezdettel a PTE ÁOK Gyermekgyógyászati Klinikájának tantermében (Pécs, József Attila utca 7.) a Neurology tantárgy keretében "Diagnosis of epilepsy" címmel (angol nyelven), valamint 2009. február 6-án (péntek) 11 órai kezdettel a PTE ÁOK Gyermekgyógyászati Klinikájának tantermében (Pécs, József Attila utca 7.) a neurológia tantárgy keretében "Az epilepszia diagnosztikája" címmel nyilvános tantárgyi előadást tart.
Az előadásokon a PTE ÁOK valamennyi oktatója és hallgatója részt vehet.
"Az epilepsziás rohamok életkorfüggő szemiológiája" címmel nyilvános tudományos előadást tart 2009. február 6-án (péntek) 14 órai kezdettel a PTE PTE Diagnosztikai Központ előadótermében (Pécs, Rét u. 2.).
Az előadás időtartama 30 perc. Az előadást követő nyilvános vitában minden jelenlevő részt vehet.
A Bíráló Bizottság összetétele:
elnök:
Dr. Pintér András egyetemi tanár
tagok:
Dr. Fekete István egyetemi tanár (DE)
Dr. Kondákor István osztályvezető főorvos (Kecskemét)
Időpont: 2009.02.06.
Helyszín: Pécs,
- Továbbképzés a neuromuscularis betegségekről - Treat NMD Consortium szatelita konferenciája
Tisztelt Kollégák,
Szeretettel várunk minden érdeklődőt 2009. február 4-5-én Budapesten /Andrássy Hotel/ a Treat NMD Consortium által szervezett szatelita konferenciára, melyen nemzetközileg elismert szakemberek tartanak előadást a neuromuscularis betegségek diagnosztikájáról, terápiájáról.
Részletesebb információ a kapcsolódó dokumentumok között elérhető angol nyelvű meghívóban és programban található. Ugyanitt elérhető a jelentkezési lap is.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Dr. Karcagi Veronika
OKI Molekuláris
Genetikai Osztály
Dr. Herczegfalvi Ágnes
MRE Bethesda Gyermekkórház
Rendezvény kezdete: 2009.02.04.
Rendezvény vége: 2009.02.05.
Helyszín: Budapest, Andrássy Hotel
Kapcsolódó dokumentumok (3)
- Fejezetek az újszülöttkori idegrendszeri kórképekből - továbbképző tanfolyam neonatológus szakorvosjelölteknek és szakorvosoknak
A "Fejezetek az újszülöttkori idegrendszeri kórképekből" c. továbbképző tanfolyam neonatológus szakorvosjelölteknek és szakorvosoknak 2008. december 12-én kerül megrendezésre.
Helyszín: Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Tanterme (1088 Budapest, Baross u. 27.)
Program:
09:00
Megnyitó
Dr. Rigó János egyetemi tanár, igazgató
SE I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
09:05-09:35
Genetikailag meghatározott neurológiai betegségek prenatális diagnosztikája
Dr. Bán Zoltán Ph.D. egyetemi tanársegéd
SE I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
09:40-10:10 Prenatálisan diagnosztizálható agyi fejlődési rendellenességek
Dr. Harmath Ágnes Ph.D. egyetemi adjunktus
SE I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
10:15-10:45 A hypotonia, mint differenciáldiagnosztikai probléma újszülöttkorban
Dr. Herczegfalvy Ágnes Ph.D. főorvosnő
Bethesda Kórház Neurológiai Osztály
10:50-11:20 Új korszak a neonatális neuroradiológiában
Dr Rudas Gábor Ph.D. igazgató főorvos
Budapest, Semmelweis Tudásközpont MR Laboratórium
11:25-12:55 Veleszületett anyagcsere betegségek szűrése és kezelése különös tekintettel
a neurológiai vonatkozásokra
Dr. Schuler Ágnes Ph.D. főorvos
Budai Gyermekkórház Anyagcsereszűrő és Gondozó Központ
13:00-13:30 Szünet
13:35-14:05 Neuroinfekciók újszülöttkorban
Dr. Pataki Margit klinikai Főorvos
SE I Sz. Gyermekgyógyászati Klinika
14:10-14:40 Koraszülöttek beszédfejlődése és annak vizsgálata
Szanati Dóra logopédus, pszichológus
SE I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
14:40-15:00 Vita
Időpont: 2008.12.12.
Helyszín: 1088 Budapest, Baross u. 27., Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Tanterme
- Magyar Klinikai Neurogenetikai Társaság 2008. évi Tudományos Továbbképző Kurzusa (2008. december 5-6.)
Tisztelettel meghívjuk Önt, a Magyar Klinikai Neurogenetikai Társaság 2008. évi pontszerző Tudományos Továbbképző kurzusára, melynek címe: „Klinikai neurogenetika a betegágytól a laborasztalig".
A kurzus helye: Szent János Továbbképző Központ, (Eger, Foglár u. 6.)
Ideje: 2008. demeber 5-6. ( péntek- szombat)
Akkreditációs pont érték: 32
Jelentkezni a newitandi@newinstant.hu email címen, vagy a 06/30/221-1513 telefonszámon lehet.
A jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Regisztrációs díj: 19.000.- Ft
Regisztációs díj tagoknak: 15.000.- Ft
Regisztrációs díj Ph.D. hallgatóknak, GYES-en levőknek, nyugdíjasoknak: 13.000.- Ft
Szállás: 4500.- Ft/fő/éj reggelivel együtt a Szent János Továbbképző Központban.
Program:
2008. december 5. Péntek
11. 00. Köszöntő – Molnár Mária Judit az MKNT elnöke
11. 05. Raskó István: Keresd a nőt! A mitochondriumok a populáció eredet vizsgálatokban
11. 35. Fekete György: Protein pótló kezelés – status 2008
12. 05. Németh György: Monoklonális ellenanyagok a neurológiai terápiában
12. 30. Vécsei László: A Parkinson betegség modern kezelési stratégiái
13. 00. Ebéd
14. 00. Janka Zoltán: Különbözik-e a bipoláris hangulatzavar és a schizophrenia molekuláris mechanizmusa?
14. 30. Nagy Krisztián: A sclerosis multiplex genomikája
15. 00. Engelhardt József: Az ALS, mint polygénes, multifaktoriális betegség
15. 30. Falus András: A bioinformatika és betegség „utak" analízise az idegtudományokban
16. 00. Kávészünet
16. 20. Molnár Mária Judit: Oligonukleotid terápia: a jövő reménysége?
16. 50. Esetbörze – Moderátor: Herczegfalvi Ágnes, Diószeghy Péter
2008. december 6. Szombat
09. 00. Klivényi Péter: Mitochondriális diszfunkció a neurodegeneratív betegségekben
09. 30. Nagy Zoltán: Célpontban az apoptózis és egyéb sejthalál formák az idegtudományokban
10. 00. Bereczki Dániel: A neuroprotekció kihívásai 2008-ban
10. 30. Tihanyi Károly: Biomarkerek szerepe a neurológiai és pszichiátriai diagnosztikában
11. 00. Szünet
11. 20. Berényi Ervin: A képalkotó eljárások és a genomika kapcsolata
11. 50. Erőss Lóránt: A funkcionális idegsebészeti módszerek
alkalmazása a neurogenetikai kórképek kezelésében
12. 20. Madarász Emília: Mi újság az őssejtekkel?
12. 50. Teszt
13. 10. Zárszó
13. 20. Ebéd
Rendezvény kezdete: 2008.12.05.
Rendezvény vége: 2008.12.06.
Helyszín: Eger, Szent János Továbbképző Központ
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- Kötelező szintentartó neurológiai tanfolyam a PTE Neurológiai Klinika szervezésében 2008.12.1-5.
Kötelező szintentartó neurológiai tanfolyamot szervez a PTE Neurológiai Klinikája neurológusoknak és gyermekneurológusoknak.
Időpont: 2008. december 1-5.
Helyszín: Pécs, Széchenyi tér 7-8. Művészetek Háza. Fülep terem
A tanfolyam ingyenes, 50 kredipont az értéke.
Jelentkezés: laszlo.szapary@aok.pte.hu címen név, pecsétszám és munkahely megadásával.
Az OFTEX-en át bővebb információ nyerhető.
Rendezvény kezdete: 2008.12.01.
Rendezvény vége: 2008.12.05.
Helyszín: Pécs, Széchenyi tér 7-8., Művészetek Háza, Fülep Terem
- Gyermekneurológiai szintentartó tanfolyam (Szeged, 2008. október 27-30.)
Kedves Kolléganő/Kolléga Úr!
2008. október 27-30-ig Szegeden Gyermekneurológiai tanfolyamot rendezünk, melyre szeretettel meghívom.
A tanfolyam "Kötelező szintentartó" tanfolyamként került akkreditálásra, sikeres vizsga esetén 50 pont jár érte, így a folyamatos szakmai továbbképzés keretében az aktuális továbbképzési időszakban gyermekneurológiai szakképesítéshez ennek megfelelően számolható el.
A részletes program elérhető a kapcsolódó dokumentumban, részletesebben az Oftex portálon (www.oftex.hu) megtekinthető.
A tanfolyam részvételi díja 15.000 Ft, nyugdíjas dolgozók számára 5.000 Ft.
Igény esetén napidíjas részvételre is biztosítunk lehetőséget (4.000 Ft/nap), erre kreditpont nem számolható el.
Szállásról, étkezésről mindenkinek magának kell gondoskodnia, de érdeklődés esetén szívesen küldök információt szállás és étkezési lehetőségekről, valamint egyéb praktikus dolgokról, pl. közelekedés, parkolás, tanfolyam helyének megközelíthetősége.
Kérném, hogy a tanfolyamra lehetőség szerint mielőbb, de legkésőbb szeptember közepéig jelentkezzenek, mert a résztvevők számától függően előfordulhat, hogy a rendezvény helyszínéül másik előadótermet választunk.
Jelentkezni az Oftex portálon lehet, probléma esetén nálam e-postán (koborjen@pedia.szote.u-szeged.hu) vagy levélben (Gyermekklinika, 6720 Szeged, Korányi fasor 14).
A jelentkezőknek befizetési adatlapot, csekket e-postán vagy levélben küldök.
A szegedi viszontlátás reményében szeretettel
Kóbor Jenő
Szeged, Gyermekklinika
Rendezvény kezdete: 2008.10.27.
Rendezvény vége: 2008.10.30.
Helyszín: Szeged,
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- I. Neurostimulációs Szimpózium, Pécs 2008. 10. 17-18. Pécs
Az I. Neurostimulációs Szimpózium (Mozgászavarok, fájdalom és epilepszia kezelése
Az idegsebészet és neurológia együttműködésének jelene és perspektívái) c. rendezvény 2008. 10. 17-18. között Pécsett kerül megrendezésre.
Kedvezményes regisztrációs lehetőség 2008. április 30-ig!
Fő témák:
Mozgászavarok, krónikus fájdalom és epilepszia
- A neurológus és családorvos szemszögéből
- Diagnosztika, konzervatív kezelés
- Műtéti indikációk, nemzetközi tapasztalatok
- Neurostimuláció (perifériás ideg, nervus vagus, gerincvelő, mély agyi és motoros agykérgi stimulációk)
- Impulzus generátor programozás "Hands on workshop"
Regisztrációs díj:
2008. április 30-ig 10.000 Ft,
2008. április 30-a után 20.000 Ft.
A regisztrációs díj tartalmazza a tudományos programokon és a welcome party-n való részvételt,
illetve az ebédet és a kávét a konferencia mindkét napján.
Várható kreditpontok száma: 16 pont
Orvostan- és Ph.D hallgatók számára a tudományos programok ingyenesek.
További részletek a szervezők web-oldalán: www.pcongress.hu
Rendezvény kezdete: 2008.10.17.
Rendezvény vége: 2008.10.18.
Helyszín: Pécs, Hotel Palatinus
A rendezvény Web oldala: http://www.pcongress.hu
- 4th Good Clinical Practice Course továbbképző tanfolyam
A 4th Good Clinical Practice Course tovabbképző tanfolyam 2008. szeptember 28-30-án kerül megrendezésre Szegeden.
A 35/2005. (VIII.26.) EüM. rendelet, illetve EU szabályozás előírja, hogy az új gyógyszerek és módszerek kifejlesztésében, klinikai vizsgálatában résztvevő laboratóriumi szakembereknek, orvosoknak, gyógyszerészeknek célirányos képzettséggel kell rendelkezniük és folyamatos továbbképzésen kell részt venniük.
A tanfolyam házigazdája az Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája, a szakmai programot a WHO genfi regionális központja és a Magyarországi Klinikai Vizsgálatszervezők Társasága állította össze.
A tanfolyam hivatalos nyelve angol. A rendezvény akkreditált, a tanfolyam elvégzése és sikeres tesztvizsga után a résztvevők oklevelet kapnak.
Részletes program, jelentkezési lehetőség a kurzus honlapján:
http://prof-congress.hu/2008/gcp
Rendezvény kezdete: 2008.09.28.
Rendezvény vége: 2008.09.30.
Helyszín: Szeged,
A rendezvény Web oldala: http://prof-congress.hu/2008/gcp
- 4th Pannonian Symposium on Central Nervous System Injury
A "4th Pannonian Symposium on Central Nervous System Injury" Szervező Bizottsága nevében ezúton szeretettel meghívjuk a szimpóziumon való részvételre.
Talán Ön előtt is ismert, hogy a PTE ÁOK OEKK Idegsebészeti Klinikájának szervezésében 2000-ben, 2003-ban és 2005-ben sikerrel, alkalmanként 100-150 résztvevővel került megrendezésre a központi idegrendszer különböző kóreredetű károsodásait témájául tűző szimpóziumunk.
A 2008. szeptember 26-27-én megrendezendő kongresszus ezúttal (is) az alábbi témákkal foglalkozik:
• A központi idegrendszer traumás károsodásának vizsgálata és kísérletes therapiája.
• A neuromonitorozás jövője.
• Az intracerebralis compartementek és barrierek: az agyi vízháztartás.
• A trauma-kiváltotta agy és gerincvelő-sérülés klinikai aspektusai.
• A trauma-kiváltotta központi idegrendszeri sérülések késői hatásai.
A Kongresszus nyelve angol. A fenti témákban azok nemzetközi szakértői tartanak felkért referátumot, illetve mód nyílik szabad előadásokon-, továbbá a poszter szekcióban hazai kutatási és klinikai eredmények bemutatására is.
Abstract-beküldési határidő: 2008. június 16.
Péntek este a Cella Septichora, valamint a Pezsgőház meglátogatása és az ott elköltendő vacsora, illetve szombat este a Polgár Pincében történő fakultatív látogatás és borkóstolóval egybekötött vacsora adhat alkalmat a résztvevők között kötetlen beszélgetésre, a megkezdett, vagy éppen alakuló szakmai kapcsolatok elmélyítésére.
Várható kreditpontok száma: 10 pont.
Péntek este a Cella Septichora, valamint a Pezsgőház meglátogatása és az ott elköltendő vacsora, illetve szombat este a Polgár Pincében történő fakultatív látogatás és borkóstolóval egybekötött vacsora adhat alkalmat a résztvevők között kötetlen beszélgetésre, a megkezdett, vagy éppen alakuló szakmai kapcsolatok elmélyítésére.
A Kongresszusra történt felkérést eddig előadó előadók listája és a további részletek az alábbi honlapon érhetők el: www.pcongress.hu
Várjuk jelentkezését a kongresszus honlapján!
Rendezvény kezdete: 2008.09.26.
Rendezvény vége: 2008.09.27.
Helyszín: Pécs, Hotel Palatinus
A rendezvény Web oldala: http://www.pcongress.hu
- Fórum a koponyasérültek ellátásáról
A Magyar Idegsebészeti Társaság "Fórum a koponyasérültek ellátásáról" című rendezvénye (a 4th Pannonian Symposium on Central Nervous System Injury szatellita-rendezvénye) 2008. szeptember 25-én kerül megrendezésre Pécsett, a Hotel Palatinusban
A rendezvény célja
• A koponyasérült-ellátás helyzetének áttekintése
• Szakmai vélemények gyűjtése a "Súlyos koponyasérültek ellátásának irányelvei" 2008-ban esedékes revíziójához
• Akcióterv kidolgozása a súlyos koponyasérültek ellátásának javítására
Meghívottak:
• Társszakmák tudományos társaságainak képviselői
• Az Országos Szakfelügyeleti és Módszertani központ, a Minisztérium és a regionális centrumok képviselői
• A koponyasérültek ellátásában résztvevő minden egészségügyi dolgozó
Felkért referálók:
Dr. Futó Judit,
Dr. Buda Péter,
Dr. Büki András,
Dr. Alföldi László,
Dr. Szarvas István
Moderátor:
Prof. Dr. Dóczi Tamás az MTA levelező tagja és
Dr. Csepregi Gyula főorvos
Helyszín: Hotel Palatinus, Pécs
Időpont: 2008. szeptember 25. 14:00
A fórumon a részvétel díjtalan, opcionális vacsorajegy 2000 HUF.
Jelentkezés: www.pcongress.hu
Ma Magyarországon kétszer annyi aktív, fiatal felnőtt hal meg koponyasérülésben, mint a világ fejlett országaiban. A súlyos koponyasérültek ellátásának eredményei és kudarcai közös tevékenységünk eredője, közös felelősségünk! Tegyünk együtt a megmenthető életévekért, közös jövőnkért!
Időpont: 2008.09.25.
Helyszín: Pécs, Hotel Palatinus
A rendezvény Web oldala: http://www.pcongress.hu
- II. Magyar Evészavar Kongresszus
Az evés és a testkép zavarai a gyermekkortól
a felnôttkorig
Fő témakörök
• A táplálkozási magatartás zavarai gyermekkorban
• Az evészavarok biológiai összefüggései
• Test és testkép
• Evés és kultúra
• Média és evészavarok
• Az evészavarok terápiája
Tudományos információ:
Dr. Túry Ferenc
Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet
1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.
Tel: (06 1) 210 2953
E-mail: tury@t-online.hu
Dr. Pászthy Bea
Semmelweis Egyetem, I. Gyermekgyógyászati Klinika
1083 Budapest, Bókay u. 53.
Tel: (06 1) 334 3186/2785
E-mail: paszthy@gyer1.sote.hu
A kongresszus titkára:
Szűts-Novák Rita
Semmelweis Egyetem, I. Gyermekgyógyászati Klinika
1083 Budapest, Bókay u. 53.
Tel: (06 1) 334 3186/2785
E-mail: rita@gyer1.sote.hu
Szervezőiroda:
CongressLine Kft.
1056 Budapest, Fejér György u. 12.
Kedves Kollégák!
Két éve rendeztük az elsô hazai evészavar- kongresszust, amely igen sok résztvevôt vonzott, és a tudományos program magas színvonalú volt. A folytatás nem volt kérdés, csupán az, hogy évente vagy kétévente kövesse egymást az evés zavarokkal foglalkozó, vagy azok iránt érdeklôdô kollégák találkozója. Végül is a kétévenkénti rendezés mellett döntöttünk, fôleg azért, mert a közbensô években rendezik az európai evészavar-kongresszust (ECED), amelyet társ-rendezvénynek tekintünk.
Az eltelt két év is sok érdekességet hozott. Több fiatal védte meg doktori értekezését e témakörbôl, nemzetközi együttműködéssel szervezett kutatási programok indultak, növekszik a publikációs kedv, a médiumok érdeklôdése az evés zavarai iránt minden eddigit felülmúl.
Folytatnunk kell tehát a tudományos találkozók szervezését, hagyományt kell teremtenünk.
Ebben a népegészségügyi jelentôségű munkában sokféle szakember segítségére van szükség. Az elsôdleges megelôzésben vagy a betegségek felismerésében kiemelkedô szerepük van a gyermekgyógyászoknak, pedagógusoknak, védônôknek, háziorvosoknak, belgyógyászoknak.
A kezelésben komplex terápiára kell berendezkednünk, amelyben a pszichoszomatikus betegségek ellátásában fontos szerepet betöltô pszichiáterek, gyermekpszichiáterek és pszichológusok mellett a gyermekgyógyászok, belgyógyászok, és a diéta-szakemberek együttműködése kívánatos.
A két évvel ezelôtt megrendezett I. Magyar Evészavar Kongresszus ennek a többoldalú szemléletnek a jegyében fogant. A több, mint 300 résztevô, a kiváló összefoglaló elôadások, a fiatal kutatók nemzetközi színvonalú kutatási eredményei, a teltházas műhelyek és kerekasztal beszélgetés, valamint a hallgatóság lelkesedése arra ösztönöztek minket, hogy idén is hasonló színvonalú kongresszust szervezzünk.
A gyümölcsözô együttgondolkodás reményében szeretettel várjuk a legkülönbözôbb szakterületek képviselôit kongresszusunkra.
További részletes információk a kapcsolódó dokumentumok között elérhető első értesítőben. Ugyanitt elérhető a jelentkezési lap is.
Rendezvény kezdete: 2008.09.19.
Rendezvény vége: 2008.09.20.
Helyszín: Budapest, Novotel Budapest Centrum
A rendezvény Web oldala: http://www.congressline.hu/mez
Kapcsolódó dokumentumok (2)
- Intraoperatív Neuromonitorizálás Szimpózium
Hans-Otto Lüders részvételével, Intraoperatív Neuromonitorizálás címmel szimpóziumot szervez az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet (1145 Budapest, Amerikai út 57.)
Időpont: 2008. június 21.
Az intraoperativ neurofiziológia alkalamazása az idegrendszer műtétei során a modern képalkotás megjelenése előtt az egyik leggyakrabban használt diagnosztikus eszköz volt. Míg korábban a kiváltott válaszok, az elektrokortikográfia ill. intraoperativ EMG csak az idegsebészek és neurofiziológusok figyelmét kötötte le, ma már az intraoperativ neurofiziológiát az anaesthesiológusok, ortopédek, otolaringológusok, érsebészek, intervenciós radiológusok egyaránt használják.
Az első ilyen magyarországi szimpózium neves külföldi vendég előadókkal, egy olyan interdiszciplináris területre hívja fel a figyelmet, amit újra fel kell fedezzünk.
Az előadásokat anaesthesiológusoknak, idegsebészeknek, ideggyógyászoknak, epileptológusoknak és természetesen neurofiziológusoknak, de a téma iránt érdeklődő PhD és orvostanhallgatóknak egyaránt ajánljuk.
Hans-Otto Lüders munkáját mindannyian ismerjük. A professzor Svájcból a kedvünkért nem egyenesen Marburgba, az Epilpesy Colloquiumra utazik, hanem tesz egy kitérőt Budapestre.
A szimpózium korlátozott létszámú jelentkezőt tud fogadni, ezért kérjük a visszajelzést az alábbi e-mail-en vagy telefonszámon mielőbb tegyék meg:
neuromodulacio@gmail.com vagy dr. Entz Lászlónál: 06 30 6894327
A programtervezet elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2008.06.21.
Helyszín: 1145 Budapest, Amerikai út 57., OITI
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- Előadások a Debreceni Egyetemen az onkoradiológiai intervencióról
A Debreceni Egyetem Nagyerdei Képalkotó Esték sorozatban az Egyetem Pathológiai Intézetének tantermében a június 2-án 16 órakor az onkoradiológiai intervencióról (chemoembolizáció, RF kezelés) hallhatók előadások.
Időpont: 2008.06.02.
Helyszín: Debrecen, DEOEC Pathológiai Intézet
- Magyar Epilepszia Liga 2008. évi Kongresszusa
A Magyar Epilepszia Liga 2008. évi Kongresszusa Miskolcon kerül megrendezésre, 2008. 05.22-24. között.
Helyszín: Egyetemváros Felnőttképzési Regionális Központ.
Érdeklődni lehet: dr.kovacsgabi@gmail.com.
A Kongresszus programja elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Rendezvény kezdete: 2008.05.22.
Rendezvény vége: 2008.05.24.
Helyszín: Miskolc,
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- ERNI-HSF tudományos ülés Budapesten: Recent Advances In Magnetic Resonance Imaging and Lesion címmel
European Research Network for Investigating Human
Sensorimotor Function in Health and Disease (ERNI-HSF)
2008. április 21-22-én Budapesten rendezi tudományos ülését, a Magyar Tudományos Akadémia Székházában.
További részletes információk a rendezvényről a kapcsolódó dokumentumban olvashatóak.
Rendezvény kezdete: 2008.04.21.
Rendezvény vége: 2008.04.22.
Helyszín: 1054 Budapest, Roosevelt tér, Magyar Tudományos Akadémia Székháza
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Társaság 2008. évi Kongresszusa
A Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Társaság következő kongresszusát 2008. április 10-12. között Nyíregyházán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Jósa András Oktató Kórház Gyermekosztálya szervezésében rendezi.
