ÚTMUTATÓ
A GYERMEKIDEGGYÓGYÁSZATI SZAKVIZSGÁHOZ SZÜKSÉGES
GYAKORLATI KÉPZÉSHEZ
A JELÖLT
BELÉPTETÉSKOR ELKÉSZÍTI A KÉPZÉSI TERVÉT és ezt a
szakvizsgabizottság tagjaiból alakult felvételi bizottságnak bemutatja. Az egyes előírások teljesítését
részvizsgával zárja. A képzést vezető szakember ezt kiválóan megfelelt, megfelelt és nem felelt meg minősítéssel és
rövid kommentárral, valamint aláírásával és pecsétjével igazolja a jelölt
indexében.
A
szakvizsga gyermek- és ideggyógyászati szakvizsgára
is építhető. A képzésben közös az egy év gyermekideggyógyászati
gyakorlat, de a másik évben a gyermekgyógyászoknak ideggyógyászati, az
ideggyógyászoknak gyermekgyógyászati gyakorlatot kell szerezniük az arra
akkreditált osztályokon beosztott orvosként
dolgozva. Az előírt tematikákba beszámítottuk az évi 4 hét szabadságot. A
jelölt köteles belépni a Gyermekneurológiai-Idegsebészeti, Gyermek-és
Ifjúságpszichiátriai Társaságba, erről a szakvizsgán igazolást bemutatni
(pl. tagdíj csekk), ami biztosítja, hogy a tagdíj fejében hozzájut a Társaság
lapjához, az Ideggyógyászati Szemléhez és azt képzésében felhasználhatja. A
kiképzés két éve alatt részt kell vennie legalább az egyik évi
kongresszusunkon, ezt is igazolnia kell. Amennyiben kiképzése alatt rendezésre
kerül gyermekideggyógyászati továbbképző tanfolyam,
részvétele ezen is ajánlott.
A gyermekideggyógyászati
év tematikája
Idegsebészet 6 hét
Teljesíthető az Országos Idegsebészeti
Tudományos Intézetben vagy a DEOEC Idegsebészeti Klinikán és Gyermekklinika
Intenzív Osztályán
Ennek
keretében:
-Jártasság szerzése szükséges a
koponya ultrahangos vizsgálatában (Bp.dr Kónya Eszter v. dr.
Gyorsok Zsuzsa, Debrecen: dr Nagy Andrea, dr.
-Legalább 3-3 alkalommal részt
kell vennie az intézetben otoneurológiai
és ophthalmoneurológiai
vizsgálatban ill. Debrecenben a F.O.G. Klinikán (dr.
Tóth Ágnes) és a Szemklinikán (dr.Balázs Erzsébet,
dr. Nagy Annamária)
-El kell sajátítania a subdurális és kamrapunkció
technikáját csecsemőn
-Részt kell vennie hydrocephalus műtéti indikációját ,
reoperációt tartalmazó megbeszéléseken és meg kell
tekintenie a műtét kivitelét
- Részt kell vennie agydaganatos betegek
műtéti megbeszélésén valamint műtétén
Fejlődésneurológia 1 hónap
Teljesíthető
a János Kórház Fejlődésneurológiai Osztályán
Tematika:
Fejlődésneurológiai vizsgálat a CP korai felismerése
végett, extrapyramidális neuroterápia
betanításának elsajátítása
Koponya UH vizsgálat
Elektrofiziológiai vizsgálatok
Epilepszia műtét
előtti kivizsgálás
1 hónap
Teljesíthető
a Bethesda Kh. megfelelő
centrumában
Genetikai rendelés 1 hét vagy 5 alkalom
Akkreditált
Pécs, Humángenetikai és Gyermekfejlődési Intézet
Szeged, Gyermekklinika
Bp. OKI
BP Gyermekklinikák?
DEOEC Gyermekklinika
Pető Intézet 1 hét, Budapest
Indikáció, terápiáról tájékozódás
Gyermekrehabilitációs Osztály 1 hét
Akkreditált:
Bethesda Kh. Gyermekrehabilitációs
Osztály Bp
János Kh Gyermekrehabilitációs Osztály?
