Tilos az elme-ketrec

 

Pszichiátriai kórkép miatt nem lehet "hálós ágyba" kényszeríteni egyetlen beteget sem, tilos bűntető jelleggel korlátozni a páciens szabad mozgását, illetve az elkülönítő kórtermek nem hasonlíthatnak sötét, levegőtlen "magánzárkákhoz". Ez, illetve a szükséges kényszerintézkedések precíz szabályozása olvasható abban a miniszteri rendeletben, amelyről már csak Kökény Mihály miniszter aláírása hiányzik. Napokon belül életbe léphet a "hálóságy-rendelet".

 

A dühöngő, ön- vagy másokra veszélyes betegek "őrzésére", nem ritkán megfékezésére használt hálós ágyat nem kell betiltani, hiszen azt önmagában az alkotmány sem legitimizálja. Így a napokon belül hatályba lépő "hálóságy-rendelet" sem tartalmazza az "elmeketrecek" felszámolását, hanem a szabályozás pontosításával mondja ki ennek halálos ítéletét. Kereszty Éva, a rendelet-tervezet kidolgozásában résztvevő minisztériumi főosztályvezető elmondta azt is, pszichiátriai kórkép miatt a jövőben nem szabad beteget hálós ágyba zárni. Márpedig eddig ez a humánusnak jóindulattal sem nevezhető kórházi alkalmatosság épp arra szolgált, hogy a saját magára, vagy másokra veszélyes betegeket elkülönítsék.

 

- Ezzel, persze, nem szűnnek meg az olyan élethelyzetek, amikor egy beteg veszélyeztető magatartása miatt orvosai kénytelenek őt ágyához rögzíteni - fejtette ki Kereszty Éva, hozzátéve, hogy mint a világon mindenütt, úgy hazánkban is lehetőség lesz a zavart elmeállapotú páciensek "kipányvázására". - Ezt azonban nagyon szigorú szabályokhoz köti a miniszteri rendelet, tehát pontosan dokumentálni, ellenőrizni és folyamatosan felülvizsgálni kell az intézkedést - folytatta a főosztályvezető, aki nem titkolta: az ellenjegyzésre váró jogszabályban a rendőrségi, illetve büntetésvégrehajtási magánzárkákra emlékeztető elkülönítő kórtermeket is sikerült kiiktatniuk a kórházak gyakorlatából. Természetesen ezután is el lehet különíteni a másképpen kezelhető betegeket, de az erre szolgáló helyiségnek levegős, világos, tehát "emberiesnek" kell lennie.

 

Ismeretes, évről évre napvilágot láttak olyan megkérdőjelezhető törvényességű esetek, amikor hálós ágyba zárt, vagy más kényszerintézkedésnek alávetett betegek sérültek meg, vagy vesztették életüket. A civil szervezetek évek óta hangoztatták, hogy az "elmeketreceket" a méhtelepekre kellene száműzni, ám eddig nem született olyan, minden tekintetben pontos és szabatos jogszabály, ami úgy biztosította volna az elkülönítésre szoruló betegek alkotmányos és emberi jogait, hogy azzal ne tette volna ki lehetséges veszélynek a dolgozókat és a betegtársakat.

 

Nagy P. Zoltán, Népszava