A kongresszus helyszíne:
Hotel Korona 4400 Nyíregyháza Dózsa György u. 1.
A kongresszus témái:
1. A fájdalom (neurológiai, idegsebészeti, psychiatriai aspektusa)
2. A védőoltások neurológiai vonatkozásai.
3. Szorongásos zavarok.
4. Új terápiás módszerek a gyermek idegsebészetben
5. Varia.
A Kongresszus akkreditálása folyamatban van.
Regisztráció:
a kongresszus helyszínén 2008. április 10-én 10.00 órától, a rendezvény egész ideje alatt.
Szállás:
A szálláshelyek elosztása a jelentkezések beérkezési sorrendjében történik.
Szálláslehetőségek:
a Hotel Koronában, valamint három további belvárosi szállodában, melyek a rendezvény helyszínétől 5 perc séta távolságra találhatók.
Étkezés:
Ebéd a Korona Hotel éttermében, fakultatív, előre rendelhető.
Ebéd: fakultatív, igény szerint április 10-11-12-én a rendezvény helyszínén biztosítunk ebédet, árát a részvételi díj nem tartalmazza.
Reggeli: a szállodákban.
Vacsora:
- április 10-én: fogadás, árát a regisztrációs díj tartalmazza,
- április 11-én :a fakultatív kirándulás részeként a baktalórántházai Fenyves Csárdában,
- a kirándulás díja a vacsora árát magában foglalja.
Április 11-én péntek délutánra tehát fakultatív kirándulást szervezünk Nyírbátor, Vaja, Tákos, Baktalórántháza érintésével.
A kirándulás ára vacsorával: 6500 Ft/fő.
Azok a vendégek, akik a fakultatív programon nem vesznek részt, maguk gondoskodnak a vacsorájukról.
Fogadás: április 10-én 20.00 órától a Korona Hotelben
Részvételi szándékát a kapcsolódó dokumentumok között elérhető jelentkezési lapon 2008. február 1-ig szíveskedjen a megadott postacímre, faxra, illetve a formar@enternet.hu e-mail címre megküldeni.
Fizetés módja:
A jelentkezési lap beérkezését követően a jelentkező által megjelölt címre postázzuk a kiállított számlát, vagy csekket. A jelentkezési lap megküldése fizetési kötelezettséggel jár! Az OTP Bank Rt-nél vezetett 11744003-20938268 számlaszámra történő befizetés után válik a regisztrálás véglegessé.
Lemondás, visszafizetés:
2008. február 29. előtt történő lemondás esetén a befizetett költség 50 %-át tudjuk visszafizetni, ez utáni lemondás esetén visszatéríteni nem tudunk.
Az előadások, poszterek címének, az absztraktok beküldésének határideje:
2008. február 1., a kapcsolódó dokumentumok között elérhető Absztrakt jelentkezési lapon, az ott megadott e-mail címre, faxra, vagy postacímre.
• A neurológiai előadásokat és absztraktokat a következő e-mail címre is kérjük: herczegfalvi@bethesda.hu
• A psychiatriai előadásokat és absztraktokat a (gyip@gyip.szote.u-szeged.hu) e- mail címre is kérjük.
Előadások időtartama: 10 perc.
Poszter bemutatásra limitált számban van lehetőség.
Rendelkezésre álló technikai eszközök, (melyekre az igényt az Absztrakt jelentkezési lapon kérjük jelezni): projektor, írásvetítő.
Utazás:
Vonattal érkező vendégeink, a konferencia helyszínét a MÁV állomástól induló 8-as jelzésű helyi járatú autóbusszal közelíthetik meg legegyszerűbben.
A jelentkezések visszaigazolásakor tájékoztatást küldünk a részletesebb programról.
A végleges programot és absztrakt füzetet a résztvevők a helyszínen kapják meg, de terveink szerint a konferencia előtt egy hónappal a Jósa András Oktató Kórház honlapján www.josa.hu a Rendezvények menüpont alatt elérhető lesz, és természetesen a Gyermek-ideggyógyászati, Idegsebészeti Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Társaság honlapján [ www.gyermekideggyogyaszat.hu ] is megtekinthetik.
Szeretettel várjuk!
Dr. Dicső Ferenc Osztályvezető főorvos | Dr. Princzinger Ágota főorvos a Szervező Bizottság vezetője |
Rendezvény kezdete: 2008.04.10.
Rendezvény vége: 2008.04.12.
Tudományos információ: Dr. Princzinger Ágota
Tel: 06/70-945-1028
E-mail: pribu@externet.hu
Szervező: Orosz Lászlóné kongresszusszervező
Tel: 06/30-570-1930
Fax: 42/479-031
E-mail: formar@enternet.hu
Helyszín: 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 1., Hotel Korona
Kapcsolódó dokumentumok (3)
- III. Neuromodulációs Szimpózium (2008. 03. 13. és 2008. 03. 27.)
A III. Neuromodulációs Szimpózium akkreditált orvostovábbképzés az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet és a Medibis Kft. szervezésében kerül megrendezésre.
Az idén első ízben két napos esemény első napja 2008. március 13-án az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben a spaszticitás, a második március 27-én az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetben a neuromoduláció témakörében zajlik majd.
A programok és a jelentkezési lap elérhetőek a kapcsolódó dokumentumok között.
Rendezvény kezdete: 2008.03.13.
Rendezvény vége: 2008.03.27.
Helyszín: Budapest,
Kapcsolódó dokumentumok (3)
- Bethesda Gyermekkórház Rehabilitációs Osztályának hivatalos megnyitása
Szeretettel meghívjuk a Bethesda Gyermekkórház Rehabilitációs Osztályának hivatalos megnyitására.
Az ünnepségre 2008. február 29-én, pénteken 11 órakor kerül sor.
A tudományos program helyszíne:
Bethesda Gyermekkórház, Étterem
1146 Budapest, Bethesda u.3.
Az osztály megtekintése, és a szeretetvendégség helyszíne:
Ilka utcai részleg, Rehabilitációs osztály
1146 Budapest, Ilka utca 57.
Tel: (06-1) 422 2704
e-mail: zsuzsa.boros@bethesda.hu
Tudományos program:
I. Helyszín: Bethesda kórház étterme
11:00 Köszöntő - dr. Bölcskei Gusztáv, püspök,a Zsinat lelkészi elnöke
11:10 Bethesda, küldetés, reformok, rehabilitáció - dr. Velkey György
11:25 Gyermekrehabilitáció Magyarországon dr. Vekerdy Zsuzsanna
11:40 Rehabilitáció a Bethesdában:
múlt, jelen, jövő. - dr. Paraicz Éva
11:55 Pszichoszomatikus ellátás
dr. Hirsch Anikó
12:10 Életképek az osztályról
II. Helyszín: Ilka utcai részleg
13:00 Az osztály bemutatása
13:30 Szeretetvendégség
Időpont: 2008.02.29.
Helyszín: 1146 Budapest, Bethesda u. 3., Bethesda Gyermekkórház, Étterem
- Magyar Pszichiátriai Társaság XIV. Vándorgyűlése
http://mpt2008.blaguss-congress.hu/
Rendezvény kezdete: 2008.01.23.
Rendezvény vége: 2008.01.25.
Helyszín: Sopron,
A rendezvény Web oldala: http://mpt2008.blaguss-congress.hu/
- Fejezetek az újszülöttkori idegrendszeri kórképekből - továbbképző tanfolyam
A SOTE I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája december 7-én továbbképző tanfolyamot szervez „Fejezetek az újszülöttkori idegrendszeri kórképekből.” címmel.
Helye: a Klinika tanterme.
Időpont: 2007. december 7. 09-14.30-ig.
Rendező: Beke Anna.
Időpont: 2007.12.07.
Helyszín: Budapest,VIII., Baross u. 27., SOTE I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
- Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek- és fjúságpszichiátriai Társaság tudományos ülése
Tisztelettel meghívjuk a Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti,
Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Társaság tudományos ülésére
Időpont: 2007. november 9– 10.
Helyszín: Hotel Aranyhomok (Kecskemét, Kossuth tér 3.)
A Tudományos ülés témaköre:
Magatartászavarok, viselkedészavarok gyermekkorban
Gyermekkori epilepsziák kezelésének új lehetőségeiről
A tudományos ülés programja elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Rendezvény kezdete: 2007.11.09.
Rendezvény vége: 2007.11.10.
Helyszín: Kecskemét, Kossuth tér 3., Hotel Aranyhomok
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- A Magyar Neuroradiológiai Társaság 16. Kongresszusa és Továbbképző Tanfolyama
A helyszínválasztás régi tartozást pótol – ugyanis a város először ad helyet a rendezvénynek. A Kongresszus helyszíne és a szállások az ősz által festett Nagyerdő. A tudományos programok és a kurzusok a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Általános Orvostudományi Karán, a 2007-ben átadott Augusta Épület új 200 fős előadójában lesznek megtartva.
A Kongresszus első napján kurzus-szerűen, két téma köré szervezünk felkért előadásokat, referátumokat:
A diffúziós tenzor képalkotás alapjai és alkalmazási lehetőségei
A molekuláris képalkotás és terápia neuroradiológiai vonatkozásai
Neurointervenció jelen helyzete és fejlődési lehetőségei (tumor, vascularis, gerinc)
Neuroonkológia és új terápiás lehetőségek (radiológiai-pathológiai korreláció, terápiák vezérlése multimodális képalkotással - neuronavigáció és sugársebészeti tervezés)
A Kongresszus második és harmadik napján kerül sor az elfogadott előadásokra, valamint a poszterek értékelésére.
A Kongresszus a harmadik napon megrendezendő Közgyűléssel zárul.
A témaválasztás aktualitását adja, hogy a molekuláris képalkotás által nyújtott lehetőségek, mind a radiológia, mind a nukleáris medicina terén, az elkövetkező 5 évben, úgy a diagnosztikai, mint a terápiás lehetőségeinket megváltoztatják, melyhez alkalmazkodásunk elengedhetetlen. A multimodális 3D virtuális világ pedig a műtőasztaltól a gammakésig alapvetően meghatározza a terápiás és intervenciós beavatkozásokat .
Az egyetem campusa lehetőséget teremt korszerű diagnosztikai és terápiás lehetőségek megtekintésére is: 1,5 T-s MR, 64 szeletes Time of Flight PET CT, gammakés.
Debrecen, mely a tudomány és oktatás mellett az innováció és a kultúra értékeit is harmonikusan ötvözi, szeretettel vár mindenkit.
JELENTKEZÉSI ÉS ABSZTRAKT BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2007. szeptember 16.
Dr. Berényi Ervin
a Kongresszus elnöke
DEOEC Radiológiai Klinika
4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
T: +36-52-411-717/54869
F: +36-52-451-331
E-mail: ervin.berenyi@gmail.com
További részletek a Tanfolyam információs oldalán: http://neurorad2007.unideb.hu/
A rendezvény programja elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Rendezvény kezdete: 2007.10.25.
Rendezvény vége: 2007.10.27.
Helyszín: 4012 Debrecen, Móricz Zsigmond körút 22., DEOEC, Augusta Épület
A rendezvény Web oldala: http://neurorad2007.unideb.hu/
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- Neurogenetika a klinikai gyakorlatban - tudományos konferencia
Az MKNT 6. Tudományos Konferenciája Neurogenetika a klinikai gyakorlatban címmel 2007.szeptember 7-8-án kerül megrendezésre Velencén.
A Neurogenetikai Társaság 2007–ben éves konferenciája témájául a „Neurogenetika a klinikai gyakorlatban” címet választotta. Mint ahogy a cím is tükrözi, ebben az évben mind referáló, mind tudományos előadásainkkal a klinikai neurogenetika azon területeit célozzuk meg, ahol a mindennapi klinikai gyakorlatban elengedhetetlen a gyakorló neurológus, pszichiáter számára a genetikai diagnosztikus paletta ismerete. Témaválasztásunkat motiválta a neurológiai differenciál diagnosztikában használatos molekuláris biológiai diagnosztikai lehetőségek számának rohamos mértékű növekedése és a tény, hogy a neurogenetika nem közvetlen művelői időnként nehézségekbe ütköznek a megfelelő vizsgálatok kiválasztásában, a phenotypus-genotypus korreláció értékelésében, adott esetben egy –egy genetikai laboratóriumi lelet interpretálásában. Ezen nehézségek megoldásához szeretnénk konferenciánkon segítséget nyújtani referátumainkkal illetve résztvevőink saját tudományos tapasztalatainak megvitatásával. A konferencia jó lehetőség a hazai genetikai diagnosztikát végző laboratóriumok, kutató műhelyek aktuális munkájának megismerésére, kollaborációk megalapozására. A neurogenetikai diagnosztika során számos etikai probléma vetődhet fel illetve a genetikai vizsgálatokra vonatkozó törvények ismerete is elengedhetetlen, ezért egy referátumunkkal az ilyen problémák megoldásához szeretnénk információt nyújtani.
A konferencia fő témái:
• Psychogenomika
• Neurodegenerativ betegségek genomikája
• Neuromuscularis betegségek molekuláris alapjai
• Stroke és genetika
• Szabad előadások.
• Esetbörze
Tervezett referátumok:
• A pszichogenetikai vizsgálatok új irányzatai – Dr. Sasvári Mária
• Dementiák genetikai differenciál diagnosztikája – Dr. Kovács Gábor
• Mozgászavarok klinikai neurogenetikája – Dr. Klivényi Péter
• Izombetegségek differenciál diagnosztikája a genetikai tükrében- Dr. Molnár Mária Judit
• Herediter neuropathiák genetikai háttere és molekuláris diagnosztikája.- Dr. Karcagi Veronika
• Stroke genetika a mindennapi gyakorlatban – Dr. Jakab Katalin
• Spastikus paraparesisek genetikai diagnosztikája – Dr. Illés Zsolt
• A pharmacogenomika reményei és realitásai a klinikai idegtudományokban – Dr. Németh György
• A molekuláris medicina etikája és törvényi szabályozása - Dr. Oberfrank Ferenc
A konferencia pontszerző tanfolyamnak minősül mind a szakorvosok, mind Ph.D. hallgatók számára. A pontérték meghatározása folyamatban van.
Jelentkezési határidő: 2007. 06. 15.
Absztakt beküldési határidő: 2007. 06. 15.
Szeretettel várjuk jelentkezését.
Dr. Molnár Mária Judit
az MKNT Elnöke
A jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Rendezvény kezdete: 2007.09.07.
Rendezvény vége: 2007.09.08.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- Elektrofiziológiai és EEG Társaság évi kongresszusa
Szervező: Kondrákor István, PTE ÁOK, Ideggyógyászati Klinika
Rendezvény kezdete: 2007.05.17.
Rendezvény vége: 2007.05.19.
Helyszín: Pécs
- A fejlődésneurológiai diagnózis és therápia, mint klinikai prevenció c. előadás a REHA 2007. Konferencián
A Svábhegyi Gyermekgyógyintézet Fejlődésneurológiai Osztálya kreditpontos továbbképzést tart a REHA Hungary 2007. Konferencia keretében.
Az előadás címe: A fejlődésneurológiai diagnózis és therápia, mint klinikai prevenció
(Újszülöttek és fiatal csecsemők agykárosodásainak korai diagnosztikája és neurotherápiája, a rehabilitáció aktív klinikai előzményei)
Pontértéke: 10 kreditpont
Helyszíne: SYMA Sport- és Rendezvényközpont 1146 Budapest, Dózsa György út 1.
Időpontja: 2007. május 4. 14.30-18.30
A tanfolyam egyúttal a "Közös kincsünk a gyermek” Nemzeti Csecsemő- és Gyermekegészségügyi Program" I/8 pontjának megfelelő továbbképzés is.
A kapcsolódó dokumentumokban elérhető a kivizsgálási algoritmus és az előadássorozat részletes programja is.
Dr. Berényi Marianne
Időpont: 2007.05.04.
Kapcsolódó dokumentumok (2)
- REHA Hungary 2007. Szakkiállítás és Konferencia
2007. május 4-5-én immár tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre a REHA Hungary, amely a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) által szervezett „Esélyegyenlőség Napjával” kapcsolódik össze.
A tavalyi évhez hasonlóan idén 10 témakörben szerveznek pontszerző továbbképzéseket orvosok részére.
A részletes programot a www.reha.hu oldalon találják.
Főszervezôk:
Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ)
MOTESZ Rehabilitációs Bizottsága
Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ)
és a Fogyatékossággal élô Emberek
Szervezeteinek Tanácsa (FESZT)
további tagszervezetei
Orvosi Rehabilitáció és a Fizikális
Medicina Magyarországi Társasága
A részvétel minden továbbképzésen ingyenes, 2007. május 2-ig történő jelentkezés esetén.
Jelentkezési lehetőség ide kattintva >>
A programelőzetes letölthető itt >>>
Rendezvény kezdete: 2007.05.04.
Rendezvény vége: 2007.05.05.
Helyszín: Syma Sport- és Rendezvényközpont, 1146 Budapest, Dózsa György út 1.
A rendezvény Web oldala: http://www.reha.hu
- Aktuális nézőpontok az epilepszia diagnosztikájában és kezelésében - továbbképzés
A Richter Gedeon Gyógyszergyár RT 2007. március 30-31-én Budapesten a margitszigeti Danubius Grand Hotelban, majd 2007. április 13-14-én Siófokon a Hotel Azúrban kreditpontos továbbképzést rendez.
Címe: Aktuális nézőpontok az epilepszia diagnosztikájában és kezelésében.
A részletes program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Rendezvény kezdete: 2007.04.13.
Rendezvény vége: 2007.04.14.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- MGYIGYIT 2007. évi Kongresszusa
Kedves Kollegák!
Ahogy az előzetes programból már értesülhettek róla, a Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek-és Ifjúságpszichiátriai Társaság XXXII. Kongresszusát 2007. április 12-13-án szeretnénk megrendezni Egerben.
Sajnos az új gazdasági törvények okozta változások olyan mértékben szorították vissza a szponzorok anyagi támogatásának lehetőségeit, hogy a konferencia megrendezése is veszélybe került.
A Társaság vezetősége január 19-i ülésén a költségek csökkentésére az eredetileg tervezett 2,5 napról 2 napra csökkentette az időtartamot, mivel a meghirdetett határidőig (2007. január 15.) mindössze 28 absztrakt érkezett be, másrészt semmiképpen sem szeretnénk a részvételi díjat emelni (február 15-ig 12500 Ft/fő, február 15. után: 20000 Ft/fő, nyugdíjasok, hallgatók, rezidensek számára: 6500 Ft/fő, február 15. után: 10000 Ft/fő, napijegy: 10000 Ft.
A kongresszust kötelezően választható tanfolyamként akkreditáltattuk (gyermekgyógyászok, gyermekpszichiáterek, pszichiáterek és ideggyógyászok számára). Pontértéke: 42.
Az absztraktok a Gyermekgyógyászat folyóirat szuplementumaként jelennek meg, ezért idézhető cikknek számítanak.
A konferencia továbbképzés jellege miatt több tematikusan összeállított programot szerveztünk felkért előadókkal.
Mivel a konferencia résztvevőinek várható számát ismerve tudjuk a szervezést folytatni, kérjük, hogy a regisztrációs lapot postafordultával szíveskedjenek visszaküldeni! (A Társaság címlistája frissítésre szorul, ha tudomása van róla, hogy munkatársa nem kapta meg levelünket, a regisztrációs lapot sokszorosíthatják!)
Cím:
Convention Budapest Kft.
1461 Bp., Pf. 11. vagy telefax: 06-1-299-0187.
A kedvezményes részvételi díj befizetésének és az absztraktok elküldésének meghosszabbított határideje: 2007. február 15.
A nyomdai határidők miatt ezt követően nincs lehetőség absztrakt elfogadására. Az absztraktokat az alábbi e-mail címre szíveskedjenek küldeni a kbagdi@convention.hu.
A konferencia szervezésével kapcsolatos további információkat kaphatnak Lukácsi Mátétól (tel: (1) 299 0184, vagy mlukacsi@convention.hu), tudományos kérdésekben pedig: Székely Judittól (tel: 06-1-334-3186 / 2785, 2763-as mellék, vagy: szekelyj@gyer1.sote.hu)
Várjuk jelentkezésüket!
Üdvözlettel
A Társaság vezetősége és a rendező SE I. sz.
Gyermekklinika munkatársai nevében:
Dr. Székely Judit
a kongresszus elnöke
***
A konferencia közös és fő témája:
A gyermekkori habilitáció és rehabilitáció (neurológiai, idegsebészeti és pszichiátriai aspektusai)
Idegsebészeti fő téma: A gyermek idegsebészeti beavatkozások és eredményei.
Előadásokat és posztereket szabadon választott témában is elfogadunk.
A vizsgadíj: 500 Ft.
Az igazolások a kongresszuson való részvételről a regisztráción vehetők át.
Tudományos programmal kapcsolatos információ:
A szakemberek előadás megtartására és poszter bemutatására egyaránt jelentkezhetnek. Az előadások, poszterek elfogadásáról a vezetőség dönt.
A kongresszuson a beküldött tudományos összefoglalók jelentős része előadás formájában kerül elfogadásra.
Összefoglaló:
A konferencián elhangzó előadások és poszterek összefoglalóit kiadjuk. A tudományos összefoglalókat magyar nyelven, a jelzett szerkesztői elvárásoknak megfelelő tagoltságban és formában kérjük e-mailen elküldeni.
Csak az elektronikusan elküldött előadásokat áll módunkban elfogadni.
Windows World 6+ és / vagy rtf formátumban, max. 1 A/4 oldal terjedelemben, betűnagyság 10 pontos, sortávolság 2, betűtípus: Times New Roman
Az adatok sorrendje:
- cím
- szerzők
- szerzők munkahelye
- összefoglaló szövege
Amennyiben nincs e-mailje, akkor az összefoglalót floppyn kérjük a 1461 Budapest Pf: 11. címre elküldeni.
Külön abstract felhívást nem postázunk.
A nyomdai határidő miatt a megadott dátum után érkezett összefoglalókat nem áll módunkban figyelembe venni.
Az előadások, abstractok elfogadásáról 2007. február 28-ig írásbeli értesítést küldünk.
Kérjük, hogy a tájékoztatás és információáramlás felgyorsítása végett a regisztrációs lapon legyen szíves megadni privát e-mail címét, melyet csak és kizárólag a kongresszusi levelezés céljából használunk.
A poszterek mérete: 1,0 m x 0,85 m (álló).
Technikai lehetőségek:
Minden teremben biztosítjuk az írásvetítő és a számítógépes vetítés lehetőségét. Diavetítés a kongresszuson nem lehetséges.
Privát laptop minden teremben csatlakoztatható a rendszerhez.
A kongresszusi teremben biztosítjuk a párhuzamos diavetítés, írásvetítő, számítógépes és PAL-SECAM rendszerű videovetítés lehetőségét.
A Kongresszus előzetes programja, a jelentkezési lapok résztvevők és kiállítók számára, valamint a költségátvállaló nyilatkozat elérhetőek a www.gyermekideggyogyaszat.hu Web-rendszerben, a rendezvényhez kapcsolódóan.
Rendezvény kezdete: 2007.04.12.
Rendezvény vége: 2007.04.14.
Helyszín: Hotel Eger, 3300 Eger, Szálloda u. 1-3.
A rendezvény Web oldala: http://www.gyermekideggyogyaszat.hu
Kapcsolódó dokumentumok (5)
- Szakorvosi továbbképzések a gyermekpszichiáterek számára
Mint az Eü. Miniszter 52/2003 (VIII.22.) sz. rendeletében található, a 2005. jan. 1-el indult 5 éves továbbképzési ciklusban 1 alkalommal 50 pontos kötelező továbbképzésen kell részt vennie minden kollegának, aki alap szakvizsgáját érvényesíteni akarja a 2010 jan.1-et követően is.
Továbbá a rendelet 5 év alatt 250 pont értékű kötelezően szabadon választható tanfolyamot is előír.
Ezennel örömmel értesítem arról, hogy a HEFOP-3.3.1-P-2004-09-0116/1.0 sz. projektje, mely „A gyermek és ifjúságpszichiátria oktatás és kutatás elindítása” címet viseli, a résztvevők számára 2006-ban és 2007-ben még ingyen részvételi lehetőséget biztosít az alábbi kurzusokra.
Aki igényli, annak felmerülő szállás és útiköltségét is a pályázat átvállalja (a benyújtott számlákat az alábbi címre kell kiállítani: SZTE ÁOK Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Önálló Osztály Szeged, Semmelweis u. 6.), és Zöleiné Csonka Gyöngyvér nevére, az előbbi címre elküldeni.