GYEK Rehabilitációs
Osztály, Miskolc
Városi Rehabilitációs
Központ, Debrecen együtt a
Sóstói Gyermekrehabilitációs Központtal. Nyíregyháza
Gyermekrehabilitációs
Osztály, Keszthely
A
továbbképzés keretében kívánatos, hogy legalább egy alkalommal a jelölt
gyermekortopédiai rendelésen is részt vegyen
Egyéb rehabilitációs
módszerek megismerése 1 hét
Legalább
1 alkalommal a területileg elérhető rendelésen
-Területileg
illetékes, PIC-hez csatolt koraszülött utógondozó
-Dévény
módszerrel dolgozó szakember egy munkanapján
-Gézengúz
Alapítvány munkája: Bp. v. Győr
-Területileg
illetékes Korai Fejlesztő Intézet
Gyermekideggyógyászati Osztályon 30 hét (7 és fél hónap)
Legalább
10 éves szakvizsgával rendelkező, akkreditált gyermekideggyógyász beosztott
orvosaként
Akkreditált
intézetek: Budapesten: Bethesda Kh.
Heim Pál Kh.
I.Gyermekklinika
II. Gyermekklinika
Debreceni
Gyermekklinika
Pécsi Gyermekklinika
Szegedi Gyermekklinika
A
kiképzési időből 4 hónap eltölthető a következő intézetben is az ott dolgozó minősített
gyermekideggyógyász mellett:
Gyermekegészségügyi Központ, Miskolc
Gyermekgyógyászati
szakvizsgára építve teljesítendő
Neuroradiológia: 2 hét CT-vel és MR-rel rendelkező,
főleg neuroradiológiával foglalkozó intézetekben
(egyetemi klinikák, OITI,) és folyamatos részvétel a 2 éves képzés alatt a
betegek leleteinek értékelésében
Funkcionális
képalkotók: SPECT 3
alkalommal (OITI Bp., egyetemi klinikák,
ahol erre mód
van)
PET 2 alkalommal (Debrecen, PET Központ)
EEG
laboratórium: 1
hónap főleg gyermek EEG-vel foglalkozó laborban, és a 2 éves képzés alatt
folyamatos részvétel az osztályon ellátott betegek görbéjének leletezésében
EMG és
ENG laboratórium: 1
hét vagy 5 alkalom
(Bp.-en a Bethesda Kh, egyebütt az egyetemi klinikák, Nyíregyházán a Jósa András Kh.)
Kiváltott
potenciálok készítése és értékelése: 3 alkalom (Bp-en
OITI, egyetemi klinikák)
Carotis és transcraniális Doppler vizsgálat: 2 alkalom
Gyermekpszichiátria:
1
hét (Gyermekpszichiátriai Osztály, Szeged, Debrecen, Bp.Vadaskert,
OPNI Bp?, Gyula, Kh. Gyermekpszichiátria)
Ideggyógyászati
osztályon beosztott orvosként dolgozni a fennmaradó 38 hétben
Ideggyógyászati
szakvizsgára építve teljesítendő
A gyermekideggyógyászati gyakorlat azonos azokéval,
akik gyermekgyógyászati szakvizsgából indulnak ki
A gyermekgyógyászati
képzés évében beosztott orvosként megkívánt munka (teljesíthető olyan
intézményben, ahol a megjelölt osztály akkreditálva működik) A
jelölt beosztott orvosként és nemcsak látogatóként dolgozzon!
Neonatológia 2 hónap PIC-ben
Gyermekintenzív osztály 2 hó
Haematológia 1 hó (gyermek onkológiai centrumban)
Gyermekfertőző
osztály 1
hó (akkreditált Bp-en a László Kh,
egyebütt, ahol ilyen osztály működik)
Általános
csecsemőosztály 10
hét ( 2 és fél hónap)
Általános gyermek belosztály 2 hónap
Kívánatos,
hogy a jelölt kardiológiai, nephrológiai, gastroenterológiai és endokrinológiai betegekkel is
találkozzon, így megismerje ezen betegcsoportoknál előforduló neurológiai
szövődményeket
Gyermekpszichiátria 1 hét
Akkreditált: Szegedi Klinika
Gyermekpszichiátriai Osztály, Bp-en a Vadaskerti Kh, Debrecenben a Kenézy Kh. Gyermekpszichiátriai Osztálya, Pándy Kálmán Kh, Gyula, SE ÁOK II. Gyermekklinika)
A
szakvizsgához megkívánt gyakorlat tematikáját a
M. Gyermekneurológiai Idegsebészeti,
Gyermek-és Ifjúságpszichiátriai Társaság Gyermekneurológiai
Tagozatának vezetőségének valamint a Gyermekideggyógyászati Szakvizsgabizottság felkérésére és
lektorálásával összeállította 2005 juliusában, majd módosította:
Debrecen,
2007. november 1.
Dr