A szerzô áttekinti a gyermek- és serdülôkorban leggyakrabban elôforduló depressziós és szorongásos zavarok epidemiológiáját, a tünetek életkori sajátosságait, kórisméjét és a BNO-10 alapján a kórképek besorolását a diagnosztikai csoportokba. Végül röviden vázolja a pszichoterápiás és biológiai kezelések formáit és indikációit.
A gyermek felnövekedése során a bánat, szomorúság, félelem és a szorongás érzelmeinek átélése és kifejezôdése is változik, fejlôdik. Gyermekek és serdülôk emocionális zavarait és betegségeit elsôsorban ennek a fejlôdésnek aspektusából kell értékelnünk és kezelnünk. A jellegzetesen gyermek- és serdülôkorban elôforduló érzelmi zavarokat és azokat a pszichiátriai szindrómákat és betegségeket, amelyek gyermekkorban is kezdôdhetnek különbözô diagnosztikai kategóriák között találjuk meg.
A mindennapi gyermekpszichiátriai gyakorlatban a depressziós, szorongásos és egyéb mentális zavarokat gyakran nehéz pontos nozológiai egységekbe sorolni, a gyermekkori problémákat elsôsorban a különbözô zavarok együttes elôfordulása, a magas arányú komorbiditás jellemzi. A terápia a bajba került gyermek problémáinak komplex támogatását, a szülô és a tágabb szociális környezet figyelembevételét is igényli.
A depresszió és a szorongásos zavarok elôfordulásának gyakoriságáról az iskoláskor elôtti idôszakban bizonytalan adataink vannak.
Preadoleszcenseknél egyes vizsgálatok szerint 10-15%-ban fordul elô depressziós hangulat, de legfeljebb 2%-nál diagnosztizálható nozológiai kritériumoknak megfelelô depresszív zavar.
Az affektív kórképek serdülés után gyakoribbá válnak, az eredetileg nagyjából azonos fiú-lány arány a lányok magasabb morbiditásának irányába megváltozik.
Hasonló eredményeket mutatnak a szorongással kapcsolatos vizsgálatok is: az iskoláskor elôtt 2-3%-os prevalenciát átmeneti csökkenés követ, majd a serdülôkorban - elsôsorban lányoknál - a gyakoriság jelentôsen emelkedik. Egyes vizsgálatok a különbözô szorongásos betegségek prevalenciáját a felnôtt populációval közel azonos 7-9%-os gyakoriságra becsülik.
A szorongásos és depresszív szindrómák kialakulásában genetikai, alkati, élettörténeti és környezeti tényezôk egyaránt szerepet játszhatnak. Míg egyes kórformák kialakulásában elsôsorban genetikusan meghatározott sérülékenységnek (obszessziv-kompulziv zavar, pánikbetegség, major depresszió), más esetekben inkább a kóros tanulási folyamatoknak (fóbiák) vagy környezeti tényezôknek, veszteségnek, bántalmazottságnak (poszttraumás stresszbetegség) tulajdonítunk nagyobb jelentôséget.
Az emocionális zavarok kialakulása, súlyossága és kimenetele nagymértékben függ a gyermek megküzdési (coping) stratégiának fejlettségétôl, valamint az utóbbi idôkben egyre intenzívebben kutatott individuális védô (protektív) tényezôk jelenlététôl.
Csecsemô és kisgyermekkorban a depressziós tünetek elsôsorban apátia, ingerlékenység, alvás- és táplálkozási zavarok formájában jelentkeznek. A gyermek kimutatható szomatikus betegségi ok nélkül is jelentôsen elmaradhat a növekedésben és fejlôdésben (failure to thrive).
A gondozó személy elvesztése a már kialakult kötôdés után a csecsemô u.n. anaklitikus depresszióját idézheti elô, amely akár letális kimenetelű apatikus, depresszív állapot.
A középsô gyermekkorban szorongásos és depresszív tünetek keverednek, gyakoriak a szomatikus panaszok, jellegzetes tünet az unatkozás, a játékra való képtelenség érzése. Agresszivitás és iskolai teljesítményromlás, koncentrációs nehézségek jelentkezhetnek.
Óvodáskorban a genitális manipulációk felerôsödhetnek, enuresis, tic-tünetek léphetnek fel.
A serdülôk depressziós tünetei már inkább hasonlítanak a felnôttekéhez, halálvágy, szuicid gondolatok, önvádlások, reménytelenség érzés is jelentkezhet.
Gyermekkorban a depresszió gyakran társul szorongásos zavarokkal, viselkedészavarral, szomatizációs betegségekkel, táplálkozási zavarokkal.
A BNO 10-ben külön diagnosztikai egységként szerepel a depresszív magatartászavar. Ezt a kategóriát akkor alkalmazzuk, ha a magatartászavar tünetei mellett a depressziós zavarok, így hangulati romlás, érdeklôdés elvesztése, önvádlások és reménytelenség érzés is jelentkeznek.
A testvér-féltékenységi zavart is itt említjük meg, mivel pszichodinamikailag a kistestvér születését követô viselkedésváltozás elsôsorban a családon belüli pozíció megváltozására, a szülôi figyelem elvesztésére vezethetô vissza. A testvérrel szembeni ellenséges magatartást indulatki