A kurzusok részletes programja az OFTEX-en http://www.oftex.hu/oftex_new/index.php "Tanfolyamok" címszó alatt) vagy weblapunkon http://gyip.szote.u-szeged.hu/hefop/szakokep.htm megtekinthető.
5 évente kötelező kurzus
Címe: A gyermek és ifjúságpszichiátria aktuális kérdései
Időpontja: 2007. április 16-20.
Helyszíne: Vadaskert Alapítvány, 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 116.
Jelentkezés és szállás igénylése: Zöleiné Csonka Gyöngyvér 62/545-049
Kötelezően szabadon választható kurzusok
Szervező: Zöleiné Csonka Gyöngyvér
Cím: SZTE ÁOK Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Önálló Osztály (6725 Szeged, Semmelweis u. 6.)
Telefon: 62/545-049
Telefax: 62/545-049
Email:zoleigyongy@gyip.szote.u-szeged.hu
Minden kollegát szeretettel várunk!
Dr. Vetró Ágnes
oszt. vez. egyetemi docens
A helyszínek és időpontok elérhetőek a kapcsolódó dokumentumban.
Rendezvény kezdete: 2007.04.01.
Rendezvény vége: 2007.06.21.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- Aktuális nézőpontok az epilepszia diagnosztikájában és kezelésében - továbbképzés
A Richter Gedeon Gyógyszergyár RT 2007. március 30-31-én Budapesten a margitszigeti Danubius Grand Hotelban, majd 2007. április 13-14-én Siófokon a Hotel Azúrban kreditpontos továbbképzést rendez.
Címe: Aktuális nézőpontok az epilepszia diagnosztikájában és kezelésében.
A részletes program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Rendezvény kezdete: 2007.03.30.
Rendezvény vége: 2007.03.31.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- Magyar Pszichiátriai Társaság XIII. Vándorgyűlése
Helyszíne Miskolc
Absztraktok beküldése: 2006 október 1-től internetes felületen online módon a következő címen: http://mpt2007.blaguss-congress.hu
Rendezvény kezdete: 2007.01.24.
Rendezvény vége: 2007.01.27.
Helyszín: Miskolc
- Evolució-Fejlődés-Evolúció-Tudás alapú alapú fejlődés és a konduktív nevelés c. Konferencia
A Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelő Intézete tisztelettel meghívja Önt a Magyar Tudomány Ünnepe és a Pető Nap alkalmából megrendezendő "Evolució-Fejlődés-Evolúció-Tudás alapú alapú fejlődés és a konduktív nevelés" c. Konferenciára.
Időpont: 2006. november 30. (csütörtök).
Helyszín: Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete (1125 Budapest, Kútvölgyi út 6. (Díszterem).
A rendezvény védnöke az Oktatási és Kulturális Minisztérium.
Részvételi szándékát kérjük jelezze a petonap@peto.hu E-mail címen, vagy a (06-1) 224-1519-es telefonszámon.
A részletes program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Időpont: 2006.11.30.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- Sürgősségi ellátás 2006: Szenvedélybetegségek sürgősségi vonatkozásai – Drog és alkohol
A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) 2006. évi tizenkettedik interdiszciplináris fórumát Sürgősségi ellátás 2006: Szenvedélybetegségek sürgősségi vonatkozásai – Drog és alkohol címmel
A Magyar Oxyologiai Társasággal és a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság Közhasznú Egyesülettel közös szervezésben, a
Magyar Addiktológiai Társaság
Magyar Aneszteziológus és Intenzív Terápiás Társaság
Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete
„Fodor József” Iskolaegészségügyi Társaság
Magyar Gyermekneurológiai , Idegsebészeti, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Társaság
Magyar Ideg- és Elmeorvosok Társasága
Magyar Igazságügyi Orvosok Társasága
Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság
Magyar Pszichiátriai Társaság
Magyar Pszichofarmakológusok Társasága
közreműködésével rendezi meg
Időpont:
2006. november 24. (péntek) 10.00-15.00
Helyszín:
MTESZ Székház
1051 Budapest, Kossuth Lajos tér 6-8. I. em. 135.
A tudományos programon való részvétel a pontgyűjtésre nem kötelezett nyugdíjas, valamint az egyetemi/főiskolai hallgatók számára ingyenes, de pontszerző igazolásra nem jogosít.
A rendezvény orvosok részére az 52/2003. (VIII. 22.) ESZCSM rendelet alapján a MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által minősített továbbképzési program.
Szakdolgozók részére a 28/1998. (VI. 17.) NM rendelet alapján az Egészségügyi Szak- és Továbbképzési Bizottság 10 pontra minősítette a rendezvényt.
(Az igazolás kiállításához szükséges a nyilvántartási szám és a jelenléti ív helyszíni aláírása.)
Regisztráció: 9.00-től 15.00-ig
Részvételi díj:
2006. november 14-ig befizetve: 4000.- Ft
2006. november 14. után befizetve: 5.000.- Ft.
A rendezvénnyel kapcsolatosan további információk és jelentkezés:
Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) Szervezési Osztálya
(Tel: 312-3807 Fax: 383-7918 E-mail: idforum@motesz.hu)
A részvételi díj tartalmazza a tudományos programon való részvételt, a névkitűzőt, kávét, ásványvizet és a pontszerző igazolást.
Szállásfoglalási lehetőség a MOTESZ Kongresszusi és Utazási Irodánál az alábbi telefon- illetve fax számon: (Tel.: 311-6687, 312-3807 Fax: 383-7918)
A tudományos program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2006.11.24.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Társaság Továbbképző Ülése neurológusok és pszichiáterek részére
A Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Társaság neurológusok és pszichiáterek részére
Időpont: 2006.október 27-28-án (pénteken 14 órától szombat délig)
Helyi szervező: Bense Katalin főorvosnő, Bács-Kiskun Megyei Kórház
Téma:
A pubertas krízisei a neuropszichiátria tükrében + Aktuális problémák
A részletes program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Rendezvény kezdete: 2006.10.27.
Rendezvény vége: 2006.10.28.
Helyszín: Kecskemét, Aranyhomok Szálloda
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- Epilepszia Munkacsoport továbbképző napok a MEL rendezésében
A rendezvény tudományos programja elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Rendezvény kezdete: 2006.10.12.
Rendezvény vége: 2006.10.14.
Helyszín: Győr, Megyei Kórház
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- Magyar Gyermekorvosok Társasága Nagygyűlése
Részletes információk a kongresszus információs oldalán!
Kattintson ide>>
Rendezvény kezdete: 2006.10.06.
Rendezvény vége: 2006.10.07.
Tudományos információ: Prof. Dr. Soltész Gyula
Munkahely neve: Pécsi Tudományegyetem OEC Általános Orvostudományi Kar
Címe: Pécs, József Attila utca 7.
Tel: 72/535-900
Fax: 72/535-971
E-mail: gyula.soltesz@gyermekorvostarsasag.hu
Szervező: Weimann Katalin, Fatér Ivett
Munkahely neve: Tensi Kft.
Címe: 7621 Pécs, Teréz u. 17.
Tel: 72/513-993
Fax: 72/514-094
E-mail: congress@tensipecs.hu
Helyszín: Siófok, Hotel Azúr, 8600 Siófok, Vitorlás u. 11.
- Idegsebészeti beavatkozásokat igénylő kórképek csecsemő- és gyermekkorban
Továbbképző délután a DEOEC Gyermekklinikán
Időpont: 2006 szeptember 29-én 16 óra
A részletes tudományos program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2006.09.29.
Helyszín: Debrecen, a Gyermekklinika tanterme
A rendezvény Web oldala: http://www.pediatrics.dote.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- Magyar Epilepsziellenes Liga 2006 évi kongresszusa
Részletes információ és program a kapcsolódó dokumentumban:
Rendezvény kezdete: 2006.05.25.
Rendezvény vége: 2006.05.26.
Szervező: Dr. Hollódy Katalin
Tel: Vincéné Solymár Emese - 06/72/535 900/7818 v. 7805
E-mail: katalin.hollody@aok.pte.hu
Helyszín: PTE ÁOK, Elméleti tömb (7624 Pécs, Szigeti út 12.)
A rendezvény Web oldala: http://www.gyermekepilepszia.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- MGYIGYIT 31. Kongresszusa
A kongresszus témái:
- Közös téma: Terápiaválasztás szempontjai hangulatzavarokban, szorongásos és szomatizációs kórképekben. Optimális gyógyszerválasztás szempontjai az epilepszia kezelésében.
- Neurológiai témák: ioncsatorna betegségek (migrain, SMEI, izomgörcsök, izombetegségek, MG)
Egyéb
- Idegsebészeti témák: új utak az Idegsebészetben (új technikák, neuro-onkológia)
- Gyermekpszichiátriai témák: Az ADHD és a bipoláris kórképek elkülönítése
Egyéb
Jelentkezési határidő: 2006. február 25. (elsősorban e-mailben)
További információ, pályázati lehetőség, valamint a jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumokban:
Rendezvény kezdete: 2006.04.27.
Rendezvény vége: 2006.04.29.
Szervező: Dr. Herczegfalvi Ágnes
Munkahely neve: Bethesda Gyermekkórház, Neurológia osztály
Címe: 1143 Budapest, Ilka u.57.
Tel: 06-1-383-0575
Fax: 06-1-383-0575
E-mail: herczegfalvi@bethesda.hu
Helyszín: Észak-Balatoni Szabadidő és Konferencia Központ (8230 Balatonfüred, Horváth M. utca)
Kapcsolódó dokumentumok (4)
- Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Társaság tudományos ülése
Fő témái:
- Beiskolázás során jelentkező pzsichiátriai kórképek és kezelésük
- Gyemekkori epilepsziák komplex kezelési és gondozási lehetőségei napjainkban
- UCB szimpózium
A Tudományos ülés akkreditált! A részvételért 10 kredit pont, az előadónak + 3 kredit pont jár.
Rendezvény kezdete: 2005.10.21.
Rendezvény vége: 2005.10.22.
Tudományos információ: Dr. György Ilona
Munkahely neve: DEOEC - Gyermekklinika
E-mail: gyorgy@jaguar.unideb.hu
Helyszín: Kecskemét, Hotel Aranyhomok (Kossuth L. tér 3.)
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- Magyar Ideg- és Elmeorvosok Társaságának 34. Kongresszusa
A tudományos programban megvitatják a klinikai idegtudomány főbb területein történt előrehaladást, poszter szekcióban lehetőséget biztostanak a konferencia résztvevőinek, hogy bemutassák legújabb eredményeiket.
A kongresszus tudományos programja a kapcsolódó dokumentumban:
Rendezvény kezdete: 2005.10.13.
Rendezvény vége: 2005.10.15.
Tudományos információ: Prof. Dr. Vécsei László
Munkahely neve: SZTE Szent-Györgyi Albert Orvos- és Gyógyszerésztudományi Centrum
Címe: 6725 Szeged, Semmelweis u. 6.
Tel: (62) 545-348
E-mail: vecsei@nepsy.szote.u-szeged.hu
Munkahely neve: Congress & Hobby Service Kongresszus és Rendezvényszervező Iroda
Címe: 6701 Szeged, Pf.: 1022
Tel: (62) 484-531
Fax: (62) 450-014
E-mail: congress1@axelero.hu
Helyszín: Szegedi Tudományegyetem Kongresszusi Központja (TIK), Szeged, Ady tér 1.
A rendezvény Web oldala: http://www.prof-congress.hu/2005/miet/
- Magyar Neuroradiológiai Társaság XIV. kongresszusa
A kongresszus neuroradiologiai továbbképző kurzussal fog kezdődni.
Témái: a gyermekkori neuropszichiátriai betegségek képalkotó diagnosztikája, valamint a fehérállomány betegségei.
A Kongresszus jelentkezési lapja, szállásigénylő lapja, előzetes programja, valamint a Gyermek neuroradiológiai kurzus programja elérhető a kapcsolódó dokumentumokból:
Rendezvény kezdete: 2005.09.22.
Rendezvény vége: 2005.09.24.
Szervező: Dr. Barsi Péter
Munkahely neve: OPNI Radiológiai Osztály
Címe: 1021 Budapest, Hüvösvölgyi út 116.
Tel: 1/391-5382
Fax: 1/391-5387
E-mail: barsip@opni.hu
Helyszín: Budapest, Danubius Thermál Hotel (Margitsziget)
A rendezvény Web oldala: http://www.oiti.hu/hsnr
Kapcsolódó dokumentumok (4)
- Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek-és Ifjúságpszichiátriai Társaság 2005. évi, XXX. Kongresszusa
A neurológusok és pszichiáterek közös kongresszusa Debrecenben, a Cívis Hotelben valamint az Arany Bika Szállóban kerül megrendezésre.
A kongresszuson sor kerül:
-A legjobb 3 fiatal előadó díjazására
-Veres Éva főorvosnő születésnapi ünnepi ülésére
-Tagsági díj befizetésére
-Új vezetőség megválasztására
kérjük Önöket, küldjék el (külön a pszichiáterek és külön a neurológusok, a csatolt dokumentumban levő címre) annak az 5-5 kollégának a nevét, akiket szívesen látnának a vezetőségben.
Meghívó, információ és a részletes program megtalálható a csatolt dokumentumokban:
Rendezvény kezdete: 2005.05.04.
Rendezvény vége: 2005.05.06.
Tudományos információ: Dr. Oláh Róza
Munkahely neve: HBM Önk. Kenézy Gyula Kórház-Rendelőint.
Címe: 4043 Debrecen, Bartók Béla út 2-26.
Tel: 06 (52) 315-920
E-mail: olahroza@kenezykorhaz.hu
Helyszín: Debrecen, Hotel Arany Bika
Kapcsolódó dokumentumok (2)
- A hazai alváskutatás irányzatai
A Magyar Alvástársaság Szimpóziuma
A szimpóziumon felkért előadások hangzanak el, amelyeket megbeszélés követ. Az előadások a jelenlegi klinikai és kísérletes alváskutatás műhelyeinek munkáját mutatják be. Ezen túlmenően bármilyen alváskutatással kapcsolódó területről posztert lehet bejelenteni.
A poszterek bejelentésének határideje 2004. május 15.
Szolgáltatások: Büfé-ebéd és a szünetekben kávé, üdítők.
A részvételi díj 2.000 Ft, PhD-hallgatóknak, rezidenseknek és medikusoknak 1.000 Ft.
Várjuk minden alváskutatás iránt érdeklődő kísérletes és kutató, klinikus orvos, pszichológus és hallgató részvételét.
Időpont: 2004.06.18.
Tudományos információ: Dr. Halász Péter
Helyszín: Közép-Európai Egyetem (CEU), 1106 Budapest, Kerepesi út 87.
- MGYIGYIT 2004-es kongresszusa
A szombathelyi Ideggondozó magalakulásának 50. évfordulója alkalmából
A két Tagozat közös főtémája:
• Multidisciplinaritás a gyermekneurológiában és gyermekpszichiátriában
A Gyermekneurológiai Tagozat főtémái
• Képalkotó eljárások a gyermekneurológiában (május 6-án délután közös tudományos ülés a Magyar Neuroradiológiai Társasággal)
• Acut kórképek ellátása a gyermekneurológiában
• Varia
A Gyermek – és Ifjúságpszichiátriai Tagozat főtémái
• Acut kórképek és ellátásuk a gyermekpszichiátriában
• Varia
Az előadások és poszterek összefoglalóit elektromos úton kérjül elküldeni a következő címekre:
• Neurológiai összefoglalókat: gyorgy@jaguar.unideb.hu és oroszlan@korinfo.hu
• Pszichiátriai összefoglalókat. vetro@gyip.szote.u-szeged.hu és oroszlan@korinfo.hu
Részvételi díj a Társaság tagjainak 5000 (ötezer) Ft
Nem társasági tagoknak 6000 (hatezer) Ft
Nyugdíjasoknak és egyetemistáknak 1500 (ezerötszáz) Ft
Szállásról egyénileg szíveskedjenek gondoskodni. A szállodák jegyzékét és a jelentkezési lapot kérjék az oroszlan@korinfo.hu címen.
Határidők:
• Jelentkezési lap visszaküldése február 15.
• Összefoglalók beküldése február 27
• Részvételi díj befizetése márc.8. (ezt követően minden kategóriábn + 1000 Ft, a helyszínen + 2000 Ft)
Rendezvény kezdete: 2004.05.06.
Rendezvény vége: 2004.05.08.
Tudományos információ: Oroszlán György főorvos
Tel: 94/515 518
Fax: 94/515-682
E-mail: oroszlan@korinfo.hu
Helyszín: Szombathely
- Magyar Epilepsia Liga - Magyar EEG és Klinikai Neurofiziológiai Társaság Kongresszusa
Téma: Malignus epilesziák csecsemő- és gyermekkorban
Ritka epilepszia szindrómák
Az epilepszia terápiája
Elektrofiziológia a sürgősségi ellátásban
Tudományos információ:
Dr. György Ilona, DEOEC Gyermekklinika
4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
Tel: 06/52 432-283
Fax: 06/52 414-992
E-mail: gyorgy@jaguar.dote.hu
További részletes információk (határidők, program) a kapcsolódó dokumentumban elérhetőek.
Rendezvény kezdete: 2004.02.11.
Rendezvény vége: 2004.02.13.
Tudományos információ: Szécsiné Kerekes Margit, DEOEC Gyermekklinika, 4012 Debrecen, Nagyerdeikrt. 98.
Tel: 52/414-992
Fax: 52/414-992
E-mail: szecsine@jaguar.dote.hu
Helyszín: Debrecen, Debreceni Egyetem Elméleti Tömb
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- A gyermekkori krónikus fejfájások
Célcsoport: gyermekorvosok, gyermekideggyógyászok
Napok: 1 Óra: 6 Pont: 12 Vizsga: [I]
2003. 10. 28 - 2003. 10. 28
http://www.gyer1.sote.hu/tanf_20031028.php
Rendezvény kezdete: 2003.08.19.
Rendezvény vége: 2003.08.21.
Helyszín: Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinika (1083 Budapest, Bókay János u. 53.)
- INAC 2024 – the 9th International Neonatology Association Conference
The INAC 2024 – the 9th International Neonatology Association Conference is taking place on 05 – 08 December 2024 in Berlin, Germany.
INAC is geared to address practical problems in Neonatology with a global lens, engaging delegates from all over the world who participate in scientific deliberations about important topics in Neonatology. This unique forum facilitates global networking amongst neonatologists, perinatologists, paediatricians, nurses, nurse practitioners and respiratory therapists who participate in preconference workshops and scientific sessions.
ACCEPTED ABSTRACTS TO BE UPLOADED: BY 01 JUNE 2024
EARLY BIRD REGISTRATION DEADLINE: 01 JULY 2024
Visit our website or further information: https://worldneonatology.com/2024/
Rendezvény kezdete: 2024.12.05.
Rendezvény vége: 2024.12.08.
Helyszín: Germany, Berlin,
A rendezvény Web oldala: https://worldneonatology.com/2024/
- 15th Congress of the European Paediatric Neurology Society (EPNS)
Dear friends and colleagues,
Welcome to the 15th Congress of the European Paediatric Neurology Society (EPNS) which will take place 20-24 June 2023 in the Congress Center Prague.
The main theme of the congress is “From genome and connectome to cure”. We invite you to investigate how the latest trends in understanding pathophysiology of neurological diseases are being implemented in the clinical practice. Our field has traditionally focused on precise diagnostics; however, curative treatments remained unavailable for a long time. This trend has been changing rapidly and novel therapeutic options in our field have brought hope to even such families whose children need to cope with the most severe neurological conditions.
Since the time of the Emperor Charles IV. who founded our world-renowned Charles University in 1348, Prague has been the place of lively intellectual debates. Once again, the debate sessions of the EPNS Congress will provide opportunities to discuss current controversial issues related to novel and established treatments of stroke, epileptic encephalopathies or post-COVID syndrome with the leading paediatric neurologists.
While atypical movements and loss of coordination in adults may be a benign result of a lively evening spent in the company of friends, the atypical gait in children is usually of a different aetiology. To learn more about differential diagnosis and treatment of common and rare symptoms in paediatric neurology, please join us for teaching courses led by world-renowned experts in their fields.
We are looking forward to seeing you in Prague in June 2023!
More info, online registration on the website: https://epns-congress.com/
Professor Pavel Kršek, MD, PhD
EPNS Congress Chair
Rendezvény kezdete: 2023.06.20.
Rendezvény vége: 2023.06.24.
Helyszín: Czech Republik, Prague,
A rendezvény Web oldala: https://epns-congress.com/
- 14th EPNS Congress
Dear EPNS member
This time next year our 14th EPNS Congress will be ready to get started and today we’re delighted to announce the launch of the Preliminary Programme: CLICK HERE
If you haven’t already done so, please mark 28 April to 2 May 2022 in your diary for this ‘hybrid’ event combining both a physical meeting in Glasgow, UK, and the opportunity to attend via a virtual platform.
The EPNS Congress will be a chance to learn about the latest developments in the rapidly evolving field of child neurology, including basic science, diagnostic methods, and novel treatments.
Abstract submission and bursary application period is now open.
Congress website: https://epns-congress.com/
We are looking forward to your participation in our next EPNS Congress
Rendezvény kezdete: 2021.04.28.
Rendezvény vége: 2021.05.02.
Helyszín: Online,
- EPNS VIRTUAL Training Course Jurmala (Latvia) 2021
12-13 April 2021: Neuromuscular diseases: Moderator Professor Thomas Sejersen
14-15 April 2021: Neonatal Neurology: Moderator Professor Leena Haataja
REGISTRATION NOW OPEN
This event is only available to fully paid-up EPNS members.
EACCME® accreditation: application is in process.
Submit Case Presentations before 26 March 2021! Prizes available!
For more details about how to register, the programmes, registration fees, break-out room, how to submit a participant case presentation and the prizes available
VISIT https://www.epns.info/education-and-training/epns-training-courses/epns-training-course-2021-jurmala-latvia/
Rendezvény kezdete: 2021.04.12.
Rendezvény vége: 2021.04.15.
Helyszín: Online,
- EPNS Research Meeting
Dear members of the EPNS
We are pleased to announce that registration for the EPNS Research Meeting which will take place in Stockholm, Sweden on 29-30 May 2020 is now open!
For more information about the Research Meeting programme, registration process, terms and conditions, contact email addresses, etc. please visit https://www.epns.info/epns-research-meeting-2020/
In addition, in response to the COVID-19 (Novel Coronavirus) situation, a statement has been uploaded onto the EPNS website.
There will be a maximum of 160 places available (each working group has a max of 40 delegates per group). Registrations will be accepted on a first come, first served basis.
Please contact the Working Group Chairs directly if you would like to discuss presenting a project - the Working Group Chair emails are listed on the EPNS website.
We hope to see you in Stockholm!
Rendezvény kezdete: 2020.05.29.
Rendezvény vége: 2020.05.30.
Helyszín: Sweden, Stockholm,
A rendezvény Web oldala: https://www.epns.info/epns-research-meeting-2020/
- Second EEG EPIPED Course
The EPNS is pleased to endorse the forthcoming 2nd EEG EPIPED Course taking place in Bologna (Italy) on 2-6 March 2020.
More information, including the registration link, can be found by visiting the EEG-EPIPED site http://www.epiped-eeg-course.com
Rendezvény kezdete: 2020.03.02.
Rendezvény vége: 2020.03.06.
Helyszín: Italy, Bologna,
A rendezvény Web oldala: http://www.epiped-eeg-course.com
- 13th European Paediatric Neurology Congress
A 2019. szeptember 17-21. között Athénben megrendezésre kerülő EPNS kongresszusra előzetes programja letölthető ide kattintva >>
Absztraktbejelentés határideje: 2019.03.01-ig meghosszabbítva
Támogatásra vonatkozó pályázatok beadásának határideje: 2019.02.04.
További részletek a Kongresszus weboldalán: http://www.epns2019.org/ >>
Rendezvény kezdete: 2019.09.17.
Rendezvény vége: 2019.09.21.
Helyszín: Görögország, Athén,
A rendezvény Web oldala: http://www.epns2019.org/
- XV. Workshop on Neurobiology of Epilepsy – WONOEP 2019
Abstract submission closes 18 November 2018
WONOEP XV, a satellite event of the 33nd ILAE/IBE International Epilepsy Congress, will take place at Ayutthaya, Thailand. The main topic of WONOEP XV is WHAT IS A SEIZURE? The overall purpose of WONOEP XV will be to discuss working definitions and classification schemes for epileptic seizures across the lifespan, improve methods of seizure recognition, detection, and classification and facilitate translation across species.
WONOEP XV is dedicated to Professor Uwe Heinemann for his invaluable contributions in understanding the mechanisms and pathogenesis of seizures and epilepsy and WONOEP meetings.
Rendezvény kezdete: 2019.06.16.
Rendezvény vége: 2019.06.20.
Helyszín: Thailand, Ayutthaya,
A rendezvény Web oldala: http://internationalepilepsycongress.org/wonoep
- EPNS Training Course 2019 (Alicante, Spain)
The second phase of EPNS training courses will take place in Alicante: 7–10 May 2018
7-8 May 2019: Neurometabolic Diseases
9-10 May 2019: Epilepsy
Dear member of the EPNS
I am delighted to announce that on-line registration is now open for the EPNS training courses in Alicante this year! There are a limited number of places available and registrations will be accepted on a strictly first come first served basis, so register soon to avoid disappointment!
For further information visit https://www.epns.info/epns-training-course-2019-alicante/
Within this link you will find details about the training course programme, costs, venue etc. plus one link for registration and one link for payment.
Please note that the courses are only available to members of the EPNS who have paid their 2019 annual subscription fee.
Best wishes
Ass Prof Coriene Catsman-Berrevoets
Chair of the EPNS Education & Training Committee
Rendezvény kezdete: 2019.05.07.
Rendezvény vége: 2019.05.10.
Helyszín: Spain, Alicante,
A rendezvény Web oldala: https://www.epns.info/epns-training-course-2019-alicante/
- Gyermekneurológiai szeminárium Salzburgban
Kedves Gyermekneurológus Kollégák!
Most kaptuk ezt az értesítést. Aki volt ilyenen, mindig nagyon hasznosnak ítélte.
A szeminárium térítésmentes és szállás is benne van. Egyedül az útiköltséget kell rendezni
Sajnos rövid a határidő, nézzétek át és pályázzatok.
Üdvözlettel
Kollár Katalin
Kedves Gyermekneurológusok!
Gyermekneurológiai szeminárium lesz Salzburgban (2019. április 14-20. között), a jelentkezési határidő 2018. október 15.
Elsősorban 40 év alatti kollégák pályázatait várják.
A szemináriumon a Children's Hospital of Philadelphia és a Medical University of Graz előadói vesznek részt.
Bővebb információ és a jelentkezéssel kapcsolatos linkek elérhetők az OMIHUNGARY.info vagy http://www.aaf-online.org/index.php/dates-topics-2019.html honlapon.
Tisztelettel és köszönettel:
dr. Lengyel Csongor
Rendezvény kezdete: 2019.04.14.
Rendezvény vége: 2019.04.20.
Helyszín: Austria, Salzburg,
- Gyermekfájdalom Kongresszus
Kedves Kollégáink!
A Bethesda Gyermekkórház Fájdalomterápiás Ambulanciájának vezetőjeként fel szeretném hívni a figyelmüket egy nagyon színvonalas jövő évi konferenciára.
Kolléganőmmel, dr. Gyimesi-Szikszai Andreával évek óta kapcsolatban vagyunk a Német Gyermekfájdalom Központtal, a tőlük tanultak fontos bázisát képezik ambulanciánk jelenlegi működésének.
Ez a nagyon lelkes német csapat 2001-től rendez kétévente gyermekfájdalom kongresszust a Ruhr-vidéki Recklinghausenben, amely általában – a továbbképző napot is beleszámítva - 2,5 napon át tart. 2013-tól svájci és osztrák, 2017-től holland kollégák együttműködésével állították össze a programot. A majdnem 1000 résztvevő között orvosokon kívül sok ápolóval, pszichológussal és más szakmák képviselőivel is találkozhatunk. A kb. 80 előadás és műhely témáját illetően nagy hangsúlyt kap a krónikus fájdalom és a palliatív ellátás, alapvetően komplex, bio-pszicho-szociális szemléletmódot közvetítenek, ezzel segítve a gyerekek fájdalmának jobb megértését és rizikóban szegény, de eredményes kezelését. A kongresszus hivatalos nyelve a német, angol nyelvű előadások csak elvétve fordulnak elő.
2019. március 14-16 között lesz a tizedik, jubileumi alkalom. A Központot vezető Zernikow professzor és munkatársai azzal kerestek meg bennünket, hogy szeretnék bővíteni a résztvevő országok listáját és ennek nyomán ránk, magyarokra is gondoltak. Arra kértek bennünket, hogy mérjük fel, mekkora lenne az érdeklődés a magyar kollégák körében a kongresszus iránt.
Arra kérjük Önöket, írjanak Gyimesi-Szikszai doktornőnek az andrea.szikszai@t-online.hu címre, ha szívesen jönnének jövőre Recklinghausenbe – akár résztvevőként, akár potenciális előadóként.
A Bethesda Gyermekkórház Fájdalomterápiás ambulancia honlapja:
http://www.bethesda.hu/ambulancia/fajdalomterapias-ambulancia >>
A konferencia honlapja: http://w3.eigenes-leben-ev.de/dattelner-kinderschmerztage/ >>
Tisztelettel:
dr. Major János
adjunktus
Fájdalomterápiás Ambulancia
Rendezvény kezdete: 2019.03.14.
Rendezvény vége: 2019.03.16.
Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat
Helyszín: Germany, Recklinghausen,
- 13th European Paediatric Neurology Congress (Athén, 2019.09.17-21.)
A 2019. szeptember 17-21. között Athénben megrendezésre kerülő EPNS kongresszusra megnyílt a korai regisztráció valamint a támogatás kérés lehetősége.
Absztraktbejelentés határideje: 2019.02.04.
Támogatásra vonatkozó pályázatok beadásának határideje: 2019.02.04.
További részletek a Kongresszus weboldalán: http://www.epns2019.org/ >>
Rendezvény kezdete: 2018.09.17.
Rendezvény vége: 2018.09.21.
Helyszín: Görögország, Athén,
A rendezvény Web oldala: http://www.epns2019.org/
- 13th European Congress on Epileptology
The 13th European Congress on Epileptology is organised by the Commission on European Affairs (CEA) of the International League Against Epilepsy (ILAE).
The 13th European Congress on Epileptology will take place in Vienna, Austria, from 26th August 2018
CALL FOR SESSION PROPOSALS
Announcing a call for proposals for sessions at the 13th ECE
Deadline for submission: 31 January 2017
The International Scientific and Organising Committee (ISOC) is pleased to provide you with the opportunity to submit a proposal for sessions to form part of the scientific programme.
The aim of the ISOC is to create a comprehensive programme which will encompass topical and varied themes. Please note that the ISOC will be responsible for the final selection of sessions and that speakers, chairs and talks may be changed or amended whenever it is deemed appropriate.
CLICK HERE >> for further details on how to submit your session proposal. Please refer to the recommendations before submitting a proposal, and submit your proposal using the official form.
Following reviews of the proposals in summer 2017, we will be announcing details of the scientific programme.
Please direct any enquiries to the Congress Secretariat:
vienna@epilepsycongress.org
Rendezvény kezdete: 2018.08.26.
Rendezvény vége: 2018.08.30.
Helyszín: Austria, Vienna,
A rendezvény Web oldala: http://epilepsyvienna2018.org/
- 13th European Congress on Epileptology
További részletes információk, online absztraktbejelentés és regisztráció a rendezvény weboldalán.
Rendezvény kezdete: 2018.08.26.
Rendezvény vége: 2016.11.21.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet, Gyermekgyógyászat
Helyszín: Austria, A-1021 Vienna, Messeplatz 1, Congress Center
A rendezvény Web oldala: http://epilepsyvienna2018.org/
- 12th World Congress on Controversies in Neurology (CONy) (Warsaw, Poland on March 22-25, 2018.)
2018 tavaszán is megrendezésre kerül a CoNy Warsaw.
Abstract bejelentés és előzetes program itt: http://www.comtecmed.com/cony/2018/default.aspx >>
Rendezvény kezdete: 2018.03.22.
Rendezvény vége: 2018.03.25.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Poland, Warsaw,
A rendezvény Web oldala: http://www.comtecmed.com/cony/2018/default.aspx
- 32nd International Congress on Epilepsy
Rendezvény kezdete: 2017.09.02.
Rendezvény vége: 2017.09.06.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet, Gyermekgyógyászat
Helyszín: Spain, Barcelona,
A rendezvény Web oldala: http://epilepsybarcelona2017.org/
- European Paediatric Neurology Society Congress 2017
We are delighted to present the preliminary programme for the upcoming European Paediatric Neurology Society (EPNS) Congress in Lyon, France on 20-24 June 2017.
Preliminary program >>
Professor Alexis Arzimanoglou and Professor Vincent Des Portes, together with the local organising team, kindly invite you to attend and participate in the 12th EPNS Congress in Lyon, France which is taking place 20-24 June 2017. Today we are delighted to announce that REGISTRATION IS NOW OPEN!
Furthermore, it is with pleasure that we can announce the 2nd EPNS Satellite Symposium on Advances in Neuromodulation in children: Neuronal Networks, Neurophysiology and Neuroplasticity is being held 19-20 June 2017 in Lyon – directly before the EPNS Congress. The 1st Symposium which took place in Vienna 2 years ago was a great success, and once again we are honoured to welcome a broad faculty of international experts who will bring you up-to-date with the practice and future developments in the rapidly developing field of neuromodulation. The program for the symposium is in the process of being finalised, and once it is available an announcement will be sent by email to all EPNS members. You can register for the symposium via the EPNS congress registration link – see below. Don’t worry however if you want to see the program before registering for the symposium, you can register for the Congress today, and no administration fee will be applied if you decide to add the symposium to your registration at a later date.
You will find lots of information about the 12th EPNS Congress 2017 on our website
http://www.epns2017.com >>
Rendezvény kezdete: 2017.06.20.
Rendezvény vége: 2017.06.24.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: France, Lyon,
A rendezvény Web oldala: http://www.epns2017.com
- 3rd African Epilepsy Congress
Rendezvény kezdete: 2017.05.12.
Rendezvény vége: 2017.05.14.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Senegal, Dakar,
A rendezvény Web oldala: http://cts.vresp.com/c/?ILAE/2c5afe964f/0bb24ea370/1395df2471
- EPNS 2. Master Class továbbképzését fiatal gyermekneurológusoknak szeptemberben rendezik Cambridge-ben
Following the enormous success of our inaugural 2015 Master Class we are delighted to facilitate the 2nd EPNS Cambridge Master Class as follows:
Date: 14 - 16 September 2017
Location: Corpus Christi College, University of Cambridge, United Kingdom
Topic: Functional Disorders – Child Neurology meets Literature
Course Characteristics:
• Mentor-Young Neurologist Couple
• An in-depth-view of a major challenge in Paediatric Neurology practice – Functional Neurological Symptoms.
Target Group: Mentor and Young Neurologist couples. The Mentor should be an established and experienced paediatric neurologist. The young neurologist should be a paediatric neurologist of the future (see ‘young neurologist eligibility criteria’ on the website).
Preliminary Programme >>
Number of Participants: total maximum: 42 participants = 21 mentor/young neurologist couples
Cost per participant: 550 Euros
For more details and the booking form visit http://www.epns.jmre.es/2nd-epns-master-class-2017/ >>
Időpont: 2017.05.04.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet, Gyermekgyógyászat
Helyszín: UK, Cambridge,
A rendezvény Web oldala: http://www.epns.jmre.es/2nd-epns-master-class-2017/
- 4th East Mediterranean Epilepsy Congress
Call for proposals: Deadline for submission: 30 June 2016
Rendezvény kezdete: 2017.02.16.
Rendezvény vége: 2017.02.18.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Egypt, Luxor,
A rendezvény Web oldala: http://cts.vresp.com/c/?ILAE/2c5afe964f/0bb24ea370/7b3b225cfc
- AES 70th Annual Meeting and 6th Biennial Regional American Congress
Rendezvény kezdete: 2016.12.02.
Rendezvény vége: 2016.12.06.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: USA, Houston,
A rendezvény Web oldala: http://cts.vresp.com/c/?ILAE/2c5afe964f/0bb24ea370/67ac6e4c72
- EPNS Research Meeting
Rendezvény kezdete: 2016.10.28.
Rendezvény vége: 2016.10.29.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Germany, Essen,
A rendezvény Web oldala: http://www.epns.jmre.es/
- 5th EPNS Research Meeting
EPNS Research Meeting, Essen, Germany: 28-29 October 2016
The meeting is limited to 180 participants, divided into 9 workshops. Places will be allocated on a first come, first served basis.
There will be a plenary session focusing on two diverse topics:
· the role of imaging in the field of paediatric neurology
· career aspects of young colleagues.
There will be 9 different working groups:
Each delegate can register for two working groups.
1. Neonatal Neurology, Neurodegeneration and Neuroprotection
2. Neurometabolics
3. Ataxia
4. Developmental Neurology
5. Neuromuscular disorders
6. Autoimmune inflammatory diseases
7. Epilepsy
8. Paediatric Stroke
9. Movement disorders
Over the next few weeks, the Working Group Chairs will be providing more information about each working group, together with more detailed programmes.
Please visit http://www.epns.jmre.es/research-meeting-2016/ to access more information about the:
• On-line registration form
• Programme
• EPNS Research Prizes: 2 EPNS Research Prizes (2,500 euro each)
• Bursaries: 10 bursaries of 500 euro each will be offered to young investigators-closing date for applications is 15 July 2016
• Venue and how to get there
• Presentations and/or abstracts.
All paediatric neurology colleagues are invited to join the research meeting and to bring up ideas for other working groups! Please encourage junior scientists to participate in the workshops and PhD students will get the chance to present their work.
Rendezvény kezdete: 2016.10.28.
Rendezvény vége: 2016.10.29.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Germany, Essen,
A rendezvény Web oldala: http://www.epns.jmre.es/research-meeting-2016/
- Canadian League Against Epilepsy Biennial Scientific Meeting
Rendezvény kezdete: 2016.10.14.
Rendezvény vége: 2016.10.16.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Canada, Quebec City,
A rendezvény Web oldala: http://cts.vresp.com/c/?ILAE/2c5afe964f/0bb24ea370/1d7923305c
- Joint British and Irish Chapters Annual Scientific Meeting
Rendezvény kezdete: 2016.10.05.
Rendezvény vége: 2016.10.07.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Ireland, Dublin, Clontarf Hotel
A rendezvény Web oldala: http://cts.vresp.com/c/?ILAE/2c5afe964f/0bb24ea370/431d64cc4b
- EPNS 2nd Caucasian Training Course
Date: 30 September-1 October 2016
Venue: Georgia, Tbilisi, Best Western Tbilisi at the Art Hotel
Subject:
Day 1 Neuroimmunology and Infection
Day 2 Common neurological problems: an update with management plans
Official Language of the Course: English (there will be no translation)
Rendezvény kezdete: 2016.09.30.
Rendezvény vége: 2016.10.01.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Georgia,
A rendezvény Web oldala: http://www.epns.jmre.es/epns-training-course-2016-georgia/
- 9th Latin American Congress on Epilepsy Cancun, Mexico
Rendezvény kezdete: 2016.09.20.
Rendezvény vége: 2016.09.23.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Mexico, Cancun,
A rendezvény Web oldala: http://cts.vresp.com/c/?ILAE/2c5afe964f/0bb24ea370/9c8aa11626
- 13th EPNS Congress
Rendezvény kezdete: 2016.09.18.
Rendezvény vége: 2016.09.21.
Helyszín: Greece, Athens,
A rendezvény Web oldala: http://www.epns.jmre.es/
- 14th European Congress on Epilepsy and Society Prague, Czech Republic
Rendezvény kezdete: 2016.09.15.
Rendezvény vége: 2016.09.16.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Czech Republik, Prague,
A rendezvény Web oldala: http://cts.vresp.com/c/?ILAE/2c5afe964f/0bb24ea370/458445b374
- 12th European Congress on Epileptology
Rendezvény kezdete: 2016.09.11.
Rendezvény vége: 2016.09.15.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Czech Republic, Prague,
A rendezvény Web oldala: http://www.epilepsyprague2016.org
- 36th Nordic Neuropediatric Congress
Rendezvény kezdete: 2016.08.25.
Rendezvény vége: 2016.08.27.
Helyszín: Finland, Helsinki,
A rendezvény Web oldala: http://www.nnps2016.org/
- ICNC2016
15 February 2016: deadline for early bird registration fee
Rendezvény kezdete: 2016.05.01.
Rendezvény vége: 2016.05.05.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: The Netherlands, Amsterdam,
A rendezvény Web oldala: http://www.icnc2016.org
- 4th International Child Neurology Congress (ICNC 2016)
Extended deadline for abstract submission: 15 December 2015
Deadline for early bird registration: 15 February 2015
It is with great pleasure that we invite you to attend the 14th International Child Neurology Congress from May 1st – 5th, 2016 in Amsterdam, the Netherlands.
The theme of ICNC 2016 will be:
“Bridging Worlds; Child Neurology from a Global Perspective”.
The congress will reach and unite professionals in pediatric neurology from all over the world by offering a program that is of global relevance and has a significant educational impact, and by facilitating participation of delegates from all countries.
With our innovative program format, we will offer:
•complimentary breakfast teaching sessions
•afternoon meet-the-expert interactive tutorial sessions
•free evening masterclasses
•four morning parallel sessions, that will each include 3 lectures given by experts in the field, covering current state-of-the-art, controversies or consensus, and expected developments
•each day, one of these parallel sessions will be specifically devoted to differences in diagnostics and treatment of pediatric neurological disorders across the world
•four afternoon platform sessions that start with an introductory lecture given by an experienced chair
•lunch symposia on specific child neurology topics, selected from submitted session proposals
•25 travel bursaries, as well as significantly reduced registration fees, for participants from low-resource countries.
The 2016 ICNC meeting will be held at the Amsterdam RAI Convention Center, a modern venue that is within ten minutes reach of Schiphol Amsterdam Airport, providing direct connections with most continents and many countries (100 non-stop intercontinental and 300 direct European destinations). The venue is close to the heart of historical Amsterdam. Thousands of hotel rooms in all possible price categories, ranging from luxury hotel chains to low-budget accommodation, are available within walking distance from the conference venue.
Rendezvény kezdete: 2016.05.01.
Rendezvény vége: 2016.05.05.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: The Netherlands, Amsterdam,
A rendezvény Web oldala: http://icnc2016.org.
- Az ICNA amsterdami: kongresszusát megelőző napon szimpoziont rendeznek a neurometaboliás betegségekről (Amsterdam, 2016.04.30.)
Neurometabolic Disease: a practical approach
This year paediatric neurologists from all over the world gather in Amsterdam for ICNC 2016. Amsterdam has a long tradition in research on neurometabolic disorders. Paediatric neurologists with an interest in metabolic disease should also consider the symposium “Organelles and Neurometabolic Disease: a practical approach”, Saturday 30th April, prior to the start of ICNC 2016.
Program is available here >>
and registration is available through this link: https://amc.congrezzo.nl/satellite/registration >>
Contact: neurometab2016@amc.uva.nl
Időpont: 2016.04.30.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Netherlands, Amsterdam,
- Neurológiai Szeminárium Salzburgban (2016. 02.28-03.05.)
A Weill-Cornell/New York Presbiteriánus Kórház és a salzburgi egyetem szervezésében Salzburgban egy hetes neurológiai szemináriumára lehet jelentkezni (sikeres jelentkezés és elbírálás esetln a képzés, a szállás, az étkezés ingyenes), fiatal, elsősorban 35 év alatti kollégák jelentkezését várnánk.
A jelentkezési határidő: 2015. október 15.
A szemináriumról >>
A programról magyarul >>
Rendezvény kezdete: 2016.02.28.
Rendezvény vége: 2016.03.05.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Ausztria, Salzburg,
- 42nd BPNA Annual Conference
Rendezvény kezdete: 2016.01.27.
Rendezvény vége: 2016.01.29.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: United Kingdom, Sheffield,
A rendezvény Web oldala: http://www.bpna.org.uk/conference/2016/
- Pediatric Neurology meets Immunology meets Philosophy
Pediatric Neurology meets Immunology meets Philosophy
Faculty: Coriene Catsman-Berrevoets, Florian Heinen, Rob Forsyth, Peter Baxter, Finbar O'Callaghan
17 - 19 September 2015 (Thursday afternoon, Friday, Saturday morning)
Accommodation: Max. 26 en-suite single rooms at the Corpus Christi College, Cambridge, UK and 20 en-suite single rooms at St Catherine's College, Cambridge UK (just across the street)
Number of Participants: Total Maximum: 40 participants = 20 mentor/Young Neurologist couples (room sizes at Corpus Christi does not allow more)
Course Characteristics:
(1) Mentor-Young Neurologist Couple (preferred, but not
obligatory).
(2) A stimulating view beyond one's own nose, discussions beyond
the textbooks.
(3) An in-depth-view to an actual topic in Paediatric Neurology -
Immunology (2015).
Program: http://www.epns.info/index.php?c=4&ss=109>and select to open the program, which we think you will agree presents a new and refreshingly different concept.
Invited Speakers: We are honoured that our eminent invited speakers have agreed to join us.
Target Group: Mentor and Young Neurologist couples. The Mentor should be an established and experienced paediatric neurologist. The young neurologist should be a paediatric neurologist of the future (see 'young neurologist eligibility criteria' next in this email) It would be preferred for the mentor and Young Neurologist to register at the same time and complete a joint booking form.
Young Neurologist Eligibility Criteria:
- Paediatric Neurologist (PN) has shown particular ability over
the years
- PN under 45 years of age and before reaching a final position
(head of department or equivalent)
- Clinical appointment for at least 60-80%
- Involved and active in research
- Involved in teaching PN and ask about their teaching
experience
The cost of the Master Class is 280 Euros per person. The cost per person
includes:
. 2 night's accommodation with breakfast at either Corpus
Christi College or St Catharine's College in a single room with en-suite facilities.
. Access to the full Master Class programme.
. Lunch for 2 days.
. Coffee and tea during all breaks.
. Dinner in the New Combination Room at Corpus Christi College
followed by a fireplace discussion in the Old Combination Room
. Dinner at the Eagle pub
Rendezvény kezdete: 2015.09.17.
Rendezvény vége: 2015.09.19.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: United Kingdom, Cambridge, Corpus Christi College
A rendezvény Web oldala: http://www.epns.info/index.php?c=4&ss=109
- 11. EPNS Kongresszus (Bécs, 2015.05.27-30.) és 'Advances in Neuromodulation in Children' EPNS Symposium (Bécs, 2015.05.25-26.)
A European Paediatric Neurology Society 2015. május 27-30. között Bécsben rendezi 11. Kongresszusát.
Absztraktbejelentési határidő: 2015.01.31-ig meghosszabbítva.
További részletes információk, online absztraktbejelentés és jelentkezés a rendezvény weboldalán: http://www.epns2015.org >>
A Kongresszust megelőző napokban, 2015.05.25-26-án kerül sor az EPNS nemzetközi szimpóziumára "Advances in Neuromodulation in Children" cimmel.
A szimpózium programja megtekinthető ide kattintva: http://www.epns2015.org/programme/satellite-symposium/overview.html >>
Rendezvény kezdete: 2015.05.25.
Rendezvény vége: 2015.05.30.
Helyszín: Austria, Vienna,
A rendezvény Web oldala: http://www.epns2015.org/
- International symposium on paediatric movement disorders
Rendezvény kezdete: 2015.02.19.
Rendezvény vége: 2015.02.20.
Helyszín: Spain, Barcelona,
A rendezvény Web oldala: http://www.childmovdisorders2015.com/
- The Gerry Schwartz and Heather Reisman 4th International Conference on Pediatric Chronic Diseases, Disability and Human Development (Israel, Jerusalem, 2015.01.20-23.)
On behalf of the Organizing Committee, it is our pleasure to invite you to participate in The Gerry Schwartz and Heather Reisman 4th International Conference on Pediatric Chronic Diseases, Disability and Human Development, which will take place 20-23 January, 2015, in Jerusalem, Israel.
The high rates of children with chronic diseases and disabilities impose a major challenge on the health, welfare and educational systems to help these children to integrate with their peers and later on be a productive part of our society, therefore, this year we directed our focus towards breaking the barriers and building bridges between the children, the families and the community.
Leading health and welfare care professionals from Israel and around the world will lecture and conduct symposia on a wide range of topics related to pediatric and adolescent chronic diseases, disabilities and human development.
Specific topics to be addressed include: the management of children and adolescents with chronic diseases, pain management, intellectual disability, autism, eating disorders, mental illness, impact of chronic disease and disability on human development, and more.
We would grateful if you would kindly consider supporting ICCD2015 by assisting to promote the conference. Participating as a Supporting Organization is a non-financial commitment to publicize the 4th International Conference on Pediatric Chronic Diseases, Disability and Human Development to your members i.e. through newsletters, website postings, and mailing lists.
As a Supporting Organization we would like to ask you to:
- Publicize our Conference on your website and/or on your event calendar with a direct link the Conference website
- Send a newsletter on our behalf to your members, informing them about our Conference.
In exchange for your support, we will be happy to:
- List you as a Supporting Organization and include your logo on the conference website and final program
- List your upcoming events on the Conference website
- Distribute your organization’s marketing materials at the conference
For further information please visit our website: http://www.pedchron.com/
Rendezvény kezdete: 2015.01.20.
Rendezvény vége: 2015.01.23.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Israel, Jerusalem,
A rendezvény Web oldala: http://www.pedchron.com/
- 4th International Conference on Neurology and Epidemiology
Rendezvény kezdete: 2014.11.06.
Rendezvény vége: 2014.11.08.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Malaysia, Kuala Lumpur,
A rendezvény Web oldala: http://www.icne2014.com/en/
- The European Academy of Paediatric Societies (EAPS)
Rendezvény kezdete: 2014.10.17.
Rendezvény vége: 2014.10.21.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Spain, Barcelona,
A rendezvény Web oldala: http://www.kenes.com/eaps
- EPNS teaching course 2014
Rendezvény kezdete: 2014.10.09.
Rendezvény vége: 2014.10.10.
Helyszín: Grúzia,
A rendezvény Web oldala: http://www.neurologyassociation.ge/
- European Academy of Paediatrics Educational Congress & MasterCourse (EAP 2015)
Rendezvény kezdete: 2014.09.17.
Rendezvény vége: 2014.09.20.
Helyszín: Norway, Oslo,
A rendezvény Web oldala: http://eapcongress.com/
- EPNS Research Meeting
The EPNS research meeting will be taking place on 12 and 13 September 2014 in Bucharest, Romania and you are very welcome to join us! Please note DEADLINE FOR EARLY REGISTRATION is 1 August 2014.
Main topics for talks:
Topic 1 Dystonia
Topic 2 European grants and networking
Research groups:
1. ADHD
2. Ataxia
3. Autoimmune-inflammatory diseases
4. Developmental Neurology
5. Epilepsy
6. Neonatal Neurology; Neurodegeneration and Neuroprotection
7. Neurometabolic session (markers, networking, diagnosis)
8. Neuromuscular diseases
9. Movement diseases
Rendezvény kezdete: 2014.09.12.
Rendezvény vége: 2014.09.13.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Romania, Bucharest,
A rendezvény Web oldala: http://www.epns.info/documents/announcement 2014 EPNS Research Meeting Bucharest - final final.docx
- The World Congress on NeuroTherapeutics: Dilemmas, Debates & Discussions (DDDN)
Basel, Switzerland, September, 4-7, 2014
Rendezvény kezdete: 2014.09.04.
Rendezvény vége: 2014.09.07.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Switzerland, Basel,
A rendezvény Web oldala: http://www.congressmed.com/neurology
- 42nd Congres de la Societe Europeeanne de Neurologie Pediatrique (SENP) in conjunction with the 20th Mediterranean Meeting of Child Neurology
Rendezvény kezdete: 2014.09.03.
Rendezvény vége: 2014.09.06.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: France, Montpellier,
A rendezvény Web oldala: http://www.senp-neuropediatrie.eu
- 26th Annual Meeting of the European Academy of Childhood Disability
Rendezvény kezdete: 2014.07.03.
Rendezvény vége: 2014.07.05.
Helyszín: Austria, Vienna,
A rendezvény Web oldala: http://www.eacd2014.org
- 11th European Congress on Epileptology
The 11th European Congress on Epileptology will take place in Stockholm, Sweden, from 29th June - 3rd July 2014.
The European Congress on Epileptology (ECE) is now a landmark in the epilepsy community agenda and the Stockholm 2014 congress will build on the success of the 10th ECE in London. The programme will cover cutting-edge research in the field of epilepsy through presentations from the leaders in the field, including lectures by world-renowned scientists on topics at the interfaces of epilepsy.
The 11th ECE is pleased to introduce a special discount on registration fees, where every Regular registration purchased is entitled to bring one additional Junior registration (under 40 years) at half price.
Members of ILAE Chapters and IBE Members Association can also avail of a discount.
We look forward to welcoming you to Stockholm.
Rendezvény kezdete: 2014.06.29.
Rendezvény vége: 2014.07.03.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Sweden, Stockholm,
A rendezvény Web oldala: http://www.epilepsystockholm2014.org/
- International Neonatology Association Conference
Rendezvény kezdete: 2014.04.03.
Rendezvény vége: 2014.04.05.
Helyszín: Spanyolország, Valencia,
A rendezvény Web oldala: http://www.worldneurology.com
- Ernst Niedermeyer szimpózium (Bécs, 2013.11.23.)
A UCB Magyarország Kft. Jóvoltából Magyar Epilepszia Liga tagok részére lehetőség nyílik 1 napos továbbképző tanfolyamon való részvétel 10fő személyére a UCB Ausztria és az Osztrák Epilepszia Társaság által szervezett Ernst Niedermeyer Szimpóziumon Bécsben. A meghívás tartalmazza az előző éjszakai szállást (november 22.) és a szimpóziumon való részvételt.
Kérjük, hogy jelentkezését legkésőbb október 9-ig küldjék el részemre.
Az előadás német nyelven lesz. Ezért olyan tagtársunk NE jelentkezzen, aki úgy gondolja, hogy nem fogja tudni megérteni az előadásokat (min. középszintű német nyelvvizsga vagy legalább 1 év tartózkodás német nyelvterületen).
A jelentkezés feltételeit ill. elbírálási szempontjait alább részletezzük.
A kért adatlapot és a szimpózium programját mellékeljük.
Tisztelettel:
Janszky József
Magyar Epilapszia Liga elnöke
jozsef.janszky@gmail.com
Abszolút feltétel:
1. Jó német nyelvtudás
2. MEL tagság
3. Orvosi végzettség
Előnyt jelent, ha a kollega (bírálati szempontok):
4. Epilepszia-specialista vagy EJO minősítéssel rendelkezik
5. Legalább 3 éve foglalkozik epileptológiával (beleértve az orvosi tevékenység előtti időszakot is TDK vagy PhD munka formájában)
6. Rendszeresen jelen van a győri továbbképző konferenciákon és a MEL kongresszusokon.
7. 40 év alatti életkor
8. Nem-egyetemi városban működő, megyei kórházhoz kapcsolódik orvosi működése
9. 2012. október 1 óta NEM volt KÜLFÖLDI neurológia/pszichiátria/gyerekgyógyászat- továbbképzésen (ezzel szemben külföldi kongresszuson történő előadás ill. poszter természetesen előny)
A meghívó letölthető ide kattintva>>
A jelentkezési lap letölthető ide kattintva >>
Időpont: 2013.11.23.
Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat, Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Ausztria, Bécs,
- Conference of Neurology and Epidemiology
Rendezvény kezdete: 2013.11.21.
Rendezvény vége: 2013.11.23.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Egyesült Arab Emirátusok, Abu Dhabi,
A rendezvény Web oldala: http://www.icne 2013.com
- EPNS Congress
Rendezvény kezdete: 2013.09.25.
Rendezvény vége: 2013.09.28.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Belgium, Brussels,
A rendezvény Web oldala: http://www.epns.info/ or http://www.epns2013.be
- EAP2013 - The European Academy of Paediatrics Congress and MasterCourse
Deadline date for the submission of abstracts: 15th May, 2013
Congress Topics
Adolescent Medicine
Allergy & Immunology
Critical / Emergency Care
Endocrine & Diabetes
Gastroenterology & Nutrition
Genetic & Metabolic
Hematology - Oncology
Infectious Diseases Neonatology
Nephrology
Neurology
Paediatric Tropical Medicine
Primary Care
Obesity
Respiratory
Rheumatology
MasterCourse Topics
Gastroenterology
Nutrition
Rendezvény kezdete: 2013.09.19.
Rendezvény vége: 2013.09.22.
Helyszín: France, Lyon,
A rendezvény Web oldala: http://www.paragon-conventions.net/eap/
- 2nd International Neural Regeneration Symposium (China, 2013 September)
After a very successful meeting in September 2012, We are delighted to invite you to the 3rd International Neural Regeneration Symposium(INRS2013), which will once again be held in Shenyang, China, September, 2013.
The International Neural Regeneration Symposium is soliciting proposals from its members for scientific sessions for the 2013 Annual Symposium.
As with the 2nd International Neural Regeneration Symposium, we will address the following Mini-symposiums, it would be really appreciated if you can give your preferences to the themes:
Themes
• Brain Injury and Neural Regeneration
• Spinal Cord Injury and Neural Regeneration
• Peripheral Nerve Injury and Neural Regeneration
• Stem Cells and Neural Regeneration
• Pharmacology, Traditional Chinese Medicine and Neural Regeneration
• Biomaterials and Neural Regeneration
• How to Write for and Get Published in Journal
• International Young Scholars and Students Forums
Rendezvény kezdete: 2013.09.01.
Rendezvény vége: 2013.09.30.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: China, Shenyang,
- 11th International Course on Epilepsy: brain exploration and epilepsy surgery
Rendezvény kezdete: 2013.07.14.
Rendezvény vége: 2013.07.26.
Helyszín: Italy, San Servolo,
A rendezvény Web oldala: http://www.epilepsycongress.org/docs/announcement-2013-Brain exploration and epilepsy surgery.pdf
- 30. International Epilepsy Congress
A 30. International Epilepsy Congress 2013. június 23-27. között kerül megrendezésre Montrealban.
Az absztraktbejelentés határideje: 2013.január 18.
Absztraktbejelentés ide kattintva >>
További részletek a rendezvény weboldalán >>
Rendezvény kezdete: 2013.06.23.
Rendezvény vége: 2013.06.27.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Canada, Montreal,
A rendezvény Web oldala: http://www.epilepsymontreal2013.org/
- XI. World Congress of Perinatal Medicine
Rendezvény kezdete: 2013.06.19.
Rendezvény vége: 2013.06.22.
Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat, Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Russia, Moscow,
A rendezvény Web oldala: http://www.epns.info/
- EPNS training courses in Sarajevo during 2013
Course 1
Monday/Tuesday 6/7 May 2013
Paroxysmal episodes: the seizure, involuntary movement and primary headache disorders; the child with illness behaviour (including psychogenic seizures).
Teaching faculty:
Bernhard Schmitt – University Children’s Hospital, Zurich.
Lieven Lagae University Hospital Gasthuisberg, Leuven
Sameer Zuberi, Royal Hospital for Sick Children, Glasgow
Richard Newton, Royal Manchester Children’s Hospital
Course 2
Wednesday/Thursday 8/9 May 2013
The child with developmental impairment: language disorders, autism, epilepsy and developmental impairment; behaviour disorders; ADHD; the child who is losing skills.
Teaching faculty:
Bernhard Schmitt – University Children’s Hospital, Zurich.
Lieven Lagae University Hospital Gasthuisberg, Leuven
Raoul Hennekam, Institute of Human Genetics,. University of Amsterdam
Nicole Wolf, VU Medisch Centrum, Amsterdam
Rendezvény kezdete: 2013.05.06.
Rendezvény vége: 2013.05.09.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet, Gyermekgyógyászat
Szervező: Sue Hargreaves (Mrs)
Munkahely neve: European Paediatric Neurology Society
Címe: 3-5 Lee Lane
Horwich
Bolton
BL6 7BP
UNITED KINGDOM
Tel: Tel: 01204 695958
Fax: Fax: 01204 468539
E-mail: info@epns.info
Helyszín: Bosnia-Hercegovina, Sarajevo,
- The 7th World Congress on Controversies in Neurology (CONy)
ABSTRACT SUBMISSION DEADLINE: FEBRUARY 15, 2013
EARLY REGISTRATION DEADLINE: FEBRUARY 21, 2013
Rendezvény kezdete: 2013.04.11.
Rendezvény vége: 2013.04.14.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Turkey, Istanbul,
A rendezvény Web oldala: http://www.comtecmed.com/cony
- EPNS Research Meeting 2012
Beuggen – Rheinfelden Germany, near Basel
Main topics for talks:
Epilepsy
Ataxia
Research groups:
ADHD
Ataxia
Autoimmune-inflammatory diseases
Developmental Neurology
Epilepsy
Neonatal Neurology, Neurodegeneration and Neuroprotection
Neurometabolic diseases
Neuromuscular diseases
Rendezvény kezdete: 2012.12.14.
Rendezvény vége: 2012.12.15.
Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat, Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Germany,
A rendezvény Web oldala: http://www.epns.info/ www.neuropaediatrie.com
- Neurometabolic disorders related to B vitamins
Rendezvény kezdete: 2012.11.15.
Rendezvény vége: 2012.11.16.
Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat, Neurológia, idegsebészet
Helyszín: United Kingdom, Manchester,
A rendezvény Web oldala: http://www.epns.info/
- ILAE VIREPA Distance Education Course
The application deadline for the ILAE VIREPA distance education courses listed below is September 15, 2012.
• EEG in the diagnosis & management of epilepsy - Pediatric
• EEG Score
• Genetics, Part 1 – Basic Science
• Clinical Pharmacology & Pharmacotherapy - Introductory Course
• Neuroimaging - Part 1
• Psychiatric Aspects - Part 1
All courses are Internet-based, with downloadable learning material and communication among all participants, guided by the experts. For questions, contact Priscilla Shisler (pshisler@ilae.org >>). For more details or to apply now, go to http://www.ilae.org/Visitors/Centre/VIREPA.cfm >>
Rendezvény kezdete: 2012.09.13.
Rendezvény vége: 2012.09.30.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín:
A rendezvény Web oldala: http://www.ilae.org/Visitors/Centre/VIREPA.cfm
- 16th Congress of the European Federation of Neurological Societies - EFNS 2012- Stockholm, Sweden
Abstract submission for EFNS 2012 is open.
For more information about abstract submission click here: http://www2.kenes.com/efns/sci/Pages/CallforAbstracts.aspx
The deadline for abstract submission is March 15, 2012
Rendezvény kezdete: 2012.09.08.
Rendezvény vége: 2012.09.11.
Helyszín: Sweden, Stockholm,
A rendezvény Web oldala: http://www2.kenes.com/efns/info/Pages/WelcomeMessage.aspx
- ENS meeting 2012
The ENS meeting 2012 will take place in Prague, Czech Republic, 9 – 12 June 2012
Abstract Submission Deadline:
26 January 2012
Early Registration Deadline:
22 March 2012
For more details please visit the website:
http://www.congrex.ch/ens2012
Rendezvény kezdete: 2012.06.09.
Rendezvény vége: 2012.06.12.
Helyszín: Czech Republic, Prague,
A rendezvény Web oldala: http://www.congrex.ch/ens2012
- International Review of Bipolar Disorders, Nice 2012
The European Bipolar Forum cordially invite you to The 12th International Review of Bipolar Disorders (IRBD). IRBD, the world's largest bipolar disorders conference will take place between the 21st and 23rd May 2012 in Nice in the south of France.
Rendezvény kezdete: 2012.05.21.
Rendezvény vége: 2012.05.23.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: France, Nice, Nice Acropolis Conference Center
A rendezvény Web oldala: http://www.irbd.org/?dm_i=527,HZ43,DBAI5,1GM2H,1
- EPNS Training Course
Helyszín: Sarajevo, Bosnia
Időpontok:
2012. május 7-8. Acute neurology and neuro-oncology with Oncology – A Problem –based approach
Faculty – Richard Newton, Sergiusz Józwiak, David Walker, Colin Kennedy, Memet Ozek
Május 9-10. Immune-mediated and infective central nervous system disease
Teaching Faculty: Marc Tardieu, Coriene Catsman, Ming Lim, Rachel Kneen
További részletek ide kattintva >>
Regisztráció ide kattintva: http://www.cnsbh.ba>>
Rendezvény kezdete: 2012.05.07.
Rendezvény vége: 2012.05.10.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Bosnia, Sarajevo,
A rendezvény Web oldala: http://www.cnsbh.ba/
- European Project on Development of Epilepsy Surgery program
A basic interactive course on surgically remediable epilepsies, presurgical
evaluation, scalp and intracranial EEG, neuropsychology, imaging and psychiatric issues of surgical patients before and after surgery. Keynote speakers and case presentations by tutors and students. Video presentations of ongoing surgical interventions.
Deadline for applications: November 1st 2011
Please send all the applications to:
Prof. Dr. Çiđdem Özkara
Cerrahpasa Medical School, Department of Neurology,
Istanbul, Turkey, tel-fax: 90 212 6330176
e-mail: cigdemoz@istanbul.edu.tr
copying to: Mgr. Ivana Tarabová tarabova@ta-service.cz
Rendezvény kezdete: 2012.01.26.
Rendezvény vége: 2012.01.28.
Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Czech Republic, Brno,
- Prague Symposium of Child Neurology and Developmental Epileptology
Tisztelt kollégák,
Komárek Vladimír professzor nevében szeretném meghívni Önöket erre a prágai szimpóziumra: Prague Symposium of Child Neurology and Developmental Epileptology. Gyermekneurológiai klinikánk fennállásának 40. évét ünnepli az idén éppen ezzel a kongresszussal. A szimpózium az ICNA-val együttműködve készül, aktív és passzív jelentkezőket is szeretettel várunk.
Időpont: 2011. november 3-5.
További információt ezen a web-oldalon találnak:
http://www.praguesymposium.cz/
Tisztelettel:
Dr. Štěrbová Katalin
Department of Child Neurology
University Hospital Motol
Prague
Rendezvény kezdete: 2011.11.03.
Rendezvény vége: 2011.11.05.
Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat, Neurológia, idegsebészet
Helyszín: Csehország, Prága,
A rendezvény Web oldala: http://www.praguesymposium.cz/
- 22nd ESPNIC Medical & Nursing Annual Congress
Hannoverben szervezik a gyermek és újszülött intenzív ellátás (ESPNIC) kongresszusát.
Rendezvény kezdete: 2011.11.02.
Rendezvény vége: 2011.11.05.
Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat
Helyszín: Germany, Hannover,
A rendezvény Web oldala: http://www.kenes.com/espnic
- 15th International Congress of Child Neurologist of Mediterranean
Rendezvény kezdete: 2011.09.21.
Rendezvény vége: 2011.09.24.
E-mail: mvelickovicp@guestarnes.si
Helyszín: Portorose,
- 17th International congress of child neurologists of Mediterranean
Web: http://www.cnm2011.eu/child-neurologists-of-mediterranean/
Rendezvény kezdete: 2011.09.14.
Rendezvény vége: 2011.09.17.
Helyszín: Slovenia, Piran,
A rendezvény Web oldala: http://www.cnm2011.eu/child-neurologists-of-mediterranean/
- 20-th World Congress of IACAPAP - International Association of Child and Adolescent Psychiatry and allied Professions
Rendezvény kezdete: 2011.07.21.
Rendezvény vége: 2011.07.25.
Helyszín: France, Paris, Pale des Congres
A rendezvény Web oldala: http://www.resotel.eu/site/
- EPNS Courses in Romania
Neuromuscular disorders
27-28 June 2011
Perinatal Neurology
29-30 June 2011
GENERAL INFORMATION
The training courses will be held in the Cheile Gradistei complex, a mountain resort situated in Moeciu, 7km from Bran Castle (Dracula’s Castle), 30km from Brasov city and around 170km (3 hours driving) from Otopeni International Airport (Bucharest).
For further details please see http://www.cheilegradistei.ro
COSTS (euros)
One course
EPNS member 500
Non-member 600
Both courses
EPNS member 500
Non-member 600
Includes registration fee, accommodation (one place in double room), all meals.
BURSARIES
20 bursaries of 500 euros are available to trainees from the Worldbank classification income class 1 & 2 countries
(see www.epns.info) who are members of the EPNS.
Good English is a must!
ACCOMMODATION
We will book accommodation for you at the Cheile Gradistei complex. Single accommodation implies supplementary costs (20euro/night extra = 60 euro for 1 course and 100 euro for both courses).
BOOKING. Deadline registration – 25 May 2011!
More information: http://www.epns.info or flore.epns@yahoo.com
Rendezvény kezdete: 2011.06.27.
Rendezvény vége: 2011.06.30.
Helyszín: Romania, Moeciu, Cheile Gradistei complex
- 5th Baltic Sea Summer School on Epilepsy
More information and online application: http://www.wolfstiftung.org or email petra.novotny@wolfstiftung.org
Rendezvény kezdete: 2011.06.19.
Rendezvény vége: 2011.06.24.
Helyszín: Poland, Sopot,
A rendezvény Web oldala: http://www.wolfstiftung.org
- 14-th International Congress of ESCAP - European Society for Child and Adolescent Psychiatry
Rendezvény kezdete: 2011.06.11.
Rendezvény vége: 2011.06.15.
Helyszín: Finland, Helsinki, Finlandia Hall
A rendezvény Web oldala: http://www.escap2011.fi
- 9th EPNS Congress
The 9th EPNS Congress will be held in Cavtat, Dubrovnik in Croatia from 11 May to 14 May 2011.
Abstract Submission Deadline: 1 December 2010.
Please visit website http://www.epns2011.com/ for more details.
If you have any questions or comments, please do not hesitate to email info@epns2011.com
Rendezvény kezdete: 2011.05.11.
Rendezvény vége: 2011.05.14.
Helyszín: Croatia, Cavtat, Dubrovnik,
A rendezvény Web oldala: http://www.epns2011.com/
- International Symposium on Neonatal Seizures
Rendezvény kezdete: 2011.04.08.
Rendezvény vége: 2011.04.10.
Helyszín: Japan, Tokyo,
A rendezvény Web oldala: http://www.k-con.co.jp/isns2011.html
- 11th International Congress of the European Society of Magnetic Resonance in Neuropediatrics (ESMRN)
Rendezvény kezdete: 2011.03.24.
Rendezvény vége: 2011.03.26.
Helyszín: Hollandia, Amsterdam,
A rendezvény Web oldala: http://www.esmrn2011.org/
- 7th Annual Update Symposium on Clinical Neurology and Neurophysiology
Rendezvény kezdete: 2011.02.21.
Rendezvény vége: 2011.02.22.
Helyszín: Israel,
A rendezvény Web oldala: http://www.neurophysiology-symposium.com
- 1st Global Congress for Consensus in Pediatrics and Child Health
Rendezvény kezdete: 2011.02.17.
Rendezvény vége: 2011.02.20.
Helyszín: Franciaország, Párizs, Paris Mariott Rive Gauche Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.cipediatrics.org/
- The 16th Biennial Winter Workshop in Psychoses
A clinical and research conference focusing on Schizophrenia, Bipolar Disorders and Other Psychoses.
For more details please visit the website >>
Rendezvény kezdete: 2011.01.30.
Rendezvény vége: 2011.02.02.
Helyszín: Austria, Innsbruck,
A rendezvény Web oldala: http://www.wwpsych.org/?dm_i=527,8YBW,DBAI5,NGCJ,1
- 4th Edition of the European Neurological Conference on Clinical Practices (ENCCP)
Rendezvény kezdete: 2011.01.28.
Rendezvény vége: 2011.01.30.
Helyszín: Portugália, Lisszabon,
A rendezvény Web oldala: http://www.paragon-conventions.net/enccp2011
- European Course of Pediatric Neuroradiology
Web: http://www.aimgroup.eu/2011/ecpnr/
Rendezvény kezdete: 2011.01.20.
Rendezvény vége: 2011.01.25.
Helyszín: France, Marseilles,
A rendezvény Web oldala: http://www.aimgroup.eu/2011/ecpnr/
- Excellence in Paediatrics
Abstract Submission Deadline: September 30, 2010!
Updated information about the Meeting is posted on
http://www.excellence-in-paediatrics.org
Rendezvény kezdete: 2010.12.02.
Rendezvény vége: 2010.12.04.
Helyszín: UK, London,
A rendezvény Web oldala: http://www.excellence-in-paediatrics.org
- 8th International Congress on CP
Rendezvény kezdete: 2010.10.13.
Rendezvény vége: 2010.10.16.
Helyszín: Slovenia, Ljubjana,
A rendezvény Web oldala: http://www.cpljubjana2010.eu/cerebral-palsy-congress
- Second European Conference on Rett Syndrome
Rendezvény kezdete: 2010.10.07.
Rendezvény vége: 2010.10.10.
Helyszín: Scotland, Edinburgh,
A rendezvény Web oldala: http://www.rettsyndrome2010.eu
- The Second European Conference on Rett Syndrome
The Conference President, Professor Adrian Bird, and the Scientific Programme Committee wish to invite all those interested in Rett syndrome – researchers, therapists, families, medical practitioners and other health professionals – to come to the beautiful city of Edinburgh in October and participate in the conference.
In addition to invited lectures, we also wish to invite abstracts from those keen to present their findings either on a poster or in a short talk. ‘Genetics and Neuroscience’ presentations begin on the Thursday afternoon and ‘Clinical Practice and Physiology’ sessions begin on the Friday afternoon. Some of the clinical practice sessions will be especially appropriate for families. Sessions on the Sunday morning will summarise the scientific content of the meeting and address questions of tackling rare diseases as a European and international priority. The organisers are open to suggestions for other types of session too. If you would like to organise a session for any particular group or audience, please contact Professor Angus Clarke on clarkeaj@cardiff.ac.uk
The Preliminary Programme and Instructions for Submitting Abstracts are available on the conference website: http://www.rettsyndrome2010.eu
Closing Date for submission of standard abstracts: July 2nd
(Closing date for late-breaking abstract submission: 3rd September)
Registration will open shortly, with early bird rates available until 30th June and higher rates charged after 15th August.
Rendezvény kezdete: 2010.10.07.
Rendezvény vége: 2010.10.10.
Helyszín: United Kingdom, Edinburgh, Scotland, Conference Centre, Heriot-Watt University
- Progress in Paediatric Neurology Research Conference
The Scientific Committee of the European Society for Paediatric Neurology (EPNS) is launching the 2nd Research Meeting on ongoing research related to Paediatric Neurology.
The meeting, organised by Professors Lieven Lagae and Ingeborg Krägeloh-Mann in Leuven, Belgium, is planned to start on Friday October 1st late in the morning (11.00am) and end on Saturday October 2nd.
The goal of this meeting is to present and discuss clinical and fundamental research work in progress within the field of Paediatric Neurology and related disciplines, i.e. Neonatology, Neurometabolics, Epilepsy, Neurogenetics and Neuroimaging. Consequently, most of the time will be dedicated to presentations by the research groups and expert discussions. Participation of both senior and younger researchers from each group is highly desired.
The programme is structured as follows:
- Parallel sessions for several (currently eight) working groups (3-4 hours)
- 4 plenary lectures, this time organized by the neurometabolic and the autoimmune- inflammatory disease group
- Feedback from the working groups in plenary sessions
The aims of such a conference is to promote scientific collaboration within Europe, increase awareness about ongoing clinical trials, provide a forum for young scientists interested in a specific topic to discuss their projects with experienced researchers in this particular field, discuss and formulate new collaborative projects which can be potentially funded by the European Union, increase the scientific impact of European research work and publications relating to Paediatric Neurology.
To cover coffee breaks and dinner expenses a participation fee (90€ for early registration - before Sept 1st - and 120 € for late registration), will be requested.
Accommodation and travel expenses will be at the charge of the participants. Hotel reservations will be done on an individual basis.
The individual discussion groups created are listed below
To register please open the Registration form >>, complete it and send it by e-mail to Mrs Jo Vencken (jo.vencken@uzleuven.be).
Rendezvény kezdete: 2010.10.01.
Rendezvény vége: 2010.10.02.
Helyszín: Belgium, Leuven,
- 1st International Workshop on Hemispherectomy:WHY WOULD YOU REMOVE HALF A BRAIN
Rendezvény kezdete: 2010.09.30.
Rendezvény vége: 2010.10.01.
Helyszín: Hollandia,
A rendezvény Web oldala: http://www.umcutrecht.nl/subsite/Hemispherectomy-workshop/
- 16th Mediterranean Meeting of Child Neurology
Rendezvény kezdete: 2010.09.23.
Rendezvény vége: 2010.09.26.
Helyszín: Greece, Myconos Island,
A rendezvény Web oldala: http://www.childneurology2010.gr
- International Congress of Child Neurologists of Mediterranean
E-mail: mvelickovicp@guest.arnes.si
Rendezvény kezdete: 2010.09.21.
Rendezvény vége: 2010.09.24.
Helyszín: Szlovénia, Portorose,
- 8th International Congress on Cerebral Palsy
Információ: mvelickovicp@guest.arnes.si
Rendezvény kezdete: 2010.09.15.
Rendezvény vége: 2009.09.18.
Helyszín: Szlovénia, Ljubljana,
- 12th European Conference on Epilepsy and Society
On behalf of the Organizing Committee, we are pleased to invite you to Porto to attend the 12th European Conference on Epilepsy & Society taking place from 25th to the 27th of August 2010.
The conference aims to inform people with epilepsy and their families, as well as those working in the field of epilepsy about new developments in epilepsy treatment, associated cognitive dysfunction related to epilepsies and the psychosocial implications that derive from this common brain disorder and, of course, to provide solutions. The theme of the conference is “Epilepsy… so what?”. Above all, this meeting will facilitate communication and exchange of ideas among people with epilepsy and professionals in the field right across Europe. The programme includes morning plenary sessions and afternoon discussion groups with as large as possible participation by delegates. Special emphasis is being placed on Posters, so we would encourage you to prepare your latest work for submission. We are also planning a special Youth Session and a musical Karaoke event.
Rendezvény kezdete: 2010.08.25.
Rendezvény vége: 2010.08.27.
E-mail: porto@epilepsycongress.org
Helyszín: Portugalia, Porto,
A rendezvény Web oldala: http://www.epilepsyandsociety.org
- The 26th International Pediatric AssociationCongress of Pediatrics 2010 (IPA)
Web: www.ipa-world.org/ipacongress
Rendezvény kezdete: 2010.08.04.
Rendezvény vége: 2010.08.09.
Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat
Címe: ,
Munkahely neve: C/o Kenes International
Címe: Switzerland, Geneva,
E-mail: IPAcongress@ipa-world.org
Helyszín: South Africa, Johannesburg, Maude Street Sandown 2196, Sandton Convention Centre
A rendezvény Web oldala: http://www.ipa-world.org/ipacongress
- Epilepsy summer course, July 2010
APPLICATION DEADLINE MOVED TO APRIL 15
The deadline for application to the next San Servolo summer course (From basic knowledge and clinical trials to rational prescribing in epilepsy), which will take place on 18-29 July 2010, has been postponed to APRIL 15.
Please send your applications if you have had no confirmation on our part.
The application form can be downloaded from http://epilepsycongress.org/docs/application_form-from_basic_knowledge_to_rational_prescribing.doc
The course announcement can be downloaded from http://epilepsycongress.org/docs/Announcement-From_basic_knowledge_clinical_trials_to_rational_prescribing_in_epilepsy.pdf
Rendezvény kezdete: 2010.07.18.
Rendezvény vége: 2010.07.29.
Helyszín: Italy, Venice,Isola di San Servolo, Venice International University
A rendezvény Web oldala: http://www.epilearn.eu
- 9th European Congress on Epileptology
The Scientific Advisory Committee of the 9th European Congress on Epileptology encourages all researchers and practitioners to consider contributing to the programme by submitting abstracts for poster or platform presentation.
The deadline for abstract submission has been extended to Friday, 8th January 2010.
On-line registration, abstract submission and more details at: http://www.epilepsyrhodes2010.org/index.html
Rendezvény kezdete: 2010.06.27.
Rendezvény vége: 2010.07.01.
Helyszín: Greece, Rhodes, Capsis Hotel, Rodos Palace
A rendezvény Web oldala: http://www.epilepsyrhodes2010.org/index.html
- EPNS courses 2010: Epilepsy cognition, Central Motor Function Disorders
The EPNS has been organizing training courses in paediatric neurology since 2003 specifically aiming at trainees but also at qualified paediatric neurologists who want to refresh their knowledge on certain topics. The aim is to cover most main topics in the syllabus over a three year cycle and to promote contact between individuals in the speciality in different parts of Europe.
These training courses will be held in the Cheile Gradistei complex, a mountain resort situated in Moeciu, 7km from Bran Castle (Dracula’s Castle), 30km from Brasov city and around 170km (3 hours driving) from Otopeni International Airport (Bucharest). For further details please see www.cheilegradistei.ro
Dr Dana Craiu and Dr Laura Popescu will be the local hosts.
These series of courses will be held on a stand-alone basis with two separate courses back-to-back in one week.
Deadlines:
for applications: 25 April 2010
for bursaries: 1 March 2010
Course 1: Epilepsy
Co-ordinating expert: Alexis Arzimanoglou (France), Lieven Lagae (Belgium)
Program: Plenary morning sessions. Small workshop sessions in the afternoon: case presentations, discussions.
Dates: 31 May – 1 June 2010
Accommodation: Arrive Sunday 30 May and depart Wednesday 2 June 2010
Course 2: Central motor function disorders
Coordinating expert: Florian Heinen (Germany), Antigone Papavassiliou (Greece)
Program: Plenary morning sessions. Small workshop sessions in the afternoon: case presentations, discussions.
Dates: 2-3 June 2010
Accommodation: Arrive Tuesday 1 June 2009 and depart Friday 4 June 2010
BOOKING
Deadline registration – 25 April 2010
FURTHER INFORMATION and BOOKING FORM In the attached documents.
If you require any further information about this course, please email flore.epns@yahoo.com
Rendezvény kezdete: 2010.05.31.
Rendezvény vége: 2010.06.03.
E-mail: flore.epns@yahoo.com
Helyszín: Romania, Cheile Gradistei,
A rendezvény Web oldala: http://www.epns.info
Kapcsolódó dokumentumok (2)
- 11th International Child Neurology Congress
Rendezvény kezdete: 2010.05.30.
Rendezvény vége: 2010.05.07.
Helyszín: Egyiptom, Kairó,
A rendezvény Web oldala: http://www.icnc2010.com
- 2nd International Conference on Drug Discovery & Therapy
It is our great pleasure to announce the "2nd International Conference on Drug Discovery and Therapy" (2nd ICDDT 2010) to be held in Dubai, UAE, from February 1st-4th, 2010. The 2nd ICDDT 2010 will highlight cutting-edge advances in all major disciplines of Drug Discovery and Drug Therapy. This four-day event will feature recent findings from leading industrial, clinical and academic experts in the field, in the form of lectures and posters. The 2nd ICDDT 2010 will be unique in promoting the translational nature of modern biomedical research, with an equal number of speakers/participants those who are basic scientists in drug discovery and those who are medical doctors associated with direct patient care and research. Several Nobel laureates have also shown a keen interest in attending the conference and plan to deliver keynote lectures.
For more details and to register, please visit the conference Web site at www.icddt-onc.com
The conference offers the following sessions:
1. Anti-Infectives
2. Biologics
3. Cardiovascular
4. Central Nervous System
5. Diabetes and Obesity
6. Development in other Therapeutic Areas
7. Drug Delivery
8. Drug Discovery & Therapy in the Middle East: Challenges and Opportunities
9. Enabling Technologies
10. Endothelial Dysfunction in Cardiovascular Disease
11. Generic Pharmaceuticals: Challenges and Opportunities
12. Global Pharma Outsourcing
13. Global Roundup of Pharmaceutical Research Capabilities and Opportunities
14. Inflammation and Immunology
15. Nanotechnology in Biomedical Research
16. Oncology
17. Proteomics & Bioinformatics
18. Pulmonary Disorders
19. Regulatory Affairs
20. Successful Drug Discovery from the Research Lab to the Marketplace
21. Translational Biomedical Research
22. Women's Health Issues
Rendezvény kezdete: 2010.02.01.
Rendezvény vége: 2010.02.04.
Szervező: Organizing Secretariat, ICDDT 2010
Címe: PO Box 7917
Saif Zone, Sharjah,
UAE.
Tel: +971-6-5571132
Fax: +971-6-5571134
E-mail: info@icddt-onc.com
Helyszín: UAE, Dubai,
A rendezvény Web oldala: http://www.icddt-onc.com
- 15th Biennial Winter Workshop in Psychoses
formerly the Winter Workshop in Schizophrenia and Bipolar Disorder
The Winter Workshop in Psychoses covers presentations on all aspects of the Psychoses including:
• Schizophrenia
• Bipolar Disorder
• Cognition
• Memory
• Drug-Induced Psychoses
• Neuro-Psychiatric Psychoses
• Neuropsychopharmacology
Within those subjects, the organizers welcome the submission of abstracts across the following spectrum of topics:
• Aetiology
• Genetics
• Mechanisms of action
• Pathophysiology
• Neuropsychology
• Pharmacological treatment
• Psychological and cognitive therapies
• Nosology
• Phenomenology
• Functional and structural imaging
• Historical aspects
• Diagnosis
• Neuropathology
• Symptoms and clinical management
Abstract submission deadline: Friday 29 May 2009
Call for registrations:
Book before 10 April 2009 to receive early booking discounts
For further information about the Winter Workshop in Psychoses please contact the organising team:
Russ Pendleton (Conference Director)
Madeleine Steele (Conference Manager)
Jane Wicks (Business Development Director)
T: +44 20 8878 8289
E: info@wwpsych.org
W: www.wwpsych.org
Rendezvény kezdete: 2009.11.15.
Rendezvény vége: 2009.11.18.
Helyszín: Spanyolország, Barcelona,
A rendezvény Web oldala: http://www.wwpsych.org
- The Second Eastern European Psychiatric Congress
“Collaborating For Mental Health” Moscow, 27th - 30th October, 2009
Dear colleagues,
We are very pleased to invite you to join us for the 2nd Eastern European Psychiatric Congress which will take place in Moscow, Russian Federation, October 27-30, 2009.
This Congress follows the very successful First Eastern European Congress that took place in Thessaloniki, Greece in September 2007. The Psychiatric Association for Eastern Europe and the Balkans is rather young, but psychiatry in our region has a long-standing tradition and rapid recent development.
The state of the art in mental health is characterized by a variety of challenges in diagnosis, aetiology, pathogenesis and management of mental diseases, psychosomatic and stress-related disorders as well as challenges regarding hot issues like suicide and re-organization of psychiatric services towards community direction.
The consequences of the transition in the countries of the former socialist system, natural and man-made disasters, war conflicts, the ecological situation – all these factors constitute new tasks in psychiatry today. The high prevalence of socially significant mental illnesses and the wide range of treatment approaches set a mission to mental health professionals. One of the main additional challenges for psychiatry in our days is collaboration with other mental health care professionals, a collaboration that should be achieved with respect for expertise and for each other’s “territory”, if we want to fulfill our obligation to improve the care of our patients.
We have a good opportunity to discuss all these topics in the friendly atmosphere of mutual collaboration.
You can find the detailed information on the web-site of the congress http://en.paeeb2009moscow.ru/invitation/
Registration:
http://en.paeeb2009moscow.ru/registration/
Looking forward to welcoming you all personally in Russia to the Second East European Congress of the PAEEB, in October 2009,
Organizing Committee
Rendezvény kezdete: 2009.10.27.
Rendezvény vége: 2009.10.30.
Helyszín: Oroszország, Moszkva,
A rendezvény Web oldala: http://en.paeeb2009moscow.ru/invitation/
- 6th European Congress on Violence in Clinical Psychiatry
The organisation committee is pleased to invite you to submit an abstract for either seminars, workshops, papers, or posters electronically: http://www.oudconsultancy.nl/stockholm/index.html?1228906286610
Abstract submission deadline: 1st March, 2009
Rendezvény kezdete: 2009.10.22.
Rendezvény vége: 2009.10.24.
Helyszín: Svédország, Stockholm, City Conference Centre, Folkets Hus
A rendezvény Web oldala: http://www.oudconsultancy.nl/stockholm/index.html?1228906286610
- The 3rd World Congress on Controversies In Neurology (CONy)
The 3rd World Congress on Controversies in Neurology (CONy) will function as an exclusive forum for international experts to share and compare experience in order to outline appropriate diagnostic and treatment options. A congress that focuses on clinical controversies is a new concept. It is embarked upon primarily to facilitate effective debates on unresolved clinical and therapeutic dilemmas, based on both evidence and opinions of experts.
Scientific topics:
Multiple Sclerosis
Stroke
Parkinson’s Disease
Pain and Headache
Epilepsy
Neuroprotection and Neuroplasticity
Neuropathy
Dementia
ALS
More information: http://www.comtecmed.com/cony/2009/
Rendezvény kezdete: 2009.10.08.
Rendezvény vége: 2009.10.11.
Helyszín: Czech Republic, Prague, Clarion Congress Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.comtecmed.com/cony/2009/
- European Pediatric Neurology Society, 2009. évi Kongresszusa
On behalf of the EPNS we invite you to submit your research for the 8th European Paediatric Neurology meeting which will be hosted this year by the British Paediatric Neurology Association on 30th September – 3rd October 2009.
The programme promises to be varied and educational. We are keen to give as much space as possible to the presentation of work chosen from submitted abstracts and also to include time in the programme for proper discussion. We hope you will find it an exciting platform to use for presentation of your work.
Harrogate is located at the heart of the county of Yorkshire, in the north of England. It is full of old English character but also boasts a world class conference centre. The European Paediatric Neurology Society meeting combines a programme of high scientific standard with an informal atmosphere conducive to constructive debate. It attracts those with a clinical or scientific interest in the field from Europe and around the world. We look forward to seeing you there.
More details: http://www.bpna.org.uk/epns2009/
Rendezvény kezdete: 2009.09.30.
Rendezvény vége: 2009.10.03.
Helyszín: Anglia, Harrogate, Harrogate International Center
A rendezvény Web oldala: http://www.bpna.org.uk/epns2009/
- The Second International Review of Bipolar Disorders ASIA PACIFIC 2009
The conference programme will provide updates on key issues within Bipolar Disorders including:
Diagnostics and Temperaments
Pathological Issues
Clinical Outcomes
Treatment Options
The Enigma of Brain Drain
Spirituality, Wellbeing and Mental Health
Rendezvény kezdete: 2009.09.25.
Rendezvény vége: 2009.09.27.
Helyszín: India, Kerala, Le Meridien Conference Centre
A rendezvény Web oldala: http://www.irbd.org
Kapcsolódó dokumentumok (2)
- XIV European Conference on Developmental Psychology
Rendezvény kezdete: 2009.08.18.
Rendezvény vége: 2009.08.22.
Helyszín: Vilnius,
A rendezvény Web oldala: http://www.ecdp2009.com
- 19th Meeting of the European Neurological Society (ENS)
Web: http://www.congrex.ch/ens2009/
Rendezvény kezdete: 2009.06.20.
Rendezvény vége: 2009.06.24.
Helyszín: Olaszország, Milánó,
A rendezvény Web oldala: http://www.congrex.ch/ens2009/
- 5th Epilepsy Colloquium Erlagen
Információ: Claudia.saint-lot@uk-erlagen.de
Rendezvény kezdete: 2009.06.19.
Rendezvény vége: 2009.06.20.
Helyszín: Németország, Erlagen,
- 4th Fred J. Epstein International Symposium on New Horizons in Pediatric Neurology, Neurosurgery and Neurofibromatosis
A Symposium for Pediatric Neurologists, Neurosurgeons Neuroradiologists, Neuropathologists, Neuro-oncologists, Neurogeneticists, Neuroscientists, Perinatologists and Pediatricians.
The Symposium will provide an update in the diagnoses and management of diseases of the nervous system in infants and children that may be treated surgically. An emphasis will be placed on joint, rather than parallel sessions with both neurological and neurosurgical approaches.
The Conference will be conducted in English.
Further details can be found on the course website: http://www.fredhorizons.com/
For more information please contact the Secretariat:
Target Conferences Ltd,
PO Box 29041, Tel Aviv 61290, Israel,
Tel: +972 3 5175150,
Fax: +972 3 5175155,
e-mail: newhorizons@targetconf.com
Rendezvény kezdete: 2009.03.15.
Rendezvény vége: 2009.03.19.
Helyszín: Izrael, Eilat,
A rendezvény Web oldala: http://www.fredhorizons.com/
- Conference to launch of the European Network of Trainers in the Management of Aggression, ENTMA
ENTMA as a formal European association will be officially launched on Tuesday 18th November 2008 in the ‘Amsterdam ArenA’ in Amsterdam where the First General Assembly for members will take place between 17.00 p.m. and 17.30 p.m.
In order to contextualise and celebrate the launch of ENTMA, a two-day conference will take place in the ‘Amsterdam ArenA’ on Monday 17th and Tuesday 18th November 2008, organised for all European trainers in the management of aggression and other interested colleagues. The conference will present the aims and scope of ENTMA and will consist of key-note speeches, informative general presentations, panel-discussions and workshops to support and improve the exercise of training in the management of aggression.
For more information on the conference program, subscription and registration to the conference and/or subscription as a member of ENTMA, go to http://www.oudconsultancy.nl
Although the website is still under construction, more information about ENTMA will soon be available at www.entma.eu.
On behalf of the members of ENTMA’s steering committee, I sincerely hope to meet you all in Amsterdam in November.
Kind regards,
Rick Tucker (chair steering committee ENTMA)
Rendezvény kezdete: 2008.11.17.
Rendezvény vége: 2008.11.18.
Helyszín: Hollandia, Amsterdam,
A rendezvény Web oldala: http://www.oudconsultancy.nl.
- 11. Európai Epilepszia és Társadalom Konferencia
2008. október 15-17. között Marseille-ben rendezik a 11. Európai Epilepszia és Társadalom című konferenciát.
Jelentkezési határidő: 2008. május 14.
További részletes információk, jelentkezés a rendezvény web-oldalán:
http://www.epilepsyandsociety.org/bursaries.html
Rendezvény kezdete: 2008.10.15.
Rendezvény vége: 2008.10.17.
Helyszín: Franciaország, Marseille,
A rendezvény Web oldala: http://www.epilepsyandsociety.org/bursaries.html
- The Fourth European Association of Addiction Therapy Conference
Chair: Professor Icro Maremmani (I)
Professor of Addiction Medicine, University of Pisa and Siena, Italy
Early booking discount extended until 31 May 2008!
Call for registrations, sponsorship and abstracts
The European Association of Addiction Therapy (EAAT) was developed to create dynamic annual conferences covering all topics relating to addiction.
EAAT provides a focus for understanding the scientific medical and social bases of addiction and a discussion forum to further develop relevant therapies throughout Europe . EAAT also provides a central platform through which information can be disseminated across country and cultural boundaries.
EAAT 2007 was attended by over 400 people from nearly 30 countries
EAAT 2008 will be taking place in Florence, Italy and will give delegates an unrivalled opportunity to hear from some of the world's experts in addiction, network with colleagues and establish new working relationships all in the surroundings of one of Europe's most beautiful cities.
Conference topics will include:
The Macro Environment for Change
Macro Aspects of Intervention
Targeting Treatments for Addiction
Adolescents and the Media
Comorbid Addiction
Family and Addiction
Addiction and the Future
Urine Testing
The conference will cover a range of substance and non-substance addictions including:
Opioids
Alcohol
Methadone
Cocaine
Gambling
Eating Disorders
Invited speakers
Conference Programme
The conference programme will consists of presentations, interactive seminars, debates, poster sessions and networking opportunities.
Posters
Individuals and organisations are invited to submit posters for the
conference poster exhibition.
Submit an abstract for the opportunity to show your latest research
to an international audience.
Further information
To find out more about this exciting conference please visit the EAAT website www.eaat.org.
Alternatively please contact the EAAT Secretariat at info@eaat.org.
Rendezvény kezdete: 2008.10.13.
Rendezvény vége: 2008.10.15.
Helyszín: Olaszország, Firenze, Convitto della Calza
A rendezvény Web oldala: http://www.eaat.org
- 20th International Congress of Pediatrics
Dear Colleagues,
It is an honor and great pleasure for us to have the opportunity to cordially invite all interested pediatricians and pediatric nurses to attend the 20th International Congress of Pediatrics that will be held from Oct 9-13, 2008 in Tehran, Iran.
This congress is dedicated to new achievements in Pediatrics and offers many thematic sessions including lectures by key experts and well-known speakers, several interactive workshops and panel discussions, oral and poster presentations. More than 2000 expert pediatricians and pediatric nurses are expected to attend this Congress from all over the world to enjoy a friendly and scientific venue. We look forward to meeting you all in Tehran in October 2008.
Registration and abstract submission is now open. For more information, registration and abstract submission please click here or contact to Secretariat, 20th ICP Tehran via e-mail: pedcong@tums.ac.ir
The official languages of the Conference are English and Farsi. Authors, who cannot attend the Conference, are also invited to submit their papers for publication in the Conference Proceedings. The Conference Proceedings will be published as a supplement to Iranian Journal of Pediatrics.
Abstract submission deadline: Aug 10, 2008
We are looking forward to meeting you soon Kind regards,
Secretariat General
20th International Congress of Pediatrics
Website: http://www.iranped.ir OR http://ped.tums.ac.ir
Rendezvény kezdete: 2008.10.09.
Rendezvény vége: 2008.10.13.
Helyszín: Iran, Teheran,
A rendezvény Web oldala: http://www.iranped.ir
- EPNS Research Meeting
Az EPNS 2008 október 3-4 között Tübingenben Research Meetinget rendez.
Célja az egyes tudományos kutatási témák megbeszélése a gyermekneurológia tárgykörében az európai tudományos kollaboráció fejlesztése céljából.
A következő témakörök kerülnek tárgyalásra (zárójelbe tesszük a témavezetőt, akivel fel lehet venni a kapcsolatot):
- Neurometaboliás betegségek (Linda.Meirleir@uzbrussel.be)
- Autoimmun betegségek (marc.tardieu@u-psud.fr)
- Újszülöttneurológia (hrissanthi.ikonomidou@uniklinikum-dresden.de)
- Epilepszia (hcross@ich.ucl.ac.uk)
- Neuromuscularis betegségek (markus.schuelke@charite.de)
- Genetika (heymut.omran@uniklinik.freiburg.de)
- Fejlődésneurológia (Joachim.pietz@med.uni.heidelberf.de)
- Gyulladásos idegrendszeri betegségek (mhaeusler@ukaachen.de)
Rendezvény kezdete: 2008.10.03.
Rendezvény vége: 2008.10.04.
Helyszín: Németország, Tübingen,
- 8th European Congress on Epileptology
Congress Announcement
A pdf version of the 2nd Announcement is available on the congress website. To download a copy, please go to http://epilepsyberlin2008.org/downloads/8thECE_announcement.pdf
If you would like to receive a printed copy by post, please contact the congress secretariat at info@epilepsycongress.org
Scientific Programme
The scientific programme has been devised to highlight the most relevant issues in the diagnosis, management and treatment of epilepsy. It comprises of four main topics: “Pharmacogenetics & Pharmacogenomics”, “Synaptopathies in Epilepsy”, “Immune Processes and Epilepsy” and “Predicting the Response to AEDs”. In addition, there will be a comprehensive programme of Discussion Groups, Workshops and Teaching Sessions, as well as Teaching Courses targeted for junior neurologists. Up to date information on the scientific programme and speakers can be found on the congress website http://epilepsyberlin2008.org/scientificprog-fullbytype.html
Abstracts
The online abstract submission system is now open. All researchers are strongly encouraged to submit an abstract for consideration for a poster or platform presentation. Rules and instructions can be found on the congress website http://epilepsyberlin2008.org/abstracts.html
The abstract submission deadline has been set for 14th March 2008.
Please contact abstracts@epilepsycongress.org with any enquiries.
Travel Bursaries
In an effort to further encourage young investigators to participate in the 8th European Congress on Epileptology, the Commission on European Affairs (CEA) will award Travel Bursaries to a number of young applicants to assist with travel and accommodation expenses. Details of how to apply for a Travel Bursary can be found on the congress website http://epilepsyberlin2008.org/abstracts-bursary.html
Accommodation
The Congress Secretariat is pleased to announce a new in-house Accommodation Department responsible for looking after your accommodation requirements during the 8th ECE and future congresses. Special rates have been negotiated in a large selection of hotels throughout Berlin, from large, luxurious 5 star hotels to the smaller independent hotel with a personal touch. Hotels are located throughout the city, from the trendy shopping area of Kurfurstendamm to the historic old town, Mitte district, neighbouring the city’s celebrated landmarks and attractions. You should note that September is a very busy period in Berlin so early booking is advisable.
For a full list of the hotels available for groups (10 people or more) visit the 8th ECE website http://www.epilepsyberlin2008.org or mail Louise at berlinaccommodation@epilepsycongress.org
Information for individual bookings will shortly be available on the congress website.
Rendezvény kezdete: 2008.09.21.
Rendezvény vége: 2008.09.25.
Helyszín: Németország, Berlin,
A rendezvény Web oldala: http://www.epilepsyberlin2008.org
- 7. Velencei Nyári Epilepszia Kurzus, 2008.
http://www.univiu.org
Rendezvény kezdete: 2008.07.28.
Rendezvény vége: 2008.08.08.
E-mail: epilepsysummercourse@univiu.org
Helyszín: Olaszország, Velence,
A rendezvény Web oldala: http://www.univiu.org
- Early Diagnosis Implies Early Intervention
www.eacd2008.com
Rendezvény kezdete: 2008.06.05.
Rendezvény vége: 2008.06.07.
Helyszín: Horvátország, Zágráb,
A rendezvény Web oldala: http://www.eacd2008.com
- VII. International Congress on Headache in Children and Adolescents
http://www.ichca7.org
Rendezvény kezdete: 2008.05.17.
Rendezvény vége: 2008.05.21.
Helyszín: Törökország, Isztambul,
A rendezvény Web oldala: http://www.ichca7.org
- International Conference Diagnosis and Treatment in Pediatric Neurology
http://www.neuroped2008.pl
Rendezvény kezdete: 2008.05.14.
Rendezvény vége: 2008.05.17.
Helyszín: Lengyelország, Varsó,
A rendezvény Web oldala: http://www.neuroped2008.pl
- XXI Congress of the European society for pediatric neurosurgery
http://espn2008.org/
Rendezvény kezdete: 2008.05.11.
Rendezvény vége: 2008.05.15.
Helyszín: Montreux / Switzerland
A rendezvény Web oldala: http://espn2008.org/
- IACAPAP 18. kongresszusa
http://www.iacapap2008.org/
Rendezvény kezdete: 2008.04.30.
Rendezvény vége: 2008.05.03.
Helyszín: Törökország, Isztambul,
A rendezvény Web oldala: http://www.iacapap2008.org/
- 7th International Congress on Cerebral Palsy
http://www.cpbled2008.eu
Rendezvény kezdete: 2008.04.24.
Rendezvény vége: 2008.04.26.
Helyszín: Slovenia, Bled,
A rendezvény Web oldala: http://www.cpbled2008.eu
- The 8th International Review of Bipolar Disorders
Dear Colleague
We are delighted to invite you to join us at the 8th International Review of Bipolar Disorders (IRBD) in Copenhagen, Denmark in April 2008.
IRBD is firmly established as Europe's premier Bipolar Disorders conference and the world's LARGEST annual Bipolar Disorders event.
Since its inception in 2000, the IRBD has remained true to its objectives of providing an all-encompassing summary of progress in Bipolar Disorders research and understanding presented by a world-leading field of experts, young researchers and clinicians
The conference offers delegates a variety of session formats to stimulate all forms of learning including:
• Plenary sessions
• Talks
• Debates
• Poster Sessions
• Oral Poster Platforms
• Rapid Fire Case Studies
• Brainstorming
• Meeting the Experts
Early booking rates end on Friday 21 December 2007
The International Review of Bipolar Disorders is one of the largest conferences of its kind offering approximately 2000 delegates the best in educational talks about Bipolar Disorders.
The conference provides an excellent opportunity for today's clinician to quickly become updated with recent concepts and the consequences of the latest research on clinical practice.
The newly updated conference programme is available to view and download on the conference website. Confirmed topics include:
• Redefining the Bipolar Spectrum
• Temperaments
• Clinical cases
• Adolescence diagnosis/Treatment
Interactive sessions will focus on key issues within Bipolar Disorders. Topics include:
• Bipolar genetics
• Suicide
• Neurocognitive deficits over time
• Impulsivity
• Mixed episodes in Bipolar Disorder
• Post-natal
• Bipolar Disorder versus Personality Disorder
• Alternative treatments
Call for abstracts
Presentation and poster abstracts are being accepted for the conference. Submit an abstract now for the opportunity to present your work and findings to an international audience.
http://www.irbd.org/index.htm?dm_i=183276231
Rendezvény kezdete: 2008.04.14.
Rendezvény vége: 2008.04.16.
Helyszín: Dánia, Koppenhága, The Bella Center
A rendezvény Web oldala: http://www.irbd.org/index.htm?dm_i=183276231
- 16. Európai Pszichiátriai Kongresszus
http://www.kenes.com/aep/
Rendezvény kezdete: 2008.04.05.
Rendezvény vége: 2008.04.09.
Helyszín: Franciaország, Nizza,
A rendezvény Web oldala: http://www.kenes.com/aep/
- 5th European Congress on Violence in Clinical Psychiatry
Best Evidence Based Practice
"Prevention, Treatment and Management of Violence at the Individual, Institutional and Governmental Level"
Venue:
Congress Centre "De Meervaart"
Meer en Vaart 300
Amsterdam - the Netherlands
Traditionally, the Violence in Clinical Psychiatry congresses have a strong focus on practical, clinically relevant interventions aiming at reducing violent behaviour of psychiatric and forensic patients. The congresses are organised in close collaboration with the European Violence in Psychiatry Research Group (EVIPRG).
For the 5th European Congress, we would like to encourage researchers and clinicians who are dealing with psychiatric patients' violence at the individual, institutional or national level to send in abstracts that focus on practical - yet evidence based - interventions or solutions to the problems disruptive and dangerous behaviour pose. In a more broad sense, the purpose of the congress is to promote and disseminate current knowledge within relevant areas of the recognition, assessment, prevention, treatment, interventions, post incident care, and therapeutic safety management of violence in mental health care within clinical psychiatry. The congress offers plenary lectures (keynotes), concurrent lectures, seminars, workshops and poster presentations. These biennial congresses are also organised with the aim to provide researchers, health care practitioners (psychiatrists, psychologists, psychiatric nurses, and other professionals), managers, educators, trainers, developers, theorists, and others with the opportunity to present their work, to exchange information, to network, and to promote international collaboration.
We would like to invite you to submit your work in this field in the form of an abstract to the chairs of the scientific committee. We also invite you to a social program (reception at the city hall of Amsterdam and a congress dinner boat cruise) to enable personal contact, understanding and friendship among colleagues in the field.
"De Meervaart" congress centre in Amsterdam meets all the requirements for these purposes. The city of Amsterdam is adding a blend of history and culture with the dynamics of a trendy metropolis, and therefore offering the ideal opportunity for a enjoyable break before, during or after the congress.
Looking forward to welcoming you to Amsterdam,
Yours sincerely,
Prof. Dr. Tom Palmstierna & Prof. Dr. Henk Nijman
Chairs of the Organisation and Scientific Committee
Abstract deadline: 14 April, 2007
Rendezvény kezdete: 2007.10.25.
Rendezvény vége: 2007.10.27.
A rendezvény Web oldala: http://www.oudconsultancy.nl
- 36th Annual Meeting Child Neurology Society
Quebec City Convention Centre
Rendezvény kezdete: 2007.10.10.
Rendezvény vége: 2007.10.13.
A rendezvény Web oldala: http://www.childneurologysociety.org/events/evt_001.asp
- 7th Congress of the EPNS
Over 800 participants from child neurology and related fields are expected to attend the congress to exchange their ideas and findings in research, diagnosis and treatment, finding an excellent opportunity to assess the state of knowledge in the field and present an update.
Rendezvény kezdete: 2007.09.26.
Rendezvény vége: 2007.09.29.
Helyszín: Törökország, Kusadasi, Izmir
A rendezvény Web oldala: http://www.epns2007.org
- 7TH CONGRESS OF THE EUROPEAN PEDIATRIC NEUROLOGY SOCIETY
Kusadasi, Turkey
Information: FLAP TOUR
8. Cadde no:1, Birlik, Cankaya
06610 Ankara TURKEY
Phone : 90 312 454 0000
Fax : 90 312 454 0001
E-mail: epns2007@flaptour.com.tr
Rendezvény kezdete: 2007.09.26.
Rendezvény vége: 2007.09.29.
A rendezvény Web oldala: http://www.epns2007.org
- The 3rdAnnual Meeting of the European Association of Addiction Therapy (EAAT)
Register at www.eaat.org
Programme
Conference topics include:
• Alcohol
• Cocaine
• Health professionals and addiction
• Opioids
• Non-substance related addiction
• Smoking cessation
Rendezvény kezdete: 2007.09.10.
Rendezvény vége: 2007.09.12.
Helyszín: Ausztria, Bécs, Palais Ferstel
- 11th EFNS Congress
Brussels, Belgium
Rendezvény kezdete: 2007.08.25.
Rendezvény vége: 2007.08.28.
A rendezvény Web oldala: http://www.efns.org/efns2007
- Európai Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Társaság 13. Kongresszusa (ESCAP)
Rendezvény kezdete: 2007.08.25.
Rendezvény vége: 2007.08.29.
Munkahely neve: Via Emilia Est
Címe: 421 - 41100 Modena - Italy
Tel: +39.059.422.2620
Fax: +39.059.422.2275
E-mail: caffo@unimo.it
Helyszín: Florence, Italy
A rendezvény Web oldala: http://www.escap-net.org
- 12th EFNS Congress
Rendezvény kezdete: 2007.08.23.
Rendezvény vége: 2007.08.26.
A rendezvény Web oldala: http://www.efns.org/efns2008
- 6th World Congress on Conductive Education
Topics:
- Principles, philosophy and method of CE
- Conductive Education worldwide
- Conductors and other professionals working
- Presentation of scientific research
- Cooperation between CE and habilitation or rehabilitation centres
- Living with CP or with any disabilities
- National characteristics of school and social inclusion
- Importance of early childhood development intervention
- Traditional and innovative facilitation solutions
- Individual and group developments
- Being a parent of a challenged individual
- Various other themes also welcome
Kongresszus első értesítője a kapcsolódó dokumentumban
Rendezvény kezdete: 2007.08.19.
Rendezvény vége: 2007.08.22.
Szervező: Eszter Horváth Tóthné (President & Senior conductor)
E-mail: congress@movewalk.se
Helyszín: Gothenburg, Sweden
A rendezvény Web oldala: http://www.ce-congress2007.com
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- 27th International Epilepsy Congress, Singapore
Information: ILAE Congress Secretariat
7 Priory Hall, Stillorgan, Dublin 18, Ireland
e-mail: info@epilepsycongress.org
Rendezvény kezdete: 2007.07.08.
Rendezvény vége: 2007.07.12.
Helyszín: http://www.epilepsysingapore2007.org
- 9TH INTERNATIONAL CONFERENCE OF BALTIC CHILD NEUROLOGY ASSOCIATION
Vilnius, Lithuania
Rendezvény kezdete: 2007.06.20.
Rendezvény vége: 2007.06.23.
A rendezvény Web oldala: http://www.bcna2007.com/
- 19th Annual Meeting of the European Academy of Childhood Disability (EACD)
Groningen, the Netherlands
Rendezvény kezdete: 2007.06.14.
Rendezvény vége: 2007.06.16.
A rendezvény Web oldala: http://www.eacd2007.nl/welcomenc.php
- 39th International Danube Symposium for Neurological Sciences in conjunction with 1st International Congress on ADHD from childhood to adult disease
Rendezvény kezdete: 2007.06.02.
Rendezvény vége: 2007.06.05.
Helyszín: Würzburg
A rendezvény Web oldala: http://www.danube-wuerzburg.de
- Tuberous Sclerosis Complex International Research Symposium
Rendezvény kezdete: 2007.05.24.
Rendezvény vége: 2007.05.27.
E-mail: curatolo@uniroma2.it
Helyszín: Róma
- International Conference on Diagnosis and treatement in Pediatric Neurology
Rendezvény kezdete: 2007.05.14.
Rendezvény vége: 2007.05.17.
E-mail: jozwiak@czd.waw.pl
Helyszín: Varsó
- 8th EFNS Academy Course
Rendezvény kezdete: 2007.05.10.
Rendezvény vége: 2007.05.13.
Helyszín: http://www.efns.org/content.php?pid=148
- Neuroendoscopy 2007
Rendezvény kezdete: 2007.05.09.
Rendezvény vége: 2007.05.12.
Helyszín: Paris-Versailles / France
A rendezvény Web oldala: http://www.neuroendoscopy2007.com/
- 2ND INTERNATIONAL CONGRESS OF BIOLOGICAL PSYCHIATRY
Information: The World Federation of Societies of Biological Psychiatry sets the stage for 5 inspiring days of cutting edge science within the field to provide the essential balance and blend of basic, clinical and translational insight.
Hosted by:
Sociedad Chilena de Psiquiatría Biológica
Venue:
The Sheraton Santiago Hotel & Convention Center
Contact:
WFSBP Global Headquarters
Avenue de Tervueren, 300
B-1150 Brussels
Belgium
Tel: 32 2 743 15 80
Fax: 32 2 743 15 50
E-mail: http://www.Global.headquarters@wfsbp.org
Rendezvény kezdete: 2007.04.17.
Rendezvény vége: 2007.04.21.
Helyszín: Santiago, Chile
A rendezvény Web oldala: http://www.wfsbp-santiago2007.com
- THE FIRST INTERNATIONAL CONGRESS ON EPILEPSY, MIND & BRAIN
THE FIRST INTERNATIONAL CONGRESS ON EPILEPSY, MIND & BRAIN
Information: Information: Kenes International, 17 Rue du Cendrier - P.O. Box 1726
CH-1211, Geneva 1, Switzerland
(tel: 41 22 908 0488; fax: 41 22 732 2850;
E-mail: epilepsy@kenes.com
Rendezvény kezdete: 2007.03.02.
Rendezvény vége: 2007.03.04.
Helyszín: Prague, Czech Republic
A rendezvény Web oldala: http://www.kenes.com/epilepsy
- 5TH MEDITERRANEAN NEUROSCIENCE CONGRESS
Information: 10th ETNEAN EPILEPSY WORKSHOP
MAIN TOPICS :
EPILEPSY
LOW GRADE BRAIN TUMORS
MULTIPLE SCLEROSIS
DEPRESSION IN NEUROLOGY
CLINICAL REASERCH TIME
SPECIAL LECTURES
Scientific Secretariat: A.Pavone
Neurology Garibaldi Hospital Catania
M.Prencipe
Neurology department Universita’ la Sapienza Roma
COURSE DIRECTOR: A. PAVONE
Organizing Secretariat : PTS Congressi
Ph 39 06 85355590
Fax 39 06 85356060
Maura.Stella@ptsroma.it
Rendezvény kezdete: 2007.02.28.
Rendezvény vége: 2007.03.03.
Helyszín: Catania, Italy
- EANS winter meeting 2007
Rendezvény kezdete: 2007.02.23.
Rendezvény vége: 2007.02.24.
Helyszín: Antalya / Turkey
A rendezvény Web oldala: http://www.eanswinter2007.org/default.asp
- 1ST EAST MEDITERRANEAN EPILEPSY CONGRESS
Wednesday 21st - Saturday 24th February, 2007, Luxor, Egypt
Information: ILAE/IBE Congress Secretariat
Tel: 353 1 205 6720
Fax: 353 1 205 6156
E-mail: luxor@epilepsycongress.org
Rendezvény kezdete: 2007.02.21.
Rendezvény vége: 2007.02.24.
Helyszín: Luxor, Egypt
A rendezvény Web oldala: http://www.epilepsyluxor2007.org/
- 8TH CAIRO INTERNATIONAL NEUROLOGY CONGRESS
Information:
THE EGYPTIAN SOCIETY OF NEUROLOGY
PSYCHIATRY AND NEURO – SURGERY
E-mail: misr_2000@hotmail.com
Rendezvény kezdete: 2007.02.14.
Rendezvény vége: 2007.02.16.
Helyszín: Hurghada, Egypt
A rendezvény Web oldala: http://www.misr2000online.com
- ALPINE BRAIN IMAGING MEETING
Sunday 14th - Thursday 18th January, 2007, Champéry, Switzerland
Information: The conference brings together an international group of researchers who are using or developing various brain imaging
techniques (MRI, EEG, MEG) to study cognitive functions and behaviour, during 4 days of a convivial and interactive meeting.
Rendezvény kezdete: 2007.01.14.
Rendezvény vége: 2007.01.18.
A rendezvény Web oldala: http://labnic.unige.ch/ABIM07/contact.html
- 1st North American Epilepsy Congress
Rendezvény kezdete: 2006.12.01.
Rendezvény vége: 2006.12.05.
Helyszín: San Diego, California USA
A rendezvény Web oldala: http://www.aesnet.org/Visitors/AnnualMeeting/index.cfm
- Neurophysiology of Developmental Disorders in Children
6TH INTERNATIONAL CONFERENCE
Friday 1st - Saturday 2nd December, 2006, Freiburg, Germany
Information: We are happy to announce the sixth international conference on the “Neurophysiology of Developmental Disorders in Children”.
In addition to last year’s topics such as Specific Language Impairment, Attention- Deficit/ Hyperactivity- Disorder, Dyslexia, Cochlea Implant and Autism this year’s conference focuses also on normal language acquisition, plasticity and remediation possibilities in children with developmental
disorders. As established during the past years the neurophysiological point of view will be of central interest.
The conference aims to create an international platform for researchers to present and discuss their current work.
We would like to ask you to send us proposals for symposia by July 15, 2006 and topics and abstracts for presentations and posters by September 30, 2006 under neurophys06@neurolabor.de
or:
Neurolinguistisches Labor
Albert-Ludwigs-Universität
Werthmannplatz 3, Postfach 225
D- 79085 Freiburg
or
Fax 49 - (0)761 - 203 - 3233
Further details regarding registration etc. will soon be
available on our webpage
http://www.neurolabor.de
Rendezvény kezdete: 2006.12.01.
Rendezvény vége: 2006.12.02.
- 6th Asian & Oceanian Epilepsy Congress
Rendezvény kezdete: 2006.11.16.
Rendezvény vége: 2006.11.19.
Helyszín: Kuala Lumpur
A rendezvény Web oldala: http://www.epilepsybali2006.org
- 2nd Hellenic Epilepsy Conference
Information: Georgina Alexopoulou, Promotion & Communications
Tel. +30 210 6889100
Fax +30 210 6844777
E-mail: epilepsy2006@cnc.gr
Rendezvény kezdete: 2006.11.10.
Rendezvény vége: 2006.11.12.
Helyszín: Thessaloniki, Greece
A rendezvény Web oldala: http://www.epilepsy2006.com
- 2ND CONGRESS OF NEUROLOGY
Thursday 9th - Sunday 12th November, 2006, Mostar, Bosnia and Herzegovina
Information: ORGANIZERS OF THE CONGRESS:
Association of Neurologists in Bosnia and Herzegovina
Clinic of Neurology, Clinical hospital Mostar
Faculty of Medicine, University of Mostar
Rendezvény kezdete: 2006.11.09.
Rendezvény vége: 2006.11.12.
E-mail: helena.skobic@tel.net.ba
A rendezvény Web oldala: http://www.kongres-neurologa.com/eng/index.html
- 3. Dreiländerkongress Pflege in der Psychiatrie
Wissen schafft Pflege - Pflege schafft Wissen: Psychiatrische Pflege als Praxis und Wissenschaft
Részletek a kapcsolódó dokumentumban:
Rendezvény kezdete: 2006.10.19.
Rendezvény vége: 2006.10.20.
Helyszín: Wien, Österrich - Otto Wagner Spital
A rendezvény Web oldala: http://www.oudconsultancy.nl/dreilander/index.html?1138269796203
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- 35th Annual Meeting of the Child Neurology Society
Rendezvény kezdete: 2006.10.18.
Rendezvény vége: 2006.10.21.
A rendezvény Web oldala: http://www.childneurologysociety.org/events/evt_001.asp#2006
- 18th Congress of the European Sleep Research Society
In addition, we will compose a young scientists symposium from outstanding abstract submissions and we are happy to announce that we will have 2 joint symposia with prestigious international societies, the World Association for Sleep Medicine (WASM) and the World Federation of Sleep Research and Sleep Medicine Societies (WFSRMS).
Rendezvény kezdete: 2006.09.12.
Rendezvény vége: 2006.09.16.
Tudományos információ: ESRS 2006 c/o PCO Tyrol Congress
Címe: Rennweg 3,
A-6020 Innsbruck
www.pco-tyrolcongress.at
Tel: +43 512 575600
Fax: +43 512 575607
E-mail: esrs2006@congress-innsbruck.at
Helyszín: Insbruck, Congress Centre, Austria
A rendezvény Web oldala: http://www.esrs2006.at
- Nemzetközi Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Társaság (IACAPAP) 17. kongresszusa
17th International Association for Child and Adolescent Psychiatry and Allied Professions Congress 2006
Rendezvény kezdete: 2006.09.10.
Rendezvény vége: 2006.09.14.
Munkahely neve: ICMS Pty Ltd
Címe: 84 Queensbridge Street, Southbank, Victoria 3006, Australia
Tel: +61 3 9682 0244
Fax: +61 3 9682 0288
E-mail: iacapap2006@icms.com.au
Helyszín: Melbourne Convention Centre, Ausztrália
A rendezvény Web oldala: http://www.iacapap2006.com
- 8th Eilat Conference of New Antiepileptic Drugs (EILAT VIII)
As in the past, our conference program is designed to provide an in-depth progress report on new antiepileptic drugs in different stages of development, as well as to present new findings on second-generation treatments. In addition, sessions will be devoted to:
- Status Epilepticus: Update and Future Perspectives
- Evidence-Based Treatment Guidelines
- Neuro-Stimulation in Refractory Epilepsy.
Rendezvény kezdete: 2006.09.10.
Rendezvény vége: 2006.09.14.
Munkahely neve: Eighth Eilat Conference on New Antiepileptic Drugs
Címe: PO Box 29041, Tel Aviv 61290, Israel
Tel: +972 3 5175150
Fax: +972 3 5175155
E-mail: eilatviii@targetconf.com
Helyszín: Sitges, Spain
A rendezvény Web oldala: http://www.eilat-aeds.com/viii/index.asp
- Hydrocephalus 2006
This meeting will present the most recent advances in the field and cover a wide variety of topics ranging from treatment and diagnostic methods, hydrocephalus scales, guidelines, rehabilitation and classification in both paediatric and adult hydrocephalic patients. The programme will include an array of invited speakers from around the globe and co-chaired oral sessions will provide an ideal forum for informal, productive and healthy discussion.
Rendezvény kezdete: 2006.09.06.
Rendezvény vége: 2006.09.09.
E-mail: info@hydrocephalus2006.com
Helyszín: Göteborg, Sweden
A rendezvény Web oldala: http://www.hydrocephalus2006.com
- 10th EFNS (Európai Neurológiai Társaságok Szövetsége) Congress
The ABN was founded in 1933 to promote education in and advancement of the neurological sciences, including the practice of neurology, in the British Isles.
The Congress programme covers clinical neurology and related neuroscience and will take the form of main topics, teaching courses, and focused workshops; the platform and poster sessions will bring participants up to date on diagnosis, management and recent advances across the spectrum of clinical neurology.
Rendezvény kezdete: 2006.09.02.
Rendezvény vége: 2006.09.05.
Szervező: KENES International
Munkahely neve: 17 Rue du Cendrier
Tel: +41 22 908 0488
E-mail: efns06@kenes.com
Helyszín: Glasgow, UK
A rendezvény Web oldala: http://efns2006.efns.org
- Practical Epileptology Summer School
A Postgraduate School of Epilepsy on the Sunny Side of the Alps
L' Ecole Pratique Jean Bancaud (EPJB) has become a traditional way of transferring knowledge and experience of »the neurology of epilepsy« based on the teachings of Jean Bancaud in the Sainte Anne Hospital in Paris. Using a non-formal small group setting with intense students' interaction it has been organized on a yearly basis in France.
Részletes információ a kapcsolódó dokumentumok között:
Rendezvény kezdete: 2006.08.31.
Rendezvény vége: 2006.09.03.
Helyszín: SIC, Gradnikova 1, SI-4240 Radovljica, Slovenia
Kapcsolódó dokumentumok (2)
- 38th International Danube Symposium
Teaching Course: Modern Trends in Epileptology
as part of the 38th International Danube Symposium for Neurological Sciences and Continuing Education
Rendezvény kezdete: 2006.08.28.
Rendezvény vége: 2006.08.29.
Tudományos információ: Prof. MUDr. Ivan Rektor
E-mail: irektor@med.muni.cz
Helyszín: Brno, Czech Republic
- 10th European Conference on Epilepsy and Society
The theme of the conference is 'A Better Quality of Life'. The conference programme will include interesting speakers and discussions on Epilepsy and Sexuality, Morale Raising, Fundraising and SUDEP; lively workshops will allow everyone to get involved.
A "korai jelentkezési határidő" meghosszabítva: 2006. április 1-ig!
A Poszter beküldésének határideje: 2006. június 23.
Rendezvény kezdete: 2006.08.02.
Rendezvény vége: 2006.08.04.
Munkahely neve: IBE Congress Secretariat
Címe: 16 Mountdown Road, Dublin 12, Ireland
Tel: +353 1 4097796
Fax: +353 1 4291290
E-mail: info@epilepsyandsociety.org
Helyszín: Copenhagen, Denmark
A rendezvény Web oldala: http://www.epilepsyandsociety.org
- 5th International Course on Epilepsy
Surgically remediable epilepsies
Aim of the course is to teach attendees to:
1) utilize basic knowledge for imaging and electrophysiological study of candidate patients to epilepsy surgery
2) describe nature and evolution of surgically remediable epilepsies
3) recognize and select patients with drug-resistant epilepsy that may benefit of surgical approach
4) plan neurophysiological, video EEG and imaging investigations and interpret their results in the clinical context
5) run and manage a team that collaborate in a Epilepsy Surgery Unit.
Jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumban, mely 2006. márc. 31-ig e-mailben visszaküldendő.
Rendezvény kezdete: 2006.07.28.
Rendezvény vége: 2006.07.08.
Szervező: Metella Paterlini
Fax: +39-02-700445211
E-mail: epilepsysummercourse@univiu.org
Helyszín: Venice International University, San Servolo, Venice, Italy
A rendezvény Web oldala: http://www.ilae-epilepsy.org
Kapcsolódó dokumentumok (2)
- 2nd Annual Meeting of the European Association of Addiction Therapy
EAAT is proud to welcome Pfizer As a sponsor in the Smoking Cessation Session
Day 2 – Friday 7th July 2006, 18.10:
Clinical & Societal Factors
‘The Promise of New Agents in Smoking Cessation –
The Enhanced Ethicism of Partial Agonism as a Mode of Action’
The early registration discount HAS BEEN EXTENDED to 1st June. Please visit the website to take advantage of the lower fee.
For the full conference programme, to register, submit poster abstracts or to find more information please visit our website www.eaat.org
We look forward to welcoming you to the conference.
Rendezvény kezdete: 2006.07.06.
Rendezvény vége: 2006.07.08.
Címe: EAAT, 9a Magdala Rd, Nottingham, NG3 5DE, UK
E-mail: info@eaat.org
Helyszín: Central Hall Westminster, London, UK
A rendezvény Web oldala: http://www.eaat.org
- 7th European Congress on Epileptology
European Epileptology Award Nomination Deadline: Extended to 6th January 2006
The Scientific structure of the programme will comprise four main topics, which have been carefully selected by the Committee to ensure a basic balance is achieved in the overall programme for the congress. The Main Topics which will provide a guideline theme for the entire meeting are ‘Epileptogenesis, seizures and epilepsy’, ‘New concepts in pharmacotherapy’, ‘Brain maturation in epilepsy evolution’ and ‘Brain imaging from molecules to networks’.
Rendezvény kezdete: 2006.07.02.
Rendezvény vége: 2006.07.06.
Munkahely neve: ILAE Congress Secretariat
Címe: 16 Mountdown Road, Walkinstown, Dublin 12, Ireland
Helyszín: Helsinki, Finland - Helsinki Fair Centre
A rendezvény Web oldala: http://epilepsyhelsinki2006.org
- 11th International Congress of Neuromuscular Diseases
With the inspiration we received from the accumulated experience of previous congresses, it will be our aim to bring the clinical and basic science researchers of the neuromuscular field together in an outstanding programme. This will be accomplished with the supportive collaboration of a group of local and international experts, who will be serving on various committees.
Rendezvény kezdete: 2006.07.02.
Rendezvény vége: 2006.07.08.
Helyszín: Istambul, Turkey
A rendezvény Web oldala: http://www.icnmd2006istanbul.org
- 10th International Congress of Child Neurology
A NEMZETKÖZI GYERMEKNEUROLÓGIAI TÁRSASÁG 10. KONGRESSZUSA
Rendezvény kezdete: 2006.06.11.
Rendezvény vége: 2006.06.16.
Helyszín: Montreal, Canada
A rendezvény Web oldala: http://www.icnc2006.com/home.html
- 1st East Mediterranean Epilepsy Congress
Rendezvény kezdete: 2006.05.10.
Rendezvény vége: 2006.05.14.
Helyszín: Sharm el Sheikh, Egypt
A rendezvény Web oldala: http://www.epilepsysharm2006.com
- 46. Jahrestagung der Deutschen Gesellschaft für Epileptologie
Fő témák:
- Funktionelle Bildgebung
- Epilepsiechirurgie versus medikamentöse Epilepsietherapie
- Psychiatrie und Epilepsie
- Epilepsie und geistige Behinderung
- „Evidence-based medicine“ in der Epileptologie
- Nebenwirkungen der Epilepsietherapie
- Altersabhängige Epilepsien
- Stoffwechselerkrankungen und Epilepsie
- Psychoedukation und Epilepsie
Rendezvény kezdete: 2006.05.04.
Rendezvény vége: 2006.05.06.
Munkahely neve: Epilepsie 2006 C/o Colloquium
Címe: 12, rue de la Croix Faubin 75011 Paris, France
Tel: +33 1 44 64 15 15
Fax: +33 1 44 64 15 16
E-mail: liga06@colloquium.fr
Helyszín: Strasbourg, France - Palais de la Musique et des Congres
A rendezvény Web oldala: http://www.ligaepilepsie2006.com
- 6th International Congress on Cerebral Palsy
Under the Auspices of
International Child Neurology Association - ICNA and International Cerebral Palsy Society - ICPS
New Advances in Treatment of Cerebral Palsy.
Formal lectures and interactive sessions
with leading international speakers
Rendezvény kezdete: 2006.04.20.
Rendezvény vége: 2006.04.22.
Helyszín: Bled, Slovenia
A rendezvény Web oldala: http://animus.mf.uni-lj.si/~icna/bled/
- 38th International Danube Symposium for Neurological Sciences and Continuing Education
The goals of the 38th Symposium are to be a scientific programme and to teach junior neurologists from Central, South-East and Eastern Europe modern knowledge of neurology. The Symposium should encourage the improvement of care for patients with neurological diseases.
We would like to offer participants teaching courses in epileptology, movement disorders and cognitive disturbances, composed of large platform sessions, as well as smaller "skills transfer" sessions. The participation of young neurologists from across Central, South-East and Eastern Europe will be encouraged.
Rendezvény kezdete: 2006.04.06.
Rendezvény vége: 2006.04.08.
Tudományos információ: Prof. Dr. Ivan Rektor, CSc
Munkahely neve: Head, 1st Department of Neurology
E-mail: yveta.brenkova@fnusa.cz
Szervező: TA-SERVICE s.r.o.
Munkahely neve: Martin Nesrsta
Címe: Hlinky 48
603 00 Brno
Czech Republic
http://www.ta-service.cz
E-mail: nesrsta@ta-service.cz
Helyszín: Brno, Czech Repblic
A rendezvény Web oldala: http://www.ta-service.cz/danube
- 6th International Review of Bipolar Disorders Congress
Soak up the history and learn at the same time in the dynamic and interactive environment of Europe’s biggest annual Bipolar Conference. Enjoy with colleagues the Gala Dinner in London ’s famous Café Royal.
Group bookings now can benefit from reduced rates and provide final numbers closer to the conference with no penalty for a reduction in final numbers.
Rendezvény kezdete: 2006.04.05.
Rendezvény vége: 2006.04.06.
Szervező: IRBD Organising Secretariat
Munkahely neve: Nottingham, United Kingdom
Tel: +44 115 969 2016
Fax: +44 115 969 2017
E-mail: info@irbd.org
Helyszín: London
A rendezvény Web oldala: http://www.irbd.org
- 50. Jahrestagung der Deutschen Gesellschaft für Klinische Neurophysiologie und Funktionelle Bildgebung
Rendezvény kezdete: 2006.03.22.
Rendezvény vége: 2006.03.26.
E-mail: Manfred.Kaps@neuro.med.uni-giessen.de
- 4. Jahrestagung der Österreichischen Gesellschaft für Neurologie
In Verbindung mit dem Schlaganfall 3-Ländertreffen der Österreichischen Gesellschaft für Schlaganfallforschung, der Deutschen Schlaganfallgesellschaft und der zerebrovaskulären Arbeitsgruppe der Schweiz findet die 4. Jahrestagung der ÖGN im Austria Vienna Center in Wien statt.
Rendezvény kezdete: 2006.03.15.
Rendezvény vége: 2006.03.18.
Szervező: Iris Perfler
Munkahely neve: admicos.Congress Incentive GmbH
Címe: Garnisongasse 7, A-1090 Wien
www.oegn.at
Tel: +43 (01) 512 80 91-19
Fax: +43 (01) 512 80 91-80
E-mail: oegn@admicos.com
Helyszín: Vienna, Austria
A rendezvény Web oldala: http://server1.icos.at/oegn2006/home.htm
- Second Annual Update Symposium Series on Clinical Neurology and Neurophysiology
Cerebrovascular Diseases, Epilepsy and Autonomic Nervous System
Continuing Medical Education credits pending
Rendezvény kezdete: 2006.03.06.
Rendezvény vége: 2006.03.08.
Munkahely neve: ISAS International Seminars
Címe: POB 574, Jerusalem 91004, Israel
Tel: 972 2 6520574
Fax: 972 2 652 0558
E-mail: conventions@isas.co.il
A rendezvény Web oldala: http://www.neurophysiology-symposium.com
- European Academy of Childhood Disability [EACD]
Rendezvény kezdete: 2005.11.19.
Rendezvény vége: 2005.11.22.
Helyszín: Monaco
A rendezvény Web oldala: http://www.eacd2005.org
- ANNUAL CONGRESS OF THE EUROPEAN FEDERATION OF NEUROPSYCHIATRY
Az Európai Neuropszichiátriai Szövetségének Éves Koongresszusa
For attendance of the full 3 day conference and the chance to interact with some of the world's leading authorities in NeuroPsychiatry, the fees are as follows :Before 30th September 2005
Rendezvény kezdete: 2005.11.16.
Rendezvény vége: 2005.11.18.
Munkahely neve: EFNP at RPA Communications Ltd
Címe: 9a Magdala Road, Nottingham, NG3 5WJ, United Kingdom
Tel: 44 115 9692016
Fax: 44 115 9692017
E-mail: info@efnp.org
Helyszín: Munich, Germany
A rendezvény Web oldala: http://www.efnp.org
- 18TH WORLD CONGRESS OF NEUROLOGY
This creates a unique opportunity for you to update your knowledge in cutting edge areas of neurology and the neurosciences from leaders in their field internationally. It is also an ideal opportunity for you and your colleagues to present original material for peer review and dissemination of information to one of the broadest neuroscience communities in the world.
Rendezvény kezdete: 2005.11.05.
Rendezvény vége: 2005.11.11.
Szervező: WCN2005 Congress Secretariat
Címe: GPO Box 2609, Sydney NSW 2001, Austalia
Tel: ( 61 2) 9241 1478
Fax: ( 61 2) 9251 3552
E-mail: wcn2005@icmsaust.com.au
Helyszín: Sydney, Australia
A rendezvény Web oldala: http://www.wcn2005.com
- 4th European Congress on Violence in Clinical Psychiatry
“Good clinical, evidence-based practice for understanding and managing aggressive and violent behaviour”
Submission of abstracts => Deadline 15 May 2005 !!!!
További információ a kongresszus Web oldalán, illetve a kapcsolódó dokumenteumban:
Rendezvény kezdete: 2005.10.20.
Rendezvény vége: 2005.10.21.
Szervező: (Drs.) Nico Oud, RN, N.Adm, MNSc.
Címe: NL-1102 LA AMSTERDAM - The Netherlands
Hakfort 621
Tel: ++ 31 (0)20 409 0368
Fax: ++ 31 (0)20 409 0550
E-mail: conference.management@freeler.nl
Helyszín: A-1140 Wien - Austria
A rendezvény Web oldala: http://www.oudconsultancy.nl/violence
Kapcsolódó dokumentumok (1)
- REGIONAL SYMPOSIUM ON ALZHEIMER'S DISEASE IN THE MIDDLE EAST
The Regional Symposium on Alzheimer's Disease in the Middle East's objectives are:
- to focus attention on dementia and neurodegenerative disorders of the aged in the Middle East
- to raise scientific, medical and social awareness of these disorders
- to enhance communication amongst medical and scientific workers in the region.
21st International Alzheimer's Disease International Conference
www.adi2005.org
Rendezvény kezdete: 2005.10.01.
Rendezvény vége: 2005.10.02.
Szervező: TOPKON TURISM LTD.
Címe: Zuhtu Pasa Mah. Rifat Bey Sokak No:24
PK. 34724 Kalamis-Kadikoy / ISTANBUL
Tel: (80216) 330 90 20 Pbx
Fax: (0216) 330 90 05
E-mail: congress@topkon.com
Helyszín: Istanbul, Turkey (Larespark Hotel )
A rendezvény Web oldala: http://www.worldeventsforum.com/alz.htm
- 21ST CONGRESS OF THE EUROPEAN & 10TH ANNUAL MEETING OF THE AMERICAS COMMITTEE FOR TREATMENT AND RESEARCH IN MULTIPLE SCLEROSIS
A SM kezelésére és kutatására létrejött Európai Bizottság 21. Kongresszusa
An exciting scientific programme has been planned for this meeting, and it is with great pleasure that we anticipate welcoming participants from Europe, USA, and all over the world. In addition to the main plenary session topics, oral and poster presentations will complete the programme.
Rendezvény kezdete: 2005.09.28.
Rendezvény vége: 2005.10.01.
Szervező: AKM Congress Service
Címe: PO Box, Clarastrasse 57, 4005 Basel, Switzerland
Tel: 41 61 6867711
Fax: 41 61 6867788
E-mail: info@akm.ch
Helyszín: Thessaloniki, Greece
A rendezvény Web oldala: http://www.akm.ch/ectrims2005
- FIRST EUROPEAN CONFERENCE ON CHILD AND ADOLESCENT MENTAL HEALTH IN EDUCATIONAL SETTINGS
(1. Európai Konferencia a gyerek és ifjúsági mentális egészség és oktatás témakörében)
The Clinic has developed, over many years, innovative psychodynamic and systemic practice and training for professionals working in education. The conference will provide a forum for education and mental health professionals to share practice, research, ideas and experiences with colleagues from other European countries (and beyond). It is the first reflective event organised at an international level, bringing together mental health and education professionals, where we hope to provide a forum for multi-disciplinary exchanges of ideas about theory, technique and research.
Rendezvény kezdete: 2005.09.22.
Rendezvény vége: 2005.09.23.
Szervező: The Conference and External Events Unit
Címe: Tavistock Centre, 120 Belsize Lane, London NW3 5BA, U.K.
Tel: 44 20 7447 3829
Fax: 44 20 7447 3837
E-mail: events@tavi-port.org
Helyszín: Maison de la Chimie, Paris, France
A rendezvény Web oldala: http://www.tavi-port.org/departments/d_conferences/conferences/Conferences_ParisConf.htm
- 78. KONGRESS DER DEUTSCHEN GESELLSCHAFT FÜR NEUROLOGIE
Rendezvény kezdete: 2005.09.21.
Rendezvény vége: 2005.09.24.
Szervező: AKM Congress Service GmbH
Címe: Hauptstr.18, 79576 Weil am Rhein, Germany
Tel: 49 7621 9833-0
Fax: 49 7621 78714
E-mail: info@akmcongress.com
Helyszín: Wiesbaden, Germany
A rendezvény Web oldala: http://www.akm.ch/dgn2005
- International Psychogeriatric Association 12th Congress
NEMZETKÖZI PSZICHOGERIÁTRIAI TÁRSASÁG 12. KONGRESSZUSA
Rendezvény kezdete: 2005.09.20.
Rendezvény vége: 2005.09.24.
Helyszín: Stockholm, Sweden
A rendezvény Web oldala: http://www.ipa-online.org/ipaonlinev3/meetings/stockholm2005/default.asp
- An International Educational Course: Pharmacological Treatment of Epilepsy
NEMZETKÖZI OKTATÁSI KURZUS: AZ EPILEPSZIA GYÓGYSZERES KEZELÉSE
Rendezvény kezdete: 2005.09.18.
Rendezvény vége: 2005.09.25.
Helyszín: Eilat, Israel
A rendezvény Web oldala: http://www.eilat-aeds.com/eilatedu/index.asp
- 9th EFNS (Európai Neurológiai Társaságok Szövetsége) Congress
The scientific programme is drafted in the same way as for our previous congresses. You will have the possibility to select the teaching courses of your main interest out of a large variety of topics. Again, we will have on each congress day three parallel main sessions in the morning covering the main fields of interest. Also, free oral communications on all neurological topics of interest will complete the morning sessions.
Focused workshops on very specific and new subjects remain an essential part of our congresses, allowing more discussion and interaction between the speakers and the audience.
Rendezvény kezdete: 2005.09.17.
Rendezvény vége: 2005.09.20.
Szervező: 17 Rue du Cendrier
Címe: CH-1211 Geneva 1, Switzerland
PO Box 1726
Tel: +41 22 908 0488
Fax: +41 22 732 2850
E-mail: efns05@kenes.com
Helyszín: Athens, Greece
A rendezvény Web oldala: http://www.efns.org/efns2005
- 6. EPNS kongresszus (Göteborg)
It is most important to find and apply effective preventive and neuroprotective measures to avoid acquired brain damage and life-long neurologic dysfunction from perinatal insults, traffic accidents, violent life styles and risk taking behaviours.
Rendezvény kezdete: 2005.09.14.
Rendezvény vége: 2005.09.17.
Helyszín: Göteborg, Sweden
A rendezvény Web oldala: http://www.epns2005.se/
- 26. International Epilepsy Congress (Paris, 2005. 08.28-09.01.)
A Presidential Symposium, organized by the Presidents of IBE and ILAE, will take place on Sunday August 28th.
A Chairs symposium, organized by the Chairs of the IOC and SAC, will close the Congress on Thursday September 1st. In this "Highlights" session all Topic Chairs will present a critical update of all new and original data presented during the 26th IEC.
Rendezvény kezdete: 2005.08.28.
Rendezvény vége: 2005.09.01.
Helyszín: Paris (2 Place de la Porte de Maillot)
A rendezvény Web oldala: http://www.epilepsyparis2005.org/
- 5th Congress of the European Pediatric Neurology Society
Részletes információk az alábbi Internet-címen: http://www.epns.it
Rendezvény kezdete: 2004.10.22.
Rendezvény vége: 2003.10.25.
Helyszín: Taormina, Italy
- 2004 CNS Annual Meeting
For detailed information, please, visit: http://www.childneurologysociety.org/events/evt_001.asp
Rendezvény kezdete: 2004.10.13.
Rendezvény vége: 2004.10.16.
Helyszín: Ottawa, ON, Canada
- 8th Congress of the European Federation of Neurological Sciences (EFNS
Rendezvény kezdete: 2004.09.04.
Rendezvény vége: 2004.09.09.
Tudományos információ: EFNS Head Office
Címe: Neurological Hospital Rosenhügel, Riedelgasse 5
A-1130 Vienna, Austria
Tel: +43 1 880 00 270
Fax: +43 1 88 92 581
E-mail: headoffice@efns.org
Helyszín: Paris, France
- First World Congress of Developmental Medicine
Web-page: http://www.child-neuro.net/dev-medicine/
Rendezvény kezdete: 2004.08.22.
Rendezvény vége: 2004.08.26.
Helyszín: Ljubljana, Slovenia
- 6th European Congress on Epileptology
The Scientific structure of the programme will comprise four main topics - 'Epilepsy Syndromes', 'Remission v's Refractoriness', 'The Psychiatric Implications of Epilepsy Treatment' and 'New Treatment Options'. További információ: http://www.epilepsyvienna2004.org/welcome.asp
Rendezvény kezdete: 2004.05.30.
Rendezvény vége: 2004.06.03.
Szervező: IBE/ILAE Congress Secretariat
Tel: +353 1 4097796
Fax: +353 1 4291290
Helyszín: Vienna, Austria
A rendezvény Web oldala: http://www.epilepsyvienna2004.org/welcome.asp
- II. Eastern Mediterranean Meeting on Cerebral Palsy & Developmental Medicine
For more information and programme: http://www.era.gr/emcpdm2004.htm
Rendezvény kezdete: 2004.05.13.
Rendezvény vége: 2004.05.16.
Helyszín: Santorini, Greece
- 25th IBE/ILAE Epilepsy Congress
Részletes információk az alábbi Internet-címen: http://www.epilepsycongress.org/tunis/index.htm
Rendezvény kezdete: 2003.10.12.
Rendezvény vége: 2003.10.16.
Helyszín: Lisbon, Portugal